Hat órán át kereste Istent Salzburg új operája

A Salzburgi Ünnepi Játékok egyik legnagyobb idei vállalkozása ismét színpadra került: Olivier Messiaen Saint François d’Assise című monumentális operáját a Felsenreitschuléban játszották Romeo Castellucci rendezésében, Maxime Pascal vezényletével. A produkció 2026 egyik legfontosabb egyházi-kulturális évfordulójához kapcsolódik, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évéhez, miközben olyan művet állít középpontba, amely a 20. századi operairodalom egyik legnagyobb apparátust igénylő és legritkábban előadott darabja. Salzburg ezzel olyan estét kínál, amely egyszerre zenei esemény, spirituális kísérlet és nagyszabású színházi installáció.

Messiaen egyetlen operája eleve kilóg a szokásos repertoárból. A mű nyolc képből épül fel, és Szent Ferenc életének néhány epizódját követi a leprással való találkozástól a madaraknak szóló prédikáción és a stigmák elnyerésén át a halálig. Nincs hagyományos értelemben vett cselekményvezetése, szerelmi története vagy politikai konfliktusa. A főszereplő belső átalakulása adja a dramaturgiát. Messiaen ezt hatalmas zenekari tömbökkel, rendkívül összetett ritmikával, különleges hangszereléssel, madárhangok átirataival és nagy kórussal formálta meg. A teljes előadás a szünetekkel együtt megközelíti a hat órát, ezért minden színrevitel komoly logisztikai és művészi vállalkozás.

A salzburgi produkció külön aktualitását az adja, hogy a 2026-os jubileumi évben Ferenc alakja világszerte új figyelmet kap. Az 1226-ban elhunyt szent a katolikus hagyomány egyik legismertebb alakja, de jelentősége régóta messzebb ér az egyházi tiszteleten. A szegénység vállalása, a teremtett világ iránti érzékenység, az erőszak elutasítása és a társadalmi peremhelyzetű emberekhez való közeledés miatt modern környezetvédelmi, béke- és szociális gondolkodás is gyakran hivatkozik rá. Messiaen számára Ferenc elsősorban radikális keresztény volt, aki teljes életét Krisztus követésének rendelte alá. A zeneszerző ezért kerülte a kedves madáretető szent közhelyes képét, és sokkal keményebb spirituális utat komponált.

Romeo Castellucci rendezése ezt a radikalitást teszi láthatóvá. Az olasz színházi alkotó évtizedek óta arról ismert, hogy a szöveges történetmesélés helyett erős képekkel, anyagokkal, testekkel és sokszor zavarba ejtő fizikai jelenléttel dolgozik. Messiaen operáját hagyományos jelenetek sorozata helyett képek láncaként kezeli, ami egybeesik a mű eredeti szerkezetével. A rendező maga is Giotto assisi freskóciklusához hasonlította a darabot: egymást követő táblák jelennek meg, amelyek nem egy folyamatos történetet mondanak el, mégis együtt rajzolják ki Ferenc útját.

A produkció színpadi eszközei már a bemutató előtt nagy figyelmet kaptak. Élő állatok jelennek meg a Felsenreitschule terében: kutya, páva és juhok kerülnek a színpadra, a madaraknak szóló prédikáció pedig Castellucci olvasatában a teremtett világ sérülékenységének képévé válik. Két nagy sütőben 33 kovászos kenyér készül az előadás során, és a friss kenyér illata betölti a nézőteret. A gesztus Ferenc szegényekhez kötődő szolgálatára utal, ugyanakkor érzéki színházi elem is: a néző nem kizárólag látja és hallja az előadást, hanem szagok és hő révén fizikailag is részesévé válik a térnek.

