Megye vagy vármegye: egy szó foglyul ejtette a Házat

Július 28-án, kedden „a megye és a kormánymegbízott elnevezés alkalmazásával összefüggő egyes törvények módosítása” került napirendre. A kormány a vármegye helyett ismét a megye, a főispán helyett a kormánymegbízott megnevezést akarja használni. Maga az előterjesztés hosszú, a tartalma mégis szűk: jogszabályok sokaságában kell kicserélni néhány kifejezést. A Telex összesítése szerint a benyújtott változat 211 oldalon sorolja a módosításokat, a vármegye szó 1294, a főispán 102 alkalommal szerepel benne.

Ehhez képest a parlamenti vita jelentős része úgy hangzott, mintha az ország alkotmányos berendezkedésének alapjairól lenne szó. Az ellenzéki padsorokból a Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk vezérszónokai is elsősorban a történelmi elnevezést védték. Rétvári Bence KDNP-frakcióvezető hosszasan érvelt a vármegye mellett, a kormánypártot Rákosi Mátyás rendszerével állította párhuzamba, végül saját nevéből is tréfát csinált: azt kérdezte, vajon Rétvári maradhat-e, vagy „tiszásítani” kell, és Réti lesz belőle. Vitályos Eszter arról beszélt, hogy a társadalom egy része naponta talál hasonlóságokat a Tisza-kormány és a Rákosi-korszak között, és az 1950-es közigazgatási átalakítást hozta fel történelmi előképként. Dúró Dóra, a Mi Hazánk vezérszónoka pedig azt mondta, döbbenetesnek tartja a javaslatot, és szerinte nem lehet felülírni a Szent Istvánhoz kötött, évszázados hagyományt; a kommunisták is feudalista elnevezésként támadták a vármegyét. Németh Balázs már a vita színvonalát bírálta. Az egész jelenet jól mutatta, milyen könnyen tölti ki a politikai teret egy olyan jelképi ügy, amely a közigazgatás napi működésén lényegében semmit sem változtat.

Ezt ráadásul maga a kormányzati előterjesztés mondja ki a legegyértelműbben. A társadalmi egyeztetéshez kiadott tájékoztatás szerint a névváltozás nem érinti a területi közigazgatás szervezetrendszerét, feladatait vagy hatásköreit. Ugyanazok a hivatalok ugyanazokat az ügyeket intézik majd, ugyanazokkal a jogosítványokkal. A megyei önkormányzat nem kap több pénzt attól, hogy eltűnik a „vár” előtag, a kormányhivatal ügyintézője nem lesz önállóbb, az állampolgár ügye sem készül el gyorsabban. Közigazgatási tartalmát nézve tehát valóban marginális változtatásról van szó. Anyagi értelemben azonban nem ingyenes: a hivatalos hatásvizsgálat 577 millió forintra becsülte az átállás költségét.

Ez az összeg egyben kellemetlenül szimmetrikussá teszi a történetet. Amikor a Fidesz 2022-ben úgy döntött, hogy 2023. január 1-jétől a megyékből vármegyék lesznek, akkor is jogszabályokat, táblákat, intézményneveket, nyomtatványokat és elektronikus felületeket kellett átírni. Most ugyanez az adminisztratív kör indul visszafelé. A jelenlegi kormány azzal érvel, hogy a modern közigazgatás tekintélyét a szolgáltatás minősége adja, nem a történelmi díszlet. Ez védhető álláspont, ám az ellenkezője is ízlés kérdése lehet: aki szereti a vármegye szót, használhatja történelmi hagyományként. Az viszont nehezebben védhető, amikor egyik vagy másik elnevezéshez politikai erkölcsi minősítést rendelnek.

A Fidesz 2022-es érvelése abból indult ki, hogy a vármegye az államalapítástól 1949-ig a magyar területi igazgatás alapvető elnevezése volt, a kommunista diktatúra pedig tudatosan szakított a korábbi alkotmányos és közigazgatási hagyományokkal. Ez történeti tényekre épülő állítás. Az 1949-es alkotmány és az 1950-ben kiépített tanácsrendszer valóban radikális törést jelentett. A gond ott kezdődik, amikor ebből az következik, hogy a „megye” szó önmagában a Rákosi-korszak terméke, ezért aki ezt használja, ugyanabba a politikai hagyományba illeszkedik. A két állítás között nincs ilyen kapcsolat.

A magyar vármegyerendszer kialakítása írott források alapján Szent István korához köthető. A korai királyság középszintű igazgatási egysége a királyi vármegye volt. Ennek megszervezésében valóban központi szerepet játszottak a királyi várak és a köréjük épülő ispánságok. A vár a katonai, gazdasági és igazgatási hatalom egyik helyi központja volt, az ispán pedig egyszerre végzett közigazgatási, bíráskodási és katonai feladatokat. A Magyar Nemzeti Levéltár összefoglalása szerint a vár és a hozzá tartozó birtokok alkották a rendszer kiinduló területi magját, miközben a vármegye az adott térség valamennyi birtokára kiterjedő igazgatási egységgé vált.

