Trump rátenné a kezét Venezuela olajkincsére
Washington 65 milliárd hordónyi készlet felett szerezne többségi ellenőrzést egy frissen bejelentett egyezséggel. Caracas százmilliárd dollárnyi beruházást remél, az amerikai cégek azonban a jogi kockázatok és a leromlott infrastruktúra miatt óvatosak.
Donald Trump az Egyesült Államok és Venezuela kapcsolatának eddigi legnagyobb energetikai megállapodását jelentette be péntek este. Az amerikai elnök szerint Washington egy magánvállalati konstrukción keresztül többségi ellenőrzést szerez több mint 65 milliárd hordó bizonyított venezuelai olajkészlet felett. A megállapodás 17 mezőt érint, és a venezuelai kormány számításai szerint több mint százmilliárd dollárnyi magánberuházást vonzhat az ország évtizedek óta leromló olajiparába.
Trump saját közösségi oldalán a világtörténelem legnagyobb olajüzletének nevezte az egyezséget. Azt állította, hogy az amerikai adófizetőknek nem kerül pénzbe, miközben több mint kétszeresére növeli az Egyesült Államok rendelkezésére álló olajtartalékot, és hosszabb távon csökkenti a benzin árát. A Fehér Ház közlése alapján a tárgyalásokban Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter vett részt, venezuelai oldalon pedig Delcy Rodríguez ügyvezető elnök vezette az egyeztetést.
A bejelentés mögött egyszerre húzódik meg amerikai belpolitikai, energiabiztonsági és latin-amerikai stratégiai érdek. Az Egyesült Államok stratégiai kőolajtartaléka 1982 óta nem látott alacsony szintre süllyedt, miközben az iráni háború és a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság felhajtotta az üzemanyagárakat. A novemberi félidős kongresszusi választások előtt Trump számára különösen érzékeny kérdéssé vált a benzin ára. Az elnök azt szeretné bizonyítani, hogy a venezuelai készletekhez való hozzáférés tartósan enyhítheti az amerikai fogyasztók terheit.
Venezuela más okból érdekelt az üzletben. Az ország több mint 303 milliárd hordó bizonyított készlettel rendelkezik, ezzel a világ legnagyobb ismert olajvagyonának birtokosa. A termelés mégis mindössze nagyjából napi 1,25 millió hordó. A különbség a lehetőségek és a tényleges teljesítmény között óriási. Évtizedes alulfinanszírozás, műszaki leépülés, korrupció, rossz irányítás, szankciók és a külföldi vállalatok korábbi kisajátítása együtt rombolták le az iparág kapacitását.
A januári amerikai katonai beavatkozás alapvetően átrendezte a helyzetet. Nicolás Maduro volt elnököt amerikai erők Caracasban elfogták és az Egyesült Államokba vitték, ahol kábítószerrel és úgynevezett narkoterrorizmussal kapcsolatos vádak alapján áll bíróság elé. Delcy Rodríguez ezután ügyvezető államfőként olyan irányváltást indított el, amely néhány hónappal korábban még elképzelhetetlennek tűnt volna: megnyitotta az olajszektort a magántőke előtt, és visszafordította a chavista korszak egyik központi gazdaságpolitikai elvét.
A mostani konstrukció részletei még nem teljesen nyilvánosak. Amerikai kormányzati források szerint egy új magánvállalat jönne létre, amelyben az Egyesült Államok és egy egyelőre meg nem nevezett piaci szereplő venne részt. A vállalat százéves kitermelési jogot kaphat az érintett mezőkre. Washington a tényleges termelés 55 százaléka felett rendelkezhetne, részben tulajdonosi részesedéssel, részben azzal a joggal, hogy önköltségi áron vásároljon nyersolajat.
Ez az elem különösen fontos az amerikai stratégiai tartalék szempontjából. A kormány a venezuelai olaj egy részét közvetlenül az állami készletek feltöltésére, más részét katonai és finomítói igények kielégítésére használhatná. Venezuela nehéz, magas kéntartalmú nyersolaja ráadásul jól illeszkedik több amerikai, főként a Mexikói-öböl partvidékén működő finomító műszaki adottságaihoz.
Caracas saját közlése szerint a 17 mező fejlesztése több mint 209 milliárd dollárnyi adóbevételt hozhat az államnak a projektek teljes időtartama alatt. Rodríguez a nemzeti újjáépítés egyik motorjaként mutatta be az egyezséget. A venezuelai gazdaság hosszú válság után súlyos tőkehiánnyal, rossz közszolgáltatásokkal és jelentős kivándorlással küzd. A vezetés abban bízik, hogy az olajtermelés növelése munkahelyeket, devizabevételt és infrastruktúra-fejlesztést hoz.
