Augusztus 20.: drága örökség energiakrízis idején

A paksi atomerőmű leállása és a rendkívüli aszály néhány nap alatt egészen más fényt vetett az idei államalapítási ünnepre. Július közepén még arról szóltak a bejelentések, hogy a Tisza-kormány ugyan jóval kisebb költségvetéssel, rövidebb műsorral, de megtartja a budapesti programsorozatot. A terv szerint tízperces tűzijáték, drónshow, fényjáték, görögtűz és rakparti rendezvények maradtak volna. Augusztus elején Magyar Péter már arról beszélt: ha a rendkívüli helyzet megköveteli, fájó szívvel az állami ünnepségről is lemondanak. Ez a mondat jóval többről szól egy esti látványosság sorsánál. Az derülhet ki belőle, képes-e egy új kormány válsághelyzetben elszakadni attól a politikai reflextől, amely az Orbán-korszakban az állami reprezentációt rendre milliárdos látvánnyal kapcsolta össze.

A dilemmát súlyosbítja az örökölt szerződéscsomag. A Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség még az előző kormány idején két megállapodást kötött a Balásy Gyula érdekeltségébe tartozó Lounge Event Kft.-vel. Az egyik, mintegy ötmilliárd forintos szerződés a tűzijátékra, a másik 12,5 milliárdos megállapodás a teljes programsorozatra szólt. Együttes értékük bruttó 17,5 milliárd forint volt. A különösen kellemetlen részlet az, hogy az állam ennek felét, 8,7 milliárd forintot előlegként már kifizette, és a pirotechnikai műsort is megrendelték.

A Lounge-csoport körül időközben hűtlen kezelés és pénzmosás gyanújával indult büntetőeljárás, számlazárolások és végrehajtási intézkedések következtek, ezért az NRÜ június végén felmondta a szerződéseket. A kormány gyorsított eljárásban keresett új rendezőt. A három meghívott vállalkozás közül végül csak a Hardrock Szolgáltató Kft. adott be ajánlatot, bruttó 3,91 milliárd forintért. A műszaki tartalom kisebb lett: az eredetileg tervezett óriásprodukció helyett rövidebb tűzijátékot és szűkebb helyszínt vállaltak. Már önmagában az árkülönbség is olyan kérdéseket vet fel, amelyekre az államnak részletesen válaszolnia kell. A 17,5 és a 3,91 milliárd forint nem hasonlítható össze egy az egyben, mert eltérő szolgáltatási csomagokról van szó, a különbség mégis akkora, hogy indokolttá teszi a régi szerződések tételes nyilvánosságra hozatalát.

Külön történet a 8,7 milliárdos előleg. A szerződés felmondása önmagában nem jelenti azt, hogy a teljes összeg elveszett, ahogyan azt sem, hogy automatikusan és azonnal visszajár. El kell számolni az addig igazolt teljesítéssel, a már megrendelt eszközökkel, az alvállalkozói munkákkal, a pirotechnikai termékekkel és minden olyan költséggel, amelyet a vállalkozó bizonyíthatóan az állami megrendelés miatt vállalt. Ha a társaság számlái zárolva vannak, az esetleges visszakövetelés végrehajtása is bonyolultabbá válhat. Ezért az idei ünnep végső közpénzköltségét nem a Hardrock 3,91 milliárdos ajánlata mutatja meg. Ahhoz hozzá kell számítani mindazt, ami a Lounge-nál marad, amit más beszállítóknak már kifizettek, illetve amit a szerződésbontás után jogi úton kell visszaszerezni.

Az Orbán-kormányok alatt az augusztus 20-i ünnepség látványosan növekvő állami rendezvénnyé vált. A G7 összesítése szerint 2021-től a teljes programsorozat költsége évről évre tízmilliárd forint felett volt. A 2021-es tűzijáték önmagában nagyjából hatszor annyiba került, mint a 2019-es. A 2023-as pirotechnikai műsorra nettó 1,4 milliárd forintot költöttek, 2024-ben már bruttó 2,39 milliárdos keretszerződés született erre a feladatra, 2025-ben pedig a teljes Szent István-napi rendezvénysorozat becsült költsége elérte a 14,5 milliárd forintot, ebből 3,6 milliárd jutott a tűzijátékra. A 2026-ra előkészített 17,5 milliárdos csomag új rekord lett volna.

