Ledarált iratok maradtak Szijjártó minisztériumában
Orbán Anita szerint dobozokban álló, részben megsemmisített dokumentumokkal, drága külföldi utakkal és milliárdos repülőköltségekkel találkoztak az átvilágítók. A volt tárcavezetés vitatja, hogy jogellenes irateltüntetés történt volna.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium átvilágítása azért halad lassan, mert az új vezetés állítása szerint az Orbán-korszak külügyi adminisztrációja jóval kevésbé volt digitalizált és áttekinthető annál, mint amit egy modern állam egyik kulcstárcájától várni lehetne. Orbán Anita külügyminiszter augusztus 14-én arról beszélt, hogy sok irat dobozokban áll, egyes dokumentumokat megsemmisítettek, és a vizsgálóknak előbb azt is fel kell térképezniük, mi maradt meg, hol található és milyen ügyhöz kapcsolódik. A kép önmagában még nem bizonyít törvénysértést, de megmutatja, milyen nehéz utólag ellenőrizni 16 év döntéseit, ha az iratkezelés hiányos.
Az átvilágítást egy jogászból, ügyvédből, adatvédelmi és üzleti szakértőből álló csapat segíti. A tárca szerint a cél a lehetséges visszaélések és gazdálkodási anomáliák feltárása. Orbán Anita már most több olyan területet említett, ahol indokoltnak tartják a részletes vizsgálatot: drága külföldi utak, kiugró szállodai költségek, magánrepülőgépek használata, diplomataútlevelek kiadása, valamint a koronavírus-járvány idején lebonyolított lélegeztetőgép-beszerzések. Ezek nagyon különböző ügyek, ezért egyetlen politikai címke alá gyömöszölésük félrevezető lenne. A túlzott költekezés, a rossz gazdálkodás és a bűncselekmény jogilag nem ugyanaz.
A leglátványosabb szám a repülésekhez kapcsolódik. A kormány egyik államtitkára korábban azt közölte, hogy 2025-ben Szijjártó Péter hivatalos útjaihoz 19 alkalommal béreltek magángépet, összesen valamivel több mint 2 000 000 000 forintért. Már önmagában ez az összeg is indokolja annak vizsgálatát, miért volt szükség üzleti repülésre, milyen alternatívák álltak rendelkezésre, és betartották-e a beszerzési, engedélyezési szabályokat. Ugyanakkor egy külügyminiszter rendkívül sokat utazik, időnként olyan menetrendben, amelyre nincs megfelelő kereskedelmi járat. A költség akkor válik igazán problémássá, ha a választott megoldás aránytalanul drága volt, vagy a közfeladathoz nem kapcsolódó használat is történt.
Orbán Anita az új gyakorlatot azzal állítja szembe, hogy a minisztérium ma kereskedelmi járatokat, szükség esetén fapados gépeket használ, és megszüntette a magánrepülés rendszeres igénybevételét. Ez politikailag látványos szakítás, de a valódi mérce a teljes költség és a munkavégzés hatékonysága lesz. Egy olcsóbb repülőjegy sem megtakarítás, ha miatta egy delegáció napokat veszít, ahogy egy drágább közvetlen út is lehet indokolt, ha sürgős diplomáciai feladatot szolgál. A tételes költségkimutatások nyilvánossága ezért többet ér bármelyik oldal jelszavainál.
Az átvilágítás másik érzékeny pontja a diplomataútlevelek ügye. Orbán Anita szerint a korábbi rendszerben ezer és 1400 közötti olyan diplomataútlevelet adhattak ki mérlegelési alapon, amelyek kedvezményezettjei között családtagok és ismert közszereplők is voltak. Az új vezetés ezeket visszavonta. A diplomataútlevél ugyan nem jelent automatikus diplomáciai mentességet, mégis állami státuszt és bizonyos utazási előnyöket sugall. Ezért alapvető kérdés, milyen közérdek indokolta az egyes kiadásokat, és valóban szükséges volt-e ilyen széles körben alkalmazni ezt az eszközt.
