Pokoli ősz vár Merzre, miközben erősödik az AfD

Friedrich Merz több mint három hét után tér vissza a német politikai nyilvánosságba, és aligha találhatna kényelmetlenebb pillanatot a visszatérésre. A kancellári hivatal a nyári hetekben igyekezett úgy fogalmazni, hogy a kormányfő valójában nem volt szabadságon, csak nem szerepelt nyilvános programokon, a politikai élet azonban közben nem állt meg. A fekete–vörös koalíció támogatottsága mélypontra jutott, a CDU és az SPD saját táborában is erősödött az elégedetlenség, szeptemberben pedig három tartományi választás jön, amelyek közül kettőben az AfD toronymagas esélyes. A Süddeutsche Zeitung ezért „megtépázva az őszbe” hangulattal ír Merz visszatéréséről: a kancellárnak éppen akkor kellene fájdalmas reformokat elfogadtatnia, amikor politikai tekintélye a leggyengébbnek látszik hivatalba lépése óta.

A következő hét már önmagában próba lesz. Augusztus 25-én és 26-án a brandenburgi Neuhardenberg kastélyában kétnapos kormányzati tanácskozást tartanak, amelynek központi témája a versenyképesség, az ipar, az innováció és a német gazdaság helyzetének javítása lesz. A napirend egyik blokkja a „Németországot újra pályára állítani” címet kapta, a kabinet pedig vállalatvezetőket, kézműves szervezetek képviselőit és technológiai cégeket is meghívott. Közvetlenül utána, augusztus 27-én és 28-án Münsterben találkozik a CDU/CSU és az SPD parlamenti frakcióinak vezetése. A két eseménynek eredetileg azt kellett volna sugallnia, hogy a koalíció a nyári szünet után új lendületet vesz. Most inkább annak tesztje lesz, képes-e még közös irányt kijelölni.

A társadalmi hangulat ehhez rendkívül kedvezőtlen. A Forschungsgruppe Wahlen legfrissebb Politbarometerében a megkérdezettek 75 százaléka elégedetlen Merz kancellári munkájával, mindössze 20 százalék elégedett. A személyes politikusi értékelésben Merz mínusz 1,9 pontra esett az ötpontos pozitív és negatív skálán, ami eddigi mélypontja. A Süddeutsche által idézett adatok szerint a fekete–vörös kormány munkájával nagyjából tízből hét német elégedetlen. Még súlyosabb jelzés, hogy a választók 80 százaléka úgy érzi, maga a CDU sem áll teljesen pártelnöke mögött; ezt még az Unió támogatóinak 67 százaléka is így látja.

A pártpreferenciákban ugyanez a tendencia rajzolódik ki. Ha most tartanának szövetségi választást, a ZDF augusztusi mérése szerint az AfD 27 százalékkal lenne az első, a CDU/CSU 22 százalékon állna, az SPD pedig 12 százalékon. A Zöldek 14, a Baloldal 12 százalékot kapna. Ilyen eredmény mellett a jelenlegi CDU–SPD-koalíciónak nem lenne parlamenti többsége. Merz számára ezért az ősz reformvitái már a politikai túlélésről is szólnak: minden visszavonulás azt erősítheti, hogy nem képes vezetni a koalíciót, minden keresztülvitt megszorítás újabb választókat lökhet el tőle.

A legveszélyesebb ügy a nyugdíjreform. A kormány által felállított szakértői bizottság egyik központi javaslata az úgynevezett „63 éves nyugdíj” megszüntetése. Az elnevezés ma már félrevezető, mert az aktuális korosztály esetében a kedvezményes korhatár 64 és fél év, a lényeg viszont változatlan: aki 45 éven át fizetett járulékot, a rendes korhatár előtt, levonás nélkül vonulhat nyugdíjba. Évente mintegy 250–280 ezer ember él ezzel a lehetőséggel. Gazdasági kutatók szerint eltörlése milliárdos megtakarítást hozhatna és több tízezer idősebb dolgozót tarthatna a munkaerőpiacon, politikailag viszont rendkívül népszerűtlen intézkedés.

A kormány már saját tartományi vezetőit sem tudta felsorakoztatni a terv mögé. Szászország, Szász-Anhalt és Türingia CDU-s miniszterelnökei nyíltan bírálták a kedvezmény megszüntetését, az SPD oldaláról pedig Brandenburg, Mecklenburg-Elő-Pomeránia, Saar-vidék és Alsó-Szászország vezető politikusai emeltek kifogást vagy követeltek módosítást. Az érv mindenütt hasonló: aki 45 éven át dolgozott, gyakran fizikailag megterhelő szakmában, annak életpályáját nem lehet ugyanúgy kezelni, mint azokét, akik később léptek be a munkaerőpiacra. A közvélemény is világosan állást foglalt: a Politbarometerben 75 százalék ellenezte a kedvezmény eltörlését, és mindössze 20 százalék támogatta.

