XIV. Leó: Mária megmutatja, mire hivatott az ember

Castel Gandolfóban, a pápák hagyományos nyári rezidenciáján ünnepelte augusztus 15-én Szűz Mária mennybevételének főünnepét XIV. Leó pápa. A Villanovai Szent Tamás pápai plébániatemplomban bemutatott szentmisén, majd a déli Úrangyala előtt mondott beszédében ugyanahhoz a gondolathoz tért vissza több oldalról: Nagyboldogasszony ünnepe a keresztény ember végső rendeltetéséről, az örök életről szól, és arról, hogy a földi élet értéke az Isten felé nyitott, szeretetben megélt életben mérhető.

A pápa homíliájának kiindulópontja a katolikus tanítás egyik legfontosabb Mária-dogmája volt. XII. Piusz pápa 1950-ben hirdette ki, hogy Mária földi életének befejeztével testével és lelkével felvétetett a mennyei dicsőségbe. XIV. Leó ezt a hitigazságot az emberi élet tapasztalata felől közelítette meg. Arra emlékeztetett, hogy a templomi ábrázolásokon a mennybe felvett Szűzanya gyakran fiatal, ragyogó asszonyként jelenik meg, miközben az emberi test az idő múlásával gyengül, az arcot ráncok, a hajat ősz szálak jelzik. Ebből a különbségből indult ki, hogy felvesse: mi köti össze a hívőt ezzel az idealizált képpel.

Válasza szerint Mária szépségének lényege a lélek tisztasága, amely egész személyét átjárja. A mai társadalmak erősen kötődnek a fiatalság, a hibátlan külső és a testi tökéletesség eszményéhez, a keresztény látásmód azonban más mércét kínál. Leó pápa úgy fogalmazott, az igazi szépség abban áll, hogy a múlandó testen is láthatóvá váljanak annak a szeretetnek a jelei, amely nem múlik el; az idő nyomainak elfedése önmagában kevés. Idős emberek arcán a hosszú évek és a szenvedések nyomai mellett derű, jóság és béke jelenhet meg, miközben a külső vonzerő önmagában semmit sem mond a lélek állapotáról.

A pápai gondolatmenet egyik kulcsmondata szerint „a szeretet az ember legszebb ékessége”. Ezt a mondatot Leó hétköznapi példákkal bontotta ki. Azokban a szülőkben látta ennek igazolását, akik fáradtan érnek haza, mégis örömmel fordulnak gyermekeik felé; a nagyszülőkben, akik idejüket és figyelmüket adják unokáiknak; a fiatalokban, akik képesek szembemenni a divattal és a könnyebb választással; valamint mindazokban, akik hittel és odaadással igyekeznek közelebb hozni egymáshoz a földet és az eget. A pápa ebből vezette le, hogy Nagyboldogasszony ünnepe az értékrend felülvizsgálatára is hív: érdemes kevesebb energiát fordítani arra, ami gyorsan elmúlik, és többet arra, ami az emberi kapcsolatokban, a hitben és a szolgálatban tartós marad.

A déli Úrangyala előtt XIV. Leó az ünnep másik teológiai rétegét emelte ki. Két, évszázadokon át kialakult képtípus segítségével magyarázta Mária mennybevételét. A régebbi, főként a keleti kereszténységben meghatározó ábrázolás az Istenszülő elszenderedését mutatja: Mária ravatalon fekszik, körülötte az apostolok imádkoznak, középen pedig a feltámadt Krisztus tartja karjában anyjának lelkét, gyakran újszülöttként megjelenítve. A pápa szerint ez a kép Krisztus szerepét állítja középpontba. Ő az, aki halálával és feltámadásával megnyitja az örök élet útját, és beteljesíti azt az ígéretet, hogy magához veszi azokat, akik hozzá tartoznak.

A később Nyugaton elterjedt képtípus már a teljes alakos, fénybe öltözött Szűzanyát mutatja a mennyben, angyalok és szentek között. Ennek bibliai hátterét a Jelenések könyvének napba öltözött asszonya adja, akinek lába alatt a hold, fején tizenkét csillagból álló korona van. Leó pápa szerint ez az ábrázolás azt fejezi ki, hogy Mária egész személye, testével és lelkével együtt részesült a mennyei dicsőségben. Több művész a két hagyományt egyetlen kompozícióban egyesítette: alul üres, virágokkal teli sír és az apostolok, felül a megdicsőült Szűzanya látható.

