A magyar jazz minden arca megszólalt a Zene Házában

Vasárnap délután a jazzé volt a főszerep a Magyar Zene Háza szabadtéri színpada. A Magyar Jazz Szövetség és a Magyar Zene Háza negyedik alkalommal rendezte meg közösen A Magyar Jazz Ünnepét, öt, egymástól erősen eltérő formációval. A Debrecen Dixieland Jazz Band nyitotta a napot, utánuk a Barabás Lőrinc Quartet, a Hodek Trió és a Coltrane Legacy következett, az estet Gájer Bálint zenekara zárta. A program ingyenes volt, ami önmagában fontos része a rendezvény kulturális üzenetének: a magyar jazz olyan műfajként jelenik meg, amelynek helye van a széles nyilvánosságban, nem kizárólag a klubokban és szakmai fesztiválokon.

A műsor összeállítása jó keresztmetszetet ad arról, milyen sokféle zenei nyelv él egymás mellett a magyar jazzben. A Debrecen Dixieland Jazz Band a klasszikus New Orleans-i és chicagói tradíció felől érkezik, saját hangszerelésekkel és örökzöldekkel. A Barabás Lőrinc Quartet az elektronikus hangzást, az instrumentális popot, a groove-okat és az improvizációt kapcsolja össze. A Hodek Trió a fiatal generáció virtuozitását és nemzetközi nyitottságát képviseli. A Coltrane Legacy egy kanonikus életműből indul ki, John Coltrane zenéjét értelmezi újra magyar muzsikusokkal. Gájer Bálint pedig a swinget és a jazzes előadói hagyományt közelebb viszi a popzenei közönséghez.

A rendezvény így egyetlen délutánon belül mutatta meg azt a feszültséget, amely a jazz történetének kezdete óta jelen van: egyszerre hagyományőrző és folyamatosan változó műfaj. A dixieland és Coltrane zenéje első hallásra távol áll a modern elektronikus textúráktól vagy a swinges poptól, mégis ugyanabba a zenei gondolkodásba tartoznak, mert az improvizáció, a személyes hang és az együttjáték mindegyikben alapvető. A műfaj fennmaradásához éppen az szükséges, hogy ezek a különböző irányok ne egymást kizárva, hanem egymás mellett legyenek jelen.

A magyar jazz helyzete ebből a szempontból sajátos. Az országban magas színvonalú zenei képzés működik, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszéke évtizedek óta ad előadókat és tanárokat a szakmának, Budapestnek pedig több állandó jazzhelyszíne is van. Az Opus Jazz Club, a Budapest Jazz Club, a Fonó és a kisebb klubok egész évben kínálnak koncerteket. Ehhez társulnak vidéki műhelyek, fesztiválok és nyári programok. A magyar muzsikusok rendszeresen dolgoznak külföldön, nemzetközi formációkban, és számos fiatal előadó már pályakezdőként több országban mozog.

A kihívás inkább az, hogy a magas szakmai színvonal hogyan találkozik szélesebb közönséggel. A jazzklubok közönsége hűséges, de viszonylag szűk. Egy több száz férőhelyes koncertterem vagy egy ingyenes szabadtéri esemény más közeg: olyan hallgatók is találkozhatnak a zenével, akik nem vennének jegyet egy klubestére, vagy akik számára a jazz elnevezés eleve valamiféle nehéz, elit műfajt jelent. A Zene Háza parkjában rendezett egész napos program ezért közönségfejlesztési eszköz is.

Az ingyenesség ebből a szempontból különösen fontos. A kulturális intézmények egyre gyakrabban keresik azokat a formákat, amelyekkel fizetős programjaik mellett szabadon hozzáférhető eseményeket is kínálhatnak. A koncertjegyek, utazás és vendéglátás drágulása miatt a rendszeres élőzene könnyen olyan fogyasztássá válik, amelyből alacsonyabb jövedelmű fiatalok vagy családok kiszorulnak. Egy ingyenes jazznap nem oldja meg ezt a problémát, de csökkenti a belépési küszöböt. A látogató úgy is meghallgathat egy teljes koncertet, hogy korábban egyetlen előadót sem ismert.

A Magyar Zene Háza szabadtéri programstratégiája évek óta erre épül. A Városligetben tavasztól őszig sokféle zenei eseményt rendeznek a folktól az elektronikán át a jazzig. Az ingyenes szabadtéri színpad azért különleges helyzetet teremt, mert a koncert és a parkhasználat határa elmosódik. A közönség egy része célzottan érkezik, mások séta közben állnak meg. Ez a spontán találkozás olyan kulturális hozzáférést jelent, amelyet a hagyományos koncertterem nehezebben tud megteremteni.

