Peking kezében maradt az Orbán-kormány egyik titka
A Budapest–Belgrád vasút iratainak feloldását júniusban kezdeményezte a kabinet, ám a kínai fél hozzájárulása nélkül egyelőre nincs továbblépés. A csaknem ezermilliárdos beruházásnál most derülhet ki, milyen feltételeket vállalt Magyarország.
Közel két hónappal azután, hogy a kormány hivatalosan kezdeményezte a Budapest–Belgrád vasút beruházásához kapcsolódó titkosítás feloldását, a dokumentumok továbbra sem nyilvánosak. A kabinet augusztus 20-i száznapos mérlegében is az szerepelt, hogy a kínai fél jóváhagyására vár. Ez önmagában jól mutatja, milyen különös örökséget hagyott maga után a beruházás: miközben a magyar szakasz költsége végül megközelítette az ezermilliárd forintot, a magyar nyilvánosság mindmáig nem ismerheti meg teljes körűen azokat a szerződéseket, amelyek alapján ezt az összeget elköltötték.
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter június 27-én, Gong Tao budapesti kínai nagykövettel folytatott tárgyalása után közölte, hogy a kormány döntése alapján hivatalosan is kezdeményezték a titkosítás feloldását. A miniszter azt is világossá tette, hogy ehhez a kínai fél beleegyezésére is szükség van, mivel a projekt két ország közötti megállapodáson alapul. A kormány már június elején azt ígérte, hogy átvilágítja a teljes beruházást, és külön megvizsgálja, miként született meg több olyan döntés, amelynek gazdasági racionalitása évek óta vita tárgya.
A legfontosabb ezek közül maga a titkosítás. Az Országgyűlés 2020-ban fogadta el azt a külön törvényt, amely a beruházással összefüggő szerződések és előkészítő iratok megismerhetőségét tíz évre korlátozta, amennyiben a nyilvánosság a törvény megfogalmazása szerint Magyarország külpolitikai vagy külgazdasági érdekeit veszélyeztetné. A szabályozás a kínai fél álláspontjának figyelembevételét is beépítette a rendszerbe. Így alakult ki az a helyzet, hogy egy magyarországi közlekedési beruházás pénzügyi részleteinek feltárásakor a magyar állam mozgásterét egy külföldi kormány véleménye is befolyásolja.
A konstrukció hátterében a projekt különleges finanszírozása áll. A 2020-as törvény indokolása szerint a beruházás finanszírozásának 15 százalékát biztosította a magyar fél, 85 százalékát pedig kínai hitel fedezi, amelyhez a Kínai Export-Import Banktól kért forrást az állam. Ez eleve szoros pénzügyi kapcsolatot teremtett a két ország között. A hitel feltételei, a kivitelezési megállapodások és az egyes elszámolások nyilvánossága ezért jóval többről szól, mint egy vasúti projekt műszaki részleteiről: megmutathatja, milyen hosszú távú kötelezettségeket vállalt Magyarország, milyen kockázatokat vett magára, és kik jártak jól a megállapodással.
A költségek időközben messze elszakadtak a beruházás kezdetén emlegetett számoktól. Vitézy Dávid júniusban már arról beszélt a parlamentben, hogy át kell vizsgálni, mi került mintegy ezermilliárd forintba. A projekt magyar kivitelezésében meghatározó szerepet kapott a Mészáros Lőrinchez köthető vállalati kör, a kormány pedig azt is vizsgálja, miért amerikai dollárban kellett fizetni magyar vállalkozóknak. A devizakitettség miatt az állam olyan árfolyamkockázatot is viselhetett, amelynek indokoltságát a nyilvános adatok alapján eddig nem lehetett érdemben ellenőrizni.
A beruházás műszaki állapota közben egészen más képet mutat, mint a pénzügyi nyilvánossága. A pálya több mint kilencven százalékban elkészült, a teherforgalom már használja, a személyszállítás indulását viszont a kínai vonatbefolyásoló rendszer engedélyezése és tesztelése hátráltatta. A rendszer Európában eddig nem alkalmazott megoldásokat is tartalmaz, ezért a kormány a biztonsági vizsgálatok lezárásához kötötte az utasforgalom megindítását. Júliusban szoftverhibákról is beszámoltak, amelyek kijavítása után kezdődhettek el a további próbák.