Merz így csapdahelyzetben van. Ha enged a tartományi miniszterelnököknek és az SPD szociális szárnyának, újra kell nyitni a nyugdíjbizottság kompromisszumát, és a kancellár ismét olyan vezetőnek látszhat, aki nagy reformot hirdet, majd meghátrál. Ha ragaszkodik az eredeti tervhez, közvetlen konfliktusba kerülhet saját pártjának keleti vezetőivel alig néhány héttel a tartományi választások előtt. Szász-Anhaltban, ahol szeptember 6-án voksolnak, különösen nehéz lenne úgy kampányolni az AfD ellen, hogy közben a berlini CDU olyan nyugdíjszabály eltörlését védi, amelyet a tartomány választóinak nagy része meg akar tartani.

A második front az adóreform. A koalíció a kisebb és közepes jövedelműek tehermentesítését ígérte, a tervek teljes kifutásakor egy átlagos dolgozó család számára évi néhány száz eurós, egyes számítások szerint nagyjából 600 eurós könnyítéssel. Az SPD ezt kevésnek tartja. Lars Klingbeil pénzügyminiszter nagyobb tehercsökkentést szeretne az alsó és középső jövedelmi sávokban, ennek finanszírozásához viszont a magas jövedelmek és a nagyobb örökségek erősebb adóztatását is napirendre venné. Az Unió ezt elutasítja. A vita klasszikus koalíciós ütközőzóna: a CDU azt akarja megmutatni, hogy nem emel adót, az SPD pedig azt, hogy a költségvetési lyukakat nem a középosztállyal és a szociális rendszer kedvezményezettjeivel fizetteti meg.

A harmadik nagy ügy az ápolási rendszer. A német társadalom öregszik, az ellátás költségei emelkednek, a gondozási biztosítás pénzügyi nyomása pedig egyre súlyosabb. A kormány már korábban jelezte, hogy az ellátórendszer, a járulékok és a támogatások szerkezetéhez hozzá kell nyúlni. Ez politikailag még a nyugdíjnál is érzékenyebb lehet, mert az intézkedések közvetlenül érintik az időseket, hozzátartozóikat, az otthoni gondozást végző családtagokat és az ápolási intézményekben dolgozókat. Minden megtakarítási javaslat mögött azonnal megjelenik a kérdés, ki viselje a többletköltséget: a biztosítottak, a családok, a munkáltatók vagy a szövetségi költségvetés.

A reformokat a költségvetési kényszer teszi sürgetővé. Németországnak egyszerre kell többet költenie védelemre, infrastruktúrára, gazdasági modernizációra és az elöregedő társadalom szociális kiadásaira. A koalíció tavaly még abban bízott, hogy a növekedés gyorsulása és az állami beruházások javuló gazdasági környezetet teremtenek. A politikai vita azonban arról szól, hogy a reformok költségeit ki viselje. Merz az állam kiadásainak fékezését és a munkavállalás ösztönzését hangsúlyozza, az SPD pedig attól tart, hogy túl nagy teher kerül a munkavállalókra és a szociális ellátásokból élőkre. A kompromisszumhoz mindkét félnek olyan engedményeket kellene tennie, amelyek saját törzsszavazóit irritálják.

A CDU-ban közben fogy a türelem. A kancellár már hivatalba lépésekor politikai sebet kapott azzal, hogy a Bundestag első szavazási fordulójában nem sikerült megszereznie a szükséges többséget. A későbbi koalíciós súrlódások, a nyár előtti személycserék és a sokszor egymásnak ellentmondó reformjelzések tovább koptatták a tekintélyét. A Süddeutsche szerint az Unió frakciójában már olyan vélemények is megjelennek, hogy Merz „felélte a hitelét”. Ennek jelentősége akkor lesz igazán látható, amikor konkrét törvények kerülnek a parlament elé: egy néhány fős lázadás is elég lehet ahhoz, hogy a koalíció ne tudjon biztos többséget felmutatni.

Az SPD helyzete sem nyugodtabb. Lars Klingbeil és Bärbel Bas kettős pártelnöksége nem tudta visszafordítani a szociáldemokraták hosszú lejtmenetét. Országosan 12 százalék körül mérik a pártot, és saját híveik körében is erős a kétely a vezetés erejével kapcsolatban. A legfrissebb Politbarometer szerint az SPD-támogatók 57 százaléka úgy látja, a párt nem áll teljesen Klingbeil mögött, Bas esetében 52 százalék ugyanezt gondolja. A Süddeutsche által ismertetett belső számok még kedvezőtlenebb képet rajzolnak a pozitív oldalról: Klingbeil mögött a párt híveinek csak körülbelül harmada, Bas mögött még ennél is kevesebben érzékelnek egységes támogatást.

A bázison ezért ismét felmerült a párt- és kormányzati tisztségek szétválasztásának igénye. Klingbeil egyszerre SPD-elnök, alkancellár és pénzügyminiszter, Bas pedig pártelnökként és a kormány szociális politikájának egyik legfontosabb arculatformálójaként kerül folyamatosan konfliktusba az Unióval. A konstrukciót eredetileg erőnek szánták: a párt vezetői közvetlenül a kormány asztalánál ülnek. A gyakorlatban viszont minden koalíciós engedmény azonnal pártpolitikai veszteségként jelenik meg, a kormányzati kompromisszumok pedig megnehezítik az SPD önálló profiljának építését.

