Trump újabb csapással fenyegeti Iránt a válasz után

Az Egyesült Államok és Irán között egy hónapnyi viszonylagos katonai csend után ismét közvetlen tűzváltás történt, Donald Trump pedig hétfő este további kemény amerikai csapásokkal fenyegette meg Teheránt. Az új eszkaláció a Hormuzi-szorosban kezdődött: amerikai erők két iráni rakétaindítót támadtak Larak szigetén, majd Irán ballisztikus rakétákkal válaszolt a Jordániában működő amerikai támaszpontok ellen.

Washington közlése szerint a Larak szigetén megsemmisített indítóállások a Forradalmi Gárdához tartoztak, és olyan művelet előkészítésére használták őket, amely tengeri aknákkal veszélyeztette volna a Hormuzi-szoros hajóforgalmát. A Pentagon azzal indokolta a támadást, hogy közvetlen fenyegetést kellett elhárítania. A stratégiai vízi útvonal hónapok óta a háború egyik legérzékenyebb pontja.

Irán rövid időn belül megtorló műveletet indított. Jordánia közlése szerint nyolc iráni rakétát fogtak el, amelyek amerikai katonai létesítmények felé tartottak. Az első jelentések nem szóltak jelentős károkról vagy amerikai halálos áldozatokról. A Forradalmi Gárda a támadást az amerikai csapásra adott válaszként írta le, és további megtorlást helyezett kilátásba.

Trump a fejlemények után azt mondta, az Egyesült Államok keményen fog válaszolni. Washington retorikája azért is fontos, mert az elmúlt hetekben a katonai konfliktus súlypontja részben gazdasági térre helyeződött át: az Egyesült Államok a tengeri útvonalak biztosításával, szankciókkal és az energiaellátás átrendezésével próbált nyomást gyakorolni Teheránra.

A vasárnapi amerikai csapás az első ilyen művelet volt július vége óta. A hat hónapja tartó konfliktus korábbi szakaszaiban amerikai és izraeli erők iráni célpontokat támadtak, Teherán pedig Izraelre, illetve a térség amerikai bázisaira mért válaszcsapásokat. A közvetlen katonai műveletek ritkulása az utóbbi hetekben reményt adott arra, hogy a felek legalább hallgatólagosan korlátozzák az összecsapásokat. Larak után ez a feltételezés jóval bizonytalanabb.

A Hormuzi-szoros jelentősége messze meghaladja a regionális katonai szempontokat. A világ egyik legfontosabb energiaszállítási útvonala, amelyen normális körülmények között naponta több tízmillió hordó olaj és nagy mennyiségű cseppfolyósított földgáz halad át. A háború és az iráni korlátozások miatt a forgalom már korábban jelentősen visszaesett.

Az újabb tűzváltás hírére az olaj ára ismét emelkedni kezdett. A piac attól tart, hogy a szorosban újabb aknatelepítés, hajók elleni támadás vagy amerikai–iráni összecsapás következhet. Egy tartós fennakadás gyorsan megjelenne az európai üzemanyag- és energiaárakban is, mert az orosz energiahordozóktól távolodó Európa nagyobb mértékben függ a tengeri szállításoktól.

Az Egyesült Államok számára az energiaár belpolitikai kérdés is. A novemberi félidős választások közeledtével a magas benzinár az egyik legkellemetlenebb téma a Fehér Ház számára. Trump ezért igyekszik egyszerre katonai nyomást gyakorolni Iránra és új forrásokat bevonni az amerikai ellátásba. Ebbe a stratégiába illeszkedik a Venezuelával kötött nagyszabású olajmegállapodás is.

A konfliktus komoly katonai erőforrásokat köt le. Több tízezer amerikai katona állomásozik magas készültségben a Közel-Keleten, a haditengerészet és a légierő jelentős kapacitásokat vezényelt a térségbe, a légvédelmi készleteket pedig folyamatosan fogyasztják az iráni rakéta- és dróntámadások. Washingtonnak közben Európában és a csendes-óceáni térségben is fenn kell tartania elrettentő képességét.

Jordánia helyzete különösen kényes. Ammán Washington szoros partnere, és területén amerikai erők működnek, ugyanakkor a jordániai vezetés igyekszik távol tartani országát a háború közvetlen következményeitől. Az iráni rakéták elfogása katonai szükségszerűség, politikailag azonban ismét azt mutatja, hogy a konfliktus a szomszédos államokat is bevonja.

Irán számára a válaszcsapás az elrettentés fenntartását szolgálja. A teheráni vezetés hónapok óta azt állítja, hogy minden amerikai támadásnak ára lesz. Ha Larak válasz nélkül maradt volna, az gyengeségként jelenhetett volna meg az iráni belpolitikában és a térségben. A rakéták indítása ezért akkor is politikai üzenet, ha az amerikai és jordániai légvédelem elfogja őket.

A diplomáciai közvetítési kísérletek eközben folytatódnak. Omán és Katar többször próbált csatornát nyitni Washington és Teherán között, de a felek követelései távol vannak egymástól. Irán a katonai nyomás és a blokád enyhítését akarja, az Egyesült Államok pedig a Hormuzi-szoros szabad hajózhatóságát, az iráni rakétafenyegetés visszaszorítását és a regionális amerikai erők biztonságát követeli.

A mostani eszkaláció különösen rossz pillanatban érkezett a tárgyalási kísérletek szempontjából. Trump megtorlást ígérő nyilatkozata után Teheránnak számolnia kell újabb amerikai csapásokkal. Ha ezek iráni katonák vagy civilek nagyobb számú halálát okozzák, a Forradalmi Gárda újabb válaszlépése valószínű.

A háború eddigi tapasztalata azt mutatja, hogy a felek képesek időnként visszafogni a műveleteket, tartós politikai rendezés azonban nem alakult ki. A katonai szünetek így inkább átmeneti állapotot jelentenek, amelyet egyetlen incidens megszakíthat. Larak éppen ilyen eseménnyé vált.

A világpiaci olajár emelkedése az üzemanyagokon keresztül inflációs nyomást okozhat, a tengeri szállítás drágulása pedig más termékek árába is beépülhet. Az európai energiaellátás szempontjából a katari LNG-szállítások biztonsága szintén kulcskérdés.

A következő napokban az amerikai válasz mértéke határozhatja meg a konfliktus irányát. Ha Washington korlátozott műveletet választ, maradhat tér az eszkaláció fékezésére. Egy nagyobb iráni célpontlista elleni támadás viszont újabb rakétahullámot válthat ki. A közvetlen tűzváltás visszatérése azt mutatja, hogy a Perzsa-öbölben továbbra is rendkívül törékeny a helyzet.