Pusztító szupervulkán feszíti a nápolyi öböl partját

Marcella Mallardo szava számtalanszor elcsuklik, amikor felidézi otthona elvesztését, miközben könnyeivel küzdve próbálja elmagyarázni, mennyire hiányzik neki a saját lakása által nyújtott biztonságérzet. A nő jelenleg a Pozzuoli önkormányzata által kijelölt Palatrincone sportcsarnokban él, amelyet a hatóságok hevenyészett szükségállomássá alakítottak át a földrengések elől menekülő lakosság megsegítésére. A létesítményben 53 ember lelt ideiglenes menedékre, a polgári védelmi szolgálat munkatársai pedig úgy jellemzik a bent lakók mindennapjait, mint a puszta túlélésért folytatott küzdelmet. Míg a nemzetközi híradásokat rendszeresen a szicíliai Etna látványos kitörései uralják, Olaszország messze legnagyobb és legveszélyesebb geológiai fenyegetése Nápolytól nyugatra, közvetlenül a tengerparti lakóövezetek alatt húzódik. Ez a veszély nem a Nápolyi-öböl felett magasodó Vezúv képében ölt testet, hanem a Campi Flegrei, vagyis a Phlegrai-mezők elnevezésű szupervulkán komplexumában. A kaldera szörnyű történetét jól ismerik a környéken élők: amikor negyvenezer évvel ezelőtt lezajlott a katasztrofális erejű kitörés, a légkörbe lövellt hatalmas mennyiségű vulkáni hamu az egész bolygó éghajlatát jelentősen lehűtötte, írja a Neue Zürcher Zeitung.

A helyzet súlyosságát jelzi, hogy a helyi lakosok mindennapjait felváltotta a folyamatos készenlét és a félelem. Marcella alig tizenegy hónapja költözött be új lakásába, amikor a föld július végén ismét erőteljesen megmozdult alatta. A 4,7-es erősségű földmozgás az elmúlt negyven év legpusztítóbb rengésének bizonyult a térségben. Az első emeletről az utcára rohanva látta, ahogy a társasházak falain mély repedések nyílnak meg. Bár a szomszédok közül többen visszamerészkedtek a veszélyessé vált épületekbe, hogy kimentsék legfontosabb személyes tárgyaikat, ő maga a sokktól mozdulni sem tudott. A Phlegrai-mezők közvetlen közelében élők ugyan hozzászoktak ahhoz, hogy a talaj évek óta rendszeresen remeg a talpuk alatt, ez a legutóbbi szeizmikus esemény mégis teljesen eltért a korábban tapasztaltaktól.

A július végi földrengést követően csaknem négyezer ember nem térhetett vissza saját ingatlanába. A károsultak jelentős része rokonoknál és barátoknál húzta meg magát, míg másokat a hatóságok által lefoglalt szállodákban helyeztek el. Umberto Palumbo, a tengerparti településen parkolóőrként dolgozó helyi lakos felidézte, hogy alig két évvel ezelőttig Pozzuoli pezsgő turisztikai központ volt, ahol a látogatók a klasszikus olasz életérzést élvezték. A tengerparti sétányokon és a szórakozóhelyeken hajnali négy óráig tartott a nyüzsgés. Mára azonban a kevesebb látogató gépkocsijai a polgári védelem által kihelyezett terelőkordonok között kanyarognak, amelyeket a szerkezetileg megsérült, lakhatatlanná nyilvánított épületek köré emeltek. A helyi vendéglátóipari egységek és éttermek döntő többsége kénytelen volt végleg bezárni. A városból fokozatosan kiveszett az élet, miután korábban, májusban egy 4,4-es erősségű földrengés már megrázta a környéket. A nyár végi, még hevesebb földmozgás végleg megadta a kegyelemdöfést a település gazdaságának és mindennapjainak.

Az ötvenes éveiben járó Palumbo gyermekkorában még a kikötői kőfalról ugrott a tengerbe, ma azonban ugyanezen a helyen csak kiszáradt felület és zöldellő fű látható. A város tengerparti része és maga a kikötő medre drasztikusan átalakult, a tengervíz érezhetően visszahúzódott a szárazföldről. E mögött egy rendkívül ritka és összetett geológiai folyamat, a lassú földkéreg-mozgás áll. A vulkáni kamrában zajló mélybeli folyamatok hatására a talajszint periodikusan emelkedik és süllyed a Phlegrai-mezők felett, mintha maga a föld lélegezne.

