Csődöt mondott a svéd modell, a hazatérési támogatás

Abszurd helyzetbe kormányozta magát a svéd migrációs politika, amikor a stockholmi vezetés harmincötszörösére emelte az elismert menekültek önkéntes hazatérését ösztönző pénzbeli támogatást. A korábbi tízezer koronavál helyett immár 350 000 koronás, átszámítva közel 32 000 eurós összeggel kísérlik meg rábírni a bevándorlókat a skandináv állam elhagyására. A gyakorlati megvalósítás során azonban olyan rendszerszintű akadályok merültek fel, amelyek rávilágítanak a kormányzati intézkedések átgondolatlanságára. A 68 esztendős afgán származású Golahmad Jamili esete tökéletesen mintázza a bürokratikus csapdát: miután a tekintélyes összeget jóváhagyták és átutalták a svéd bankszámlájára, a férfi szembesült azzal a ténnyel, hogy a felvett pénzösszeghez képtelen hozzáférni. A pénzintézetek a tálib rezsim ellen érvényben lévő európai uniós szankciókra hivatkozva megtagadták mind a készpénz teljes kiadását, mind a kabuli számlára történő átutalást. A közszolgálati televízióban felmerült ügy azonnali politikai visszhangot váltott ki, rávilágítva a bevándorlási hatóság és a jogalkotók közötti koordináció hiányára.

A parlamentben helyet foglaló, a konzervatív Ulf Kristersson kisebbségi kabinetjét kívülről támogató jobbélű Svéd demokraták képviselői a migrációs hatóságot hibáztatják a felmerült technikai fennakadásokért. Ludvig Aspling, a párt szakpolitikusa kifejtette, hogy a kérelmezőket előzetesen tájékoztatni kellett volna arról, hogy a pénzösszeg közvetlen bankszámlára utalása helyett az Nemzetközi Migrációs Szervezeten keresztül történő kifizetés jelenthetett volna megoldást. A nemzeti radikális alakulat a kezdeti eljárási hibák ellenére kulcsfontosságú eszközként tekint a magas pénzügyi ösztönzőkre a skandináv állam társadalmi feszültségeinek enyhítésére. A statisztikai mutatók tanúsága szerint a támogatás összegének drasztikus megemelése óta hatszázhetvenen nyújtották be kérelmüket a hatóságokhoz, míg a korábbi esztendőben az alacsonyabb összeg mellett mindössze 109 igénylés érkezett. Az elbírált ügyek aránya ugyanakkor elenyésző maradt, mivel a jelentkezők döntő többsége nem felelt meg a szigorúan rögzített feltételeknek, sokuk ugyanis már megszerezte a svéd állampolgárságot.

A nemzeti radikális Svéd Demokraták éppen ezért a támogatásra jogosultak körének kiterjesztését szorgalmazzák a már honosított, ám a társadalomba beilleszkedni képtelen bevándorlókra is. Érvelésük szerint a beilleszkedési nehézségekkel küzdő tömegek jelentős része már svéd úti okmányokkal rendelkezik, így a hazatérési program kizárólag velük kiegészülve érheti el a kívánt társadalmi hatást. Ez a kezdeményezés azonban jelenleg nem bír a parlamenti többség támogatásával. A szeptember 13-án esedékes parlamenti választások közeledtével a kormányzó jobboldali blokk és a Svéd Demokraták szövetsége kifejezetten kedvezőtlen közvélemény-kutatási eredményekkel kénytelen szembesülni. A Szociáldemokrata Pártot vezető Magdalena Andersson mögött felsorakozó ellenzéki erők határozott többségre számíthatnak a törvényhozásban, s ők már a támogatási összeg emelését is élesen elutasították.

A hazatérési támogatás körüli éles politikai küzdelem jól szemlélteti, miként képes egy kormányon kívüli, ám a parlamenti többséghez elengedhetetlen párt meghatározni a teljes állami stratégiát. A Kristersson-kormány a drasztikus emelés elfogadásakor figyelmen kívül hagyta a saját maga által felkért gazdasági szakértő, Joakim Ruist átfogó elemzését. A közgazdász kutatói anyagában arra a megállapításra jutott, hogy a túlzottan magas visszafizetési összeg azt az üzenetet közvetíti a bevándorlók felé, hogy jelenlétük nemkívánatos a társadalom számára, s az állam jelentős anyagi áldozatra is kész a távozásuk érdekében. Ez a fajta kormányzati jeladás mélyrehatóan rombolja az érintettek hajlandóságát a helyi társadalomba való beilleszkedésre és a nyelvi, kulturális normák elsajátítására.

