Történelmi válságban a dél-koreai filmművészet

Szeptember 7-én a franciaországi Saint-Paul-de-Vence középkori városfalai között rendezik meg az első Lumière-csúcstalálkozót, amelynek központi témája a mozi és a mozgókép jövője. A nemzetközi tanácskozás társelnöki tisztségét Emmanuel Macron francia elnök és I Dzsemajong dél-koreai elnök tölti be. A találkozó időzítése különösen sokatmondó, hiszen a dél-koreai filmművészet és filmgyártás a koronavírus-járvány kitörése óta olyan mély rendszerszintű feszültséggel küzd, amelyből mindmáig nem sikerült megtalálni a kiutat. A közönség jelentős része végleg elpártolt a mozielőadásoktól, felcserélve a vetítőtermeket az otthoni streamingplatformok kényelmével, ami súlyos pénzügyi helyzetbe hozta a hazai gyártócégeket és a teljes terjesztési hálózatot.

A 2026-os év első fele ugyan hozott némi átmeneti javulást, de ez korántsem jelenti a strukturális problémák megszűnését. A Dél-Koreai Filmtanács adatai alapján az év első hat hónapjában a hazai alkotások 37,4 millió nézőt vonzottak a mozikba, a teljes 57 milliós látogatottságból. Ez a szám 370,2 milliárd vonos, azaz nagyjából 232 millió eurós bevételt jelentett, ami 81,7 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. A művészi elismertség terén is történt előrelépés, hiszen öt év szünet után Na Hongdzsin Hope című alkotásával a dél-koreai film ismét visszatért a Cannes-i Fesztivál hivatalos versenyprogramjába.

Ez a kedvező statisztika azonban messze elmarad a 2019-es rekordév teljesítményétől, amikor a mozilátogatottság elérte a 226,68 millió főt, a bevételek pedig meghaladták az 1914 milliárd vont. Az a korszak jelentette a két évtizeden át tartó aranykor csúcspontját, amelyet a nemzetközi filmtörténet a dél-koreai mozi újjászületéseként tart számon. A 21. század első két évtizedében olyan rendezők érték el világhírnevet, mint Pong Dzsunho, Pak Csanuk vagy I Cshangdong, akiknek sikerült egyensúlyt teremteniük a magas művészi minőség és a széles körű kereskedelmi siker között. Ebben az időszakban alakult ki a francia mintára épülő ágazati támogatási és szociális rendszer is, amely stabil hátteret biztosított a szakembereknek.

A globális pandémia terjedése gyökeresen megváltoztatta az iparág működését. Bár a 2020-as év rendkívül ígéretesen indult a Paraziták négy Oscar-díjával és több mint 200 bemutatásra kész filmmel, a korlátozások miatt a mozik működése hónapokra lehetetlenné vált. A moziba járási szokások megbénulásával a nézők gyorsan átálltak a digitális szolgáltatók, elsősorban a Netflix használatára. A szorult helyzetbe került producerek kénytelenek voltak a mozis forgalmazásra szánt alkotásokat közvetlenül ezeknek a platformoknak értékesíteni, hogy mérsékeljék a felhalmozódott veszteségeket.

A tartalomkészítők gyorsan alkalmazkodtak a streaming által kínált rugalmasabb keretekhez. Míg a hagyományos koreai televíziós csatornák szigorú megkötéseket alkalmaztak a sorozatok hosszára és epizódszámára vonatkozóan, a nemzetközi平台ok teljes alkotói szabadságot biztosítottak a formátum és a tartalom terén. Ez a váltás technikai és dramaturgiai szempontból látványos minőségjavulást eredményezett, ami olyan világméretű sikerekhez vezetett, mint a Nyeregben vagy a Squid Game. Ugyanakkor ez a folyamat elszívta a kreatív erőforrásokat és a tőkét a hagyományos mozifilmes gyártásból.

A járványhelyzet lecsengése után a nézők nem tértek vissza a vetítőtermekbe a korábban megszokott számban. A 2025-ös év kiábrándító adatokat hozott: a bevételek alig érték el az 1047 milliárd vont, ami 12,4 százalékos visszaesést jelentett 2024-hez képest, miközben a látogatók száma 13,8 százalékkal, 106,09 millióra csökkent. A 2026-os esztendő első felének mérsékelt emelkedése leginkább egyetlen kiemelkedő sikernek, Dzsang Hangdzsun Királyi testőr című történelmi drámájának köszönhető, amely egymaga 16,9 millió nézőt vonzott be. A nagy reményekkel indított Hope viszont csalódást okozott, mivel augusztus végéig mindössze 4,5 millió jegyet adtak el rá, ami messze elmarad a megtérüléshez szükséges 7 milliós küszöbtől.

A moziágazat mélyrepülésében a jegyárak drasztikus emelkedése lényegi szerepet játszott. A belépők átlagos ára a 2019-es 8400 vonról mára csaknem 14 000 vonra emelkedett, ami a megnövekedett megélhetési költségek mellett eltántorította a lakosságot a rendszeres mozilátogatástól. A látogatottság összeomlása miatt júniusban csődöt jelentett az ország harmadik legnagyobb mozihálózata, a Megabox Central. A független producerek, akiknek elsődleges bevétele a mozipénztárakból származott, teljesen felhagytak a közepes költségvetésű projektek megvalósításával. A pandémia előtt évente 120-150 közötti nagyjátékfilm készült Dél-Koreában, míg 2025-ben ez a szám húsz alá zuhant.

Mivel a filmművészet a K-pophoz hasonlóan fontos eszköze az ország nemzetközi image-építésének és kulturális diplomáciájának, a szöuli kormányzat igyekszik lépéseket tenni a szektor megmentésére. Június 25-én külön kormányszervet hoztak létre az ágazati szereplők panaszainak és javaslatainak összegyűjtésére, a Filmtanács pedig a támogatási rendszer gyökeres átalakításán dolgozik. Napirenden van a mozipremier és a hálózati vagy televíziós sugárzás közötti kötelező védelmi idő szabályozása is. Az ágazat strukturális átszervezését nehezíti, hogy a tőkeerős Lotte Cultureworks és a Megabox Central tervezett fúziója meghiúsult, így a hálózat megmentésére új pénzügyi modelleket kell találni.

A válságot tovább mélyíti a bizonytalan belpolitikai környezet, ahol a konzervatív és progresszív elnöki ciklusok gyakori váltakozása megakadályozza a hosszú távú, kiszámítható kulturális stratégia végrehajtását. Ezzel párhuzamosan a fiatalabb generációk alkotói szemlélete is átalakult. A filmegyetemeken végző hallgatók közül mind kevesebben terveznek hagyományos mozifilmeket forgatni, és a nemzetközi A-kategóriás fesztiválok helyett a rövid formátumok, valamint a okostelefonra optimalizált digitális képregények, a webtoonok adaptációi felé fordulnak.

Az ágazat jövője szempontjából meghatározó lehet, hogy a tapasztalt rendezőgeneráció mellett megjelennek-e azok a fiatal tehetségek, akik képesek a nemzetközi koprodukciós struktúrák kihasználására. Az olyan fiatal rendezőnők, mint Jun Gaun vagy Kim Midzso munkássága azt mutatja, hogy a kreatív potenciál továbbra is jelen van a dél-koreai filmgyártásban. Az elnöki jelenlét a franciaországi Lumière-csúcstalálkozón pontosan azt a célt szolgálja, hogy új európai és nemzetközi partnerségek épüljenek ki, amelyek segíthetnek áthidalni a hazai piac szűküléséből fakadó pénzügyi hiányosságokat.