Zelenszkij meghívása: véget ért a kijevi hidegháború
Néhány hónap alatt gyökeresen megváltozott Budapest és Ukrajna viszonya. A Tisza nem mond igent minden ukrán kérésre, ám tárgyal, alkut keres, és már eredményt is elért ott, ahol az Orbán-kormány éveken át inkább konfliktust épített.
Volodimir Zelenszkij augusztus 20-i levele többet mond a magyar–ukrán kapcsolatok változásáról, mint sok diplomáciai nyilatkozat. Az ukrán elnök Magyar Péter miniszterelnököt Kijevbe hívta, és nyílt, konstruktív együttműködésről írt. Öt hónappal ezelőtt ugyanez a viszony a választási kampány egyik legveszélyesebb konfliktusává vált. Orbán Viktor márciusban odáig emelte a tétet, hogy azt állította: a választáson lényegében közte és Zelenszkij között kell dönteni. A propaganda Ukrajnát közvetlen fenyegetéssé változtatta, Magyar Pétert pedig Kijev és Brüsszel emberének festette le.
A két ország között valódi viták is voltak. A kárpátaljai magyar közösség nyelvhasználati, oktatási és kulturális jogainak szűkítése jogos magyar bírálatot váltott ki. Márciusban Zelenszkij is átlépett egy határt egy Budapesten fenyegetésként értelmezett kijelentéssel. Magyar Péter akkor Orbán Viktor védelmében szólalt meg. Ez azért fontos, mert az új politika ettől még nem lett feltétel nélküli Ukrajna-barátság. A változás lényege az, hogy a konfliktusokat ismét tárgyalási ügyként kezelik.
Ennek már eredménye is van. A Magyar-kormány és az ukrán fél júniusban megállapodott a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogairól. Kijev vállalta, hogy az egyezség pontjait beépíti az uniós csatlakozási folyamat kisebbségi akciótervébe, így végrehajtásukat az európai intézmények is követhetik. Az Orbán-kormány éveken át ugyanazokat a problémákat emlegette, mégsem jutott politikai megállapodásig. Az új kormánynak ehhez néhány hét intenzív egyeztetés kellett. A részleteket és a végrehajtást ellenőrizni kell, maga az áttörés mégis arra utal, hogy Budapest magatartása is a megoldás akadályává vált.
A Tisza Ukrajna-politikája jóval óvatosabb annál, mint amit a Fidesz állított róla. Magyar Péter kormánya nem támogatja a gyorsított uniós csatlakozást. Júniusban elérte, hogy az Európai Tanács közös szövegéből kikerüljön a folyamat gyorsítására utaló rész, később pedig Budapest a további tárgyalási klaszterek automatikus megnyitását sem támogatta. Magyar arról is beszélt, hogy a teljes jogú tagságról a feltételek teljesítése után Magyarországon ügydöntő népszavazást tartanának. A háború önmagában nem jogi tilalom a tárgyalásokra, de a gyors tagság ma politikailag és gyakorlati szempontból aligha reális.
A fordulat elsősorban a módszerben van. Az Orbán-kormány a vitás ügyeket belpolitikai fegyverré alakította. A kisebbségi konfliktusból, az uniós bővítésből, az energiapolitikából és a háborúból ugyanaz a kampányüzenet született: Kijev fenyeget, Brüsszel háborúba vinne, a magyar ellenzék pedig ennek végrehajtója. Közben a kormány retorikájában mind több, Moszkvából ismerős elem jelent meg: Ukrajna felelősségének felnagyítása, az orosz agresszió relativizálása, a nyugati támogatás háborúpártiságként való bemutatása.
Ennek ára volt. Magyarország úgy került konfliktusba egyik szomszédjával, hogy közben saját érdekérvényesítési képességét is gyengítette. Ha minden ügyből nyilvános háború lesz, egy idő után nincs hová tovább emelni a tétet. A vétó is veszít az erejéből, ha állandó politikai eszközzé válik. A kárpátaljai magyarok érdeke pedig aligha az, hogy a sorsukból magyarországi választási plakát készüljön.
Zelenszkij meghívása természetesen még nem jelent felhőtlen viszonyt. A kisebbségi vállalások végrehajtását ellenőrizni kell, az uniós csatlakozásról kemény viták jönnek, és az energiapolitikában is maradhatnak érdekellentétek. A magyar kormánynak Ukrajnával szemben ugyanúgy képviselnie kell saját gazdasági és nemzetpolitikai érdekeit, ahogy bármely más szomszédos állammal szemben.
Az elmúlt száz nap mégis mutat valamit. Lehet egyszerre kiállni Ukrajna szuverenitása mellett, védeni a kárpátaljai magyarok jogait, fékezni a túl gyors uniós bővítést és közben tárgyalni Kijevvel. Ehhez nincs szükség háborús plakátokra, mesterségesen gerjesztett félelemre vagy Moszkvából ismerős szólamokra. A külpolitika akkor működik, ha az ország érdekeit eredményekben méri, nem a konfliktus hangerejében. A kijevi meghívás még csak jelképes állomás, de már jelzi, mennyit változhat két ország viszonya, ha a tárgyalás kerül a háborús pszichózis helyére.