A költségek megítélését évekig nehezítette, hogy a tűzijáték csak egy része volt a sok helyszínes, többnapos eseménynek, és a rendezvényszervezéshez kommunikációs, technikai, színpadi, logisztikai, biztonsági és kreatív feladatok egész sora társult. Ezeket sokszor nagy keretmegállapodásokon és egyedi megrendeléseken keresztül osztották ki. A laikus számára nehéz volt megállapítani, mennyibe kerül maga a pirotechnika, mennyi a drónshow, mennyi a színpad, mennyi a kommunikáció, és mekkora összeg jut a fővállalkozói láncokra. A Balásy-cégek az állami kommunikáció és rendezvényszervezés egyik meghatározó szereplőjévé váltak, így ugyanaz az üzleti kör bukkant fel a plakátkampányoktól a nemzeti ünnepekig. Ez a központosított rendszer politikailag kényelmes volt, a közpénz útját viszont ritkán tette könnyebben követhetővé.

A látvány egyre monumentálisabb lett. 2024-ben csaknem öt kilométeres Duna-szakaszra húzták szét a produkciót, több mint 45 ezer pirotechnikai effektet használtak, 1300 drón repült, a műsorban megjelent a csodaszarvas, a Szent Korona és egy térben forgó háromdimenziós kereszt. 2025-ben 46 ezer körüli effektet, kilenc uszályt, 65 pontont, három hidat, fényfestést, lézerjátékot és drónshow-t ígértek. Minden évben hangsúlyos kommunikációs elem lett, hogy Európa egyik legnagyobb, esetenként a kontinens legnagyobb tűzijátékát rendezik Budapesten.

A Fidesz politikai esztétikájába pontosan illett ez a forma. A nemzeti ünnepből olyan állami díszlet lett, amelyben a történelem, a kereszténység és a politikai önkép egyetlen monumentális látvánnyá olvadt össze. A kereszt, a korona, a honfoglalás, Szent István és a magyar történelem kiválasztott jelenetei óriási vetített képekben és drónalakzatokban jelentek meg. Ettől még maga az államalapítás ünnepe természetesen nem valamelyik párté, és a keresztény hagyomány sem az. A probléma ott kezdődött, amikor az állam úgy tett, mintha a nemzeti méltóság mérhető lenne a kilőtt rakéták számával, a show hosszával vagy azzal, hány kilométerről látszik a fény az égen.

A látványosság ráadásul egyre élesebb ellentétben állt az ország társadalmi helyzetével. Magyarország nem az Európai Unió legszegényebb tagállama minden gazdasági mutató szerint: az egy főre jutó, vásárlóerővel korrigált GDP alapján több ország is mögötte áll. A háztartások anyagi jólétét közvetlenebbül jelző tényleges egyéni fogyasztásban azonban az Eurostat 2025-ös adata szerint Magyarország és Lettország volt az unió sereghajtója, egyaránt az EU-átlag 73 százalékán. Ez az adat sokkal kellemetlenebb háttere a világraszóló állami fényjátéknak, mint bármely ellenzéki szlogen. Miközben a kormány évről évre Európa legnagyobb tűzijátékával büszkélkedett, a magyar háztartások tényleges fogyasztása az unió legaljára került.

A Fidesz számára a nagyszabású ünnep politikai funkciót is betöltött. Azt az országképet mutatta, amelyet a hatalom látni és láttatni akart: erős, büszke, keresztény, történelmi küldetését ismerő Magyarországot, amelynek fővárosa egy estére óriási díszletté változik. Egy ilyen műsorban nincs kórházi várólista, nincs leromlott vasútvonal, nincs tanárhiány, nincs leszakadó régió, nincs alacsony fogyasztás. A fények fél órájára minden monumentális. A politikai probléma abból adódott, hogy a reprezentáció árát ugyanaz az állam fizette, amelynek közszolgáltatásairól évek óta azt hallhatták az emberek, hogy nincs mindenre pénz.

A mostani energiakrízis ezt az ellentmondást különösen élesen világítja meg. A rekordalacsony Duna miatt a paksi atomerőmű termelése történelmi mértékben visszaesett, a kormány nagyfogyasztókat kért takarékosságra, az esti csúcsidőszakban több száz megawattnyi fogyasztást sikerült lefaragni, állami épületeken lekapcsolták a díszkivilágítást, a vasúti teherszállítást is korlátozták egyes időszakokban. Ebben a helyzetben politikailag nehezen magyarázható, ha két héttel később ugyanaz az állam lézerrel, reflektorokkal, színpadokkal és drónok ezreivel demonstrálja az ünnepi bőséget.

