Egyházi fellépés a német szélsőjobboldali beszédmód ellen

A Fuldai Egyházmegye vezetése határozott hivatalos nyilatkozatban ítélte el az egyik nyugalmazott lelkipásztorának a nyilvánosságban tett éles kirohanásait, amelyeket a berlini Christopher Street Day elnevezésű rendezvényt ért erőszakos támadás kapcsán fogalmazott meg. A 87 éves nyugalmazott pap a helyi lapban, a Fuldaer Zeitungban publikált olvasói levelében a jogegyenlőségi felvonulást a szubkultúra megnyilvánulásának minősítette, a berlini erőszakos incidensre pedig mint az ég jelére és a megbánásra való felhívásra hivatkozott. Írásában felvetette azt a gondolatot is, miszerint az iszlám gyökerű radikalizmus nyugatellenes kritikája a morális hanyatlás és a dekadencia láttán érthető elemeket tartalmaz, még ha az erőszakos cselekmények közvetlenül nem is igazolhatók. A püspökség reakciójában leszögezte, hogy az egyház minden emberben az Isten képmását látja, így a szexuális orientációtól és nemi identitástól függetlenül jár mindenkinek az elidegeníthetetlen emberi méltóság és tisztelet. A püspökség hozzátette, hogy elfogadhatatlan a társadalom tagjainak fenyegetettsége, a jogegyenlőségi rendezvények pedig a diszkrimináció és az erőszak elleni fellépést szolgálják.

A fuldai eset messze nem egyedülálló jelenség a németországi egyházi és politikai élet metszéspontjában, ahol a szélsőséges vagy radikális nézeteket valló egyházi személyek fellépései folyamatos feszültségeket generálnak. Az érintett fuldai pap már az előző évben is nyilvánosan támadta feletteseit a kath.net konzervatív portálon közzétett nyílt levelében, amikortól kezdve élesen bírálta az egyházmegye nyitottságát és a rendezvények támogatását. Megnyilvánulásaiban a társadalmi erkölcsök elszabadulásáról, romlottságról és az illem határainak átlépéséről cikkezett, kifejezve azon óhaját, hogy a jelenlegi egyházmegyei keretek között nem kíván lelkipásztori szolgálatot ellátni. Az egyházi hierarchia válasza a korábbi megnyilvánulásokra és a legújabb incidensre a határozott elhatárolódás volt, világos határvonalat húzva a lelkipásztori szabadság és a kirekesztő, gyűlöletkeltésre alkalmas beszédmód közé.

A német katolikus és evangélikus egyházszervezet központi vezetése az elmúlt években rendkívül határozott, intézményesített fellépést alakított ki a radikális és szélsőjobboldali nézetekkel szemben. A Német Katolikus Püspöki Konferencia (DBK) és a Németországi Evangélikus Egyház (EKD) több közös és önálló állásfoglalásban rögzítette, hogy a völkisch jellegű nacionalizmus, a faji vagy vallási alapú kirekesztés és a demokratikus intézményrendszer szisztematikus rombolása összeegyeztethetetlen a keresztény emberképpel. A püspöki kar külön dokumentumban mondta ki, hogy az Alternatíva Németországért (AfD) nevű párt által képviselt szélsőséges álláspontok, a migránsellenes retorika és a kirekesztő nemzetfelfogás elvi alapon áll szemben a katolikus tanítással. A német egyházi vezetés ennek szellemében megtiltotta, hogy az egyházi intézményekben, iskolákban vagy karitatív szervezetben olyan személyek töltsenek be tisztséget vagy kapjanak nyilvánosságot, akik aktívan szerepet vállalnak a szélsőjobboldali párt működésében.

A határozott központi fellépés ellenére a lelkészi kar peremén vagy a konzervatív laikus mozgalmak soraiban időről időre felbukkannak olyan hangok, amelyek nyíltan átveszik a szélsőjobboldali retorika elemeit. Néhány egyházi személyiség a hagyományos családszerkezet védelmének vagy a szekularizáció elleni küzdelemnek a köntösébe öltöztetve fogalmaz meg olyan elméleteket, amelyek rímelnek a radikális politikai erők narratíváira. A német egyházmegyékben az ilyen eseteket alapos vizsgálat követi, s a legutóbbi fuldai állásfoglalás is jól mutatja, hogy az intézményrendszer igyekszik elejét venni a gyűlöletkeltésnek. A lelkipásztori jogok korlátozása, a nyilvános megszólalásoktól való eltiltás vagy a fegyelmi eljárások indítása mind a belső egyházi fegyelem és a társadalmi felelősségvállalás fenntartását szolgálják.

A német állam és a szövetségi tartományok szintén kiemelt figyelmet fordítanak a társadalmi radikalizálódás megelőzésére és a meglévő szélsőséges hálózatok felszámolására. A szövetségi belügyminisztérium és a tartományi hatóságok kiterjedt, a radikalizáció visszaszorítását célzó programokat működtetnek, amelyek célja a radikális csoportokból való kilépés elősegítése, a szélsőséges eszméknek kitett fiatalok edukációja és a hálózati terjedés megakadályozása. Ezen állami programok megvalósításában az egyházi karitatív szervezetek, mint a Caritas vagy a Diakonie, kulcsszerepet játszanak. Az egyházi alapú szociális hálózatok jelenléte a kistelepüléseken és a hátrányos helyzetű régiókban lehetővé teszi a megelőző munkát ott is, ahol az állami bürokrácia nehezebben ér el a veszélyeztetett csoportokhoz.

A német társadalomban tapasztalható polarizáció a vallási közösségeket sem hagyja érintetlenül, a szélsőjobboldali populizmus ugyanis előszeretettel hivatkozik a keresztény Európa védelmének jelszavára. Az AfD és a hozzá kapcsolódó radikális mozgalmak rendszeresen használják a keresztény kultúrkör szimbólumait az iszlámellenes vagy a bevándorlás-ellenes retorikájuk alátámasztására. Ezt a politikai eszközkészletet az egyházi vezetés élesen elutasítja, sokatmondónak nevezve, hogy a radikális erők éppen a keresztény etika magvát képező felebaráti szeretetet és az idegenek befogadását utasítják el. Az egyházak határozott fellépése így nemcsak morális döntés, hanem a saját szimbólumaik és értékeik politikai kisajátítása elleni védekezés is.

A Fuldaer Zeitungban megjelent olvasói levél és az azt követő püspökségi reakció rávilágított arra a mély szakadékra, amely a szélsőséges nézeteket valló egyének és a hivatalos egyházi vonal között húzódik. A lakossági biztonságérzetet és a kisebbségi közösségek védelmét szem előtt tartva a szövetségi hatóságok és az egyházi tisztségviselők egyaránt fokozott éberséget mutatnak a gyűlöletbeszéd minden formájával szemben. A berlini sokszínűségi felvonulás elleni erőszak igazolása vagy relativizálása olyan határt lép át, amely ellen a német jogrendszer és az egyházi kánonrendszer egyaránt határozottan fellép. A megelőző és szankcionáló intézkedések sora garanciát jelent arra, hogy a kirekesztő gondolatok nem találhatnak intézményes menedéket a német egyházi struktúrákban.