Felszámolják a politikai céges kifizetőhelyeket

A Tisza-kormány nekilát az állami vállalatok vezetői rendszerének átalakításához. A szerdán ismertetett terv szerint a kisebb társaságok igazgatóságai és felügyelőbizottságai három-három taggal működhetnének, a nagy, nemzetközi kapcsolatokat vagy összetett technológiát kezelő vállalatoknál pedig legfeljebb öttagú igazgatóság és hattagú felügyelőbizottság maradhatna. A jogszabályok előkészítése már folyik, társadalmi egyeztetést is ígértek. Magyar Péter miniszterelnök az intézkedést azzal indokolta, hogy az Orbán-kormány idején e testületek sok helyen politikai jutalmazóhelyként működtek, a taglétszámot pedig gyakran a szükségesnél nagyobbra szabták.

A változtatás jogi alapja világos. A Polgári Törvénykönyv a részvénytársaság igazgatóságánál és a felügyelőbizottságnál is három főben határozza meg az alsó határt. Zártkörű részvénytársaságnál az alapszabály azt is lehetővé teheti, hogy az igazgatóság feladatait egyetlen vezérigazgató lássa el. Az Orbán-korszakban mégis sok olyan állami társaság működött, ahol az igazgatóságok és ellenőrző testületek létszáma ennél jóval magasabb volt. A plusz helyekhez rendszeres havi tiszteletdíj, esetenként elnöki pótlék, prémium és más juttatás kapcsolódott. Egyetlen tagság önmagában ritkán rengette meg egy nagyvállalat költségvetését, a több száz társaságra és leányvállalatra kiterjedő rendszer azonban már számottevő közpénzt emésztett fel.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő 2025 elején 220 társasági részesedést tartott nyilván a rábízott vagyonban. Ez sem fedi le a teljes kört, mert több nagy állami cég tulajdonosi jogait minisztériumok vagy más állami szervezetek gyakorolták, és a vállalatcsoportok alatt további leánycégek működtek. Minden egyes igazgatósági és felügyelőbizottsági hely sorsa külön tulajdonosi döntést, alapszabály-módosítást, visszahívást és új kinevezést igényelhet. Emiatt a karcsúsítás nem egyetlen kormányhatározattal zárul le: hónapokig tartó vállalatjogi művelet következhet, amelyben azt is rendezni kell, hogyan biztosítják a munkavállalói küldöttek törvényben előírt részvételét a kétszáz főnél több embert foglalkoztató cégeknél.

A politikai kinevezések gyakorlata azért vált különösen terhessé, mert a tagságok sok esetben főállás mellett járó mellékjövedelmet jelentettek. A mostani miniszterelnök pályája is jól mutatja, mennyire természetes része lett ennek a rendszernek a tisztségek halmozása. Magyar Péter 2023-ban egyszerre dolgozott egy magánalapkezelő jogi igazgatójaként, tagja volt a Magyar Közút és a Volánbusz igazgatóságának, az MBH Bank felügyelőbizottságának, valamint a Hiventures befektetési bizottságának. A közzétett adatok szerint a Volánbusznál havi 1,1 millió, az MBH-nál havi 1,5 millió, a Hiventuresnél havi 400 ezer forint járt, miközben főállásában havi 3 millió forintot keresett. A Magyar Közút igazgatósági tiszteletdíja ehhez további jövedelmet adott. A példa azért fontos, mert jelzi: a konstrukció nem néhány háttérben maradó pártfunkcionárius privilégiuma volt, a rendszer felső köreiben elfogadott karriermodellként működött.

A közlekedési vállalatoknál különösen látványosan emelkedtek a tiszteletdíjak. A MÁV-csoport egyes felügyelőbizottságaiban 2022-ben még 200–480 ezer forint között mozgott az elnöki díjazás, 2024-re viszont 1,334 millió forintra nőtt. A tagok több társaságnál havi 800 ezer forintot kaptak. Ugyanebben az időszakban a vasutasok béremelése legfeljebb az előző évek inflációs veszteségét közelítette meg. A Magyar Közútnál olyan igazgatóságot is létrehoztak, amely korábban nem működött, mert feladatait külön díjazás nélkül a vezérigazgató végezte. Ezek az esetek táplálták azt a közvélekedést, hogy a testületek mérete és bérezése gyakran nem a vállalatirányítás tényleges igényeit követte.

A repülőtér visszavásárlása után is gyorsan megjelent a dráguló testületi rendszer. A Budapest Airport öttagú igazgatóságának éves díjazása 2025-ben 90 millió forintra, a hattagú felügyelőbizottságé 18 millióra emelkedett. Egyetlen, nagy értékű és nemzetközi környezetben működő vállalat esetében az ilyen összegek még védhetők lehetnek, amennyiben a tagok komoly szakmai felelősséget viselnek, rendszeresen dolgoznak, és döntéseikhez mérhető teljesítmény társul. A baj ott kezdődik, ahol a nyilvánosság nem látja a kiválasztás szempontjait, az ülések számát, a tagok egyéni hozzájárulását és azt, milyen következménye van egy hibás vagy elmulasztott ellenőrzésnek.

A kormány ezért a létszámcsökkentés mellett a díjazások mérséklését is tervezi. Miniszter és államtitkár a jövőben csak ingyenesen lehetne igazgatósági vagy felügyelőbizottsági tag, a helyettes államtitkárok pedig a rendes tiszteletdíj felét kaphatnák meg. Ez a szabály megszüntetné azt a helyzetet, amelyben egy politikai vezető ugyanannak az államnak a képviseletében, a rendes fizetésén felül további pénzt vett fel egy állami vállalat ellenőrzéséért. Politikai részvételre ettől még marad lehetőség: a kormány nem zárná ki a minisztereket és államtitkárokat a stratégiai cégek testületeiből, csak a külön javadalmazást venné el.

