Brüsszelben újraindul a harc az uniós pénzekért

A 2028 és 2034 közötti uniós költségvetésről szóló vita szeptember közepére az Európai Unió egyik legkeményebb politikai alkufolyamatává válik. A Bizottság közel 2000 milliárd eurós keretet tett az asztalra, ám hat nettó befizető - Németország, Dánia, Hollandia, Ausztria, Finnország és Svédország - augusztus végén közösen jelezte, hogy több százmilliárd euróval kisebb összeget tart elfogadhatónak. Berlin korábban körülbelül 400 milliárd eurós csökkentést is indokoltnak nevezett. A konfliktus így már azelőtt kiéleződött, hogy a részletes alkuk igazán megkezdődtek volna.

A számháború mögött valójában arról folyik vita, milyen Európai Unióra készül a huszonhét tagállam a következő évtizedben. A Bizottság terve a jelenleginél nagyobb hangsúlyt adna a védelemnek, a stratégiai technológiáknak, a versenyképességnek, az energiafüggetlenségnek és a válságkezelésnek. Közben meg kell őrizni a hagyományos nagy tételeket: a mezőgazdasági támogatásokat és a régiók felzárkóztatását. A nettó befizetők azt mondják, hogy az új feladatok nem vezethetnek automatikusan egy sokkal nagyobb közös kasszához. Szerintük az uniónak a meglévő kiadásokból is át kell csoportosítania, és az intézményeknek takarékosabban kell működniük.

A Bizottság ezzel szemben abból indul ki, hogy a biztonsági és gazdasági környezet teljesen megváltozott. A 2028-2034-es javaslat közel 2000 milliárd euró, vagyis az unió bruttó nemzeti jövedelmének átlagosan 1,26 százaléka. A legnagyobb tétel a 865 milliárd eurós nemzeti és regionális partnerségi rendszer lenne, amelybe a kohéziós, agrár-, szociális és több más, jelenleg elkülönülő forrás nagy részét terelnék. Mintegy 450 milliárd euró jutna gazdasági, társadalmi és területi felzárkóztatásra, legalább 218 milliárd a kevésbé fejlett régiókra, 300 milliárd pedig a mezőgazdasági és halászati jövedelemtámogatásokra.

Ez a szerkezet már önmagában komoly politikai vitát keltett. A kohéziós politika hagyományosan erős regionális szereplőkre, elkülönített programokra és hosszú távú fejlesztési célokra épült. A Bizottság most jóval egységesebb nemzeti és regionális terveket akar, amelyekben a támogatások reformvállalásokhoz és mérhető eredményekhez kapcsolódnának. A terv hívei szerint ezzel gyorsabb, átláthatóbb és rugalmasabb lehet a pénzköltés. A kritikusok attól tartanak, hogy a régiók befolyása csökken, miközben a Bizottság és a nemzeti kormányok alkuereje nő.

A szeptember 14-15-re Dublinba összehívott informális kohéziós miniszteri találkozó ezért különös jelentőséget kap. A tagállamok ott már a következő ciklus felzárkóztatási politikájának irányáról, finanszírozásáról és végrehajtásáról tárgyalnak. A vita egyik központi kérdése az lesz, mennyire marad önálló a kohéziós politika, illetve mennyire olvad be az új partnerségi tervekbe. A kelet- és dél-európai országok számára ez alapvető ügy: a felzárkóztatási források az infrastruktúrától a vállalkozásfejlesztésen és energiahatékonyságon át az oktatásig számos beruházás hátterét adják.

A nettó befizetők ugyanakkor azt hangsúlyozzák, hogy a közös pénzből sokkal többet kellene azokra a területekre költeni, amelyek minden tagállam számára közvetlen hozzáadott értéket teremtenek. Ide sorolják a védelmet, az innovációt, a stratégiai ipart, a migráció kezelését és az energiaellátás biztonságát. A Bizottság 409 milliárd eurót szánna a versenyképesség erősítésére, és új, 150 milliárd eurós kedvezményes hiteleszközt is javasol védelmi, energetikai és stratégiai technológiai beruházásokra. Emellett egy csaknem 400 milliárd eurós válsághitel-keret állna rendelkezésre nagy gazdasági vagy biztonsági sokkok idején.