A fellépők közül Barabás Lőrinc pályája jól példázza a műfaji határok átalakulását. Trombitásként jazzképzésből indult, de zenéjében régóta együtt van az elektronika, a groove, a pop és az improvizáció. Nemzetközi projektekben is dolgozott, közben Magyarországon olyan közönséget épített, amelynek jelentős része nem feltétlenül jazzrajongóként azonosítja magát. Ez fontos irány a műfaj jövője szempontjából: a jazz akkor tud új hallgatókat szerezni, ha nem saját kategóriájának védelmét tekinti elsődleges feladatának, hanem természetesen kapcsolódik más zenei nyelvekhez.

A Hodek Trió egészen más módon mutatja meg a generációváltást. Hodek Áron és Hodek Dávid fiatal koruk ellenére régóta aktív zenészek, nemzetközi kapcsolatokkal és olyan hangszeres magabiztossággal, amely a közösségi média korszakában is jól működik. A mai fiatal jazz-zenész már nem kizárólag lemezekből és klubokból épít karriert. Videók, nemzetközi együttműködések, online jelenlét és rövid formátumú tartalmak is részei a szakmai életnek. Ez átalakítja a tehetséggondozást is: a technikai tudás gyorsabban válik láthatóvá, a tartós pályához azonban továbbra is saját zenei gondolkodás és közösségi beágyazottság szükséges.

A Coltrane Legacy másik kulturális kérdést vet fel: hogyan lehet egy kanonikus életművet úgy játszani, hogy az ne váljon múzeumi rekonstrukcióvá. John Coltrane 1967-ben halt meg, zenéje mégis a mai napig alapvető referenciapont a szaxofonosok, zongoristák és improvizatív muzsikusok számára. A magyar formáció nem történelmi díszletként kezeli ezt az örökséget, hanem olyan zenei nyelvként, amelyből ma is új improvizációk születhetnek. Az ilyen projektek azért fontosak, mert a jazz története nem kottába zárt repertoár, hanem előadásról előadásra újrateremtett hagyomány.

Gájer Bálint jelenléte szintén jelzi, hogy a rendezvény nem akar szakmai belterjességbe záródni. A swing és a könnyűzene határán mozgó énekes szélesebb televíziós és popzenei közönséghez is eljutott. Egy jazzünnep zárófellépőjeként ő azt a kapcsolatot képviseli, amely a műfaj történetében mindig is jelen volt a tánczene, a szórakoztatóipar és az improvizatív zene között. A jazz hosszú ideig maga is népszerű zene volt, és csak később vált részben koncerttermi, akadémiai műfajjá.

A Magyar Jazz Szövetség szerepe ebben a rendszerben főként szakmai koordináció. A szervezet különböző generációk és irányzatok muzsikusait fogja össze, versenyeket, szakmai napokat, táborokat és fesztiválprogramokat szervez. Az ilyen ernyőszervezetek feladata különösen fontos egy sok kis szereplőből álló zenei közegben, ahol az egyes zenekarok, klubok és oktatási műhelyek önmagukban nehezen tudnak országos érdekérvényesítést folytatni. A jazz ráadásul ritkán rendelkezik olyan piaci tömeggel, amely teljes egészében eltartaná saját infrastruktúráját.

Ez a finanszírozás kérdését is állandóan napirenden tartja. A jazzklubok működése, a művészek honoráriuma, a hangtechnika, a turnék és a lemezkiadás költségei folyamatosan emelkednek, miközben a műfaj közönségmérete korlátozza a jegyárakból elérhető bevételt. Emiatt a közintézményi partnerség, az állami és önkormányzati támogatás, valamint a pályázati rendszer továbbra is meghatározó. A kérdés nem az, hogy a jazz képes-e piaci közönséget találni, hanem az, milyen feltételek között tud változatos és kísérletező maradni anélkül, hogy minden produkciót a biztos jegyeladás logikája irányítana.

A mai program egyik legerősebb üzenete éppen a sokféleség. A Debrecen Dixieland Jazz Band több évtizedes hagyományt képvisel, Barabás Lőrinc kortárs, műfajokon átjáró zenét játszik, a Hodek Trió a fiatal virtuóz generációt mutatja, a Coltrane Legacy az amerikai jazzkánonnal lép párbeszédbe, Gájer Bálint pedig a swing populáris oldalát hozza. Egy ilyen összeállításban nem kell eldönteni, melyik az „igazi” jazz. Sokkal érdekesebb látni, mennyire különböző formákban működik ugyanaz az improvizatív gondolkodás.

A Magyar Jazz Ünnepe ezért akkor lehet igazán hasznos, ha a mai koncertnap után is marad hatása. Ha valaki a Városligetben hall először élő jazzt, majd később elmegy egy klubba, meghallgat egy lemezt vagy követni kezd egy fiatal zenekart, a rendezvény közönségépítő feladata teljesül. A magyar jazz szakmai színvonala régóta erős. A következő évek egyik legfontosabb feladata az lesz, hogy ehhez új hallgatók is érkezzenek, és a műfaj ne egy szűk, önmagát jól ismerő közeg magas színvonalú magánügye maradjon.