Trump stratégiája és az amerikai erők visszavonása
Washington rendkívül szigorú kérdőívben követel azonnali katonai kiadásemelést és teljes politikai lojalitást az európai szövetségesektől, miközben a Pentagon az európai csapatátszervezések és csökkentések opcióit készíti elő.
A transzatlanti katonai és politikai kapcsolatok történetének egyik legélesebb szerkezeti átalakulása vette kezdetét, amikor az Európában állomásozó amerikai haderő jelenlétének teljes körű felülvizsgálata hivatalosan elindult. Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter a szövetséges partnerekkel tartott miniszteri szintű egyeztetésen jelentette be az átszervezési tervet, felkészítve a NATO-tagállamokat az amerikai jelenlét drasztikus csökkentésére és átcsoportosítására. Washington döntése nem előzmények nélküli, hiszen a Pentagon már korábban is egyoldalúan jelentett be kritikus katonai védelmi kapacitásbeli visszalépéseket. A jelenlegi áttekintés érdemi átrendezést jelent, és alapvető stratégiai hangsúlyeltolódást tükröz az amerikai globális katonai jelenlétben.
Az amerikai védelmi minisztérium politikai ügyekért felelős államtitkára, Elbridge Colby Brüsszelbe utazott, hogy személyesen ismertesse a felülvizsgálat irányelveit Mark Rutte NATO-főtitkárral és az Észak-atlanti Tanácsban ülésező tagállami nagykövetekkel. A kétórás zárt ülésen elhangzottak alapján az amerikai fél törekszik a partnerségi retorika fenntartására, a döntési folyamat irányát és kereteit határozottan Washington jelöli ki. A megbeszélés során nyilvánvalóvá vált, hogy a Pentagon nem nyitott, érdemi vitát kíván lefolytatni a szövetségesekkel, sokkal inkább egy kész koncepció végrehajtási feltételeit és ütemezését diktálja. Az amerikai fél a katonai kritériumok mellett szigorú politikai és gazdasági feltételeket támaszt a szövetségesekkel szemben.
Az átalakítási stratégia kulcsfogalma a NATO 3.0 elnevezésű koncepció, amely az észak-atlanti szövetség alapvető működési elveinek újrafogalmazását jelenti. Elbridge Colby megfogalmazása szerint az új modell a rugalmas realizmusra és a közvetlen harckészültségre épül, amelynek elsődleges célja az elrettentés és a védelmi képességek biztosítása az észak-atlanti térségben. A koncepció legfontosabb eleme, hogy az európai szövetségeseknek kell átvenniük a fő felelősséget a kontinens koncepcionális és konvencionális védelméért, még a párhuzamosan fellépő globális biztonsági fenyegetések időszakában is. Ez a stratégiai elvárás véget vet annak az évtizedes gyakorlatnak, amelyben a nyugat-európai államok az amerikai katonai ernyőre támaszkodva csökkentették saját védelmi kiadásaikat.
Az amerikai védelmi vezetés által képviselt ideológiai keret éles bírálatot fogalmaz meg a korábbi évtizedek európai biztonságpolitikájával szemben. A Pentagon értékelése szerint a NATO 2.0 korszaka a határok ellenőrizetlen megnyitásáról, a nemzeti és civilizációs önbecsülés elvesztéséről, valamint a katonai tehetetlenségről szólt. Washington világossá tette, hogy a transzatlanti szövetséget vissza kell terelni a kemény katonai prioritásokhoz. Az amerikai stratégia új súlypontja a Nyugati Féltekére, valamint a távol-keleti térségre helyeződik át, különösen a kínai tengerpart mentén húzódó, Japántól Tajvanon át Indonéziáig terjedő első szigetlánc védelmi vonalára. Az amerikai katonai erőforrások átirányítása miatt az európai államoknak azonnal fel kell gyorsítaniuk saját védelmi kapacitásaik kiépítését.
