Antonello ellopása után Európa múzeumokra figyel

Két héttel a Museo Regionale Accascina elleni betörés után sem kerültek elő Antonello da Messina elrabolt művei, a nyomozás viszont egyre több részletet tár fel arról, hogyan lehetett néhány perc alatt szétszedni és részben elvinni a reneszánsz festészet egyik legfontosabb oltárképét. Az augusztus 15-i lopás időzítése, a riasztórendszer működése, az őrszemélyzet reakciója és a menekülés módja miatt az ügy már nem egy szicíliai múzeum helyi botránya. Az európai közgyűjtemények biztonságáról szóló vita egyik központi példája lett.

A betörők Messina legnagyobb vallási ünnepe, a Vara körmenet idején léptek akcióba. A városközpontban tömeg gyűlt össze, a múzeum környéke jóval csendesebb volt. A nyomozás eddigi adatai szerint legalább két ember jutott be az épületbe egy oldalsó bejáraton keresztül. Feszítőeszközt használtak, majd célirányosan az Antonello-terem felé indultak. Az akció mindössze néhány percig tartott, ami arra utal, hogy a tettesek pontosan tudták, mit keresnek és hogyan férhetnek hozzá.

A fő célpont az 1473-ban készült San Gregorio-poliptichon volt. A mű eredetileg hat táblából állt, középső felső eleme már korábban elveszett. A fennmaradt öt rész közül a Madonna a gyermekkel, valamint az Angyali üdvözlet két felső táblája került a tolvajok kezébe; emellett elvitték a kis méretű, kétoldalas áhítati táblát is, amelynek egyik oldalán Madonna a gyermekkel, másik oldalán a szenvedő Krisztus látható. A betörők két további elemet a múzeum közelében hagytak, ezeket egy járókelő vette észre és jelentette a rendőrségnek.

A poliptichon értéke pénzben alig fejezhető ki. Antonello da Messina fennmaradt életműve viszonylag kicsi, és a festő a 15. századi itáliai művészet egyik kulcsfigurája. A németalföldi olajfestészeti technika és az itáliai térábrázolás összekapcsolásában játszott szerepe miatt művei a legfontosabb európai gyűjteményekben szerepelnek. A San Gregorio-oltár ráadásul különleges helyet foglal el az életműben, mert Messinához, a művész szülővárosához kötődik, és évszázadokon át ott maradt.

A mű története már a mostani lopás előtt is a sérülések és helyreállítások története volt. A kolostor, amely számára készült, évszázadokkal ezelőtt megszűnt, a táblákat többször áthelyezték, korai restaurálások során erősen beavatkoztak a festett felületbe, majd az 1908-as messinai földrengés további károkat okozott. A 20. századi restaurátorok hosszú munkával stabilizálták az együttest. Éppen ezért különösen aggasztó, hogy a táblákat most szakszerűtlenül emelték ki és szállították el: a fa hordozó, a festékréteg és a korábbi javítások egyaránt érzékenyek a rázkódásra, páratartalom-változásra és fizikai behatásra.

A nyomozás egyik kulcskérdése a riasztó. A szicíliai regionális vezetés kezdetben hangsúlyozta, hogy a rendszer működött, és a kamerák is rögzítették az eseményeket. Az ANSA augusztus 26-i értesülése szerint a négy szolgálatban lévő őr az épületben tartózkodott, amikor a lopás történt. A riasztás megszólalt, de egyikük állítólag téves jelzésnek gondolta és kikapcsolta. Ez a részlet a technikai védelem egyik alapvető problémájára mutat rá: a legjobb elektronikus rendszer is csak annyira hatékony, amennyire a hozzá kapcsolódó emberi protokoll.

A szicíliai régió belső vizsgálatot indított, hogy tisztázza a személyzet felelősségét és a biztonsági eljárásokat. Renato Schifani régiós elnök már a lopást követő napon azt közölte, hogy a kamerák és az alarmberendezés szabályosan működtek, ugyanakkor nem maradhat tisztázatlan, miként távozhattak a tettesek ekkora értékű tárgyakkal. A múzeum rövid zárva tartás után újranyitott; az üres helyeket fekete takarás jelzi a kiállítótérben.

A tettesek motivációja legalább ennyire rejtélyes. Egy Antonello-tábla a nyílt műtárgypiacon gyakorlatilag eladhatatlan, mert azonnal felismerhető és nemzetközi adatbázisokban körözik. A klasszikus műkincslopások egy részénél ezért eleve megrendelőre dolgoznak, más esetekben a művet később váltságdíj, biztosítási zsarolás vagy bűnszervezetek közötti fedezet céljára használják. Az olasz nyomozók több irányt vizsgálnak, és a szervezett bűnözés lehetőségét sem zárták ki.

