Baka András, aki mindkét kétharmadnak korlátot szab

Baka András neve már egy szerkesztőségi jelöltlistán kívül is megjelent. Róna Péter közgazdász július 21-én őt nevezte meg első számú államfőjelöltjeként, miközben a Tisza továbbra sem közölte, kit kíván a Sándor-palotába küldeni. Ettől a volt főbíró esélyei még nem mérhetők, a felvetés azonban politikai súlyt kapott. A 73 éves jogász személyében olyan köztársasági elnök kerülhetne az ország élére, akinek pályáján szinte tankönyvi pontossággal követhető a magyar jogállam felemelkedése, majd leépítése.

Baka András 1952-ben született Budapesten, az ELTE jogi karán végzett, pályáját az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetében kezdte. A rendszerváltás idején rövid ideig MDF-es országgyűlési képviselő volt, mandátumáról 1991-ben lemondott, amikor az Emberi Jogok Európai Bíróságának magyar bírájává választották. Strasbourgban tizenhat évet töltött, éveken át szekcióalelnökként dolgozott. Ez a háttér ritka kombinációt jelent: ismeri a magyar közjogot, a parlamenti politikát, az európai emberi jogi gyakorlatot és a bírói intézmények belső működését.

Sólyom László már 2008-ban őt tartotta a legalkalmasabbnak a Legfelsőbb Bíróság vezetésére. Az Országgyűlés kétszer elutasította, harmadik jelölésekor, 2009 júniusában viszont 309 igen szavazattal megválasztotta. Ez azért fontos a mostani portré szempontjából, mert Baka egykor széles, kormány- és ellenzéki oldalról érkező támogatással jutott közjogi tisztséghez. Nem egy párt nevelte ki, és főbíróként sem politikai szerepre készült. Az intézményi kötelességét teljesítette, amikor kifogásolta a bírósági rendszer gyors és centralizáló átalakítását, a bírák kényszernyugdíjazását, valamint az igazságszolgáltatás függetlenségét veszélyeztető törvényeket.

A Fidesz erre alkotmányos technikának álcázott személycserével válaszolt. A Legfelsőbb Bíróságot Kúriává nevezte át, az új elnöki tisztség feltételeit pedig úgy állapította meg, hogy Baka ne tölthesse ki 2015-ig szóló mandátumát. 2012 elején távoznia kellett az intézmény éléről, jogorvoslati lehetőséget sem kapott. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának Nagykamarája 2016-ban kimondta, hogy Magyarország megsértette a bírósághoz fordulás jogát és a véleménynyilvánítás szabadságát. Az ítélet szerint a menesztés összefüggött azzal, hogy a főbíró nyilvánosan bírálta a kormány igazságügyi reformjait, az eljárás pedig elrettentő üzenetet küldhetett más bíráknak.

Ez a történet Baka András legnagyobb politikai ereje, egyben jelölésének egyik kockázata. Államfővé választása látványos jóvátétel lenne: azt jelezné, hogy az ország a hatalomnak kiszolgáltatott intézmények helyett ismét a független közjogi tisztségviselőket becsüli meg. Európában is könnyen érthető üzenetet hordozna, hiszen a neve egy mérföldkőnek számító strasbourgi ítélettel kapcsolódott össze. Ugyanez a múlt lehetőséget adna a Fidesznek arra, hogy bosszúként állítsa be a megválasztását, és a korábbi rendszer egyik sértettjeként próbálja ábrázolni.

Baka az elmúlt hónapokban sokat tett azért, hogy ezt a képet árnyalja. Üdvözölte az Orbán-rendszer leváltásához kapott kétharmados felhatalmazást, ugyanakkor többször figyelmeztette az új vezetést: a minősített parlamenti többség nem jelent szabad kezet. Szerinte az alkotmányosságot az írott szabályok, az alkotmánybírósági gyakorlat, a nemzetközi normák és a demokratikus politikai kultúra együtt alkotják. A régi rendszer által bebetonozott tisztségviselők elmozdítását csak szűk körben, egyszeri és utolsó alkalommal tartja elfogadhatónak. Ez a szerepfelfogás arra utal, hogy a Sándor-palotában a Tisza döntéseit is kész lenne mérlegre tenni.

