Bukásra áll a keleti ukrán védelmi vonal felőrlése

Az ukrán egészségügyi és mentőcsapatok emberfeletti küzdelmet folytatnak a Donyecki területen zajló harcok közvetlen közelében. Kramatorszk és Druzskivka térségében a sebesülteket beszállító járműveknek állandó életveszélyben, óránkénti 140 kilométeres sebességgel száguldva kell megtenniük az utat a frontvonal és a poľponti lazaretek között. A közutak mentén kiégett gépjárművek roncsai jelzik a hálózati dróntámadások pusztítását, amelyek gyakorlag bármelyik másodpercben lecsaphatnak a mozgásban lévő egységekre. A térségben a harci helyzet hétről hétre folyamatosan nehezedik, ahogy a tüzérségi csapások és a légibombázások hatóköre egyre kijjebb tolódik.

A Kramatorszktól nagyjából tíz kilométerre fekvő Druzskivka és a szomszédos Kosztyantynivka a szárazföldi összecsapások állandó célpontjaivá váltak. Kosztyantynivka utcáin az orosz beszivárgó egységek folyamatos jelenléte miatt a település jelentős része szürke zónává alakult, ahol a határozott ellenőrzés mindkét fél részéről hiányzik. Druzskivka szárazföldi ostroma ugyan még nem kezdődött meg teljes terjedelmében, a városrészeket rendszertelenül érik a siklóbombás és fúróágyús támadások. A többemeletes lakóépületekben pozíciót foglaló ukrán katonák gyakran kizárólag a szerencsének köszönhetik a túlélést, amikor az irányított bombák egyetlen csapással rombolják le a komplett tömböket.

A Donyecki területen kiépített ukrán erődítményrendszerre nehezedő nyomás a nyár folyamán a többszörösére növekedett. A fő védelmi vonalat alkotó Kramatorszk és Szlovjanszk agglomerációja a háború előtt negyedmillió lakosnak adott otthont, mára azonban a népesség több mint fele elhagyta a térséget. Moszkva katonai vezetése mindent egy lapra feltéve törekszik a régió megszerzésére. Vlagyimir Putyin orosz elnök kifejezett utasításba adta a Donyecki terület teljes elfoglalását az év december 31-i határidejéig, miután a kijevi kormány kategorikusan elutasította a területek önkéntes átadását. A szövetségi és nemzetközi elemzők értékelése alapján az orosz elnöki időterv a valóságtól teljesen elrugaszkodott.

Az orosz hadsereg előrenyomulási üteme túlságosan lassú, miközben a humánerőforrás- és az eszközveszteségek aránytalanul magas szintet érnek el. Habár egy évvel ezelőtt az orosz élek még mintegy harminc kilométerre álltak Kramatorszktól, ez a távolság mára a felére csökkent. A tényleges érintkezési vonalon egy olyan pusztítási övezet, úgynevezett megsemmisítési zóna alakult ki, amely a páncélozott járművekkel végrehajtott hagyományos alakzatfegyvernemi áttöréseket szinte teljes mértékben lehetetlenné teszi. A terep adottságai és a folyamatos légi felderítés miatt a nagy felületű páncélososzlopok perceken belül megsemmisülnek.

A patthelyzet feloldására az orosz hadvezetés kis létszámú beszivárgó csoportokat küld az ukrán állások közé, amelyek próbálnak megvetni a lábukat a romok között, majd folyamatos erősítésekkel igyekeznek megszilárdítani a pozíciókat. Ez a taktika rendkívül időigényes és súlyos áldozatokkal jár, mégis ez képezi az orosz gyalogsági műveletek gerincét. Az ukrán 93. dandár parancsnokságának tájékoztatása szerint az ilyen típusú beszivárgások kezelhetők, azonban elhárításukhoz folyamatos tisztogató akciókra és jól képzett specializált alakulatok bevetésére van szükség, ami leköti az ukrán tartalékokat.

A független katonai megfigyelők és az amerikai Institute for the Study of War (ISW) elemzőintézet adatai szerint az orosz csapatok a nyár folyamán képtelenek voltak áttörést elérni. Júniusban az orosz erők naponta átlagosan mindössze 1,03 négyzetkilométert tudtak elfoglalni. Ahhoz, hogy Moszkva elérje a kitűzött célt, a fennmaradó több mint 5300 négyzetkilométernyi területet kellene bevennie az év végéig. Az elemzők szinte teljesen kizártnak tartják, hogy a rendelkezésre álló idő alatt az orosz hadsereg képes lenne teljesíteni a Kreml által megszabott határidőt.

