Az NVVH első próbája már az Alkotmánybíróság

A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal története alig kezdődött el, máris eljutott az első olyan konfliktushoz, amely hosszabb időre meghatározhatja a hitelességét. Az Országgyűlés augusztus 28-án 137 igen, hét nem és egy tartózkodás mellett Unger Anna politológust választotta a szervezet elnökévé, Tasnády Katalin pedig a nyomozati elnökhelyettesi tisztséget kapta. A Fidesz–KDNP képviselőinek többsége nem vett részt a szavazásban, a Fidesz-frakció pedig még aznap bejelentette: az Alkotmánybírósághoz fordul az NVVH-ról szóló törvény miatt. Így a hivatal első nagy ügye paradox módon nem egy visszaszerzendő vagyon, hanem saját jogi mozgásterének védelme lehet.

Ez több egyszerű pártpolitikai csörténél. A 2026. évi XXXIV. törvény az NVVH-t kifejezetten azért hozta létre, hogy a közvagyon köréből jogellenesen kikerült vagyon útját felkutassa, azonosítsa, biztosítsa és lehetőség szerint visszaszerezze. A jogszabály szerint a szervezet vizsgálhat közbeszerzéseket, támogatásokat, koncessziókat, állami és önkormányzati cégek ügyleteit, uniós forrásokat, pénzmozgásokat, szerződéses láncokat és tényleges tulajdonosi kapcsolatokat. Vagyis éppen azokat a területeket, amelyek az elmúlt másfél évtized korrupciós vitáinak középpontjában álltak.

A hivatal létrehozásának politikai ígérete rendkívül erős volt. A Tisza-kormány a választási kampányban az elszámoltatást és a jogellenesen magánkézbe került közvagyon visszaszerzését egyik legfontosabb vállalásává tette. A kormányzati kommunikáció több tízezer milliárd forintos nagyságrendről beszél, bár ezt az összeget nem szabad úgy kezelni, mintha már bíróság által megállapított kár lenne. Az egyes ügyekben külön kell bizonyítani, történt-e jogsértés, mekkora volt a vagyoni hátrány, ki felelt érte, és van-e még olyan vagyon, amely jogszerű eljárással visszaszerezhető.

Éppen ezért a hivatal sikere nem azon mérhető majd, hány látványos ügyet jelent be az első hónapokban. Sokkal fontosabb lesz, hogy az általa kezdeményezett eljárások kiállják-e a bírósági kontrollt. A vagyonvisszaszerzés politikailag egyszerű jelszó, jogilag azonban rendkívül összetett folyamat. Egy állami vagyonból származó eszköz vagy pénz az évek során többször gazdát cserélhetett, cégekbe kerülhetett, alapítványokhoz vándorolhatott, hitelfedezetté válhatott vagy jóhiszemű harmadik személyhez juthatott. Az államnak minden esetben bizonyítania kell, hogy milyen jogcímen lép fel, és nem elég arra hivatkoznia, hogy egy korábbi döntés politikailag igazságtalannak tűnik.

A Fidesz alkotmánybírósági beadványa éppen erre a pontra próbál ráerősíteni. A párt azt állítja, hogy a hivatal jogkörei túl szélesek, a bírói kontroll nem megfelelő, és a szabályozás sértheti többek között a tisztességes eljáráshoz, a jogorvoslathoz, a tulajdonhoz, a vállalkozáshoz és a magánszférához fűződő jogokat. A közlemény politikai nyelvezete ennél jóval keményebb: a Fidesz „Tisza ÁVH-nak” nevezi az intézményt, és politikai megrendelésre induló eljárásokat jósol. Ezek politikai állítások, nem megállapított tények, de a mögöttük álló alkotmányossági kérdéseket ettől még komolyan kell venni.

Az NVVH-ról szóló törvény ugyanis tudatosan erős eszköztárat ad az új szervezetnek. A jogalkotó abból indult ki, hogy a bonyolult tulajdonosi hálókon, magántőkealapokon, közbeszerzéseken és közvetítő cégeken keresztül mozgatott vagyon feltárásához a hagyományos ellenőrzési eszközök nem bizonyultak elég hatékonynak. Az új hivatal ezért kockázatértékelést és vizsgálatot folytathat, közvagyonvédelmi felügyeletet kezdeményezhet, más hatóságok eljárását indíthatja el, és a törvényben meghatározott büntetőeljárási, illetve polgári jogi eszközökkel is élhet. Minél erősebb azonban egy intézmény, annál fontosabb, hogy a hatalmának korlátai világosak és kikényszeríthetők legyenek.

Az Alkotmánybíróság előtt ezért két, egymással versengő jogállami érvelés találkozhat. Az egyik szerint a közvagyon védelme önmagában alkotmányos érték, és a korábbi visszaélések feltárása csak akkor lehet eredményes, ha az erre létrehozott szerv képes gyorsan követni a pénz és a vagyon útját. A másik szerint a jó cél sem igazolhat korlátlan állami jogosítványokat: a tulajdon korlátozása, a vizsgálati kényszer és a büntetőjogi következmények csak világos eljárási garanciák mellett fogadhatók el.