Ezért a „vár” előtag eredetileg nagyon is konkrét intézményi valóságot fejezett ki. A korai állam működésének lényegét írta le: a királyi hatalom helyi szervezete a várhoz kapcsolódott. A középkori rendszer azonban már a 13. században átalakult. A királyi várbirtokok eladományozásával a korábbi királyi vármegye meggyengült, és fokozatosan kialakult a nemesi vármegye, amely önkormányzati jellegű szervezetté vált. Megjelent az alispán és a szolgabíró, a közgyűlés szerepe megnőtt, a közigazgatás működését pedig egyre kevésbé lehetett egy vár köré szervezett hatalmi rendszerrel leírni.

Vagyis a szó túlélte azt a világot, amelyből született. Ez önmagában egyáltalán nem rendkívüli: a különféle nyelvekben számos olyan intézménynévre találunk példát, amelyek történeti eredete már nem felel meg mai funkciójuknak. A „vármegye” hiteles történelmi kifejezés, de a modern kori megye működését már régóta nem egy vár határozta meg. Egy 19. vagy 20. századi vármegye székhelye közigazgatási központ, megyeháza és hivatali apparátus volt; a középkori vár katonai és birtokszervező szerepe évszázadokkal korábban elvesztette eredeti jelentőségét. A mai közigazgatási egység esetében a „vár” még kevésbé ír le valós funkciót.

Az is fontos, hogy a „megye” szót jóval Rákosi Mátyás hatalomra kerülése előtt használták, még törvényekben is. Erre különösen jó példa az 1876. évi XXXIII. törvénycikk, amely a dualizmus kori területrendezés egyik alapjogszabálya volt. A szöveg úgy fogalmazott, hogy a korábbi törvényhatóságok helyett „a következő megyék alakíttatnak”, majd olyan neveket sorolt, mint Besztercze-Naszód megye vagy Szolnok-Doboka megye. Mindez több mint hetven évvel az 1949-es kommunista alkotmány előtt történt. A hivatalos intézményi elnevezés ettől még sokáig vármegye maradt, de a rövidebb forma a köznyelvben és a jogi nyelvben is jelen volt.

Ez az egyetlen 1876-os jogszabály is elég ahhoz, hogy a „megye egyenlő Rákosi” képlet történetileg szétessen. A kommunista rendszer nem találta fel a szót. A diktatúra azt tette, hogy a korábbi államszervezet felszámolásának részeként ezt tette hivatalos terminussá, miközben alapjaiban változtatta meg a helyi hatalom szerkezetét. Az 1949-es alkotmány alapján 1950-től megyei, járási, városi és községi tanácsok jöttek létre. A korábbi, korlátozott önkormányzatisággal működő törvényhatósági világ helyére a pártállami hatalomba beépített tanácsrendszer került. Az 1950-es megyerendezés a korábbi 25 megyét 19-re vonta össze, és újrarajzolta a területi szerkezet jelentős részét.

Ez volt a valódi történelmi törés. A Rákosi-rendszer lényegét a politikai pluralizmus felszámolása, az önkormányzatiság kiüresítése, a központi pártállami irányítás, a tanácsrendszer és a demokratikus ellenőrzés megszüntetése adta. A „megye” szó ennek legfeljebb egyik terminológiai kísérőjelensége volt. Abból, hogy egy diktatúra használt egy korábban is létező kifejezést, nem következik, hogy a szó későbbi használata diktatórikus tartalmat hordoz. Ugyanezzel a logikával számtalan ma is természetesen használt államigazgatási vagy hétköznapi kifejezést kellene politikailag gyanússá tenni.

A Rákosi-párhuzam ellen szól a rendszerváltás utáni magyar történelem is. A demokratikus Magyar Köztársaság 1990 után három évtizeden át a „megye” megnevezést használta. Antall József, Horn Gyula, Orbán Viktor, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon kormányzása alatt ugyanaz volt a területi egység hivatalos neve. Különösen sokatmondó, hogy maga a Fidesz összesen 16 évet kormányzott úgy 2022 végéig, hogy nem látott kommunista restaurációt a megye szóban: az 1998 és 2002 közötti első Orbán-kormány, majd a 2010 és 2022 közötti négy parlamenti ciklus nagy része ezen a nyelvi alapon működött.