A címszerepet Philippe Sly kanadai basszbariton énekli, aki különös módon készült a feladatra. A próbafolyamat idején beköltözött a salzburgi kapucinus kolostorba, részt vett a reggeli imákon, és a hegyoldali épületből naponta gyalog járt le a városba. A gesztus könnyen válhatna reklámfogássá, Sly nyilatkozataiból azonban inkább az látszik, hogy a szerep lelki ritmusát próbálta megérteni. Ferenc alakja énektechnikailag is rendkívüli terhelést jelent: hosszú órákon keresztül kell jelen lennie, miközben a zenekar mérete és Messiaen hangszerelése folyamatosan nagy koncentrációt kíván.

A zenei apparátus önmagában is magyarázza, miért olyan ritka a mű. A salzburgi előadásban mintegy 120 zenész és kilencven fős kórus vesz részt. Messiaen nagy ütőhangszeres részleget, három ondes Martenot-t, rézfúvós és fafúvós tömböket, valamint hatalmas vonóskart ír elő. A különleges elektronikus hangszer, az ondes Martenot jellegzetesen lebegő hangja a szerző több művében is fontos szerepet kapott. Az opera zenei nyelve egyszerre támaszkodik katolikus liturgikus képzetekre, a szerző saját ritmikai rendszerére és a természetben lejegyzett madárdalokra.

Messiaen egész életében szenvedélyes ornitológus volt. Utazásai során madarak énekét jegyezte fel, majd ezeket nem puszta utánzásként kezelte: kompozíciós alapanyaggá építette zenéjében. Szent Ferenc története ebből a szempontból ideális témává vált számára. A szent madaraknak prédikáló alakja lehetővé tette, hogy a zeneszerző saját vallásossága és természet iránti rajongása ugyanabban a műben találkozzon. A madárdal itt teológiai jelentést kap: a teremtés hangja olyan zene, amelyet az ember nem hoz létre, legfeljebb meghallani és átírni képes.

A darab születése hosszú és nehéz folyamat volt. A párizsi opera akkori vezetője, Rolf Liebermann az 1970-es évek elején kérte fel Messiaent egy opera megírására. A komponista sokáig úgy gondolta, hogy nem alkalmas színpadi mű szerzésére, és a feladatot csak hosszas ösztönzés után vállalta el. Ferenc történetét maga választotta, a librettót is ő írta, és éveken át dolgozott a partitúrán. Az ősbemutatót 1983-ban tartották a párizsi operában Seiji Ozawa vezényletével és José van Dammal a címszerepben. Messiaen később is élete összegző művének tekintette az alkotást.

Salzburgnak külön kapcsolata van a Saint François d’Assise-hoz. A Felsenreitschule hatalmas, sziklafalba épített színpada már 1992-ben otthont adott a műnek Peter Sellars rendezésében. Messiaen még élete végén is különösen alkalmas helyszínnek tartotta ezt a teret. A sziklafal, a nyitható tető és a nézőtér mérete valóban ritka lehetőséget ad egy olyan operához, amelyben a természet, a kozmikus távlat és az emberi kicsinység állandóan egymás mellé kerül. Castellucci most ugyanebben az építészeti környezetben egészen más képi világot hozott létre.

A Felsenreitschule maga is része a Salzburgi Ünnepi Játékok mítoszának. A Mönchsberg sziklafalába vájt árkádsorok eredetileg 17. századi lovasiskola nézőhelyei voltak, majd a 20. században váltak szabadtéri színházi térré. Max Reinhardt már az 1920-as években használta előadásokra. A helyszín későbbi átalakításai modern színpadtechnikát és mozgatható tetőt adtak az épülethez, miközben a nyers kőfal megmaradt. Ez a kettősség, a történeti tér és a korszerű technika találkozása különösen jól illik Messiaen művéhez.

A 2026-os salzburgi fesztivál tudatosan szélesebb Messiaen-képet is épít az opera köré. A Visions de Messiaen című koncertciklusban zongora-, orgona- és kamarazenei művek szólalnak meg. Pierre-Laurent Aimard a Catalogue d’oiseaux részleteit játszotta, Igor Levit és Markus Hinterhäuser a Visions de l’Amen kétzongorás ciklusát adta elő, Olivier Latry pedig a ferences templomban szólaltatott meg orgonaműveket. Augusztus 20-án a Kvartett az idők végezetére zárja a sorozatot. A fesztivál ezzel a ritkán játszott opera köré valóságos zeneszerzői portrét szervezett.

