Karikó Katalin: személyre szabott rákvakcinák jönnek

A rák gyógyítása nem lehetetlen cél, csak ma még nem értünk minden részletet – lényegében ezt az optimizmust képviseli Karikó Katalin abban a nagyinterjúban, amelyet a Frankfurter Allgemeine Zeitung közölt vele. A Nobel-díjas magyar biokémikus a beszélgetésben egyszerre tekint vissza az mRNS-technológia kialakulásának hosszú és sokszor kudarcos történetére, beszél a személyre szabott rákvakcinák első eredményeiről, valamint arról, milyen veszélyesnek tartja a tudomány és a hétköznapi közvélemény közötti egyre szélesebb szakadékot.

A FAZ-interjú már egy apró részlettel megadta a beszélgetés alaphangját. Karikó egy olyan pólóban ült az újságíróval szemben, amelyen Mary Lasker amerikai egészségügyi aktivistától származó gondolat olvasható: ha valaki drágának tartja a kutatást, próbálja meg a betegséget. Karikó azonban gyorsan lehűti az esetleges jelképes értelmezést: saját bevallása szerint egyszerűen ez volt az egyetlen tiszta pólója. Mary Lasker neve mégis fontos számára, mert a róla elnevezett rangos orvosi kutatási díjat Drew Weissmannal együtt ő is megkapta.

A beszélgetés legfontosabb tudományos része a daganatos betegségek elleni mRNS-alapú vakcinákról szól. Karikó hangsúlyozza: a koronavírus elleni oltás és a rák elleni vakcina feladata alapvetően különbözik. A Covid esetében egy vírus ellen kellett megtanítani az immunrendszert védekezni, vagyis a betegség közvetlen kiváltó okát lehetett célba venni. A daganatok esetében azonban sokféle genetikai és sejtszintű változás vezethet ahhoz, hogy egy sejt ellenőrizetlenül osztódni kezdjen. A vakcinának ezért nem egy külső kórokozót kell felismernie, hanem magukat a megváltozott tumorsejteket.

Karikó szerint ezen a területen már kézzelfogható eredmények vannak. Az egyik legígéretesebb út az individualizált vakcinák fejlesztése. A beteg daganatszövetéből mintát vesznek, megvizsgálják, milyen mutációk vannak jelen, és milyen jellegzetes felszíni tulajdonságai vannak a tumorsejteknek. Ezekből az információkból olyan vakcina készíthető, amely az adott beteg immunrendszerét arra tanítja, hogy felismerje és elpusztítsa a rosszindulatú sejteket. A módszer lényege éppen az, hogy nem egyetlen, mindenkire alkalmazható készítményt keres, hanem a daganat egyéni sajátosságaihoz igazítja a kezelést.

A biokémikus a BioNTech hasnyálmirigyrákos vizsgálatát hozza példaként. 16 beteg kapott személyre szabott vakcinát, közülük nyolcan nem reagáltak a kezelésre, nyolcan viszont igen. Karikó szerint a reagáló betegek közül hat évvel később még heten életben voltak. A kutatás következő feladata annak megértése, miért működik ugyanaz az elv egyes pácienseknél, míg másoknál nem vált ki megfelelő immunválaszt. A különbség feltárása döntheti el, mennyire széles körben válhat alkalmazhatóvá ez a terápia.

Arra a kérdésre, hogy eljuthatunk-e valaha a rák gyógyításáig, Karikó határozottan derűlátó választ ad. A lindaui találkozón jelen lévő több száz fiatal kutatóra utalva azt mondja: ők majd találnak új utakat. Szerinte valamit pusztán azért nem szabad lehetetlennek nevezni, mert ma még nem tudjuk, hogyan lehet megoldani. A tudományos előrelépéshez ugyanakkor először sokkal pontosabban kell érteni magát a betegséget, hasonlóan ahhoz, ahogy a Covid esetében a vírus genetikai szerkezetének gyors feltárása megnyitotta az utat az oltások előtt.

A koronavírus elleni vakcina gyors megszületését Karikó nem valamiféle hirtelen csodának tekinti. A FAZ-nak részletesen elmondja, milyen hosszú előtörténet vezetett hozzá. Uğur Şahin, a BioNTech vezetője már 2015-ben felvetette neki, hogy a vállalatnak a daganatos immunterápia mellett fertőző betegségekkel is foglalkoznia kellene. Ezt akkor nem üzleti lehetőségként, inkább erkölcsi kötelességként fogták fel. Kezdetben például az Ebola került szóba, amely iránt azonban csekély volt a piaci érdeklődés.

2018-ban a Pfizer azzal kereste meg a BioNTechet, hogy közösen fejlesszenek mRNS-alapú influenzaoltást. A munka azonnal elindult, majmokon sikeres kísérleteket végeztek, egy évvel később pedig már emberi vizsgálatokra is engedélyt kaptak. Amikor 2020 januárjában nyilvánosságra került az új koronavírus genomszekvenciája, a kutatók tehát nem nulláról indultak. Megvolt a technológia, a szállítórendszer, a kísérleti tapasztalat és egy olyan fejlesztési folyamat, amelyet gyorsan át lehetett állítani az új kórokozóra. Karikó ezzel azt az elképzelést is cáfolja, hogy az oltás néhány hónap alatt, minden előzmény nélkül született volna meg.