Unger Anna megválasztása körül közben egy másik vita is kialakult. A politológus nem jogász, és korábban nem vezetett nyomozó hatóságot. Bírálói ezt alkalmassági problémának tartják, támogatói viszont arra hivatkoznak, hogy az elnök feladata nem egy személyben ügyésznek, nyomozónak és pénzügyi szakértőnek lenni, hanem egy sokszakmás szervezetet vezetni. Az elnök maga is jelezte, hogy szívesen látná a hivatal munkájában Ligeti Miklóst, a Transparency International Magyarország jogi igazgatóját, aki szintén bekerült a vezetői pályázat utolsó körébe. Ez azért lehet fontos, mert a hivatal közbizalma nemcsak a vezető személyétől, hanem attól is függ, milyen szakmai csapat épül köré.

A kiválasztási eljárás a korábbi magyar gyakorlathoz képest valóban szokatlanul nyilvános volt: pályázat, bizottsági meghallgatás és parlamenti döntés előzte meg a kinevezést. Ez azonban csak a függetlenség egyik eleme. A következő hónapokban az lesz a döntő, hogy a hivatal milyen ügykiválasztási szabályokat alkalmaz, nyilvánosságra hozza-e a módszertanát, miként kezeli az összeférhetetlenséget, és hogyan biztosítja, hogy politikai szereplők ne tudjanak közvetlenül ügyeket rendelni tőle.

A Tisza számára különösen nagy a kockázat. A kormány politikai legitimációjának jelentős része abból származik, hogy az Orbán-korszak korrupciógyanús ügyeinek feltárását ígérte. Ha az NVVH lassan halad, a választók könnyen úgy érezhetik, elmarad az elszámoltatás. Ha viszont túl gyorsan, gyenge bizonyítékokkal vagy látványos politikai kommunikációval indít ügyeket, az ellenzék koncepciós eljárásokról szóló állításai erősödhetnek. A hivatalnak ezért éppen a politikai türelmetlenséggel szemben kell szakmai türelmet tanúsítania.

A Fidesz érdeke ezzel ellentétes, de nem egyszerű. A párt nyilvánvalóan védeni akarja korábbi kormányzati döntéseit és az azokhoz kapcsolódó szereplőket, ugyanakkor ellenzékből hitelesen hivatkozhat olyan jogállami garanciákra is, amelyek kormányon kevésbé kerültek előtérbe. Az alkotmánybírósági eljárás így furcsa szerepcserét hoz: a korábbi kormánypárt a hatalmi korlátokra, az új kormány pedig az állam hatékony fellépésének szükségességére hivatkozik.

Az Alkotmánybíróság helyzete sem egyszerű. A testület összetétele részben még az előző politikai korszak döntéseinek eredménye, ezért bármilyen határozat politikai értelmezések célpontja lesz. Ha elutasítja a Fidesz beadványát, az ellenzék könnyen azt állíthatja majd, hogy nem védte meg kellően az alapjogokat. Ha lényeges rendelkezéseket megsemmisít, a kormány az elszámoltatás akadályozásáról beszélhet. A testület hitelessége szempontjából ezért különösen fontos lesz a részletes, jogilag követhető indokolás.

Az első valódi próba tehát nem az lesz, hogy az NVVH képes-e gyorsan látványos milliárdokat visszahozni. Hanem az, hogy létrejön-e körülötte egy olyan jogi rendszer, amelyben egyszerre lehet hatékonyan fellépni a közvagyon eltűnése ellen és megvédeni az érintetteket az önkényes állami beavatkozástól. Ez a kettő nem egymás ellentéte, hanem ugyanannak a jogállami működésnek két feltétele.

A következő napokban három fejleményt érdemes figyelni. Először azt, pontosan milyen rendelkezéseket támad meg a Fidesz, és milyen jogi érvekkel. Másodszor azt, hogyan állítja össze Unger Anna a hivatal vezető szakmai csapatát, különösen ki kapja meg a még nyitott közpénzügyi feladatkört. Harmadszor pedig azt, mely ügyek kerülnek elsőként az NVVH elé. Az intézmény megítélését ugyanis az első néhány döntés aránytalanul erősen befolyásolhatja.

A vagyonvisszaszerzés a következő évek egyik legnagyobb politikai ígérete lehet, de csak akkor válhat többé jelszónál, ha a visszaszerzett vagyon mögött jogerős, ellenőrizhető és tisztességes eljárások állnak. Az NVVH ezért már a rajtnál olyan helyzetbe került, amely pontosan megmutatja a feladat nehézségét: egyszerre kell erősnek és korlátozhatónak, függetlennek és számonkérhetőnek lennie. Az Alkotmánybíróság előtt kezdődő vita ennek a kényes egyensúlynak az első komoly tesztje.