Szaúdi katonai szövetség formálódik Dzsibutiban

A Vörös-tenger és az Ádeni-öböl találkozásánál fekvő stratégiai tengeri folyosókon gyökeres geopolitikai átrendeződés zajlik. Miközben a nemzetközi figyelem döntő része a Perzsa-öbölre és a Hormuzi-szorosra összpontosul, az Arab-félsziget átellenes oldalán a biztonsági helyzet továbbra is rendkívül bizonytalan és kiszámíthatatlan. Szaúd-Arábia a napokban új tengerészeti katonai szövetség létrehozását jelentette be, amelynek elsődleges feladata a part menti államok együttműködésével a kereskedelmi hajózási útvonalak védelme. Az Irán által támogatott jemeni huszi fegyveres csoportok ugyanis folyamatos támadásokkal és szabotázsakciókkal akadályozzák a teherhajók áthaladását. Riad a kezdeményezésben hangsúlyozza az összes érintett tengerparti ország egyenrangúságát, a háttérben azonban egyértelműen a szaúdi királyság irányítja a folyamatokat, amelynek dominanciájával a térség kisebb államai aligha tudnak szembeszállni.

A vörös-tengeri bejárathoz pozicionált Dzsibuti köztársasága kulcsszereplővé vált a most kibontakozó tengeri koalícióban. Az afrikai szarvvidék apró területe közvetlenül a Bab el-Mandeb szoros partján fekszik, ezáltal a globális kereskedelmi flotta egyik legfontosabb szűkületét felügyeli. Dzsibuti stratégiai súlyát növeli az a körülmény, hogy területén egymás szomszédságában működnek a világ vezető hatalmainak katonai támaszpontjai. Az Egyesült Államok és Kína mellett Nagy-Britannia, Spanyolország, Németország, Olaszország és Japán is tart fenn itt állandó támaszpontokat, így a városállam a nemzetközi jelenlét sűrű hálójává vált.

A közel-keleti feszültségek és az iráni konfliktus hatására a dzsibuti támaszpontokon rendkívül megnövekedett a csapatmozgás és a logisztikai aktivitás. Berlin például nemrégiben innen vezényelt át két német hadiutat, köztük egy aknavadász hajót a Földközi-tenger keleti medencéjébe. A Hongkongi Egyetem afrikai tanulmányok professzora, Samson Abebe Bezabeh értékelése alapján a globális olajpiaci bizonytalanságok mértékével arányosan növekszik a nemzetközi érdeklődés Dzsibuti iránt. A külföldi hatalmak számára az együttműködés azért is elkerülhetetlen, mert a szomszédos Eritrea nemzetközi elszigeteltsége miatt nem kínál alternatívát a tengeri jelenlét biztosítására.

Dzsibuti külpolitikájában kötéltáncot jár a semlegesség megőrzése érdekében. Az országnak égető szüksége van a szaúdi befektetési forrásokra a gazdaság talpra állításához, ugyanakkor diplomáciai kapcsolatokat tart fenn Teheránnal is. Az államvezetés nem engedheti meg magának a közvetlen részvételt a nyílt fegyveres összecsapásokban, emiatt májusban nem engedélyezte az amerikai erőknek, hogy a területén található támaszpontokról mérjenek rakétacsapásokat a jemeni huszi állásokra. Ugyanakkor a dzsibuti vezetés a washingtoni kormánnyal való tartós tengelyakasztást sem vállalhatja fel, mivel az amerikai katonai jelenlét jelentős pénzügyi és biztonsági garanciát jelent az országnak.

A tengeri blokádok és a kereskedelmi útvonalak fennakadása súlyos szociális válságot idéz elő az afrikai országban. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének legfrissebb adatai szerint jelenleg több mint 256 ezer ember, vagyis a teljes lakosság egynegyede szembesül közvetlen élelmezési válsággal és éhezéssel. Amikor a huszi alakulatok megzavarják a tengeri forgalmat, az nem kizárólag az energiatartalékokat szállító tankereket érinti, hanem a szegényebb régiókba tartó élelmiszer-szállítmányokat is. A külföldi támaszpontokból származó bérleti díjak nem elegendőek az országos gazdaság működtetésére, így a tengeri áruszállítás leállása esetén fenyegető élelmezési katasztrófa elhárítására Dzsibuti nem rendelkezik saját belső tartalékokkal.

A tengeri áruszállítás akadályoztatása a szomszédos Etiópiára is közvetlen hatást gyakorol, mivel a tengerparttal nem rendelkező észak-afrikai állam teljes külkereskedelme és áruforgalma a dzsibuti kikötőn keresztül bonyolódik. Amennyiben Irán a Hormuzi-szorosban alkalmazott gyakorlathoz hasonlóan útdíjat vagy tengeri illetéket próbálna kikényszeríteni a szoroson áthaladó teherhajókról, az teljesen elviselhetetlen drágulást hozna a szárazföldi Etiópia számára. Emiatt Dzsibuti határozottan és teljes mértékben elutasítja a tengeri áthaladási díjak bevezetésének gondolatát.

A tengerparti infrastruktúrán túl a Bab el-Mandeb szoros medrében húzódó optikai kábelhálózat adja Dzsibuti másik kiemelkedő stratégiai értékét. A tengerfenéken futó üvegszálas adatvezetékek nemcsak Európa és Ázsia közötti internethálózati kapcsolatot biztosítják, hanem az egész afrikai szarv kommunikációját lebonyolítják. Dzsibuti kormánya aktívan pozicionálja magát regionális digitális adatközpontként, és több kezdeményezést indított a teljes térségi adatforgalom átterelésére. Az alaptengeri kommunikációs vonalak ugyanakkor sebezhetőek, a huszi fegyveresek tisztában vannak a víz alatti infrastruktúra jelentőségével, így a biztonsági szakértők a jövőben a szabotázsakciók gyakoriságának növekedésére számítanak. A többszörös katonai és adatvédelmi jelenlét következtében Dzsibuti a nemzetközi hírszerzés és kémkedés egyik globális központjává vált.

A nemzetközi válsághelyzet árnyékában az 1999 óta hatalmon lévő Ismail Omar Guelleh elnök és kormánya saját belpolitikai pozícióinak megszilárdítására törekszik. A 78 éves államfő vaskézzel irányítja az országot, és idén áprilisban a szavazatok csaknem 98 százalékos megszerzésével biztosította újabb mandátumát, miközben az ellenzéki pártok teljes körűen bojkotálták a választási eljárást. Az elnök idősodrása miatt a háttérben megkezdődött a felkészülés a hatalomátadásra és az utódlási harcokra. Az ország társadalmi struktúráját meghatározó két fő klán, az Afar és az Issa közötti érdekellentétek élesednek, miközben az Issa közösség maga is belső frakciókra töredezett.

Amennyiben az utódlási küzdelem a jelenlegi külpolitikai és tengeri válság közepette robban ki, az nemcsak Dzsibuti belső stabilitását rombolja le, hanem az egész afrikai szarvvidékre átterjedhet. A meghatározó etnikai csoportok ugyanis a szomszédos államokban is jelen vannak, így egy belső dzsibuti hatalmi konfliktus gyorsan regionális méretűvé válhat. Az afrikai kikötőváros jövője emiatt egyszerre függ a szaúdi tengeri koalíció sikerétől, a huszi támadások megállításától, valamint a belső klánok közötti egyensúly fenntartásától.