Szeptember három választása ezért országos erőpróbává válik. Elsőként szeptember 6-án Szász-Anhalt szavaz. Az augusztusi Pollytix-felmérés 43 százalékot mért az AfD-nek és 23-at a CDU-nak; más kutatások is húsz pont körüli különbséget mutatnak. Az AfD ugyan a jelenlegi számok alapján nem feltétlenül szerezne önálló parlamenti többséget, de történelmi esélye van arra, hogy messze a legerősebb párt legyen, és olyan helyzetet teremtsen, amelyben a CDU csak nagyon széles, politikailag nehezen kezelhető együttműködéssel tudná távol tartani a tartományi kormány élétől.

Két héttel később, szeptember 20-án Berlin és Mecklenburg-Elő-Pomeránia következik. Berlinben az INSA augusztusi felmérése 20 százalékot adott a CDU-nak, 19-et a Baloldalnak, 17-et az AfD-nek, 16-ot a Zöldeknek és 15-öt az SPD-nek. A jelenlegi CDU-vezette kormány folytatása ezért korántsem biztos, a szövetségi fővárosban a koalíciós matematika a kampány végére teljesen nyitott maradhat. Mecklenburg-Elő-Pomerániában még rosszabb az Unió helyzete: az AfD 36 százalék körül, az SPD 29 körül, a CDU mindössze 9–10 százalékon áll.

Ez utóbbi választás különös fordulatot hozhat a szociáldemokratáknak. Manuela Schwesig tartományi miniszterelnök pártja országos mélyrepülés közben is jóval erősebb Mecklenburg-Elő-Pomerániában, mint a szövetségi SPD. Ha megőrzi hivatalát, azonnal felerősödhetnek azok a találgatások, hogy nagyobb szerepet kaphat Berlinben, és akár a pártvezetés egyik új központi alakja lehet. Schwesig maga a napokban azt mondta, nem készül a szövetségi párt élére, és a következő öt évben is Schwerinben akar kormányozni. Ez azonban nem szünteti meg azt a politikai logikát, amely szerint egy sikeres tartományi vezető vonzó alternatíva lehet egy 12 százalékos országos párt vezetőivel szemben.

A három voksolás közül különösen Szász-Anhalt eredménye alakíthatja át a német pártrendszer vitáit. A Politbarometer szerint a németek 64 százaléka rossznak tartaná, ha egy keleti tartományban AfD-s miniszterelnök kerülne hivatalba, 23 százalék viszont üdvözölné. A CDU együttműködési tilalmát az AfD-vel a választók 61 százaléka támogatja, a Baloldallal szembeni hasonló elzárkózást viszont csak 34 százalék. Egy nagyon erős AfD-eredmény ezért újra előhozhatja azt a vitát, hogy az Unió milyen pártokkal hajlandó kormányt alakítani, és meddig tartható a jelenlegi „tűzfal”, ha a hagyományos pártok támogatottsága tovább zsugorodik.

Klingbeil már történelmi párhuzammal próbálja érzékeltetni a tétet. A Süddeutsche szerint az SPD vezetője a weimari köztársaság utolsó, parlamenti többségre épülő demokratikus kormányának 1930-as összeomlását idézte fel. Hermann Müller nagykoalíciója a világgazdasági válság idején az egyre súlyosabb munkanélküli-biztosítás finanszírozásáról szóló konfliktuson bukott meg; utána Heinrich Brüning elnöki rendeletekre támaszkodó kormányzása következett, szeptemberben pedig az NSDAP 18,3 százalékra ugrott. Klingbeil figyelmeztetése szerint néhány év múlva a mai politikusoktól is megkérdezhetik majd: mit tettek akkor, amikor a szélsőjobboldal közel került a hatalomhoz.

A történelmi analógia természetesen nem teszi azonossá a mai Németországot a weimari köztársaság végóráival. A mai alkotmányos rendszer, az intézmények, a társadalmi környezet és Európa helyzete alapvetően más. Klingbeil utalásának politikai értelme az, hogy a demokratikus pártok közötti kormányozhatatlanság és a folyamatos belső háború táplálhatja a rendszerellenes erők támogatását. Ebből a szempontból a nyugdíjról, az adókról és az ápolási biztosításról folyó vita egyben a koalíció működőképességének vizsgája is.

Merz előtt ezért különösen kemény ősz áll. Egyszerre kellene visszaszereznie saját pártja bizalmát, egyben tartania az SPD-vel kötött koalíciót, elfogadtatnia három társadalmilag fájdalmas reformot, javítania a gyenge gazdasági hangulaton és elkerülnie, hogy a szeptemberi tartományi választások az AfD országos győzelmi sorozatának kezdetét jelentsék. A kancellárnak kevés ideje maradt arra, hogy új politikai lendületet teremtsen. Ha a neuhardenbergi és münsteri tanácskozások után sem rajzolódik ki egységes reformstratégia, az ősz könnyen meghatározhatja egész kancellárságának további pályáját.