Veszélyes illúzió a márka visszatérése Németországban
Egyre nyíltabban követeli a közös európai fizetőeszköz felszámolását a jobboldali radikális német párt. A német márkához való visszatérés ígérete azonban szakértők szerint hatalmas gazdasági pusztítást és a teljes európai integráció összeomlását hozná magával.
A politika világában az emlékezet néha meglepően rövidnek bizonyul. Kilenc évvel azután, hogy Franciaországban a jobboldali radikális Front National vezetője, Marine Le Pen egy televíziós vitában elkövetett valutaövezeti fiaskója miatt elveszítette az elnökválasztási esélyeit, Németországban ismét napirendre került az euró megszüntetésének gondolata. Marine Le Pen 2017 májusában az Emmanuel Macron elleni döntő összecsapás során fejtette ki kaotikus elképzelését, miszerint a franciák visszatérnének a frankhoz, miközben a nagyvállalatok és a központi bankok továbbra is eurót használhatnának. A választási eredmény megsemmisítő volt: Macron a szavazatok 66 százalékát szerezte meg, míg ellenfele mindössze 34 százalékot kapott. Az elemzők egységes megállapítása szerint a közös valuta elhagyásáról szóló ködös fejtegetés volt az egyik fő oka ennek a súlyos vereségnek. Egy évvel később a francia párt nevet változtatott, a Nemzeti Tömörülés nevet vette fel, az euróövezet elhagyására vonatkozó követelést pedig csendben félretette.
Most, kilenc esztendő elteltével Németországban újra egy jobboldali autoriter pártvezető próbálkozik a közös európai fizetőeszköz lebontásával. Alice Weidel, az Alternatíva Németországért, az Alternative für Deutschland társelnöke a nyár végén sugárzott televíziós interjújában nyíltan puha valutának nevezte az eurót. Állítása szerint az instabil fizetőeszköz elképesztő mértékű vagyonátcsoportosítást idéz elő, és a dolgozó lakossági rétegek széles körű elszegényedéséhez vezet. A pártvezető határozottan kijelentette, hogy Németország a közös pénz bevezetése előtt lényegesen jobb gazdasági helyzetben volt, és a választóknak a német márka visszatérését ígérte. Ez a megnyilvánulás világosan jelzi, hogy a párt visszatér azokhoz a gyökerekhez, amelyek mentén annak idején létrejött.
Az euró elleni fellépés bábáskodott az AfD megalakulásánál. A párt 2013-ban formálódott meg olyan konzervatív politikusok csoportjából, akik a korábbi kancellár, Angela Merkel modernizációs kurzusával elégedetlenkedtek. Az európai adósságválságra adott uniós mentőcsomagok jelentették számukra az utolsó cseppet a pohárban. Akkoriban azonban a jelszó még nem a német márka visszatérése volt az euró helyett, hanem a drachma, a líra és a peseta kizárása a valutaövezetből. A közös fizetőeszköz keménységét a déli, mediterrán államok ideiglenes vagy végleges eltávolításával kívánták biztosítani. Ez az eltérés nem pusztán nyelvi különbség, hanem alapvető stratégiai eltérésre mutat rá, amely meghatározza a jelenlegi vita tétjét is.
Egy AfD által irányított Németországban a márkára történő visszatérés egészen más következményekkel járna a valutaövezet legnagyobb gazdaságára nézve, mint amilyen hatást a kisebb dél-európai nemzetgazdaságok esetleges kizárása jelentett volna. A magyarázat abban rejlik, hogy az Alice Weidel által kritizált puha euró valójában a német exportőrök sikerének egyik legfontosabb összetevője. Nemzetközi pénzügyi elemzések rámutatnak, hogy az eurónak a dollárral szemben lényegesen erősebbnek kellene lennie ahhoz, hogy pontosan tükrözze a német gazdaság valós teljesítőképességét. Más szavakkal megfogalmazva: egy önálló német márkával a német exporttermékek azonnal mintegy 11 százalékkal drágábbá válnának a világpiacon.