A pápa számára ezek a képek azért fontosak, mert a hívő saját jövőjéről is beszélnek. Mária mennybevétele a katolikus hit szerint elővételezi azt a beteljesedést, amely az idők végén minden Krisztushoz tartozó emberre vár. Leó Szent Pál szavaira utalva emlékeztetett: a feltámadt Krisztus átalakítja a gyarló testet, a romlandót romolhatatlanságba, a halandót halhatatlanságba öltözteti. A keresztény remény így nem a test elutasítására épül. Éppen ellenkezőleg: az ember egész személyének megváltását vallja, ezért a mennybevétel ünnepe a test méltóságáról is szól.

Ez különös hangsúlyt ad a homília szépségről szóló részének. Ha a test Isten teremtett valóságának része, és a keresztény remény szerint részesedik a feltámadásban, akkor az öregedés és a testi gyengeség sem tekinthető pusztán veszteségnek. Leó érvelésében a megöregedett arc, a fáradtság vagy a szenvedés nyoma is hordozhat szépséget, ha mögötte hűség, türelem, megbocsátás és önátadás áll. Ez a gondolat közvetlenül szembemegy azzal a kulturális nyomással, amely az ember értékét gyakran fiatalsághoz, teljesítményhez vagy hibátlan megjelenéshez köti.

A pápai beszéd ugyanakkor nem maradt az egyéni lelkiség körében. Az Úrangyala után Leó Máriát „a remény és a vigasz jelének” nevezte, és közbenjárását kérte azokért a népekért, amelyek háború, üldözés vagy természeti katasztrófa miatt szenvednek. Külön megemlítette a Szentföld lakóit, hangsúlyozva, hogy az a föld Mária földi életének színtere is volt. Imádkozott az ukrán és az orosz népért, amelyek keresztény hagyományában egyaránt mély a Szűzanya tisztelete, továbbá azokért a keresztényekért, akik diszkriminációt vagy üldözést szenvednek.

A pápa Kolumbiáról is szólt, ahol az augusztus 10-i nagy erejű földrengés súlyos pusztítást okozott. Leó már korábban segítséget küldött az érintett egyházmegyéknek, Nagyboldogasszony napján pedig ismét imáiról biztosította az áldozatokat és családjaikat. A felsorolás jól illeszkedett az ünnep teológiai üzenetéhez: Mária alakja a katolikus hagyományban anyai közbenjáróként jelenik meg, akihez a veszélyben, gyászban és bizonytalanságban élők fordulhatnak.

Castel Gandolfo ehhez különleges hátteret adott. Leó augusztus 12-én érkezett vissza a Rómától délkeletre fekvő településre, és augusztus 18-ig marad ott. Az idei év a pápai nyári rezidencia történetében is kerek évforduló: 400 éve, 1626-ban VIII. Orbán pápa tette rendszeres pápai tartózkodási hellyé a települést az Albanói-hegységben. XIV. Leó ezzel egy olyan hagyományhoz tért vissza, amelyet több elődje is fontosnak tartott, és amely Castel Gandolfót évszázadokra a pápaság nyári központjává tette.

A Villanovai Szent Tamás-templom közössége szintén jubileumot ünnepel. Száz éve, 1926-ban bízták a szaléziakra a helyi oratórium megszervezését és lelkipásztori gondozását, néhány évvel később pedig a pápai plébánia vezetését is átvették. A mostani szentmise ezért egyszerre kapcsolódott az egyetemes egyház egyik legősibb Mária-ünnepéhez, egy helyi évfordulóhoz és a pápák Castel Gandolfó-i jelenlétének 400 éves történetéhez.

Nagyboldogasszony idei pápai megünneplésének központi üzenete mégis könnyen összefoglalható: a keresztény remény szerint az ember végső célja Isten, és az oda vezető út a szeretetben válik láthatóvá. Leó pápa ezért Mária megdicsőülését szorosan a mindennapokhoz kötötte. A menny felé vezető út jele lehet a családról való gondoskodás, az idősek türelme, a fiatalok bátorsága, a szenvedők melletti kitartás és a békéért mondott ima. Az ünnep így egyszerre beszél az örök életről és arról, milyen életet érdemes élni már itt, a földön.