Új drónnemzedék nehezíti meg Ukrajna légvédelmét
Oroszország sugárhajtású támadóeszközökkel növeli a nyomást, miközben Kijevben egyetlen nap alatt sorozatos légiriadók voltak. Az új típusok gyorsabbak, magasabban repülnek, és jóval drágább elfogórakéták használatára kényszeríthetik az ukrán védelmet.
Az ukrajnai légiháború új technológiai szakaszba lép: Oroszország egyre nagyobb számban vet be gyorsabb, sugárhajtású drónokat, amelyek az eddigieknél nehezebb célpontot jelentenek az ukrán légvédelem számára. Kijevben kedden sorozatos légiriadók jelezték a növekvő nyomást, miközben az új Geran-változatokról szóló adatok szerint egyes eszközök óránként akár hatszáz kilométeres sebességre, több száz kilométeres hatótávolságra és jelentős robbanófej szállítására lehetnek képesek. A technológiai változás katonai jelentősége abban áll, hogy a korábban olcsóbb eszközökkel is elfogható drónok ellen egyre gyakrabban kell értékesebb légvédelmi rakétákat vagy vadászgépeket bevetni.
Az elmúlt évek drónháborújának egyik alapképlete az volt, hogy Oroszország nagy számban indított iráni eredetű Shahed és később hazai gyártású Geran típusú eszközöket ukrán városok, energetikai létesítmények és katonai célpontok ellen. Ezek viszonylag lassú, légcsavaros drónok voltak. Zajuk miatt könnyen felismerhetők, és megfelelő körülmények között géppuskával felszerelt mobil tűzcsoportok, könnyű légvédelmi fegyverek vagy más olcsóbb rendszerek is képesek lelőni őket. A tömeges alkalmazás azonban így is komoly terhet rótt a védelemre.
A sugárhajtású változat ezt az egyensúlyt módosítja. A nagyobb sebesség csökkenti azt az időt, amely alatt a légvédelem észlelheti, azonosíthatja és megtámadhatja a célpontot. A magasabb repülési magasság szintén megnehezítheti a mobil géppuskás egységek dolgát. Ha az eszköz valóban hatezer méter körüli magasságban képes haladni, akkor bizonyos repülési profiloknál rövid hatótávolságú rakétarendszerekre, vadászgépekre vagy komolyabb földi légvédelemre lehet szükség.
Ez gazdasági háború is. Egy támadó drón akkor is eléri céljának egy részét, ha lelövik, amennyiben az elfogásához nála sokszor drágább rakétát kell felhasználni. A légvédelem készletei végesek, és Ukrajna nagymértékben függ a nyugati utánpótlástól. Oroszország ezért nem feltétlenül kizárólag azzal számol, hány drón jut át a védelmen. A tömeges támadások célja a radarok, személyzetek és rakétakészletek folyamatos terhelése, valamint annak kikényszerítése, hogy Kijev a legértékesebb rendszereit is olcsóbb célpontokra használja.
A drónok fejlődése közben a hagyományos rakéták szerepe sem csökken. Az orosz támadási csomagok gyakran különböző sebességű és repülési profilú eszközöket kombinálnak. A lassú drónok, gyorsabb sugárhajtású célok, cirkálórakéták és ballisztikus rakéták egy időben történő alkalmazása megnehezíti a prioritások felállítását. A védőknek más rendszer kell egy alacsonyan repülő drónhoz és más egy nagy sebességgel érkező ballisztikus célhoz. Minél összetettebb a támadás, annál könnyebb túlterhelni az egyes védelmi rétegeket.
Kijev számára ezért az egyik legfontosabb fejlesztési irány az elfogás költségének csökkentése. Ukrajna saját elfogódrónokat fejleszt, amelyek célja, hogy olcsóbban semmisítsék meg az orosz támadóeszközöket. Ezek a rendszerek gyorsan fejlődnek, de a sugárhajtású célok új követelményeket támasztanak. Nagyobb sebesség, jobb érzékelők és pontosabb célvezetés szükséges ahhoz, hogy egy kis elfogódrón sikeresen találkozzon egy több száz kilométeres óránkénti sebességgel mozgó célponttal.
Az elektronikai hadviselés szintén kulcsfontosságú. A navigációs jelek zavarása, a műholdas helymeghatározás manipulálása és a kommunikációs csatornák blokkolása sok drón ellen hatásos lehet. Az újabb eszközök azonban egyre ellenállóbb navigációs rendszereket, előre programozott útvonalakat és olyan technikai megoldásokat használhatnak, amelyek csökkentik a zavarás hatását. A drónfejlesztés és az ellenintézkedések közötti verseny hónapok alatt képes megváltoztatni a harctéri egyensúlyt.
Oroszország számára a nagy sorozatban gyártható támadódrónok egyik előnye, hogy az ország hatalmas ipari hátországa és külső technológiai kapcsolatai lehetővé teszik a folyamatos fejlesztést. Irán korábbi technológiai segítsége fontos kiindulópont volt, azóta azonban Moszkva saját gyártókapacitásokat épített ki. A nyugati szankciók ellenére továbbra is hozzájut olyan elektronikai alkatrészekhez, motorokhoz és gépipari elemekhez, amelyek a dróngyártásban felhasználhatók. Az ellátási láncok felszámolása ezért a nyugati szankciós politika egyik állandó feladata.
Ukrajna közben maga is egyre nagyobb mélységben támad orosz célpontokat drónokkal. Finomítók, üzemanyagraktárak, repülőterek és energetikai infrastruktúra kerül rendszeresen célkeresztbe. A két fél tehát ugyanannak a technológiai forradalomnak más-más oldalát használja. Az olcsó, nagy hatótávolságú pilóta nélküli eszközök lehetővé teszik, hogy a frontvonaltól több száz kilométerre lévő célpontok is folyamatos fenyegetés alatt álljanak.
A civil lakosság számára mindez azt jelenti, hogy a légiriadók egyre kiszámíthatatlanabbak. A gyorsabb drón rövidebb reakcióidőt hagy, a nagyobb hatótávolság pedig több térséget tesz elérhetővé. Kijevben a metróállomások és óvóhelyek továbbra is a mindennapi élet részét jelentik, miközben a légvédelem minden éjszaka azt próbálja eldönteni, mely célpont jelenti a legnagyobb veszélyt.
A következő hónapok egyik fontos katonai kérdése az lesz, hogy Ukrajna és nyugati partnerei képesek-e elég gyorsan olcsóbb elfogási módszereket rendszeresíteni. Ha minden új sugárhajtású drón ellen drága rakétát kell indítani, Oroszország számára kedvező költségarány alakulhat ki. Ha viszont az elfogódrónok, elektronikai rendszerek és automatizált gépágyúk tömegesen elterjednek, az új orosz eszköz előnye gyorsan csökkenhet. A drónháború egyik sajátossága éppen ez: egy technológiai áttörés előnye gyakran csak néhány hónapig tart, mielőtt megjelenik az új ellenszer.