Éppen ez adhatná jelölésének legerősebb indokát. A rendszerváltó kormány számára kényelmesebb lehetne egy népszerű, kevés közjogi konfliktust vállaló személyiség. Baka ezzel szemben valószínűleg komolyan venné a törvények előzetes normakontrollját, a politikai vétót, a kinevezési jogköröket és az államfő nyilvános figyelmeztető szerepét. Nem díszletként ülne a palotában. A saját pályáján tapasztalta meg, milyen gyorsan válik üressé az intézményi függetlenség, ha a tisztségviselők a konfliktus elkerülését választják. Egy új alkotmány előkészítésekor különösen értékes lehetne az a köztársasági elnök, aki a hatalommegosztás elveit egyszerre szakmai és személyes ügyként kezeli.

A jelöltség mellett szól visszafogott közéleti stílusa is. Baka nem kampányoló alkat, ritkán használ nagy gesztusokat, mondatai jogászi pontossággal épülnek fel. Egy zaklatott átmeneti időszakban ez nyugalmat és kiszámíthatóságot sugározhat. Nemzetközi tapasztalata miatt gyorsan hiteles partner lenne más államfők, európai intézmények és jogvédő szervezetek előtt. A bírói karban, az egyetemi és jogászi világban olyan személyes tekintélye van, amelyet párthatározattal nem lehet létrehozni.

A korlátok ugyanolyan világosak. Baka András decemberben betölti a 74. életévét, így egy ötéves ciklus végén már közel nyolcvanéves lenne. Ez jogilag nem akadály, politikailag mégis felveti, hogy a megújulást hirdető korszakváltásnak ő legyen-e az egyik arca. Szélesebb társadalmi ismertsége elmarad Karikó Katalinétól, Polgár Juditétól vagy egy aktív politikusétól. Pályája erősen a jogállami és igazságszolgáltatási kérdésekhez kötődik; kevésbé látható, hogyan szólna a leszakadó térségekhez, a fiatalokhoz, a határon túli magyarokhoz vagy a kulturális közösségekhez.

A rövid MDF-es múlt önmagában aligha jelent terhet, de emlékeztet arra, hogy ő sem érkezik teljesen politikamentes térből. Friss nyilatkozataiban egyértelműen támogatta az Orbán-rendszer lebontását, az Alkotmánybíróság átalakítását és új alkotmány megalkotását. Ezek az álláspontok következetesek, mégis megnehezíthetik, hogy a Fidesz szavazói saját elnökükként tekintsenek rá. Az államfőnek nem kell vélemény nélküli személynek lennie, a nemzet egységének képviselete viszont állandó törekvést kíván. Baka alkalmasságának egyik próbája az lenne, képes-e a jogállami helyreállítás nyelvét úgy használni, hogy közben ne rekessze ki a politikai vereséget elszenvedő tábor polgárait.

Az is lényeges, hogy ő maga eddig nem jelentette be: vállalná a jelölést. Róna Péter ajánlása és a nyilvánosságban keringő névsorok még nem pótolják a személyes döntést. A volt főbíró egész pályája arra épült, hogy tisztségét ne pártpolitikai alku eredményeként, előre rögzített lojalitással töltse be. Aligha fogadna el olyan felkérést, amely nem garantálja számára a független mérlegelést, vagy amelyben pusztán az Orbán-korszak jelképes ellenpontjának szerepét szánnák neki.

Baka András megválasztása ezért a Tisza számára is önkorlátozó döntés volna. A kormány egy olyan államfőt emelne hivatalba, aki támogatja a demokratikus fordulat céljait, de vitathatja annak eszközeit. A korábbi főbíró személye hitelesíthetné az alkotmányos újjáépítést, ugyanakkor minden vitatott kinevezésnél, gyors törvényalkotásnál és rendkívüli közjogi megoldásnál emlékeztetne arra, hogy a jó cél nem tesz automatikusan jogszerűvé minden módszert. Egy olyan országban, ahol az államfői tisztség hosszú időn át a kormányzati akarat kiszolgálójává gyengült, ez komoly változást jelentene.

A potenciális jelöltek között vannak nála ismertebb, fiatalabb és szélesebb társadalmi vonzerővel rendelkező személyiségek. Kevés olyan akad azonban, akinek az élettörténete ennyire közvetlenül összekapcsolódik a független intézmények sorsával. Baka András nem a remény szimbolikus alakja lenne, inkább annak biztosítéka, hogy a következő rendszer ne ismételje meg az előző hatalmi logikáját. Elnökségének értelme abban állna, hogy ugyanazzal a mércével vizsgálja a tegnapi és a mai többséget. Ha a Tisza valóban olyan Sándor-palotát akar, amely a kormány mellett időnként vele szemben is őrzi az alkotmányos rendet, nehéz nála következetesebb jelöltet találnia.