Amikor a horvát hajógyárak uralták a világóceánokat
A spliti és pulai üzemekben egykor a tengeri közlekedés leglenyűgözőbb kolosszusait építették. A technológiai bravúrok, világhírű szuperhajók és rejtélyes tragédiák emléke ma is élő történelem az adriai kikötőkben.
Sokáig tartotta magát az a nézet a tengeri iparban, hogy a legnagyobb és legösszetettebb úszó szerkezeteket kizárólag a kelet-ázsiai vagy az észak-amerikai ipari óriások képesek előállítani. Az adriai kikötővárosok, elsősorban Pula és Split hajógyárai azonban olyan mérnöki és kivitelezési eredményeket produkáltak a huszadik század második felében, amelyek kivívták a teljes globális hajózási szakma elismerését. A pulai Uljanik és a spliti Brodosplit munkásai olyan egyedülálló technológiai eljárásokat alkalmaztak, amelyeket a világ más részein akkoriban még kísérleti jelleggel sem mertek élesben kipróbálni. A tengerben történő hajótest-összehegesztés, a gigantikus kombinált érc- és olajszállítók, valamint a sarkvidéki jégtörő képességekkel felvértezett luxuskompok gyártása olyan aranykort teremtett a térségben, amelynek emléke ma is meghatározza az érintett tengerparti városhálózatok identitását.
A hajóépítés központjai kezdetben sorozattermékeket állítottak elő, ám az 1960-as és 1970-es évek geopolitikai és energetikai válságai gyökeresen megváltoztatták a megrendelői igényeket. A Szuezi-csatorna 1967-es lezárását követően a közel-keleti nyersolajat szállító tartályhajóknak meg kellett kerülniük az afrikai kontinenst, ami felértékelte a gigantikus méretű szupertankereket. Minél nagyobb volt ugyanis egy-egy szállítóeszköz kapacitása, annál alacsonyabbra csökkent az egy tonnára jutó szállítási költség. Ebben az időszakban érkezett meg az első olyan indiai megrendelés Pulába, amely háromszáz méternél hosszabb mammuthajók megépítését követelte meg. Mivel a meglévő sólyák mérete messze elmaradt a kívánt dimenzióktól, a pulai mérnökök merész döntést hoztak: a megatermetű hajótestet két különálló darabban építették meg, majd a vízen lebegve, a nyílt tengeren hegesztették össze a két felet.
A tengeri összeillesztés elképesztő precizitást követelt meg az ott dolgozó szakemberektől. A művelet sikere érdekében a hullámzás nem haladhatta meg a harminc centimétert, a szélviszonyoknak pedig tökéletesen stabilnak kellett lenniük. Amikor az első kísérleti óriáshajó, a Bellary hátsó és első törzsrészét összeforrasztották a vízben, a 34 méter széles hajótestnél a megengedett tartomány alatti, mindössze kétmilliméteres eltérést regisztráltak. Ez a technológiai áttörés megalapozta a pulai üzem nemzetközi hírnevét, és elindította az ultranagy szállítóhajók sorozatgyártását. Az így megépült gigászok méretei a kortársakat is lenyűgözték: egy-egy ilyen jármű rakománya hatszáz vasúti szerelvény teljes kapacitásával volt egyenértékű, magasságuk pedig a tízemeletes épületekével vetekedett.
A sikersorozat leglátványosabb és egyben legtragikusabb fejezetét a Berge Istra és testvérhajói jelentették. Az 1972-ben vízre bocsátott, 225 000 tonna hordképességű monstrum korának legnagyobb ömlesztettáru-szállítója volt. A hajó keresztelője elsőrangú társadalmi és politikai eseménynek számított, amelyen a korabeli államvezetés és a diplomáciai testületek is megjelentek. A hajóóriás azonban alig négy évvel a szolgálatba állása után, 1975 szilveszterének előestéjén tisztázatlan körülmények között eltűnt a Csendes-óceánon, a Fülöp-szigetek közelében. A harmincfős legénységből senki sem élte túl a katasztrófát. A tragédia négy évvel később megismétlődött a testvérhajó, a Berge Vanga esetében is, amely az Atlanti-óceánon veszett nyom nélkül. A későbbi vizsgálatok szerint a szerkezeti hibák helyett a fedélzeten végzett szakszerűtlen hegesztési munkálatok és az üzemanyaggőzök berrobbanása okozhatták a végzetes robbanásokat.
Pula legsikeresebb és legnagyobb tengeri alkotása a Kanchenjunga névre keresztelt szupertanker volt, amely 1975-ben készült el az indiai állami hajózási vállalat számára. A 335 méter hosszú, 52 méter széles és 277 000 tonna kapacitású monstrum a valaha megépített legnagyobb tengeri járművé vált az adriai régióban. A hajó különlegességét fokozta, hogy nemcsak a gigantikus acélvázat állították elő a helyi üzemben, hanem a meghajtást biztosító, több tízezer lóerős dízelmotorokat is Pulában szerelték össze licence alapján. A Kanchenjunga negyed évszázadon át szelte a világóceánokat, túlélt egy katonai támadást a Perzsa-öbölben és egy súlyos balesetet a Vörös-tengeren, mielőtt 25 év szolgálat után ártalmatlanították.
Ezzel párhuzamosan a spliti hajógyár is nemzetközi hírnévre tett szert a speciális személy- és teherhordó járművek piacán. A Brodosplit az 1980-as évek közepén nyerte el a finn SF Line megrendelését az Amorella és az Isabella nevű óriáskompok megépítésére. A finn állam jelentős pénzügyi támogatást kínált a megrendelőnek, ha hazai hajógyárban készítteti el a hajókat, ám az északi vállalat a magasabb műszaki minőség és a kedvezőbb kivitelezés miatt mégis a spliti gyárat választotta. A megépült járművek a legmagasabb jégosztályú besorolást kapták, így képesek voltak az egy méter vastag tengeri jég áttörésére is. A tizenkét fedélzettel rendelkező, csaknem 2500 utas és 450 gépjármű szállítására alkalmas úszó városok hosszú évtizedekig meghatározták a baltikumi tengeri közlekedést.
A hajóépítési folyamatok a tengerparti lakosság mindennapi életét és kultúráját is átitatták. A gyárakban alkalmazott technológiák és az ott dolgozó tízezrek munkája nyomán a városi identitás részévé vált a tengeri kolosszusok jelenléte. Ugyanakkor a gyártás nehézségei és az egészségügyi kockázatok, mint például a szigeteléshez használt azbeszt okozta megbetegedések, komoly árat követeltek a munkásoktól. Az elkészült szuperhajók belső felszereltsége, a több ezer méternyi hegesztési varrat és az egyedi mérnöki megoldások bizonyították, hogy az adriai szakemberek képesek voltak a világ élvonalába emelni a helyi ipart.
A térség hajógyártásának aranykora jól mutatja, hogy a precíz szakmai tudás és a merész technológiai újítások miként formálhatják át egy teljes régió gazdasági és társadalmi pozícióját. Míg napjainkban a tengeri szolgáltatások és a turizmus állnak a gazdaság fókuszában, a kikötőkben álló gigantikus létesítmények és a megőrzött dokumentumok továbbra is őrzik az egykori tengeri óriások emlékezetét. A vízre bocsátott szupertenkerek, kompok és ércszállítók története a modern ipartörténet meghatározó fejezete marad.