Ez fontos különbség. A pálya befejezése és a szerződések nyilvánossága két külön ügy, mégis ugyanahhoz a politikai örökséghez tartoznak. Az Orbán-kormány éveken át úgy kezelte a Budapest–Belgrád vasutat, mint stratégiai kínai–magyar együttműködést, amelynél a külpolitikai érdek elsőbbséget élvezhetett a közpénzek felhasználásának részletes megismerésével szemben. A beruházás támogatói azzal érveltek, hogy Magyarország a görög Pireusz kikötője felől érkező kínai áruk egyik fő európai útvonalává válhat. A kritikusok viszont azt kérdezték, hogy az óriási magyar kiadás mikor és milyen forgalom mellett térülhet meg.
A nyilvánosság azért is lényeges, mert a beruházásról szóló vita hosszú időn át számítások, feltételezések és kiszivárgott részletek alapján zajlott. Korábban olyan becslések is napvilágot láttak, amelyek több mint százéves megtérüléssel számoltak, miközben a kormány a stratégiai és logisztikai előnyöket hangsúlyozta. A szerződések ismerete nélkül azonban az állampolgárok, a parlament és a független szakértők sem tudták teljes bizonyossággal ellenőrizni, melyik számítás milyen feltételezésekből indult ki, milyen garanciák szerepeltek a megállapodásokban, és ki viseli a késések vagy műszaki többletköltségek kockázatát.
A mostani kabinet ezért politikailag sokat tett fel a nyilvánosság ígéretére. A Tisza választási programjában a titkos szerződések és kormányzati dokumentumok feltárását a rendszerváltás egyik fontos elemének nevezte. A Budapest–Belgrád vasút ennek próbaügye lett, mert itt ütközik egymással a közpénzek átláthatóságának igénye és egy korábban megkötött nemzetközi konstrukció. Ha Kína beleegyezik a feloldásba, a kormány végre bemutathatja a dokumentumokat, és az átvilágítás megállapításai is ellenőrizhetőbbé válhatnak. Ha Peking elutasítja a kérést, sokkal nehezebb döntés következik: meg kell határozni, milyen magyar iratok hozhatók mégis nyilvánosságra, és milyen jogi eszközökkel lehet csökkenteni a titkosítás körét.
A kínai álláspont súlya közben diplomáciai kérdést is teremt. Magyarország számára Kína fontos kereskedelmi és beruházási partner, a korábbi kormány pedig az akkumulátoripartól a pénzügyi kapcsolatokig több területen épített ki szoros együttműködést Pekinggel. A Tisza-kormány eddig azt jelezte, hogy ezeket a gazdasági kapcsolatokat fenn akarja tartani, miközben az előző kabinet titkos vagy nehezen ellenőrizhető megállapodásait felülvizsgálja. A vasút iratainak sorsa ezért azt is megmutatja, hogy ez a két cél mennyire fér meg egymással a gyakorlatban.
Az átvilágítás akkor lehet hiteles, ha a szerződések mellett a döntés-előkészítés fő iratai is megismerhetők lesznek. A költségbecslések, a hitelfeltételek, a devizában elszámolt kivitelezői tételek és a megtérülési számítások együtt mutathatják meg, miként változott a projekt ára, és milyen szakmai érvek alapján vállalta az állam a növekvő terheket. A közérdek ezért nem merül ki néhány szerződés közzétételében: az egész döntési láncot kell rekonstruálhatóvá tenni, különben a nyilvánosság továbbra is csak töredékekből rakhatja össze a beruházás történetét.
A történet egyik legfontosabb tanulsága már a kínai válasz előtt látható. Egy állam hosszú évekre elveszítheti a saját mozgásterének egy részét, ha a közpénzből finanszírozott szerződéseit olyan titoktartási és nemzetközi feltételekkel köti meg, amelyek később a demokratikus ellenőrzést is megnehezítik. A titkosítás feloldása ezért a múlt feltárásának és az állami ellenőrzés helyreállításának vizsgája: képes-e Magyarország visszaszerezni a rendelkezést egy közel ezermilliárdos ügy dokumentumai felett. Augusztus 21-én erre még nincs válasz, mert a döntéshez továbbra is Peking jelzését várják.