Pinokkió első halála – Hogyan támadt fel egy fabábu?

1881. október 27-én Carlo Collodi befejezte Pinokkió történetét. A Róka és a Macska üldözőbe vette a fabábut, majd felakasztotta az Óriástölgy egyik ágára. Pinokkió utolsó erejével Dzsepettót hívta, megmerevedett – a folyóiratban pedig megjelent a szó: Fine. Vége.

Csakhogy a világ ma egy egészen más Pinokkiót ismer.

Alig két héttel később a Giornale per i bambini szerkesztője már arról értesítette a gyermekolvasókat, hogy Pinokkió mégis életben van. 1882 februárjában megkezdődött a folytatás, és ebből született meg mindaz, amit ma a történet elválaszthatatlan részének gondolunk: a Kék Tündér valódi szerepe, a hazugságtól növekvő orr, Játékország, a szamárrá változás, Dzsepettó megmentése és végül a fabábu emberré válása.

A Pinokkió első halála ennek a különös irodalmi feltámadásnak ered a nyomába.

Ki támasztotta fel Pinokkiót? A gyerekek, akik nem akarták elfogadni kedvencük halálát? Ferdinando Martini szerkesztő, aki felismerte a történet sikerét? A kiadó, amelynek szüksége volt a népszerű folytatásra? A honorárium? Vagy maga Collodi jött rá arra, hogy olyan figurát alkotott, amelyben jóval több történet rejlik, mint eredetileg gondolta?

A könyv rekonstruálja Carlo Lorenzini, vagyis Carlo Collodi életét az 1848-as forradalmi évektől az újságíráson, politikai szatírán és tankönyvíráson át Pinokkió megszületéséig. Megmutatja, hogyan vezetett egy firenzei újságíró több évtizedes tapasztalata ahhoz a különös hanghoz, amelyben a népmese, a toszkán élőbeszéd, a bábszínház, a társadalmi szatíra és a gyermekek világának pontos megfigyelése találkozott.

Közben egy másik Itália is kirajzolódik előttünk. Az alig húszéves egységes olasz államnak iskolákra, dolgozó és felelősségteljes polgárokra volt szüksége. Pinokkió pedig mintha minden elvárás ellen lázadna: nem akar iskolába járni, eladja ábécéskönyvét, munka nélkül akar meggazdagodni, rossz társaságot választ, megszökik, hazudik. Collodi mégsem egyszerű erkölcsi példázatot írt. A gyermekét fegyelmezni akaró társadalom maga is tele van csalókkal, rosszul működő hatóságokkal, kizsákmányolással és igazságtalansággal.

Külön fejezetek vizsgálják Pinokkió különös testét, a commedia dell’arte és az olasz bábszínház örökségét, a Róka és a Macska alakját, a Kék Tündér átalakulását, valamint azt is, hogyan lett a hosszú orrból a hazugság világszerte ismert jelképe.

A történet ezután elhagyja Olaszországot. Nyomon követjük az első fordításokat, Pinokkió nemzetközi karrierjét, majd azt a döntő pillanatot, amikor Walt Disney 1940-ben új fabábut faragott Collodi hőséből. Disney eltüntette az akasztást, megszelídítette Pinokkiót, Jiminy Cricketből állandó lelkiismeretet teremtett, és olyan vizuális alakot adott a történetnek, amely később sokak számára erősebbé vált az eredetinél.

A magyar recepció külön fejezetet kap. A könyv bemutatja Rónay György Pinokkió-fordításának és átdolgozásának jellegzetes megoldásait: Rézorr mestert, Dzsepettót, Szóló Tücsköt, Tűznyelőt, a Kandúrt és az Óriástölgyet. Ezek a nevek azt is megmutatják, hogyan kell egy mélyen olasz történetet úgy magyarítani, hogy közben megőrizze Collodi humorát és lendületét.

A kötet végén részletes kronológia, szereplő- és névmutató, valamint bőséges szakirodalmi kalauz segíti az olvasót.

2026-ban, Carlo Collodi születésének kétszázadik évfordulóján különösen időszerű visszatérni a világ leghíresebb fabábujának eredetéhez. A nyomozás végére pedig egy különös felismerés marad: az a Pinokkió, akit ma ismerünk, csak azért létezik, mert egy egyszer már befejezett történetet nem hagytak befejeződni.