A 20. század irodalma a magyartanításban II.

Hogyan lehet úgy tanítani egy évtizedekkel ezelőtt született művet, hogy a diák ne lezárt irodalomtörténeti emléket, hanem saját kérdéseire is válaszoló szöveget lásson benne? Mitől elevenedik meg egy szerző az osztályteremben? Mennyit számít a megfelelő műválasztás, és hogyan változtatja meg egy mű befogadását, ha a tanár teret enged a diákok saját értelmezésének?

A 20. század irodalma a magyartanításban Mona Krisztina tanulmányköteteinek második része. Míg az első kötet elsősorban a kortárs irodalom tanórai lehetőségeit vizsgálta, ezúttal olyan 20. századi magyar és világirodalmi szerzők kerülnek a középpontba, akik már az irodalmi hagyomány részévé váltak, műveik azonban újabb és újabb nemzedékek számára tehetők személyessé.

A kötet különleges darabja az In memoriam Rónay György című tanulmány. Rónay György költőként, íróként, műfordítóként, kritikusként és irodalomtörténészként a 20. századi magyar szellemi élet sokoldalú alakja volt. Az írás életútjának és munkásságának bemutatása mellett arra is választ keres, miként jelenik meg Rónay György a tankönyvekben, mit őrzött meg belőle az oktatás, és milyen lehetőségeket kínál életműve a mai magyartanítás számára.

Két tanulmány foglalkozik Mándy Ivánnal, az elesettek, a peremre szorult emberek, a régi mozik, pályák, presszók és budapesti terek különös világának írójával. A kötet nemcsak Mándy prózájának jellegzetességeit vizsgálja, hanem azt is, hogyan reagálnak műveire a diákok, és miként lehet rövid, látszólag eszköztelen szövegeinek világát közel vinni hozzájuk.

Hasonlóan fontos helyet kap Lázár Ervin. A Szegény Dzsoni és Árnika tanításáról szóló rész bemutatja, hogyan válhat egy meseregény érettségi tétellé és komoly irodalmi elemzés tárgyává. Egy másik tanulmány tizenöt év tanítási tapasztalatán keresztül vizsgálja Lázár Ervin helyét az iskolában, a kisebb és nagyobb diákok között, valamint a tantervi szabályozásban. A mese, a játékosság és a humor mögött közben olyan kérdések jelennek meg, mint a szabadság, a szeretet, a kiszolgáltatottság és az emberi választás.

Csukás István portréja annak az írónak és költőnek állít emléket, akinek történetein több nemzedék nőtt fel. A tanulmány a népszerű szerző mögött a pedagógiai érzékenységű alkotót is megmutatja, és arra keresi a választ, mit őrizhet meg Csukás világából az iskola.

A kötet nyitótanulmánya Tersánszky Józsi Jenő emlékezetével foglalkozik, majd a magyar irodalmi példák után két világirodalmi mű teremti meg az összehasonlítás lehetőségét. Ernest Hemingway Indián tábor című novellájának elemzése a nézőpont, az ellentétező szerkesztés és a szűkszavú prózanyelv tanításához kínál támpontokat. Heinrich Böll Biliárd fél tízkor című regénye pedig a második világháború emlékezetének, a bűn és felelősség kérdésének, valamint a múlt továbbélésének irodalmi feldolgozására ad lehetőséget.

A tanulmányok ereje abban rejlik, hogy az irodalomelméleti és irodalomtörténeti ismereteket folyamatosan összekapcsolják az osztályterem tapasztalatával. A szerző megmutatja, milyen kérdések indítanak el beszélgetést, hol jelentkezik értetlenség vagy ellenállás, mely művek találnak váratlanul utat a fiatalokhoz, és miként lehet egy elemzés során eljutni a szöveg formai sajátosságaitól az emberi tapasztalatig.

A 20. század irodalma a magyartanításban elsősorban magyartanároknak és pedagógusjelölteknek szól, de hasznos és érdekes olvasmány lehet mindenkinek, akit foglalkoztat az irodalom továbbadása. A könyv azt bizonyítja, hogy a klasszikussá válás nem jelent távolságot. Rónay György, Mándy Iván, Lázár Ervin, Csukás István, Tersánszky Józsi Jenő, Hemingway és Böll művei ma is képesek vitát, felismerést és személyes találkozást teremteni – ha megtaláljuk hozzájuk a megfelelő kérdéseket.