Négy hely üres az Alkotmánybíróságon

Ritkán fordul elő, hogy egy alkotmányos intézményben egyetlen napon ennyire nagy személyi vákuum keletkezik. Szeptember 1-jével lejárt Polt Péter alkotmánybírósági elnöki és bírói megbízatása, vele együtt pedig Haszonicsné Ádám Mária, Juhász Miklós és Lomnici Zoltán mandátuma is megszűnt. A változást a nyáron elfogadott tizenhetedik alaptörvény-módosítás hozta, amely visszaállította az alkotmánybírók hetvenéves felső korhatárát. Az Országgyűlésnek hatvan napja van az üres helyek betöltésére. Ez első pillantásra személyzeti ügynek tűnhet, valójában azonban az új kormány egyik legfontosabb intézményi próbája: úgy kell új tagokat választania a testületbe, hogy közben saját alkotmányozó és kormányzati mozgásterét is korlátozó ellenőrző szervet épít újjá.

A tétet az növeli, hogy az Alkotmánybíróság az elmúlt másfél évtizedben fokozatosan elveszítette azt a politikai és szakmai súlyt, amely a rendszerváltás utáni első két évtizedben jellemezte. A Fidesz 2010 után többször módosította a testület hatáskörét és a bírák megválasztásának szabályait, a parlamenti kétharmad pedig hosszú időn át egyoldalúan tudta feltölteni a testületet. Ezzel párhuzamosan az alkotmányjogi panasz szerepe megnőtt, miközben a klasszikus utólagos normakontroll – amikor a testület egy jogszabály egészének vagy egyes rendelkezéseinek alkotmányosságát vizsgálja – a közéleti vitákban kevésbé vált meghatározóvá. Az intézmény formálisan továbbra is erős jogosítványokkal rendelkezett, politikai presztízse azonban látványosan megkopott.

Polt Péter személye ezt a problémát különösen élesen jelenítette meg. A korábbi legfőbb ügyész 2025-ben került az Alkotmánybíróságra, majd rövid időn belül annak elnöke lett. Kinevezése már akkor komoly vitát váltott ki, mert főügyészi időszakát végigkísérte az a bírálat, hogy az ügyészség nem lépett fel kellő eréllyel a kormányhoz vagy a Fidesz gazdasági-politikai környezetéhez kötődő korrupciós ügyekben. Az Alkotmánybíróságon belüli feszültségeket később az is jelezte, hogy egyes bírák nyilvánosan bírálták az elnököt, a Sulyok Tamás volt köztársasági elnököt érintő közjogi konfliktus idején pedig több bíró kizáratta magát egy eljárásból. Polt távozása ezért nem csupán egy mandátum lejárása: az új korszak egyik szimbolikus határvonala.

Az új kormány számára azonban éppen itt kezdődik a nehezebb feladat. A korábbi ellenzék éveken át azt kifogásolta, hogy a Fidesz a független intézmények élére politikailag megbízható embereket helyezett, és ezzel tartósan bebetonozta befolyását. Ha a Tisza-kormány most egyszerűen ugyanezt a módszert alkalmazná ellenkező előjellel, azzal rövid távon ugyan könnyebben biztosíthatná saját jogszabályainak alkotmányos védelmét, hosszabb távon viszont éppen azt az állítást gyengítené, hogy a rendszer lényege megváltozott. A személyi döntések ezért arról is szólnak majd, képes-e a kormány olyan jelölési és kiválasztási eljárást kialakítani, amelyben a szakmai alkalmasság és a politikai függetlenség nem csak kommunikációs elem.

A jelenlegi szabályok alapján az alkotmánybírákat továbbra is az Országgyűlés választja, vagyis a parlamenti erőviszonyok meghatározóak. A kétharmados többség lehetővé teszi, hogy a kormányoldal önállóan is döntést hozzon, de éppen ezért különös jelentősége lenne annak, ha a jelöltek szakmai meghallgatása nyilvános, érdemi és összehasonlítható lenne. Az alkotmánybíró nem kormányzati tisztségviselő, hanem olyan bíró, akinek adott esetben éppen a kinevezését támogató parlamenti többség döntéseit kell korlátoznia. Az alkotmányosság lényege nem az, hogy egy testület mindig a kormánnyal vagy mindig az ellenzékkel értsen egyet, hanem hogy kiszámítható jogi mércék alapján mondjon nemet akkor is, amikor az politikailag kellemetlen.