A svéd politikai elitben és a társadalomban széles körű konszenzus uralkodik arról a tényről, hogy az elmúlt évtizedek tömeges bevándorlása súlyos szerkezeti problémákat eredményezett. A 2015-ös migrációs hullám idején több mint százhatvanezer ember nyújtott be menedékkérelmet az országban, ami a lakosság arányához viszonyítva még a németországi adatokat is felülmúlta. A folyamat gyökerei a korábbi polgári kormányzatok intézkedéseire nyúlnak vissza, amelyek a Svéd Demokraták felemelkedését megelőzően Európa legliberálisabb munkavállalási és menedékjogi szabályozását alakították ki. A fordulatot a Svéd Demokraták 2022-es közvetett hatalomra kerülése hozta el, amikor a kiutasítások és a szigorított határőrizeti eljárások a kormányzati politika központi elemévé váltak.

Az ellenzéki pozícióban lévő Szociáldemokrata Párt számára a migrációs kérdéskör és a hazatérési ösztönzők témája komoly politikai egyensúlyozást igényel. Magdalena Andersson ellenzéki vezető emlékeztetett arra a tényre, hogy az önkéntes hazatérést segítő első támogatási rendszert még az 1986-ban meggyilkolt szociáldemokrata miniszterelnök, Olof Palme kormánya vezette be a svéd jogrendbe. Ugyanakkor a szociáldemokraták hangsúlyozzák, hogy a kikényszerített vagy pénzzel megvásárolt elvándorlás nem jelenthet érdemi megoldást a felhalmozódott integrációs problémákra. A párt szakpolitikusai szerint a hangsúlyt az érdemi társadalmi beilleszkedésre, az oktatásra és a munkaerőpiaci jelenlét erősítésére kell helyezni a pusztán szimbolikus pénzügyi osztogatás helyett.

A hazatérési prémium drasztikus emelése a helyi önkormányzatok részéről váltotta ki a leghevesebb ellenállást. A skandináv állam 290 községe közül 75 önkormányzat nyíltan megtagadta a találkozót a kormány által kirendelt hazatérési koordinátorral. A tiltakozó hullám élére a nordsvédországi, alig négyezer-hatszáz lakosú Jokkmokk község állt, amelynek vezetője határozottan elutasította a minisztériumi megkeresést. Az önkormányzati vezetők kiemelték, hogy a vidéki településeknek égető szükségük van a bevándorló munkaerőre a helyi társadalom és a gazdaság működőképességének fenntartásához. A községek attól tartanak, hogy a kormányszintű elutasító üzenetek hatására a jól beilleszkedett, hasznos munkát végző külföldiek is elhagyják a régiót.

Az önkormányzatok aggodalma nem alaptalan, hiszen a svéd közszolgáltatások és a szociális ellátórendszer működtetése nagymértékben függ a bevándorló háttérrel rendelkező munkavállalóktól. Az idősgondozásban dolgozók több mint fele Európán kívüli országban született, s jelenlétük nélkül az ellátóhálózat azonnali válsághelyzetbe kerülne. A helyzet sajátosságát jelzi, hogy az utóbbi időszakban a konzervatív migrációs miniszter, Johan Forssell a szigorú határellenőrzés vívmányait összegző elemzésében meg sem említette a hazatérési prémium intézményét. Ez a fajta hallgatás azt jelzi, hogy magán a kormányzaton belül is komoly kétségek övezik az intézkedés tényleges hatékonyságát és fenntarthatóságát.

A bankrendszer és a nemzetközi szankciós előírások miatti fennakadások tovább nehezítik a kifizetések eljutását a célországokba. Az európai pénzintézetek szigorú ellenőrzési protokollokat alkalmaznak a magas kockázatúnak minősített államokba irányuló tranzakcióknál, ami elhatárolja a svéd kifizetéseket a tényleges célállomásoktól. A kiutalt pénzeszközök zárolása vagy számlán tartása nem éri el a kívánt politikai célt, miközben jelentős állami forrásokat köt le a költségvetésből. A svéd államigazgatás belső felülvizsgálatot indított az eljárásrend tisztázására, ám az adminisztratív átfutási idők és a nemzetközi jogi korlátok miatt a rendszer átalakítása hónapokat vehet igénybe.

A szeptemberi választások közeledtével a migrációs vita várhatóan tovább élesedik a skandináv államban. A jobboldali koalíció a szigorítások és a pénzbeli ösztönzők fenntartásával igyekszik megtartani szavazóbázisát, míg a baloldali ellenzék a funkcionális integráció és az állami szolgáltatások megerősítésének programjával lép fel. A hazatérési támogatás körüli bonyodalmak jól mutatják, hogy a tisztán pénzügyi eszközökre építő migrációs politika megfelelő intézményi és nemzetközi háttér híján képtelen elhozni a várt társadalmi változásokat.