Cenzúrázta Peking a Tajvan elfoglalásáról szóló filmet

Kínában az egyik legdrágább és leghangsúlyosabb nyári moziprodukciónak szánt történelmi háborús eposz, A Penghu-i tengeri csata bemutatása váratlanul meghiúsult, miután a hatóságok a gyártási engedély megadása ellenére megtagadták a forgalmazási licenc kiadását. A látványos színészi gárdát felvonultató, több tucat korhű hadi hajó megépítésével forgatott alkotás bemutatóját július végére tervezték, ám a mozik műsorára végül nem kerülhetett fel. A döntés hátterében az a különös helyzet áll, hogy éppen az a történelmi hadjárat váltott ki éles társadalmi és politikai vitákat, amelyre a pekingi vezetés a saját szárazföldi igényeit alapozza a szigetország felett. A Kommunista Párt propagandagépezete által is támogatott projekt így a saját ideológiai csapdájába esett.

A film marketingstratégiája kezdettől fogva erőteljesen épített a történelmi párhuzamokra és a nemzeti érzelmekre. Az első ízelítő képsorokat október 25-én hozták nyilvánosságra, ami a japán megszállás végét és a terület 1945-ös átadását jelölő emléknap volt. A mozibemutató eredetileg kijelölt időpontja, július 25-e pedig az első kínai-japán háború 1894-es kitörésének évfordulójára esett volna, amelynek következtében a sziget évtizedekre japán fennhatóság alá került. A látványos előzetes zárójelenetében hatalmas vörös betűkkel hirdették a hivatalos állami doktrínát, miszerint az egyesülés megállíthatatlan. A pekingi vezetés az 1949-es polgárháború lezárása óta saját területének tekinti a külön kormányzott szigetet, Hszi Csin-ping pártfőtitkár pedig többször egyértelművé tette, hogy a csatolási cél elérése érdekében a katonai erő alkalmazásától sem riad vissza.

A Fujian tartományi propagandaosztály által is társfinanszírozott mozifilm az 1683-as penghu-i tengeri ütközet eseményeit dolgozza fel. Ebben a történelmi csatában a mandzsu Qing-dinasztia szolgálatában álló Shi Lang tengernagy legyőzte a szigeten működő Tungning Királyságot. A katonai győzelmet követően, 1684-ben a területet hivatalosan is a Qing-birodalom Fujian tartományának egyik prefektúrájaként integrálták a szárazföldi államalakulatba. A film alapját képező történelmi narratíva azonban ahelyett, hogy a nemzeti egységet erősítette volna, heves ellenállást és bírálatokat váltott ki a közösségi médiában a radikális nemzeti csoportok részéről.

A tiltakozási hullámot a magukat az 1644-es történelmi fordulópont híveinek valló radikális han-kínai csoportok indították el. A Kommunista Párt hivatalos történelemszemlélete az idegen gyarmatosító hatalmak által elkövetett elnyomás időszakaként hivatkozik a tizenkilencedik század közepétől a Népköztársaság 1949-es megalakulásáig tartó évszázadra. Ezzel szemben a radikális han-nacionalisták azt állítják, hogy a kínai civilizáció hanyatlása nem a nyugati hatalmakkal lefolytatott ópiumháborúkkal kezdődött, hanem a han-etnikajú Ming-dinasztia 1644-es bukásával és a mandzsu származású Qing-dinasztia hatalomra kerülésével. Értelmezésük szerint a mandzsu uralom egy idegen elnyomó struktúra volt, amely megszakította a kínai kultúra szerves fejlődését.

A közösségi hálózatokon kibontakozott vita során a radikális fórumozók élesen bírálták a filmet, amiért az a mandzsu hódítók győzelmét ünnepli a han-kínai lakossággal szemben. Nézetük szerint a film főhősének nem a mandzsukhoz átpártoló Shi Lang tengernagynak kellene lennie, akit sokan egyszerűen árulónak tekintenek, hanem a legyőzött Tungning uralkodónak, Koxingának. Koxinga ugyanis korábban kiűzte a portugálokat a szigetről, megalapítva az első han-kínai közigazgatást a területen. A radikális kommentelők érvelése szerint a nyugati gyarmatosítókkal szembeszálló Koxinga képviseli az igazi nemzeti hőst, nem pedig a mandzsu uralkodóknak behódoló katonai vezető.

