Megfiatalodott a késő gótika felbecsülhetetlen kincse

Már a kifejezés megszületése előtt létezett a vágy a távoli tájakról származó kiváló termékek iránt. Franciaország középső részén 1500 körül különösen nagyra becsülték az úgynevezett északi, vagyis Flandriából származó festészetet. Aki megengedhette magának, a művészeket személyesen utaztatta el saját birtokára, hogy közvetlenül a helyszínen adjon nekik megbízásokat. Így történt ez a Burgundiai Hercegségtől délnyugatra, az Allier folyó partján fekvő Moulins kisvárosában is. A település az Auvergne-Rhône-Alpes régióhoz tartozik, és egykor a Bourbonnais tartomány fővárosa volt, amely arról a dinasztiáról kapta a nevét, amely innen indult hódító útjára. A Moulins-ban székelő uralkodóházat 1500 körül II. Péter, Bourbon hercege és felesége, Franciaországi Anna irányította. Péter hercegnek minden oka megvolt arra, hogy büszke legyen származására és hatalmi szférájára, hiszen a Loire völgyében udvart tartó francia királyok bölcs tanácsadójaként tartották számon.

A hercegnő még közelebbi szálakkal kapcsolódott a királyi udvarhoz, hiszen vérszerinti rokonság fűzte az uralkodócsaládhoz. XI. Lajos francia király legidősebb leányaként Anna apja halála után, 1483 és 1491 között átvette a Francia Királyság régensi címét öccse, a később VIII. Károly néven trónra lépő uralkodó nagykorúvá válásáig. Ezzel az európai kontinens egyik legbefolyásosabb asszonyává vált. Stratégiájának, amely az ellenfelek és a lázadók kiiktatására irányult, nagy szerepe volt abban, hogy a királyi birtokok területe később nyugat felé bővülhetett a Britanniára kiterjesztett fennhatósággal. Míg Anna a régensi címe alatt a monarchia bástyájaként szolgált, Moulins-ba való visszatérése után a hercegség érdekeit védte a királyi területi igényekkel szemben. Péter 1503-ban bekövetkezett halála után kiskorú leányuk, Suzanne képviseletében ő határozta meg a teljes örökség sorsát.

Amikor 1498 körül elérkezett az idő a befolyásos uralkodópár rangjához méltó ábrázolására, a választás egy flamand festőre esett, akiről feltételezték, hogy képes kifejező üzenettel bíró alkotást létrehozni. A megbízást Jean Hey kapta, aki tölgyfa táblára, olajfestékkel készítette el a híres triptichont. A háromszárnyú oltár középső táblája a holdkaréjon trónoló, ragyogó napsugárkoszorúval és angyalokkal körülvett Szűz Máriát ábrázolja a gyermek Jézussal. Az angyalok által tartott feliratos szalag a mennyei jelenésre és a szeplőtelen fogantatásra utal. A Jelenések könyvéből vett jelenet a hercegi családban hagyományosan kiemelkedő tiszteletnek örvendett. A szélső táblák Pétert, Annát és Suzanne-t ábrázolják Szent Péter és Szent Anna társaságában. Behajtott állapotban a szárnyak az angyali üdvözletet mutatják be.

A szürke, fehér és szépia árnyalatokkal dolgozó grisaille festészet részben vázlatos maradt. A restaurálás során végzett vizsgálatok sem tudtak választ adni arra a rejtélyre, hogy a mester miért nem fejezte be a külső oldalakat. Elképzelhető, hogy a segédek nélkül dolgozó festő a munka befejezése előtt hunyt el. Az alkotás három évig tartó, rendkívül költséges és komplex párizsi laboratóriumi helyreállítási folyamat után került a nagyközönség elé. A külső felületek letisztultsága mellett a belső táblák kifinomult színvilága is visszakapta eredeti fényét.

Jean Hey életéről keveset tudni azon kívül, hogy 1500 körül rajzolóként, festőként és kódexillusztrátorként működött Lyonban és Moulins-ban. A korabeli iratokban Maitre Jehan néven bukkan fel. A szárnyas oltár nem hordoz szignatúrát, ami abban a korban teljesen megszokottnak számított. Az idő múlásával a családi névhez fűződő kapcsolat feledésbe merült, így a művészettörténet sokáig a Moulins-i Mester Triptichonjaként hivatkozott a műre. A kutatók csak a legutóbbi évtizedekben azonosították egyértelműen Hey személyét az alkotóval.

Franciaországban portréfestőként is nagyra becsülték a mestert. A művész feltételezhetően Gentben tanult, stílusa és színkezelése rendkívül közeli rokonságot mutat Hugo van der Goes munkásságával, így nem kizárt, hogy annak közvetlen tanítványa volt. A herceg és felesége valószínűleg rokonok révén értesült a Flandriából érkezett festő jelenlétéről, amikor az már francia területen dolgozott. A művész számára Franciaországban vált nyilvánvalóvá, hogy a késő gótikus középkor átadja helyét az Itáliából sugárzó reneszánsznak.

Míg a csukott oltárt a késő gótika eleganciája jellemzi az angyalok testtartásában és a csúcsíves építészeti elemekben, addig a kinyitott középső és oldalsó táblák szigorú tengelyszimmetriát mutatnak. A középső táblát pompás aranykeret szegélyezi, amelyet oromzati elemek és pillérek díszítenek. Az alsó részen elhelyezett medallionszerű faragványok közül az egyik három arany liliomot ábrázol kék mezőben, ami a francia monarchia címerében is megjelenik.

Az antikizáló keret alsó szélén a megrendelők összefont kezdőbetűi láthatók, a P betű Pétert, az A betű Annát jelöli. Az oldalsó szárnyakon a hercegi pár imádkozó donoriként térdel nemesi öltözékben, koronával a fején. Gazdagon díszített szőnyegekkel és párnákkal ellátott imafülkékben foglalnak helyet, kezüket a középső jelenet felé nyújtva. A szentek közbenjáróként mutatnak a fejedelmi családra, miközben a mennyei és a földi szféra elkülönül, mégis szoros egységet alkot.

Az eredetileg csak a legfőbb egyházi ünnepeken feltárt triptichon 189-szer 332 centiméteres méretével tekintélyes, de nem monumentális alkotás. A Moulins-i társaskáptalani templom számára készült, amelyet a tizenkilencedik század elején emeltek katedrális rangjára. A műtárgy eredetileg a főoltár háttereként szolgált, később a sekrestyébe került. Amikor Prosper Mérimée, a Carmen szerzője mint az emlékhelyek megőrzésének egyik úttörője 1837-ben megvizsgálta a művet, a szárnyas oltár elemei szétválasztva, külön felfüggesztve lógtak a falon.

A restaurálási munkálatokat megelőzően a szárnyas oltár több alkalommal is elhagyta a katedrálist, hogy kiállítások központi darabjaként szerepeljen a francia fővárosban. A legújabb laboratóriumi felújítás befejeztével az alkotás átmenetileg a világ egyik leglátogatottabb múzeumának gyűjteményét gazdagítja. Mielőtt visszatérne az újjáépített moulins-i katedrálisba, a műtárgyat a Bourg-en-Bresse-i Brou királyi kolostorban, majd a Moulins-i Anne de Beaujeu Múzeumban mutatják be a nagyközönség számára.