Ha a „megye” valóban Rákosi politikai örökségének bélyege volna, akkor ebből az következne, hogy a rendszerváltás teljes demokratikus közjogi rendszere, sőt a Fidesz saját korábbi kormányzása is ezt az örökséget vitte tovább. Ez nyilvánvalóan tarthatatlan következtetés. A szó 1990 után demokratikus önkormányzatokat jelölt, szabadon választott megyei közgyűlésekkel. Ugyanaz a nyelvi forma egészen más intézményi tartalmat takart, mint 1950-ben. Éppen ez mutatja meg, miért hiba egy elnevezést összekeverni egy politikai rendszer természetével.

A 2022-es visszanevezés ettől még érthető szimbolikus gesztus volt azok számára, akik fontosnak tartják a történelmi folytonosság hangsúlyozását. Az Alaptörvény tizenegyedik módosításának indokolása nyíltan erre hivatkozott: a történeti alkotmány vívmányaira és az ezeréves államiságra. Csakhogy az elnevezés visszahozása nem állította vissza Szent István királyi vármegyéit, a nemesi vármegye közgyűlését vagy a dualizmus kori törvényhatóságot. A mai vármegye ugyanaz a 21. századi területi önkormányzat és közigazgatási szint maradt, amely előtte megye néven működött. A főispán sem kapta vissza a történelmi főispán egykori jogállását. A régi szavak új intézmények címkéi lettek.

Pontosan ezért nehéz komolyan venni azt az érvelést, amely a mostani névcseréből civilizációs választást csinál. A parlament előtt fekvő csomag nem szünteti meg a területi önkormányzatokat, nem vezeti be a tanácsrendszert, nem változtatja meg a választás módját, és nem rendel párttitkárokat a helyi testületek fölé. A törvény szövege túlnyomórészt abból áll, hogy a „vármegyei” helyébe a „megyei”, a „főispán” helyébe a „kormánymegbízott” kerül. Ennyi történik. Ettől lehet a döntést szeretni, lehet feleslegesnek vagy pénzkidobásnak tartani, de Rákosi Mátyás rendszerének visszatérését kiolvasni belőle történeti túlzás.

Van ugyanakkor egy jogos ellenzéki kifogás, amely sokkal erősebb a kommunista párhuzamnál: miért kell ismét közpénzt költeni egy szimbolikus átnevezésre? Az 577 millió forint a teljes állami költségvetésben csekély tétel, mégsem nulla. Táblák, bélyegzők, nyomtatványok, arculati elemek, honlapok és informatikai rendszerek módosítása követi a jogszabályi változást. A mostani kormány erre mondhatja azt, hogy egy vállalt politikai ígéretet teljesít, a Fidesz pedig joggal kérdezhet rá a prioritásra. Ugyanez a kérdés azonban 2022-ben is feltehető volt, amikor az ellenkező irányú átnevezést kellett végigvinni.

A keddi vita így sajátos tükröt tartott a magyar politikának. A kormánypárt egy szimbolikus gesztust hajt végre, az ellenzék pedig nagyrészt ugyanezen a szimbolikus terepen próbálja megvédeni a három és fél éve bevezetett elnevezést. Közben a megyei önkormányzatok valódi súlyáról, pénzügyi mozgásteréről, területfejlesztési lehetőségeiről, a kormányhivatalok centralizáltságáról és az állampolgári ügyintézés minőségéről sokkal kevesebb szó esik. Pedig ezek döntik el, hogy egy területi közigazgatási egység működik-e.

Egy Borsod-Abaúj-Zemplénben élő ember életét aligha az változtatja meg, hogy a megyehatárnál melyik szó áll a táblán. Sokkal inkább számít, milyen az út, elérhető-e a busz, jut-e orvos a településre, mennyi idő alatt intézhető el egy hatósági ügy, milyen fejlesztésekre van pénz, és marad-e valódi döntési joga a helyi közösségnek. Ezek mellett a név közigazgatási jelentősége elenyésző. A történelem ismerete fontos, de éppen a történelem mutatja meg, hogy a vármegye és a megye mögött évszázadonként egészen eltérő intézmények álltak. A szó önmagában soha nem garantált sem szabadságot, sem elnyomást.

Lehet tehát ragaszkodni a vármegye szóhoz mint hagyományhoz, és lehet a megyét természetesebb, korszerűbb elnevezésnek tartani. Egyik ízlés sem tesz senkit feudálissá vagy kommunistává. A keddi parlamenti csörte legnagyobb tanulsága éppen az, hogy egy állam működésének minőségét rossz helyen keresi az, aki a névtáblából akar következtetni a rendszer természetére. Szent István korában a vár valós közigazgatási és katonai központ volt. Ma történeti emlék egy összetett szó elején. A modern közigazgatás értékét pedig az dönti el, mit tud nyújtani az állampolgárnak, nem az, hány évszázados kifejezést ír az ajtajára.