A szövetségesek vállalásainak felmérésére és a lojalitás ellenőrzésére Washington egy rendkívül részletes és szigorú kérdőívet küldött ki a NATO-tagállamok kormányainak. A dokumentum határidőre történő visszaküldése kötelező érvényű volt minden szövetséges számára. A kérdőív a katonai költségvetések növeléséről, a hadiipari beszerzésekről és a védelmi kapacitások átvételének határidejéről tudakozódott, valamint kiterjedt a globális politikai igazodás vizsgálatára is. Washington nyíltan rákérdezett arra, hogy az egyes tagállamok támogatják-e Donald Trump amerikai elnök Közel-Kelettel kapcsolatos politikáját, különösen az Irán elleni fellépést, amelyet több európai szövetséges korábban nyíltan bírált.
A kiküldött kérdőív külön fejezetben foglalkozott az egyes tagállamok által az amerikai csapatmozgásokra és légtérhasználatra kivetött korlátozásokkal. Az amerikai fél pontos adatokat kért arról, hogy az adott ország vezetése biztosít-e korlátlan hozzáférést a katonai infrastruktúrához, az állomásoztatáshoz és a tengeri, valamint légi áthaladáshoz. Ez a kérdésfelvetés közvetlenül az olyan államok ellen irányult, mint Spanyolország, Olaszország vagy az Egyesült Királyság, amelyek az elmúlt időszakban átmeneti korlátozásokat vezettek be az amerikai katonai műveletekkel szemben. Az amerikai fél egyértelművé tette, hogy a jövőbeni védelmi garanciák és a csapatjelenlét mértéke szorosan függ ezen korlátozások azonnali visszavonásától.
Ugyancsak kiemelt figyelmet kapott a kérdőívben az európai védelmi ipar támogatását célzó uniós gazdaságpolitika. Washington kifejezett kérdést intézett a tagállamokhoz arra vonatkozóan, hogy szándékoznak-e akadályozni a transzatlanti hadiipari együttműködést a Buy European elv mentén. Az Európai Unió azon törekvése, hogy a közösségi védelmi alapokból származó forrásokat elsősorban az európai hadiipari vállalatoknál költse el, komoly ellenállást váltott ki az amerikai fegyvergyártók és a Pentagon részéről. A kérdőív egyértelmű jelzést küldött arról, hogy az amerikai fegyvervásárlások visszautasítása vagy háttérbe szorítása komoly következményekkel járhat a kétoldalú katonai kapcsolatokban.
A szövetségesek körében komoly aggodalmat keltett a kérdések jellege, mivel a felmérés alapján sokan úgy vélik, hogy az amerikai erők átcsoportosítása és kivonása nem kizárólag katonai megfontolások alapján dől el. A Pentagon által kért adatok és politikai nyilatkozatok arra utalnak, hogy Washington büntetőintézkedésként is alkalmazhatja a csapatkivonásokat azon államok ellen, amelyek nem tanúsítanak teljes körű politikai és gazdasági lojalitást az amerikai adminisztráció felé. Elbridge Colby államtitkár a NATO-nagykövetekkel folytatott tárgyalást követően megkezdte a beérkezett válaszok feldolgozását és az opciók kidolgozását.
A kiszivárgott belső dokumentumok szerint a Pentagon politikai államtitkára Alexus Grynkewich tábornokkal, a NATO európai legfelsőbb szövetséges parancsnokával szoros együttműködésben dolgozik a végleges javaslatokon. A szakértői csoport négy különálló opciót készít elő az európai amerikai csapatjelenlét jövőbeni szerkezetére és létszámára vonatkozóan. A döntési javaslatokat november elejéig terjesztik a védelmi miniszter elé. A végleges és megfellebbezhetetlen döntést Donald Trump elnök hozza meg, aki az év végéig, a NATO külügyminisztereinek brüsszeli találkozója előtt véglegesíti az amerikai erők visszavonásának és átcsoportosításának pontos menetrendjét.
Az európai szövetségesek előtt álló feladat rendkívül összetett, hiszen az amerikai katonai jelenlét csökkenésével keletkező védelmi űrt rekordidő alatt kell pótolniuk. A védelmi költségvetések emelése, a saját hadiipari kapacitások bővítése és a stratégiák összehangolása elkerülhetetlenné vált. A washingtoni adminisztráció határozott fellépése és a lojalitási elvárások rávilágítanak arra, hogy a transzatlanti szövetségi rendszer alapjai gyökeresen megváltoztak, és az európai államoknak önállóan kell garantálniuk saját biztonságukat a gyorsan átalakuló globális rendben.