Saját szerepét ugyanakkor feltűnően visszafogottan írja le. Azt mondja, soha nem tartotta magát nagy víziókat megfogalmazó embernek. Egyetemistaként sem látta előre, mire lehet majd használni azokat a lipideket, amelyekkel szállítórendszerként dolgozott. Egyszerűen kutatta azt, amit elé tettek, majd az egyik probléma vitte tovább a következőhöz. Ez jól illik ahhoz a képhez, amelyet Karikó évek óta igyekszik közvetíteni a tudományról: a nagy áttörések mögött rendszerint hosszú, aprólékos munka, tévedések, elutasítások és sokszor évtizedekig láthatatlan eredmények állnak.

A fiatal kutatóknak ezért szerinte a nehézségekről is többet kellene beszélni. A sikertörténetek utólag hajlamosak egyenes vonalnak mutatni egy pályát, miközben az övé különösen sok kudarcot tartalmazott. Ez a gondolat az interjú végén kap igazán erős személyes hátteret, amikor felidézi, hogy 58 éves korában a Pennsylvaniai Egyetem gyakorlatilag félreállította: nyugdíjazták, holmiját pedig kitették a folyosóra. Akkor ez súlyos vereségnek tűnt. Karikó ma úgy látja, ha ez nem történik meg, talán soha nem kerül a BioNTechhez, és nem születik meg ugyanazon az úton a Pfizerrel közös koronavírus-vakcina.

Először a CureVacnál próbálkozott. Karikó elmondása szerint régóta ismerte a cég egyik alapítóját, Ingmar Hoerrt, ezért felajánlotta, hogy tovább dolgozna a módosított RNS-en. A válasz az volt, hogy erre nincs szükségük. Másnap Mainzba utazott, előadást tartott a BioNTechnél, és közölte: csak akkor marad, ha nukleozidmódosított RNS-sel foglalkozhat. Így kezdődött az az együttműködés, amely később világtörténelmi jelentőségűvé vált. Karikó ezért saját életútját már nem egyszerű véletlenek sorozataként értelmezi, hanem sorsként: ha minden úgy alakul, ahogy eredetileg szerette volna, Magyarországot sem hagyta volna el, és valószínűleg egészen más pályát fut be.

Az interjú másik erős témája a mesterséges intelligencia és a tudományellenesség. Karikó elsőként nem a kutatás gyorsulásáról beszél, hanem a hamis tartalmakról. Olyan manipulált videók terjednek róla, amelyekben látszólag gyógyszereket ajánl. Leveleket is kapott olyan emberektől, akik ezek alapján vásároltak készítményeket, majd neki panaszkodtak, hogy azok nem hatnak. Számára ez azt mutatja, hogy a technológia már most képes a tudományos tekintélyt megtévesztésre felhasználni.

Karikó ugyanakkor nem az AI-t teszi meg egyedüli bűnbaknak. Sokkal mélyebb problémát lát abban, hogy az Egyesült Államokban erősödött a tudománnyal és a kutatókkal szembeni bizalmatlanság, amelyet a politika azért tud kihasználni, mert társadalmi fogadókészség is van rá. A tudósok felelősségét sem kerüli meg. Szerinte túl nagy lett a távolság a kutatók tudása és az átlagember ismeretei között, a szakemberek pedig sokszor nem tudják egyszerűen elmagyarázni, mit csinálnak és miért fontos. Ha ezt nem teszik meg, mások fogják kitölteni az üres teret – gyakran hamis magyarázatokkal.

Erre az mRNS-oltásokkal kapcsolatos egyik legismertebb tévhitet hozza fel. Sok ember könnyebben elhiszi azt az egyszerű állítást, hogy az RNS-vakcina megváltoztatja a genetikai állományt, mint egy hosszabb biológiai magyarázatot arról, miért rendkívül nehéz egy sejt genomját módosítani. A probléma tehát kommunikációs is: a hamis állítás rövid és könnyen érthető, a valóság összetett. Karikó szerint a kutatóknak ezt a különbséget kell áthidalniuk, különben a tudományos ismeretek helyét a leegyszerűsítő történetek veszik át.

A FAZ végül személyesebb kérdésekkel zárja a beszélgetést. Karikó azt mondja, 71 évesen nem fél különösebben semmitől. Úgy érzi, minden nap megtette, amit tudott, és amikor repülőre ül, arra gondol: a maga részét már elvégezte. Ezzel együtt életútját egyre inkább valamiféle sorsszerűségként szemléli. Azok az események, amelyeket akkor veszteségnek érzett – Magyarország elhagyása, az amerikai egyetemi kudarc, az elutasítások – végül oda vezették, ahol a kutatása valódi világméretű hatást érhetett el.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung interjújából így kevésbé a világhírű Nobel-díjas önarcképe rajzolódik ki, inkább egy kutatóé, aki továbbra is a következő problémát keresi. A rák elleni személyre szabott vakcináknál ugyanazt a türelmet hangsúlyozza, amely az mRNS-technológiát is eljuttatta a laboratóriumból a világjárvány elleni oltásokig. A legnagyobb veszélyt pedig nem abban látja, hogy a tudomány kifogy az ötletekből, hanem abban, ha a társadalom és a kutatók már nem értik egymás nyelvét.