A mű vallási tartalma egy olyan európai kulturális közegben kerül reflektorfénybe, amelyben az egyházi témájú kortárs művészet gyakran két véglet között mozog. Az egyik oldalon a történeti egyházi repertoár biztonságos örökségként jelenik meg, a másikon provokatív rendezői értelmezések igyekeznek eltávolodni a hit hagyományos nyelvétől. Messiaen egyik kategóriába sem illeszthető könnyen. Zenéje mélyen katolikus, miközben modernista nyelve, ritmikai rendszere és hangszerelése a 20. század legmerészebb zenei kísérleteihez tartozik. Éppen ez teszi a Saint François d’Assise-t különösen érdekes kulturális eseménnyé 2026-ban.

Castellucci sem próbálja a vallásosságot könnyen fogyasztható ikonográfiává szelídíteni. A rendezésben a kenyérsütés, az állatok, a test fizikai megterhelése és a sziklatér anyagszerűsége azt hangsúlyozza, hogy Ferenc spiritualitása nem elvont gondolat volt, hanem a mindennapi test, az éhség, a betegség, a természet és a halál tapasztalatán keresztül valósult meg. A leprással való találkozás ezért kulcsjelenet: Ferenc számára a szeretet akkor válik valóságossá, amikor átlépi saját undorának és félelmének határát.

A produkció fogadtatása már a premier után élénk volt. A kritikusok egy része a nyár kiemelkedő operaeseményének nevezte, mások Castellucci szimbolikájának egyes elemeit vitatták. Abban azonban széles egyetértés mutatkozott, hogy Philippe Sly szerepformálása és Maxime Pascal zenei irányítása különleges teljesítmény. A Bécsi Filharmonikusok számára is szokatlan terület ez: Messiaen hatalmas, sokszínű apparátusa messze esik a zenekar leggyakrabban játszott klasszikus-romantikus repertoárjától.

A szerdai előadás az augusztus 4-i premier után a sorozat negyedik alkalma, és augusztus 23-án még egy további előadás követi. A ritkaság önmagában növeli az esemény jelentőségét: ilyen méretű produkciót a legtöbb operaház sem anyagi, sem műszaki okokból nem tud rendszeresen műsorra tűzni. Salzburg fesztiválmodellje viszont éppen arra ad lehetőséget, hogy rövid időre összeálljon egy olyan művészi apparátus, amely egy repertoárszínházban nehezen lenne fenntartható.

A Saint François d’Assise így a fesztivál gazdasági logikájáról is sokat elárul. A nyári nagy rendezvények gyakran világsztárokkal és jól ismert címekkel versenyeznek a közönségért, Salzburg azonban a biztos repertoárdarabok mellett rendszeresen vállal olyan produkciókat, amelyek komoly figyelmet és időt kérnek a nézőtől. Egy csaknem hatórás, 20. századi vallásos opera nem tömegpiaci ajánlat. Mégis éppen az ilyen vállalkozások adják meg egy nemzetközi fesztivál művészeti rangját, mert olyan műveket tesznek láthatóvá, amelyek más körülmények között ritkán kapnának ekkora figyelmet.

Assisi Szent Ferenc 800. halálozási évfordulójának évében ezért Salzburg egyik legerősebb kulturális gesztusa az, hogy nem történeti díszünnepséggel, hanem a modern zene egyik legkövetelőbb alkotásával emlékezik. Messiaen Ference nem szelíd dekoráció: radikális ember, aki lemond tulajdonról, rangról és biztonságról, és egész életét annak rendeli alá, amit isteni hívásnak él meg. Castellucci ezt az alakot viszi ma este ismét a sziklafal elé, élő állatok, kenyérillat, hatalmas kórus és zenekar közé. A nézőnek pedig csaknem egy teljes estét kell odaadnia ahhoz, hogy végigjárja vele ezt az utat.