Gazdag államok választják a különutakat Brüsszel helyett
Izland döntése rávilágít az európai integrációs modell mélyreható átalakulására. A magas jövedelmű szigetország választói elutasították a csatlakozási tárgyalások felújítását, miközben a szegényebb tagjelöltek továbbra is a teljes jogú tagságra törekednek.
Súlyos csapást mért az Európai Unió bővítési politikájára az izlandi választók döntése, amellyel a szavazók többsége elutasította a csatlakozási tárgyalások újrakezdését. A népszavazáson a résztvevők 52,8 százaléka voksolt a független út folytatására, ami világos jelzés az Európai Bizottság számára. A döntés hátterében elsősorban a nemzeti mezőgazdaság és a halászat védelme áll, ugyanakkor a választók jelentős része a politikai szuverenitás megőrzésével érvelt. Izland gazdasági szempontból megengedheti magának ezt a különállást, hiszen az Európai Gazdasági Térség tagjaként teljes hozzáféréssel rendelkezik az unió belső piacához anélkül, hogy alá kellene vetnie magát a brüsszeli intézmények közvetlen politikai irányításának. Kristrún Frostadóttir miniszterelnök a szavazás éjszakáján kiemelte, hogy az eredmény jól mutatja a lakosság elégedettségét a jelenlegi Keretmegállapodással. Ez a hozzáállás teljes mértékben rávilágít az unió bővítési stratégiájának belső feszültségeire, hiszen a magas jövedelmű és fejlett államok számára a teljes jogú tagság már nem hordoz elegendő vonzerőt.
Az európai integráció jelenlegi helyzete mély szerkezeti megosztottságot mutat. Miközben a tehetős észak-európai államok elzárkóznak a szorosabb politikai uniótól, kilenc, gazdaságilag jóval gyengébb helyzetben lévő nyugat-balkáni és kelet-európai ország évek óta várakozik a felvételre. A vásárlóerő-paritáson számolt egy főre jutó bruttó hazai termék adatai alapján szembetűnő a szakadék a jelentkezők és a különutat választók között. Izland egy főre jutó GDP-je meghaladja az 53 ezer eurót, ami több mint hatszorosa a legfejlettebb nyugat-balkáni tagjelölt, Montenegró mutatóinak, és nagyságrendekkel felülmúlja Bosznia-Hercegovina vagy Észak-Macedónia gazdasági teljesítményét. Az Európai Unió átlagos egy főre jutó teljesítménye 41 566 euró körül mozog, amit a jelentkezők messze alulról súrolnak.
A brüsszeli költségvetési egyensúly szempontjából rendkívül aggasztó, hogy a lehetséges új belépők kivétel nélkül nettó kedvezményezetté válnának, miközben az új nettó befizetőként számításba vehető országok sorra visszalépnek. Az utolsó olyan államok, amelyek csatlakozásuk pillanatában azonnal több pénzt fizettek be a közös kasszába, mint amennyit onnan visszakaptak, Ausztria és Svédország voltak 1995-ben. Finnország az első öt évben még nettó kedvezményezett volt, és csak ezt követően vált befizetővé. A 2004-es nagy keleti bővítés, majd Bulgária és Románia 2007-es, valamint Horvátország 2013-as felvétele óta kizárólag olyan országok csatlakoztak, amelyek a közösségi alapokból részesülnek. Emiatt a meglévő tagállamokra egyre nagyobb pénzügyi teher hárul, ami fokozza a bővítéssel kapcsolatos szkepticismust a nyugati fővárosokban.
A tagjelölt országok ugyanakkor határozottan elutasítják azokat a javaslatokat, amelyek csak részleges integrációt kínálnának számukra. Friedrich Merz német kancellár és több vezető európai politikus felvetette a fokozatos integráció lehetőségét, ami első lépésben csak a belső piachoz való csatlakozást jelentené. Ukrajna, amely hivatalosan megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat, határozottan elutasította ezt a modellt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök többször leszögezte, hogy a teljes jogú tagság az ország számára alapvető biztonsági garancia, így a félmegoldások nem elfogadhatóak Kijev számára. Hasonló álláspontot képvisel Albánia, Montenegró és Észak-Macedónia is, ahol a politikai vezetés kizárólag a teljes jogú, döntéshozatali joggal járó tagságot tartja elfogadható célnak. A részleges tagság koncepciója korábban Törökország esetében sem vezetett eredményre.
A függetlenségüket hangsúlyozó, kívül maradó országok érvelésében ugyanakkor létezik egy komoly törésvonal. Bár Izland és Norvégia a nemzeti szuverenitás megőrzésére hivatkozva utasítja el a teljes jogú tagságot, a gyakorlatban át kell venniük a belső piacra vonatkozó európai uniós szabályozások jelentős részét. Mindezt úgy teszik meg, hogy az Európai Gazdasági Térség tagjaiként nincs közvetlen beleszólásuk a jogszabályok megalkotásába és a brüsszeli döntéshozatalba. Az uniós piactól való teljes elszakadás beláthatatlan gazdasági következményekkel járna számukra. Ezt jól mutatja Nagy-Britannia esete, ahol a kilépés óta az egy főre jutó bruttó hazai termék számottevő mértékben elmarad a korábban jelzett növekedési pályától, és a külkereskedelmi akadályok komoly veszteségeket okoztak a brit vállalkozásoknak.
Az izlandi népszavazás eredménye súlyos diplomáciai kudarc az Európai Bizottság számára, amely az utóbbi időben igyekezett felgyorsítani a bővítési folyamatot. Marta Kos, az unió bővítési biztosa nemrégiben még úgy nyilatkozott, hogy Izland akár egy-két éven belül lezárhatná a tárgyalási fejezeteket. Brüsszeli diplomáciai körökben az a gondolat is felmerült, hogy Izland és Montenegró csatlakozását összekapcsolják, így próbálva meggyőzni a bővítéssel szemben kétkedő francia és holland választókat, valamint törvényhozókat. Egy gazdag és egy szegényebb állam párosítása ellensúlyozhatta volna a pénzügyi kockázatokat, ám ez a stratégia most teljesen meghiúsult.
Az izlandi nem szavazat okozta politikai zavart jelzi az Európai Bizottság vezetésének szokatlan hallgatása is. Ursula von der Leyen, a bizottság elnöke a tőle megszokott gyors reagálásokkal ellentétben nem fűzött kommentárt a referendum kimeneléhez. A bizottság hivatalos szóvivője útján kiadott rövid közleményben csupán annyit rögzített, hogy tudomásul veszik és tiszteletben tartják az izlandi nép döntését, hangsúlyozva, hogy a szigetország továbbra is szoros partnere marad az Európai Uniónak. A sajtó számára eljuttatott szűkszavú üzenetből teljesen hiányoztak a csalódottságra vagy a döntés sajnálatára utaló fordulatok, ami jól mutatja a helyzet kényelmetlenségét a brüsszeli bürokrácia számára.
Az északi államok távolmaradása és a keleti tagjelöltek nyomása elkerülhetetlenné teszi az uniós intézményrendszer és a költségvetés átfogó reformját. A jelenlegi működési keretek mellett egy tisztán szegényebb tagállamokból álló bővítési hullám pénzügyileg kezelhetetlenné válna a befizető országok számára. A kohéziós és az agrárpolitikai alapok jelenlegi rendszere nem képes befogadni újabb nettó kedvezményezetteket anélkül, hogy a jelenlegi kedvezményezettek ne veszítenének forrásaikból. Az izlandi nem így nem csupán egy egyedi diplomáciai esemény, hanem az egész európai integráció jövőjét meghatározó szerkezeti válság tünete.