Irán már szomszédait is megtorlással fenyegeti

Irán új nemzetbiztonsági vezetője nyílt fenyegetést intézett a Perzsa-öböl térségének államaihoz: ha csatlakoznak az Egyesült Államok Teherán elleni gazdasági hadjáratához, Irán az érdekeiket és az olajszállítás alternatív útvonalait is célpontnak tekintheti. Mohszen Rezáei kijelentése az iráni politika újabb keményedését jelzi, miközben Washington minden korábbinál szigorúbb gazdasági elszigetelést ígér, Egyiptom pedig megpróbálja ismét tárgyalóasztalhoz ültetni az amerikai és az iráni vezetést.

Rezáei ebben a hónapban került az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács élére. A korábbi Forradalmi Gárda-parancsnok kinevezését már akkor annak jeleként értékelték, hogy Teherán a katonai és biztonsági keményvonal erősítésével reagál a hónapok óta tartó amerikai nyomásra. Első hosszabb nyilvános interjújában világossá tette, hogy az iráni vezetés a gazdasági szankciókat a háború részének tekinti, ezért a válasz sem feltétlenül marad gazdasági természetű.

A fenyegetés különösen az Öböl arab államait érinti. Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Katar, Bahrein, Kuvait és Omán egyszerre próbálják megőrizni biztonsági kapcsolataikat Washingtonnal és elkerülni a közvetlen konfliktust Iránnal. Több ország területén amerikai katonai létesítmények működnek, gazdaságuk pedig nagymértékben függ az energiaexporttól. Teherán éppen ezt a sérülékenységet használja elrettentésre.

Rezáei szerint Irán azokat az olajszállítási útvonalakat is fenyegetheti, amelyek a Hormuzi-szoros megkerülésére szolgálnak. Ez fontos változás. A térség államai évek óta milliárdokat költenek olyan vezetékekre, kikötőkre és logisztikai rendszerekre, amelyek csökkentik függőségüket a szorostól. Ha Teherán ezeket is potenciális célpontnak minősíti, azzal azt üzeni, hogy egy szélesebb gazdasági blokád esetén a teljes regionális energiarendszert veszélyeztetheti.

A Hormuzi-szoros továbbra is a konfliktus egyik központi eleme. A keskeny vízi út a világ egyik legfontosabb energiakereskedelmi folyosója, amelyen normális körülmények között hatalmas mennyiségű kőolaj és cseppfolyósított földgáz halad át. Irán a háború kezdete után saját ellenőrzése alá vonta a hajózás jelentős részét, és díjak bevezetéséről is tárgyal Ománnal. A bizonytalanság már önmagában növeli a biztosítási és szállítási költségeket.

Donald Trump kormánya eközben új gazdasági offenzívát készít elő. Washington célja, hogy ne csak az iráni vállalatokat és bankokat büntesse, hanem azokat a külföldi szereplőket is, amelyek segítenek Teheránnak kijátszani a korlátozásokat. A másodlagos szankciók különösen hatékony eszközök lehetnek, mert a nem amerikai cégeket is választás elé állítják: folytatják az iráni üzletet, vagy megőrzik hozzáférésüket az amerikai pénzügyi rendszerhez.

Irán válasza azt mutatja, hogy a gazdasági nyomást közvetlen biztonsági fenyegetéssé akarja alakítani. Ha az Öböl államai attól tartanak, hogy amerikai együttműködésük miatt olajtermináljaik, vezetékeik vagy kikötőik kerülhetnek veszélybe, óvatosabban támogathatják Washington politikáját. Teherán ezzel éket próbál verni az Egyesült Államok és regionális partnerei közé.

A fenyegetések mellett azonban diplomáciai mozgás is kezdődött. Egyiptom külügyminisztere, Badr Abdelatty kapcsolatba lépett iráni kollégájával, Abbász Aragcsival, és Kairó újra szeretné indítani az amerikai–iráni tárgyalásokat. Egyiptom számára a konfliktus gazdasági és biztonsági kockázat is: a regionális kereskedelem zavarai, az energiaárak emelkedése és a hajózás bizonytalansága közvetlenül érinti a Szuezi-csatorna bevételeit.

Pakisztán és Omán szintén közvetítő szerepre törekszik. Omán hagyományosan fontos háttércsatorna Washington és Teherán között, Pakisztán pedig egyszerre rendelkezik kapcsolatokkal Iránnal, az arab államokkal és az Egyesült Államokkal. A közvetítők számára az a legnagyobb nehézség, hogy a felek alapvető követelései továbbra is távol állnak egymástól.

A térség államai számára ezért két, egymással ellentétes kényszer működik. Biztonságuk jelentős részét továbbra is az amerikai katonai jelenlét garantálja, gazdasági stabilitásukhoz viszont elengedhetetlen, hogy ne váljanak iráni támadások célpontjává. A mostani fenyegetés ezt az egyensúlyt teszi még törékenyebbé.

Rezáei fellépése egyúttal azt jelzi, hogy Teherán nem készül gyors engedményre. Az új nemzetbiztonsági vezető a diplomácia átalakításáról és a következő konfliktusra való felkészülésről is beszélt. Ez kemény üzenet egy olyan pillanatban, amikor a közvetítők a tárgyalások újraindítását próbálják elérni. A következő hetekben az döntheti el a helyzetet, hogy Washington valóban kiterjeszti-e a gazdasági büntetéseket Irán regionális partnereire, és az Öböl államai hajlandók-e vállalni a Teherán által kilátásba helyezett kockázatot.

Az európai országok számára az iráni fenyegetés elsősorban az energiaárak és a hajózás miatt fontos. Ha az alternatív útvonalak sem tekinthetők biztonságosnak, a kereskedők magasabb kockázati felárat építhetnek az olaj és a földgáz árába. Ez az uniós inflációt is erősítheti, különösen azokban az országokban, amelyek energiaellátása érzékenyen reagál a világpiaci ármozgásokra.