Óvatos átrendeződés: XIV. Leó nem kapkodja el a Vatikán pénzügyi reformját
Kivár a szentszéki gazdasági testületek érdemi megújításával az egyházfő, miközben a korábbi pontifikátus embereire támaszkodva stabilizálná a költségvetést.
A Vatikán pénzügyi működését az elmúlt évtizedekben számos botrány kísérte, XIV. Leó pápa pedig a Szentszék Gazdasági Tanácsának friss személyi döntéseivel próbál új egyensúlyt teremteni. Az újonnan kinevezett tagok között található két harmincas éveiben járó, kiemelkedő szakmai életúttal rendelkező nő, Gisela Bergmann lichtensteini hercegnő és Elena Principato-Wettstein. Megbízatásuk jelentős érdeklődést váltott ki a közvéleményben, ahogyan az 2021-ben is történt, amikor Ferenc pápa női többséget alakított ki a szentszéki gazdasági minisztérium irányításában. A szentszéki gazdasági csúcsszerv összetétele azonban a szimbolikus döntéseken messze túlmutató, mélyebb intézményi folyamatokat tükröz.
A nyolc bíborosból és hét világi tagból álló Gazdasági Tanács kísértetiesen emlékeztet a korábbi Tizenötök Tanácsára. Ez az egykori testület a Szentszék Gazdasági és Szervezeti Kérdéseit Tanulmányozó Bíborosi Tanácsként működött egészen addig, amíg Ferenc pápa létre nem hozta a Bíborosi Tanácsot, át nem alakította a vatikáni gazdasági struktúrát, és meg nem alapította a Gazdasági Tanácsot. Az új testület emellett átvette a korábbi Gazdasági Ügyek Prefektúrájának egyes feladatait is, amely XVI. Benedek pápa idején egyfajta modern pénzügyminisztériumként funkcionált.
A vatikáni gazdaság átalakítása során két lényegi elem rajzolódott ki az elmúlt években. Egyfelől a Szentszék gazdasági működése technokratább megközelítést kapott, amely az belső egyházi szakértelem helyett egyre inkább a Vatikánon kívüli vezető tisztségviselők professzionalizmusára és pénzügyi kapacitásaira támaszkodott. Másfelől ez a fajta elmozdulás gyengítette a Szentszék diplomáciai szuverenitásának érzetét. Amennyiben a Vatikán gazdaságát egy profitorientált vállalathoz hasonlóan kezelik, úgy az államiság alapvető koncepciója kerül veszélybe. Ez a megközelítés a korábbi nagy gazdasági reformokban is éreztette a hatását, és olyan nehezen kontrollálható következményekkel járt, mint a Becciu bíboros elleni per.
Ebben a helyzetben látható igazán, hogy XIV. Leó miért óvatos a döntéseivel. Megválasztása után az elsődleges prioritást a sürgető költségvetési kihívások kezelése jelentette. A Vatikáni Bank, az Apostoli Szék Vagyonkezelősége és a Péter-fillérek legutóbbi éves jelentéseiből kitűnik, hogy komoly erőfeszítéseket tettek a borúlátó előrejelzések meghaladására. Fájdalmas döntések árán igyekeztek talpra állítani a gazdasági szektort, tehermentesítve a Szentszéket. A pénzügyi műveletek consolidációja elengedhetetlen volt egy valódi generációváltás előtt, ám ezt az utóbbi lépést intézményi szinten elhalasztották.
A Gazdasági Tanács megújítása pontosan ezt a kivárást igazolja. XIV. Leó kivételes módon harmadik ötéves ciklusára is megerősítette tisztségében Reinhard Marx bíborost, München és Freising érsekét a tanács koordinátoraként. Ez a lépés azért rendkívüli, mert a Ferenc pápa által megalkotott Praedicate Evangelium apostoli alkotmány értelmében a felsővezetői tisztségek legfeljebb egy alkalommal hosszabbíthatók meg. Az egyházfő mégis úgy döntött, hogy pozíciójában tartja a német bíborost.