A következő hetekben ezért legalább három kérdést érdemes figyelni. Az első az, kik kerülnek szóba jelöltként. Ha kizárólag a kormányoldalhoz közvetlenül kötődő jogászok nevei jelennek meg, az már a folyamat elején bizalmi problémát okozhat. A második az, hajlandó-e a parlament valódi szakmai vitát folytatni a jelöltek alkotmányfelfogásáról, korábbi döntéseiről és függetlenségéről. A harmadik pedig az új elnök személye: az Alkotmánybíróság vezetője nem csupán adminisztratív szereplő, hanem meghatározza a testület belső működésének stílusát, az ügyek kezelését és részben azt is, milyen intézményi tekintélyt tud visszaszerezni a bíróság.

Az időzítés azért is különösen érzékeny, mert az új kormány több olyan reformot indított el, amelyekből alkotmányjogi konfliktus lehet. A vagyonvisszaszerzési hivatal széles jogosítványai miatt a Fidesz már jelezte, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul. Közben napirenden vannak az állami intézményrendszer átalakításai, a korábbi hosszú mandátumokkal rendelkező vezetők helyzetének rendezése, valamint olyan közpénzügyi és médiaszabályozási változtatások, amelyeknél szintén felmerülhet alapjogi vagy hatalommegosztási vita. Vagyis a testület összetételének változása nem egy nyugodt időszakban történik, hanem éppen akkor, amikor rövid időn belül több politikailag kiemelt ügy kerülhet elé.

A Fidesz számára kézenfekvő politikai stratégia lesz azt állítani, hogy a kormány saját alkotmánybíráival akarja biztosítani a rendszerváltás jogi hátországát. Ez az érvelés annál hatásosabb lehet, minél kevésbé átlátható a jelölési folyamat. A kormányoldal ugyanakkor arra hivatkozhat, hogy a hetvenéves korhatár visszaállítása nem személyre szabott újítás, hanem egy korábbi, a Fidesz által eltörölt szabály visszahozása. A jogi indok és a politikai következmény azonban két külön kérdés: attól, hogy a korhatár önmagában védhető, az utódok kiválasztása még lehet túlzottan pártpolitikai vagy éppen példamutatóan pluralista.

A társadalmi vita is jól mutatja ezt a kettősséget. A magyar Redditen az elmúlt napokban sok hozzászólás üdvözölte Polt távozását, de ezzel párhuzamosan visszatérően megjelent az a kérdés is, hogyan lehet a korábban politikailag elfoglalt intézményeket úgy átalakítani, hogy ne egyszerűen új politikai oldalhoz kötődő vezetők váltsák a régieket. Ezek a hozzászólások természetesen nem reprezentálják a közvéleményt, mégis pontosan rávilágítanak arra a bizalmi problémára, amelyet az új kormány csak eljárási garanciákkal tud kezelni. A függetlenséget nem lehet egyszerűen kinevezési nyilatkozattal létrehozni, annak látható intézményi jelei kellenek.

Az Alkotmánybíróság számára az új összetétel lehetőség is. A testület tekintélye nem egyik napról a másikra kopott meg, és nem is egyetlen személy kinevezésével állítható helyre. Ehhez következetes döntések, világos indokolások, belső szakmai autonómia és az szükséges, hogy a bírák ne politikai szereplőkként jelenjenek meg a nyilvánosságban. Ha a következő ciklusban a bíróság képes lesz a mindenkori parlamenti többséggel szemben is érvényesíteni az alapjogi és hatalommegosztási szempontokat, akkor a mostani személycserék valóban intézményi fordulóponttá válhatnak. Ha viszont pusztán új politikai lojalitások épülnek be a régiek helyére, akkor az egész változás csak szereplőcserének bizonyul.

A hatvan napos határidő ezért jóval többről szól annál, hogy négy üres széket be kell tölteni. Az új többség most megmutathatja, mit ért azon, hogy független intézményeket akar. A valódi mérce nem az lesz, hogy a megválasztott bírák milyen politikai környezetből érkeznek, hanem hogy képesek-e később nemet mondani azoknak is, akik őket megválasztották. Ez az alkotmánybíráskodás egyik legfontosabb próbája, és éppen ezért a most kezdődő jelölési időszak szeptember első heteinek egyik legfontosabb belpolitikai története marad.