A lassú, de szisztematikus területszerzési kísérletek a polgári lakosság életét teljesen ellehetetlenítik. A frontmögötti városokat mindennap érérik a precíziós bombák és a felderítő drónok csapásai. Kramatorszk utcáin az éjszakai kijárás gyakorlatilag megszűnt, az égbolton folyamatosan jelen lévő ellenséges drónok hangja állandó rettegésben tartja a bent maradókat. A logisztikai útvonalakat védőhálókkal igyekeznek óvni az ukrán műszakiak, a réseken keresztül mégis rendszeresek a csapások az üzemanyagtöltő állomásokra, a rendőrségi járművekre és a katasztrófavédelem egységeire. Egyetlen nap leforgása alatt akár hét súlyos siklóbomba is becsapódhat a lakóövezetekbe.

Az ukrán katonai vezetés élére kinevezett Mihajlo Drapatij számára a legfőbb prioritás a donyecki erődítményrendszer feladásának megakadályozása. A szárazföldi védelem tartása mellett Ukrajna stratégiai szintű dróntámadásokat hajt végre oroszországi mélységi célpontok ellen. A nagy hatótávolságú ukrán dróncsapások szisztémásan bénítják meg az orosz olajfinomító kapacitásokat és a hadiipari komplexum ellátási láncait. Kijev célja, hogy időt nyerjen a hátországi infrastruktúra lebontásával, közvetlenül befolyásolva a frontvonalak anyagellátási lehetőségeit.

Donyeck elvesztése stratégiai és szimbolikus szempontból is a legsúlyosabb csapást jelentené Kijev számára a háború kirobbanása óta, míg Moszkva számára a Donbasz teljes elfoglalása a győzelem látszatát biztosítaná. A Kreml propagandagépezete a régió feletti teljes ellenőrzést a katonai műveletek sikerének bizonyítékaként tálalná. Emiatt az ukrán vezérkar a védelem minden áron való fenntartásában érdekelt, kombinálva a felmorzsoló harcászatot a távolabbi területek elleni csapásokkal.

Az orosz hadvezetés esetenként megpróbálja felgyorsítani a lassú beszivárgási folyamatot. A Druzskivka előtti frontszakaszon a közelmúltban hosszú hónapok óta először indítottak tömeges, páncélozott oszlopokkal végrehajtott rohamot. A két nehézharckocsi- és páncéloscsoporttal végrehajtott támadás célja az ukrán védelmi állások gyors áttörése lett volna. A művelet az orosz erők számára teljes katasztrófával végződött: az ukrán Nemzeti Gárda Azov-kollektívája a beépített tüzérségi állások és a csapásmérő drónok összehangolt tüzében a páncélozott járművek tucatjait pusztította el, jelentős gyalogsági veszteségeket mérve a támadókra.

A modern harcászatban a drónok jelenléte átalakította a felderítést és a célmegjelölést. A frontvonalak felett folyamatosan járőröző pilóta nélküli eszközök miatt a nagyobb csapásmérő kötelékek összevonása azonnal kitudódik, így a meglepetés ereje teljesen elveszett. A páncélos védelmi képességek csökkenése miatt a gyalogsági rohamok szerepe értékelődött fel, ami az orosz oldalon a veszteségi mutatók drasztikus emelkedéséhez vezetett.

Az ukrán védelmi stratégia a rugalmas elhárításra és a mélységi tüzérségi tűzvezetésre épül. A műszaki zárások, az aknamezők és a drónhálózatok kombinációja olyan védelmi övezetet hozott létre, amelynek áttörése kizárólag óriási áldozatok árán lehetséges. Az ukrán katonai parancsnokság számításai szerint a védelmi vonalak tartása mindaddig lehetséges, amíg a lőszerellátás és az utánpótlás biztosított a nyugati szövetségesek részéről.

A harcok kimenetele szempontjából meghatározó a logisztikai láncok épsége. Az ukrán oldal az éjszakai szállításokra és a rejtett utánpótlási útvonalakra támaszkodik, míg az orosz tüzérség folyamatosan tűz alatt tartja a hátországi csomópontokat. A logisztikai versenyben a hatékonyság dönt: az a fél képes tartósan fennmaradni a frontvonalban, amelyik gyorsabban tudja pótolni a kiesett eszközöket és az élőerőt.

A Donyecki területen zajló ütközet kimenetele hosszú távra meghatározza a teljes orosz-ukrán háború dinamikáját. A felek kimerültségi tényezője, az orosz gazdaság szankciós terhelése és az ukrán védelmi kapacitások alakulása egyaránt befolyásolja, hogy a jelenlegi frontvonalak tartóssá válnak-e, vagy sor kerül-e egy nagyszabású átrendeződésre a térségben.