Az energiafogyasztásról ugyanakkor fontos pontosan fogalmazni. Nincs nyilvánosan hozzáférhető hiteles adat arról, hogy a teljes budapesti rendezvénysorozat hány megawattórányi villamos energiát használna fel. Maga a tűzijáték döntően kémiai energiát használ, így a rakéták nem a villamos hálózatból „eszik meg” az áramot. A nagy színpadok, hangrendszerek, LED-falak, fényvetők, lézerek, kiszolgálóhelyek és dróntöltők viszont komoly ideiglenes fogyasztók. Iparági adatok szerint egyetlen nagyszínpad pillanatnyi igénye 250–400 kilowatt körül vagy afelett is lehet. Több helyszín esetén a teljes rendezvény terhelése könnyen megawattos nagyságrendű lehet, az összes energia pedig a program hosszától és a technikától függően több vagy akár több tíz megawattórára rúghat.

Ez országos léptékben nem az a mennyiség, amely önmagában eldöntené a magyar villamosenergia-rendszer sorsát. A mostani hőségben a rendszerterhelés hétezer megawatt fölé emelkedett, a lakosság és a vállalatok önkéntes takarékossága pedig időnként 600–700 megawattal csökkentette a fogyasztást. Az ünnepi show esetleges lemondása tehát energetikai szempontból elsősorban jelképes lépés lenne. Éppen ettől válik politikailag fontossá. Ha az állam azt kéri a vállalatoktól, hogy fogják vissza a termelést, az emberektől, hogy későbbre időzítsék a nagyobb fogyasztást, saját épületein pedig lekapcsolja a díszfényt, akkor hitelességi problémát okoz, ha közben milliárdokból látványtechnikai csúcsműsort rendez.

A lemondás ráadásul már nem feltétlenül jelentene arányos pénzügyi megtakarítást. Két héttel az esemény előtt a szervezési munkák jelentős része elkészülhetett, alvállalkozókat köthettek le, eszközöket rendelhettek, a pirotechnika egy része rendelkezésre állhat, a drón- és fényprogram fejlesztése is pénzbe került. Minél közelebb van az esemény, annál nagyobb a már felmerült, vissza nem fordítható költség. A kormány ezért akkor jár el felelősen, ha a döntés előtt nyilvánosságra hozza: mi az, amit még következmény nélkül le lehet mondani, mi az, amiért akkor is fizetni kell, ha a nézők nem látnak belőle semmit, és milyen kártérítési vagy elszámolási kötelezettségek keletkeznének.

Az idei helyzet egyben lehetőség is. Meg lehet szakítani azt a gyakorlatot, amelyben a nemzeti ünnep értékét a látvány költsége igazolta. Egy államalapítási megemlékezés lehet ünnepélyes akkor is, ha nem akar minden évben rekordot dönteni. Lehetnek koncertek, családi programok, történelmi és kulturális események, lehet fényfestés vagy kisebb drónbemutató, és lehet olyan ünnepi forma is, amelynek fő politikai üzenete éppen a mértéktartás. Válsághelyzetben ennek nagyobb súlya lehet, mint egy újabb rekordnak.

Magyar Péter kormánya számára különösen kényes a döntés, mert májusban még világraszóló választási ünneplésről beszélt, és felvetette, hogy hasonló hangulatú rendezvény jöhet államalapításkor is. Júliusban már a töredékére vágott költségekkel érvelt, augusztusban pedig maga az esemény került kérdőjel alá. Ez nem feltétlenül következetlenség: közben megváltozott az ország energiahelyzete. Egy válságkezelő kormány egyik legfontosabb képessége éppen az, hogy a korábbi terveket új körülmények között képes felülvizsgálni.

Az Orbán-korszak öröksége ebben az ügyben így két számlából áll. Az egyik konkrét: a 17,5 milliárdos szerződés, a 8,7 milliárdos előleg és az abból visszaszerezhető vagy elvesző közpénz. A másik politikai: az a beidegződés, hogy a nemzeti ünnep akkor sikeres, ha óriási, rekordméretű és drága. Az elsővel jogászoknak, nyomozóknak és könyvelőknek kell elszámolniuk. A másodikról a kormány dönthet.

Ha augusztus közepére rendeződik a Duna vízállása, visszatér Paks termelése és megszűnnek a rendkívüli takarékossági intézkedések, könnyebb lesz megindokolni a megtartott rendezvényt. Ha az ország továbbra is importáramra, fogyasztáscsökkentésre és korlátozásokra szorul, a fényárban úszó Duna-part más üzenetet közvetítene. Akkor a világraszóló drónkép mögött mindenki tudná, hogy néhány nappal korábban még azért kapcsolták le a középületek díszfényeit, mert minden megspórolt kilowatt számított. Ilyen helyzetben a mértéktartás nem az ünnep lefokozása lenne, hanem annak bizonyítéka, hogy az állam érti a saját helyzetét.