A tanácsból több meghatározó bíboros távozik. Wilfrid Fox Napier, a dél-afrikai Durban nyugalmazott érseke betöltötte a 80. életévét. Anders Arborelius stockholmi püspök hamarosan nyugdíjba vonul. Giuseppe Petrocchi olasz bíboros a Vatikáni Bank elnöki tisztsége miatt érintett az összeférhetetlenségben, míg Erdő Péter magyar bíboros egészségi állapota miatt nem tud további adminisztratív felelősséget vállalni. A testületbe belépő új bíborosok – a lengyel Grzegorz Ryś, a szerbiai Német László, az algériai Jean-Paul Vesco és az olasz Roberto Repole – mindannyian a Ferenc pápa alatti időszakban emelkedtek ki. Jelenlétük nem jelent eltérést a korábbi irányvonaltól, és nem várható tőlük, hogy gyökeresen új pályára állítsák a szentszéki gazdaságot.
A megmaradó bíborosok között van a kanadai Gérald Cyprien Lacroix, az amerikai Joseph Tobin és a brazíliai Odilo Pedro Scherer. Utóbbi kinevezése annak idején meglepetést keltett, hiszen a II. János Pál idejéből származó régi gárda tagja volt, XIV. Leó azonban megerősítette pozícióját. A világi tagok soraiban figyelemre méltó Paolo Nusiner kinevezése, aki a Kommunikációs Dikasztérium általános ügyekért felelős igazgatója. Bár a két tisztség nem összeférhetetlen, a döntés arra utal, hogy a kommunikációs részlegnél komoly átalakítások várhatók, amint lezárulnak a vezetői váltások.
A világi tagok cseréjével az egyházfő új földrajzi és hatalmi egyensúlyra törekszik. A két spanyol tag, Maria Concepción Osácar Garaicoechea és Eva Castillo Sanz távozik, ahogy a brit Ruth Mary Kelly és a német Marija Kolak is. Helyükre a francia Denis Duverne, valamint két olasz szakember, Nusiner és Wettstein érkezik. A személyi döntések azt mutatják, hogy XIV. Leó egyelőre a korábbi pápa környezetére támaszkodik, és nincsenek ideológiai előítéletei a munkájukkal szemben. Az egyházfő valószínűleg még nem tekintette át a teljes dokumentációt, ezért kivár a végleges intézményi döntésekkel.
A pénzügyi fronton a Ferenc pápa körül kialakult szövetség továbbra is érezteti hatását. A Vatikáni Bank elnöki székében lezajlott váltás során François Pauly követte Jean-Baptiste de Franssut, teljes mértékben felvállalva az elődje által képviselt irányvonalat. A bank az elmúlt tizenkét évben vegyes pénzügyi eredményeket produkált, és az Európa Tanács Moneyval jelentései is felemás képet mutattak. Ezzel párhuzamosan a Felügyeleti és Pénzügyi Információs Hatóság eredeti funkciója meggyengült, és a testület a Cúria egyszerű hivatalává vált az egyházfő jóváhagyásával.
Az intézményi szigorításra várók csalódottak lehetnek, mert XIV. Leó korrigálja ugyan a korábbi túlzásokat – legutóbb a Vatikánvárosi Állam alapjogi szabályozásából törölte a pápai hatalmat legitimáló pápai tisztségre való hivatkozást –, de nagy horderejű intézményi döntéseket még nem hozott. A Gazdasági Tanács átalakítása azt jelzi, hogy az egyházfő egyelőre fenntartja a folyamatosságot, ami más területekre, így a Dikasztérium a Még Átfogóbb Emberi Fejlődés Szolgálatában vezetésére is igaz. XIV. Leó nem a korábbi pontifikátus másolata, mégis a meglévő káderkeretre támaszkodik, az azonban kérdéses marad, hogy meddig halogathatja a strukturális reformok érdemi elindítását.