A vita másik érzékeny pontja a közös adósság. A koronavírus-járvány után létrehozott helyreállítási alap megmutatta, hogy válsághelyzetben az EU képes nagyméretű közös hitelfelvételre. A hat nettó befizető most kifejezetten elutasítja, hogy ez állandó költségvetési módszerré váljon. A déli tagállamok és több uniós politikus viszont úgy érvel, hogy a védelem, az energetika és a technológiai verseny olyan közös beruházási igényt teremt, amelyet kizárólag nemzeti költségvetésekből nehéz finanszírozni. Ez a vita a következő hónapokban várhatóan ugyanolyan fontos lesz, mint maga a főösszeg.

Magyarországnak mindebből több szempontból is sok veszítenivalója és nyernivalója van. A magyar régiók a kohéziós rendszer jelentős kedvezményezettjei, a mezőgazdaság pedig erősen támaszkodik a közös agrárpolitikára. A Bizottság azt ígéri, hogy minden tagállam legalább a jelenlegihez hasonló nagyságrendű hozzáférési lehetőséget kap, a kevésbé fejlett térségekre pedig külön garancia vonatkozik. A ténylegesen lehívható pénz azonban attól is függ, milyen feltételekkel fogadják el a nemzeti terveket, és milyen követelmények társulnak a kifizetésekhez.

Ez utóbbi pont Budapesten különösen érzékeny. A Bizottság a jogállamisági feltételrendszert nem gyengítené, inkább beépítené az új partnerségi rendszerbe. A következő ciklusban is védené az egész uniós költségvetést a jogállamiság sérelméből eredő pénzügyi kockázatokkal szemben, és a nemzeti tervekhez alapjogi, átláthatósági és elszámoltathatósági biztosítékokat rendelne. Magyarország számára tehát a 2028 utáni forrásvita már a tárgyalások elején összekapcsolódik azzal, milyen intézményi feltételeket fogad el az unió a támogatásokhoz való hozzáféréshez.

A magyar kormány számára egy kisebb teljes költségvetés azért is kedvezőtlen lehet, mert a nettó befizetők éppen a hagyományos kiadásokon keresnének megtakarítást. Ha a védelem és a versenyképesség részesedése nő, miközben a főösszeget több százmilliárd euróval visszavágják, a kohézió és az agrárpolitika nehezen kerülheti el a nyomást. A Bizottság garanciái valamennyire védik ezeket a területeket, de a részletszabályok még nyitottak. A következő hónapok alkui ezért meghatározhatják, milyen forrásokra számíthat Magyarország a 2030-as évek elejéig.

Az eljárás maga is nagy tárgyalási erőt ad a tagállamoknak. A többéves pénzügyi keretről a Tanácsban egyhangú döntés kell, majd az Európai Parlament hozzájárulása következik. Ez azt jelenti, hogy a legnagyobb befizető és a legkisebb kedvezményezett kormánya is képes vétófenyegetéssel jobb feltételeket kérni. Az Európai Tanács vezetése 2026 végéig szeretne politikai megállapodást, de a korábbi költségvetési ciklusok tapasztalata alapján az ilyen célidőpont inkább ösztönzés, mint biztos határidő.

A szeptemberi tárgyalások tehát jóval többről szólnak a 2000 milliárdos főösszegnél. A következő uniós költségvetés azt dönti el, mennyi pénzt kapnak a leszakadó régiók, milyen súllyal támogatja Európa a saját védelmi iparát, hogyan finanszírozza az ukrajnai segítséget, és mennyire köti a közös pénzt intézményi reformokhoz. A tagállamok közötti szakadék már az alku elején nagy. A következő hónapokban az derül ki, sikerül-e úgy új prioritásokat finanszírozni, hogy közben ne bontsák le azokat a politikákat, amelyek évtizedek óta az uniós integráció társadalmi és gazdasági alapját adják.