A menedzsmentnél havi bruttó 3,6 millió forintos bérplafont vezetnének be. Ez jelentős vágás azoknál a vezetőknél, akik korábban 5–8 millió forintos alapbért, húszszázalékos éves prémiumot és további testületi díjakat kaptak. Az MVM vezérigazgatójának 2024 végén közzétett havi alapbére például 5 millió forint volt, amelyhez teljesítményösztönző is társulhatott. A tervezet kulcskérdése ezért az, mit számítanak bele a plafonba. Ha csak az alapbért, a cégek bónusszal, célprémiumokkal, tanácsadói szerződésekkel, szolgálati lakással vagy más juttatásokkal könnyen megkerülhetik a korlátot. Tartós eredményt egy olyan szabály hozhat, amely az összes pénzbeli és természetbeni javadalmazást együtt kezeli, és egységes, kereshető adatbázisban teszi közzé.

Magyar Péter több tízmilliárd forintos éves megtakarítást vár az intézkedésektől. Ez az összeg jelenleg nem ellenőrizhető, mert a kormány nem közölte, hány igazgatósági és felügyelőbizottsági hely szűnik meg, mekkora lesz az új tiszteletdíj, hány vezető bére csökken, és mely vállalatokra vonatkoznak majd kivételek. A testületi tagok számának visszavágása önmagában valószínűleg inkább néhány milliárdos tétel. A több tízmilliárdos eredményhez a vezérigazgatók, vezérigazgató-helyettesek, igazgatók és más felsővezetők teljes bér- és prémiumrendszerét is szélesen kell érinteni. Az előzetes becslés akkor válik hitelessé, ha mellé teszik a cégenkénti kiinduló adatokat és a végrehajtás ütemtervét.

A bérplafon ellen szóló legerősebb érv a szakember-utánpótlás. Egy energiakereskedelmi, pénzügyi, repülőtéri vagy távközlési nagyvállalat vezetője a magánszektorban a tervezett felső határ többszörösét is megkeresheti. Az állam emiatt elveszíthet tapasztalt irányítókat, vagy eleve kisebb merítési lehetőségből választhat. A szolgálat eszméje önmagában kevés azoknál a munkaköröknél, ahol milliárdos beruházásokról, nemzetközi szerződésekről, ellátásbiztonságról és több ezer dolgozó munkájáról kell dönteni. Ugyanakkor a magas fizetés sem garantálja a hozzáértést. Az Orbán-korszakban a politikai lojalitás sokszor erősebb kiválasztási szempont volt a bizonyítható vállalatvezetői teljesítménynél.

A jó megoldás a puszta fizetésvágásnál szigorúbb és átláthatóbb rendszer lenne. A nagyvállalati vezetői állásokat nyílt pályázaton kellene meghirdetni, előre rögzített szakmai követelményekkel. A jelöltek tapasztalatát, összeférhetetlenségét és üzleti kapcsolatait független bizottság vizsgálhatná. Az alapbér mellett maradhatna teljesítményhez kötött juttatás, de csak előre nyilvánosságra hozott, számonkérhető mutatók alapján. Egy vasúti vezető prémiuma például nem függhet pusztán a pénzügyi terv formális teljesítésétől, ha közben romlik a pontosság, nő a járatkimaradások száma vagy késnek a karbantartások.

Az igazgatóságok és felügyelőbizottságok sem fölösleges díszletek. Az igazgatóság az ügyvezetésért, a stratégiai döntésekért és a társaság működéséért felel, a felügyelőbizottság pedig a tulajdonos nevében ellenőrzi a gazdálkodást. Egy rosszul működő állami vállalatnál éppen az erős, független ellenőrző testület akadályozhatja meg a túlárazott szerződéseket, az indokolatlan beruházásokat vagy a vagyonvesztést. A háromfős minimum ezért kis társaságoknál ésszerű lehet, egy több ezer milliárdos mérleggel, összetett nemzetközi kockázatokkal működő cégnél viszont kevésnek bizonyulhat. A kormány által jelzett ötfős, illetve hatfős felső határ ilyen esetekben elfogadható kompromisszum, ha a helyeket valódi szaktudással töltik fel.

A reform politikai próbája a kinevezések pillanatában jön el. A régi tagok leváltása önmagában még nem bizonyítja a gyakorlat megváltozását. Ha a megüresedő székekbe tiszás politikusok, kampánysegítők és személyes bizalmasok kerülnek, csak olcsóbb és kisebb létszámú pártkifizetőhelyek jönnek létre. A kabinetnek ezért nyilvánosságra kell hoznia a megszűnő pozíciók listáját, a korábbi és az új díjazásokat, az új tagok szakmai önéletrajzát, valamint az esetleges többes tisztségeket. Érdemes lenne általános korlátot is szabni: ugyanaz a személy csak különösen indokolt esetben lehessen több állami vállalat vezető vagy ellenőrző testületének tagja.

A tervezett intézkedés könnyen válhat a kormány egyik legnépszerűbb takarékossági lépésévé. Az állami cégek csúcsán fizetett milliók látványos ellentétben álltak a vasút, a posta, az egészségügy vagy más közszolgáltatások mindennapi pénzhiányával. A valódi mérleg azonban nem a leváltott fideszes tisztségviselők számából készül majd. Azt kell megmutatni, mennyivel csökkent a teljes vezetői bértömeg, javult-e a vállalatok működése, erősödött-e az ellenőrzés, és megszűnt-e a politikai hűség jutalmazása. Az első lépés most megtörténhet, a rendszerváltás bizonyítéka az lesz, hogy az új hatalom saját embereire is ugyanazokat a szabályokat alkalmazza.