Lorca – A költő, akinek nincs sírja

Federico García Lorca mindössze harmincnyolc évet élt, mégis a 20. századi világirodalom egyik legnagyobb hatású alkotója lett. Költészete, drámái, színházi kísérletei és különleges előadói személyisége már életében ismertté tették a spanyol nyelvű világban. Halála után pedig valóságos mítosz épült köré: a spanyol polgárháború első heteiben meggyilkolt költő alakja összefonódott a diktatúra, az elhallgatás és az eltűnt áldozatok történetével.

A Lorca – A költő, akinek nincs sírja azonban nem a halál felől akarja elmesélni Lorca életét. A kötet először azt a rendkívül sokoldalú művészt mutatja meg, akinek meggyilkolása éppen azért vált Európa egyik nagy kulturális tragédiájává, mert pályája még korántsem ért véget.

A történet az andalúziai Fuente Vaquerosból és Granadából indul. Lorca gyermekkorától magába szívta a népdalok, a cigány kultúra, a cante jondo és az andalúz táj világát. Zenésznek készült, zongorázott, Manuel de Falla baráti köréhez tartozott, majd Madridban, a Residencia de Estudiantes különleges szellemi közegében találkozott Salvador Dalíval, Luis Buñuellel és az 1927-es nemzedék meghatározó alkotóival.

A könyv végigköveti Lorca költészetének átalakulását a Cigányrománcok sikerétől a Költő New Yorkban modern, nyugtalanító világáig. New Yorkban Lorca egyszerre találkozott a modern nagyváros lenyűgöző erejével, a társadalmi egyenlőtlenséggel és saját személyes válságával. Az amerikai tapasztalat után már más művész tért vissza Spanyolországba.

Külön fejezetek foglalkoznak Lorca színházával. A Vérnász, a Yerma és a Bernarda Alba háza nem pusztán szerelmi tragédiák: a szabadság és az elnyomás, a társadalmi elvárások, a női szerepek, a vágy és a becsület drámái. A kötet bemutatja a kevésbé ismert kísérleti műveket is, köztük A közönség című darabot, amelyben különösen erősen jelenik meg a rejtett és a nyilvános identitás konfliktusa.

Lorca számára a kultúra társadalmi ügy is volt. A Második Köztársaság idején vezette a La Barraca utazó színházat, amely klasszikus spanyol darabokat vitt olyan falvakba, ahol sokan életükben először láttak színházi előadást. Saját megfogalmazásaiban a színház nem egyszerű szórakozás, hanem egy társadalom érzékenységének mércéje volt.

A kötet nem hallgat Lorca magánéletéről sem. Bemutatja Dalíhoz fűződő kapcsolatát, szerelmeit és azt a világot, amelyben homoszexualitását csak korlátozottan vállalhatta. A Sötét szerelem szonettjei és más művek mögött így egy olyan ember személyes küzdelme is kirajzolódik, aki nyilvánosan ünnepelt művész volt, miközben életének fontos részét rejtve kellett tartania.

1936 nyarán Lorca Granadába utazott. A katonai felkelés után a várost rövid idő alatt elérte a politikai terror. Lorcát augusztusban letartóztatták, majd Víznar és Alfacar környékén meggyilkolták. A könyv részletesen megvizsgálja, mit tudunk biztosan az utolsó napokról, kik játszottak szerepet a letartóztatásban, és milyen politikai, személyes és homofób indítékok vezethettek a gyilkossághoz.

A történet azonban 1936-ban nem ér véget. Lorca művei túlélték a Franco-rendszert, világszerte színpadra kerültek, miközben Spanyolországban hosszú ideig kényelmetlen emléket jelentett a neve. Holttestét több kutatás és ásatás ellenére sem sikerült megtalálni.

Kilencven évvel a halála után Federico García Lorcának továbbra sincs ismert sírja. Művei azonban élőbbek, mint valaha.