Lucia Pappalardo, az Országos Geofizikai és Vulkanológiai Intézet Vezúv Obszervatóriumának igazgatója csapategységével éjjel-nappal figyeli a föld mélyében zajló folyamatokat. A szakember elmondása szerint a földkéreg mozgása gázok felhalmozódásából, túlnyomásból, talajemelkedésből, földrengésekből és az azt követő nyomásmentesülésből álló állandó ciklus. Az obszervatórium legfrissebb tudományos elemzései szerint három-négy kilométeres mélységben egy kifejezetten porózus és jó áteresztőképességű kőzetréteg húzódik, ahol folyamatosan magmás eredetű gázok gyűlnek össze. Amikor a feszültség eléri a kritikus szintet, a felette fekvő kőzetréteg megemelkedik, ami heves földrengéseket vált ki. A földmozgások repedéseket hoznak létre a kőzetlemezben, amelyeken keresztül a felgyülemlett gázok a felszínre távozhatnak. Ezzel a belső nyomás csökken, a talaj pedig lassan visszasüllyed az eredeti szintjére.

A Phlegrai-mezők utolsó, 1538-ban lezajlott vulkánkitörését követően a környező régióban a talaj csaknem négyszáz éven át folyamatosan süllyedt. Ezt követően a folyamat iránya megfordult, és a talaj ismét emelkedni kezdett. A jelenleg is tartó felboltozódási fázis 2005 óta tart. A legnagyobb szerkezeti elmozdulás övezetében a talajszint 1950 óta összesen mintegy 4,5 méterrel emelkedett meg, miközben az emelkedést leíró görbe egyre meredekebbé válik.

A vulkanológus hangsúlyozza, hogy a sűrűsödő földrengések önmagukban még nem jelentik a vulkáni kitörés közvetlen közelségét. A legfőbb mérőszámot az jelenti, mi történik a mélyebb rétegekben. A műszeres mérések és a geofizikai adatok jelenleg nem mutatják a magma feláramlását a vulkáni rendszer felszíni zónáiba. A veszélyzónában élő lakosság számára ez azt jelenti, hogy egy esetleges magmás kitörést a fejlett megfigyelőrendszerek idejében előre tudnak jelezni, a földkéreg-mozgás által kiváltott földrengéseket viszont lehetetlen előre kiszámítani. A földmozgások váratlanul csapnak le, emiatt a leghatékonyabb védelmet a szerkezetileg megerősített, földrengésbiztos épületek és a felkészített lakosság jelentik. Ezen a téren azonban még komoly hiányosságok mutatkoznak a régióban.

A Phlegrai-mezők közvetlen veszélyzónájában hozzávetőlegesen ötszázezer ember él. A gyarapodó földrengések és a talaj emelkedésének felgyorsulása miatt az olasz kormány rendkívüli rendeletet fogadott el, amely jelentős forrásokat biztosít a helyzet kezelésére. A jogszabály előírja a lakóépületek és a kritikus infrastruktúra elemeinek átfogó földrengésállósági felülvizsgálatát, emellett kötelezővé teszi a lakossági kiürítési tervek frissítését és a rendszeres katasztrófavédelmi gyakorlatok megtartását. Rómában erre a célra 52 millió eurós keretet különítettek el a költségvetésből.

A helyiek mentális állapotára súlyos csapást mér az állandó bizonytalanság. Romano Biagio Pozzuoli belvárosában él, és mindennapjait teljesen átszövi a rettegés. Amikor zuhanyozik, kizárólag a legszükségesebb időt tölti a fürdőszobában, mivel az egyik korábbi heves rengés éppen tisztálkodás közben érte. Azóta az otthona előtt elhaladó teherautók vagy buszok morajlása is azonnali pánikreakciót vált ki belőle, mert a hangot azonnal a földrengéssel azonosítja. Bár mélyen kötődik szülővárosához, belátja, hogy képtelen feldolgozni a folyamatos szorongást, és úgy érzi magát, mintha állandóan elektromos feszültség alatt állna.

A hajóvillamossági műszerészként dolgozó férfi számára a tengerparti város ideális munkakörnyezetet biztosítana, mégis az elköltözést mérlegeli. Az áttelepülés azonban komoly akadályokba ütközik az ingatlanárak és a munkaerőpiaci nehézségek miatt. A Palatrincone sportcsarnokban kialakított óvóhely továbbra is teljes kapacitással üzemel. A menekültek elismerik a hatóságok és a civil segítők gondoskodását, de a több tucat emberrel közös alvótér, a megosztott vizesblokkok és a lakossági adományokból való tengődés felemészti a mentális tartalékaikat. A szülőföldjükhöz való ragaszkodást felváltotta a visszatéréstől való félelem, miközben a föld mélyében zajló folyamatok továbbra is meghatározzák a teljes Nápolyi-öböl jövőjét.