Ez a drágulás ráadásul csak az érem egyik oldala. Ezzel párhuzamosan a többi európai versenytárs termékei, így például az olasz vagy a francia gépjárművek lényegesen olcsóbbá válnának a nemzetközi piacon. Olaszország és Franciaország számára ugyanis az euró jelenleg inkább túlságosan erős, ami rontja ezen államok nemzetközi versenyképességét. A német márka újjáélesztése így közvetlenül a francia és olasz riválisok helyzetét javítaná a német vállalatok kárára. A gazdasági szerkezet átalakulása és az exportorientált modell sérülése beláthatatlan következményekkel járna a német iparvállalatok árbevétele és a munkahelyek megőrzése szempontjából.
Ehhez társul az a tény is, hogy a német gazdaság teljesítőképessége és dinamizmusa az utóbbi években amúgy is lassulást mutat. A német gazdasági motor működését jelentős akadályok nehezítik, mivel a globális piacon a kínai vállalatok egyre komolyabb konkurenciát jelentenek a német cégeknek. Ezen felül a korábban legendás német infrastruktúra az évtizedes elhanyagoltság miatt fokozatosan lepusztult, a folyvást elhalasztott strukturális reformok pedig lefékezik a belső piaci keresletet. Egy esetleges német kilépés az euróövezetből gyorsan megmutathatná, hogy a radikális jobboldali párt várakozásai a német gazdaság belső erejéről túlságosan derűlátóak voltak.
Hasonló tévedés tanúi lehettünk Nagy-Britanniában is, ahol az Európai Unióból való kilépést támogató politikusok gazdasági csodát ígértek a választóknak, ám a folyamat lebonyolítása után az ígért fellendülés csupán délibábnak bizonyult. Németország esetében azonban a helyzet még a brit forgatókönyvnél is nagyságrendekkel súlyosabb lenne. A brit példától eltérően Berlin olyan mély pénzügyi integrációban él a többi tagállammal, amelynek felbontása azonnali és drasztikus veszteségeket okozna a nemzeti vagyonban. A német befektetések értéke a többi euróövezeti országban a valuták fel- és leértékelődése miatt pillanatok alatt jelentősen csökkenne.
A számszerű nagyságrendek érzékeltetésére érdemes megvizsgálni a pénzügyi adatokat. A német külföldi vagyoni eszközök értéke a közös valutában kifejezve eléri a kilencbillió eurós összeget. Emellett a nemzeti bankok eurórendszeren belüli elszámolási kötelezettségei, az úgynevezett Target-egyenlegek egy esetleges német kilépés esetén milliárdos nagyságrendű könyvelési veszteséget eredményeznének a Bundesbank számára. Ezeknek a veszteségeknek a pontos mértékét komoly elemző nem tudja felelősen megbecsülni, de a nagyságrendje önmagában képes lenne megrendíteni a német pénzügyi rendszer stabilitását.
A gazdasági megpróbáltatásokon túl a politikai következmények is beláthatatlanok lennének. Az európai nemzeti-populista erők formálódó szövetsége az Európai Tanácsban és az Európai Parlamentben aligha élné túl a valutaövezet Berlinből vezényelt feloszlatását. Marine Le Pen, Giorgia Meloni és szövetségeseik számára a német kilépés egyértelmű támadásként jelenne meg saját országaik gazdasági érdekei ellen. Ebben a forgatókönyvben az Európai Unió eddigi összes vívmánya veszélybe kerülne, a személyek szabad mozgásától kezdve az áruk szabad áramlásán át egészen a schengeni övezet működéséig és a migrációkezelési együttműködésig.
A valutaövezetből való kilépés gondolata tehát nem egy izolált pénzügyi döntés, hanem a teljes európai integrációs modell lebontásának kezdete. Az AfD által felvázolt elképzelések ahelyett, hogy megvédenék a német polgárok megtakarításait és életszínvonalát, olyan láncreakciót indítanának el, amelynek végén a német exportipar összeomlása, a vagyonok elértéktelenedése és az európai politikai szövetségi rendszer széthullása áll. A német márka nosztalgiájára építő politika így a valóságban a német gazdaság és a német polgári jólét legalapvetőbb pilléreit veszélyezteti.