Bíróság előtt a lockerbie-i merénylet bombakészítője

37 évvel a modern repüléstörténet egyik legsúlyosabb terrortámadása után ismét a jogi és hírszerzési figyelem középpontjába került a Pan Am 103-as járatának tragédiája. Az Egyesült Államok igazságszolgáltatása előtt heteken belül megkezdődik a líbiai származású Abu Agila Masud tárgyalása, akit azzal vádolnak a hatóságok, hogy ő szerelte össze és élesítette azt a robbanószerkezetet, amely 1988 decemberében a skóciai Lockerbie felett megsemmisítette a Boeing 747-es utasszállító repülőgépet. A vádlott 2022 óta áll az amerikai hatóságok őrizetében, miután Líbiából kiadták őt, ám az ellene felhozott újabb terhelő adatok és hírszerzési dokumentumok hitelessége körüli viták megmutatják, hogy a nyomozás évtizedek múltán sem tekinthető egyszerűen lezártnak. A 259 utas és a földön tartózkodó 11 helyi lakos életét követelő tragédia hátterének feltárása a mai napig számos nyitott kérdést és ellentmondást hagyott maga után.

A merénylet elkövetését követően több különböző politikai és félkatonai csoport próbálta magára vállalni a felelősséget, így a nyomozók munkáját már a kezdetektől fogva félrevezető információk és szándékos félretájékoztatások nehezítették. A palesztin Iszlám Dzsihád nevű szervezet mellett felmerült az iráni hírszerzés közvetett érintettsége is, amit a mai napig az áldozatok hozzátartozóinak egy része tart a legvalószínűbb forgatókönyvnek. Jim Swire, aki a katasztrófában veszítette el a leányát, évtizedek óta azt a standpontot képviseli, hogy a támadás mögött valójában Teherán állt, megtorlásul azért, mert hat hónappal korábban egy amerikai hadi-hadihajó tévedésből lelőtte az Iran Air 655-ös járatát, 290 civil halálát okozva. A brit és amerikai nyomozóhatóságok ennek ellenére a kezdeti szakasz után döntően a líbiai állam és annak hírszerző szervei felé terelték az eljárás fő irányát.

A skót bíróság által 2000 és 2001 között a Hollandiában található, extraterritoriális státuszú Kamp van Zeist katonai bázison lefolytatott különleges eljárás során Abdelbaset Ali al-Megrahi líbiai hírszerző tisztet életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. A per ugyanakkor jelentős jogi kételyeket hagyott maga után, amelyeket a jogi szakértők a mai napig felemlegetnek. A Megrahival együtt vád alá helyezett Lamin Khalifa Fhimát, a líbiai állami légitársaság máltai kirendeltségének egykori helyettes vezetőjét bizonyítottság hiányában felmentették. A vád eredeti konstrukciója szerint Fhima közreműködése nélkül a bőrönd feladása és átrakodása gyakorlatilag kivitelezhetetlen lett volna, így az ellentmondásos ítélet a mai napig megkérdőjelezi a korábbi bizonyítási eljárás teljes megalapozottságát. A harmadik kulcsszereplőnek tartott Abu Agila Masud akkoriban még elérhetetlen volt a hatóságok számára, jelenlegi állításai pedig új megvilágításba helyezhetik az akkori megállapításokat.

A nyomozók érvelésüket döntően egy másik, kísértetiesen hasonló elkövetési módra építették, a francia UTA légitársaság Niger felett felrobbantott DC-10-es gépe esetében ugyanis szintén egy máltai indíttatású, ruhák közé rejtett táskabomba okozta a 170 áldozattal járó tragédiát. A Pan Am járatának katasztrófájánál a hatóságok feltételezése szerint a bombát tartalmazó bőröndöt Málta repülőterén adták fel felcímkézett kísérőpoggyászként, amely az ellenőrzéseken átjutva eljutott Frankfurtba, majd onnan a londoni Heathrow repülőtérre, ahol átemelték a jumbo jet raktérbe. Bár a nemzetközi repülési szabályzat szigorúan tiltja az olyan csomagok szállítását, amelyeknek tulajdonosa nem tartózkodik a fedélzeten, a rendszer hibái és a hamisított poggyászcímkék lehetővé tették a robbanószerkezet akadálytalan útját. A nyomozás során magát a kérdéses poggyászcímkét soha nem sikerült megtalálni a roncsok között.

A vád döntően közvetett bizonyítékokra és tanúvallomásokra épült, amelyek közül a legjelentősebb egy körömnyi nagyságú elektronikai áramköri lapdarab volt, amelyet a katasztrófa helyszínétől harminc kilométerre találtak meg egy erdőben, megolvadt ruhadarabok közé égve. Az alkatrész a vizsgálatok szerint ahhoz a időzítőhöz tartozott, amellyel a szerkezetet a robbanást megelőzően nagyjából 11 órával élesítették. A szövetségi nyomozók hosszú keresés után egy svájci elektronikai cégnél azonosították a gyártót, amely az 1980-as évek közepén húsz darabos szériát értékesített Líbia számára. A per során azonban a cég tulajdonosa visszavonta korábbi vallomását, és azzal érvelt, hogy a bizonyítékként bemutatott darabkához hasonló elemeket csak 1990 után kezdtek el gyártani, így felmerült a gyanú, hogy az anyagot utólag helyezhették el a nyomozók.

A tárgyaláson elhangzott tanúvallomások megbízhatóságát is több kritika érte az évek során. A máltai ruhakereskedő, Tony Gauci azt állította, hogy a katasztrófa előtt nem sokkal felismerte al-Megrahit, aki válogatás nélkül vásárolt fel különböző ruhadarabokat a boltjában, amelyeket a nyomozók szerint a bőrönd kitöltésére használhattak fel a bomba mellett. Gauci vallomásának hitelességét azonban gyengítette, hogy a hatóságok jelentős pénzjutalmat fizettek neki a közreműködésért. Egy másik kulcstanú, Abdul Majid Giaka líbiai kettős ügynök tanúságtételét a bíróság eleve irrelevánsnak minősítette, mivel a férfi az amerikai tanúvédelmi program tagjaként közvetlen anyagi és személyes előnyökhöz jutott a vallomástételért cserébe, ami lényegesen csökkentette szavahihetőségét.

A jelenleg induló amerikai eljárás kimenetele és megítélése nagymértékben függ az újonnan előkerült, 2012-ből származó állítólagos beismerő vallomástól. Ebben Masud a líbiai hatalomváltás után rögzített kihallgatási jegyzőkönyvek szerint elismerte a bomba megépítését, valamint a megrendelő személyeként Muammar Kadhafi sógorát, Abdullah Senussi hírszerzési főnököt nevezte meg. Masud ugyanakkor az amerikai hatóságok előtt határozottan visszavonta ezt a nyilatkozatot, arra hivatkozva, hogy a vallomást a líbiai börtönben kényszerítéssel és súlyos fizikai bántalmazással csikarták ki belőle. A per során a bíróságnak arról kell döntenie, hogy a kínzás árnyékában tett nyilatkozatok felhasználhatók-e törvényes bizonyítékként, vagy az eljárás újfent csak részleges megállapításokkal zárul.