Szicíliában óhatatlanul felidéződik Caravaggio Palermóból 1969-ben eltűnt Születés Szent Ferenccel és Szent Lőrinccel című festményének története. Az alkotást máig nem találták meg, sorsa köré évtizedek alatt maffiatörténetek és egymásnak ellentmondó vallomások épültek. A két ügy között nincs bizonyított kapcsolat, de a régi eset emléke erősen befolyásolja a mostani közvéleményt. A messinai lopás ezért Szicíliában kulturális traumaként is működik: egy olyan művész képeit vitték el, akinek neve a város identitásának része.

Az időzítés azért is sokatmondó, mert Európában rövid időn belül több látványos múzeumi lopás történt. A spanyolországi Villenában augusztus végén bronzkori aranykincsek kerültek tolvajok kezére, Bécsben pedig a MAK Van Cleef & Arpels-kiállításáról raboltak el egy történelmi gyémántnyakéket. A módszerek eltérnek, a közös vonás azonban a gyorsaság és a magas kockázat vállalása. A kulturális intézmények olyan tárgyakat őriznek, amelyek értéke az elmúlt évtizedekben meredeken nőtt, miközben sok múzeum személyzeti és fenntartási költségvetése szűkös.

A biztonság dilemmája különösen nehéz a múzeumok számára. Egy bank trezorja lehet teljesen zárt, egy közgyűjtemény feladata viszont éppen az, hogy hozzáférést biztosítson. A látogatóknak közel kell kerülniük a művekhez, az épületnek nyitottnak és befogadónak kell maradnia, közben meg kell akadályozni a rongálást, lopást és erőszakos támadást. A túlzott biztonsági intézkedés elidegenítheti a közönséget és jelentősen növeli a költségeket; a gyenge védelem viszont pótolhatatlan veszteséget okozhat.

A messinai eset azt is megmutatja, hogy a biztonság nem azonos a kamerák és riasztók számával. Fontos a személyzet képzése, az alarmjelzések kezelésének szabálya, a rendőrséggel kialakított kapcsolat, a vitrin és a falrögzítés, a külső kerítés, az éjszakai és ünnepnapi szolgálat, valamint az, hogy a dolgozók mennyire ismerik a vészhelyzeti protokollokat. Ha egy riasztást rutinszerűen tévesnek minősítenek, a technológia elveszíti a funkcióját.

A műtárgyak digitális dokumentációja szintén egyre fontosabb. Nagy felbontású képek, pontos méretadatok, restaurátori leírások és nemzetközi nyilvántartások segíthetik a lopott tárgyak azonosítását. A jól ismert remekműveknél ez viszonylag egyszerű, kisebb régészeti tárgyaknál vagy raktári anyagnál jóval nehezebb. Az illegális műkincspiac éppen ott működik könnyebben, ahol hiányos a leltár vagy évek telnek el, mire egy tárgy eltűnését észreveszik.

Antonello művei ebből a szempontból a legrosszabb lehetséges zsákmányok közé tartoznak. A táblák minden sérülése, restaurálási nyoma és festészeti részlete dokumentált, ezért nyilvános aukción vagy komoly galériában nem bukkanhatnak fel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy biztonságban vannak. A lopott művek évekig vagy évtizedekig maradhatnak rejtekhelyen, rossz klimatikus körülmények között, és a legnagyobb veszélyt sokszor éppen ez az időszak jelenti számukra.

A történet kulturális politikai tanulsága ezért jóval szélesebb a bűnügyi nyomozásnál. Európa múzeumai hatalmas értékű, gyakran biztosíthatatlan örökséget kezelnek, miközben az intézmények működéséről folyó vitákban a biztonsági személyzet ritkán kerül a figyelem középpontjába. Egy látványos új kiállítás vagy épület könnyebben kap támogatást, mint az őrök létszáma, a képzés, a riasztórendszer karbantartása vagy a háttérben zajló állományvédelmi munka.

Messinában most fekete felületek jelzik a hiányt azon a helyen, ahol a poliptichon táblái álltak. Ez a gesztus pontosan mutatja, mit jelent egy műkincslopás egy múzeumban: nem egy árucikk tűnik el, hanem megszakad egy történeti és helyi kapcsolat. A nyomozás elsődleges célja a művek sértetlen visszaszerzése, a hosszabb távú feladat pedig annak feltárása, hogyan történhetett meg a lopás. Ha ebből európai szinten is következnek biztonsági változtatások, a messinai ügy a közgyűjtemények működéséről szóló vita fordulópontjává válhat.