Külön ügy az iratmegsemmisítés. Már a tavaszi kormányváltás környékén videók és sajtóértesülések jelentek meg arról, hogy a Bem rakparti épületben nagy mennyiségű papírt darálnak. Az akkori minisztérium azt közölte, hogy kizárólag olyan papírpéldányokat semmisítettek meg, amelyek digitalizált formában rendelkezésre álltak, és visszautasította azt az állítást, hogy Szijjártó Péter személyesen irányított volna jogellenes irateltüntetést. Az új vezetés most azt mondja, valóban találkoztak hiányzó vagy ledarált dokumentumokkal. A két állítás között csak tételes iratjegyzékekkel, mentési naplókkal és az iratkezelési szabályzat alapján lehet rendet tenni.
Egy minisztériumban ugyanis nem minden papírlap levéltári értékű irat. Másolatok, munkapéldányok, nyomtatványok és már elektronikusan hitelesen megőrzött dokumentumok szabályosan is selejtezhetők. Más kategória a döntés-előkészítő anyag, a szerződés, a hivatalos levelezés vagy olyan dokumentum, amelynek megőrzési ideje még nem járt le. Ha ezek közül semmisült meg bármi szabálytalanul, az felelősségi kérdést vethet fel. Ha viszont az új kormány pusztán a darálás látványából következtet bűncselekményre, ugyanabba a hibába esne, amelyet az előző rendszernél számon kér: a dokumentum helyett politikai narratívát használna bizonyítékként.
A Szijjártó-korszak külpolitikája különösen személyre szabott és utazásintenzív volt. A miniszter az úgynevezett keleti nyitás, a nagy külföldi beruházások és a kétoldalú kapcsolatok egyik legaktívabb szereplője lett, gyakran egyetlen nap alatt több országot érintő programokkal. Sokszor járt olyan országokban, amelyek stratégiai szempontból finoman szólva sem jelentettek stratégiai prioritást a magyar diplomácia számára. Ez a modell mindenesetre önmagában magyarázza a magas utazási igényt, a költségek mértékét viszont nem. A vizsgálatnak ezért azt is meg kell mutatnia, mi volt a hivatalos cél, kik utaztak, milyen szolgáltatást rendeltek meg, hogyan választották ki a szolgáltatót, és volt-e olcsóbb, ésszerű alternatíva.
Hasonlóan kényes a lélegeztetőgépek beszerzésének újranyitása. A járvány első évében Magyarország a várható szükségletet messze meghaladó mennyiségű eszközt vásárolt, jelentős részben külügyi közreműködéssel. Az akkori kormány a rendkívüli helyzettel és a globális hiánnyal indokolta a gyors, drága beszerzéseket. Az ellenőrzés feladata most az, hogy a több év távlatából rekonstruálható dokumentumok alapján különválassza a válsághelyzetben hozott, utólag rossznak látszó döntést attól, ha valaki tudatosan indokolatlan árat fizetett vagy szabályt sértett. Ez az elszámoltatás hitelességének egyik legnehezebb próbája.
A külügyi átvilágítás végső értéke azon múlik, hogy lesz-e belőle ellenőrizhető nyilvános eredmény. A sajtóban felsorolt kirívó példák politikailag erősek, de önmagukban kevésbé fontosak, mint egy egységes kép arról, hogyan gazdálkodott a tárca, milyen ellenőrzési pontok működtek és hol hiányoztak. Ha feljelentésre okot adó ügyet találnak, annak bizonyítékait a nyomozó hatóság elé kell vinni. Ha csak pazarlást vagy rossz szervezeti kultúrát tárnak fel, abból szabályokat kell módosítani. Így kerülhető el, hogy az átvilágítás a régi vezetés politikai megszégyenítésére szűküljön, és így válhat belőle valódi intézményi tanulság.