Az amerikai olajvállalatok lelkesedése ennél visszafogottabb. Több nagy cég vezetője már az év elején jelezte, hogy a venezuelai beruházások csak tartós jogbiztonság mellett lehetnek vonzóak. Az ExxonMobil vezérigazgatója korábban gyakorlatilag befektetésre alkalmatlannak nevezte az országot a kisajátítások, a bizonytalan szerződéses környezet és a rossz infrastruktúra miatt. A Chevron jelenléte kivételnek számít, de a termelés nagyarányú növeléséhez sokkal több szereplő és több tízmilliárd dollár szükséges.
A műszaki akadályok is jelentősek. Az Orinoco-medence óriási készleteinek kitermelése költséges, a nehézolajat kezelni és hígítani kell, a vezetékek, tárolók, kikötők és finomítói kapcsolatok egy része pedig felújításra szorul. Még optimista forgatókönyv esetén is évekbe telhet, mire az új befektetések érzékelhetően megemelik a napi termelést. Ez azt jelenti, hogy Trump gyors benzinárcsökkenésről szóló ígérete jóval hamarabb jelenhet meg a politikai kommunikációban, mint a fizikai olajpiacon.
Jogi kérdésekből sincs hiány. A venezuelai alkotmány és szénhidrogén-szabályozás hagyományosan erős állami ellenőrzést ír elő a stratégiai készletek felett. A január óta elfogadott reformok bővítették a magánvállalatok mozgásterét, de egy százéves koncesszió és a többségi amerikai ellenőrzés várhatóan komoly vitát vált ki. A venezuelai ellenzék egy része már a tárgyalások hírére is az ország vagyonának kényszerhelyzetben történő átadásáról beszélt.
A politikai legitimáció kérdése szintén terheli az egyezséget. Rodríguez kormánya az amerikai katonai akció után vette át az ország irányítását, miközben új elnökválasztás időpontja továbbra sem ad teljes választ Venezuela demokratikus átmenetének kérdésére. Washington korábban évekig a Maduro-rendszer demokratikus hiányosságait állította politikája középpontjába. Most a hangsúly látványosan az energiára, a stabilitásra és az amerikai gazdasági érdekekre került.
A megállapodás Kínát is érinti. Peking az elmúlt két évtizedben jelentős hiteleket nyújtott Venezuelának, és olajszállításokon keresztül szoros gazdasági kapcsolatot épített ki Caracasszal. Ha amerikai vállalatok hosszú időre ellenőrzést szereznek a legfontosabb mezők egy része felett, az csökkentheti a kínai mozgásteret Latin-Amerika egyik legnagyobb nyersanyagforrásánál. A Trump-kormány tágabb nyugati féltekés stratégiájába ez jól illeszkedik: Washington gazdasági és biztonsági eszközökkel próbálja visszaszorítani Peking befolyását a térségben.
Az OPEC számára is új helyzet alakulhat ki. Venezuela alapító tagja a szervezetnek, termelése azonban ma jóval elmarad történelmi csúcsaitól. Ha a következő években amerikai tőkével gyorsan nőne a kitermelés, Caracasnak egyensúlyoznia kellene saját bevételi érdekei, az amerikai ellátási igény és az OPEC termelési politikája között. Nagyobb venezuelai kínálat lefelé nyomhatná az olaj világpiaci árát, ami az importőröknek kedvezne, több exportáló ország költségvetését viszont szűkítené.
Európa és Magyarország számára a legfontosabb következmény az energiaár lehet. A venezuelai termelés gyors felfutására nem érdemes számítani, de már a hosszabb távú kínálatbővülés lehetősége is befolyásolhatja a piaci várakozásokat. Az iráni háború idején minden új, politikailag hozzáférhető nagy készlet felértékelődik. Ha Washington valóban képes stabil olajáramlást kialakítani Venezuelából, az mérsékelheti a közel-keleti kockázatok egy részét.
Trump bejelentése ezért egyszerre nagy ígéret és nagy kockázat. A 65 milliárd hordó geológiailag létezik, de a föld alatt lévő készlet még nem azonos a gyorsan és olcsón piacra vihető olajjal. A következő hetekben a szerződés jogi szerkezete, a részt vevő magáncég neve és az amerikai olajvállalatok tényleges beruházási hajlandósága mutatja meg, mennyi valósulhat meg a Fehér Ház grandiózus bejelentéséből.