A kínai állami szervek számára a radikális han-nacionalizmus ezen megnyilvánulása komoly politikai kockázatot jelent. A pekingi kormányzat legitimációja és területi követelései jelentős részben a Qing-dinasztia korabeli hódításokon alapulnak, beleértve Tibet, Hszincsiang és a tengeri területek bekebelezését. Amennyiben a nyilvánosságban elfogadottá válik az a nézet, hogy a Qing-uralom törvénytelen idegen elnyomás volt, az közvetlenül veszélyezteti az állam többnemzetiségű jellegének és területi integritásának hivatalos indoklását. A pártirányítás alatt álló állami média emiatt már korábban kampányt indított a han-sovinizmus terjedése ellen, hangsúlyozva, hogy a mandzsu dinasztiát tilos elnyomó hatalomként beállítani.

A mozifilm körüli vita rávilágít arra a folyamatra is, ahogyan az államilag szított nemzeti érzelmek túlléphetnek a központi ellenőrzés keretein. A pekingi vezetés az oktatási rendszeren és a médiumokon keresztül tudatosan neveli a fiatalabb generációkat a nemzeti büszkeségre és a történelmi sérelmek megtorlására, hogy ezzel is támogatást gyűjtsön a nagyhatalmi törekvésekhez. Amikor azonban ez a fajta nemzeti elköteleződés etnikai alapon szerveződik újra, és nem kizárólag a külföldi ellenfelek, hanem az állam által elfogadott történelmi szimbólumok ellen fordul, a hatalom kénytelen drasztikus cenzúrával közbelépni.

A cenzori döntés hátterében a szélesebb régióbeli geopolitikai feszültségek is meghúzódnak. A tajvani tengerszorosban és a környező vizeken zajló katonai jelenlét folyamatosan magas szinten tartja a hadi készültséget. A szárazföldi fegyveres erők rendszeres légi és tengeri járőrözést folytatnak a sziget körül, miközben a helyi törvényhozás és az adminisztráció folyamatosan erősíti a saját védelmi képességeit. Egy olyan nagyszabású háborús film, amely belső etnikai ellentéteket szít vagy történelmi ideológiai vitákat generál, jelenleg kifejezetten károsnak minősül a pekingi stratégák szemében.

A fegyveres konfliktusok és a tengeri csaták ábrázolása a kínai filmművészetben mindig is szigorú állami felügyelet alatt állt. A kulturális minisztérium és a cenzúrahivatal különös figyelmet fordít arra, hogy a történelmi produkciók pontosan illeszkedjenek a fennálló politikai elvárásokhoz. A Penghu-i tengeri csata esetében a több száz millió jüanos költségvetés és a monumentális látványvilág sem volt elegendő ahhoz, hogy felülírja az ideológiai aggályokat. A filmgyártók és a befektetők számára ez komoly anyagi veszteséget jelent, míg a mozilátogatók bizonytalan ideig nem láthatják a produkciót.

A történelemhamisítással és a nemzeti narratívával kapcsolatos viták jól mutatják a kínai társadalom mélyén rejlő feszültségeket. A han-kínai többség etnikai öntudatának erősödése és a fiatalok körében tapasztalható nosztalgia a régi dinasztiák iránt kihívást jelent a többnemzetiségű államképet hirdető Kommunista Párt számára. A pártvezetés nem engedheti meg, hogy a nemzeti identitásról szóló diskurzus kikerüljön az ellenőrzése alól, különösen egy olyan kiemelt fontosságú stratégiai kérdésben, mint a tengeri területek feletti szuverenitás.

A bemutató elhalasztása és a terjesztési engedély megtagadása világos jelzést küld a kínai filmiparnak és a kulturális szektornak. A jövőben a történelmi témájú nagyprodukciók alkotóinak még a korábbinál is óvatosabban kell eljárniuk a forgatókönyvek előkészítése során. A Penghu-i tengeri csata sorsa azt jelzi, hogy a monumentális költségvetés és a látványos propagandaüzentek sem nyújtanak védettséget, ha a végeredmény belső ideológiai törésvonalakat aktivál a társadalomban.