Eltűnhet a geopolitikai térképről a Hormuzi-szoros
A perzsa-öbölbeli tengeri útvonal blokádja miatti sokkhatást átrendezik az új csővezetékek és átirányított szállítások. Teherán elzárási kísérlete folyamatosan veszít gazdasági zsarolóértékéből.
Fél éve húzódó fegyveres és tengeri konfliktus nyomán a globális kereskedelem egyik legfontosabb szűk keresztmetszete, a Hormuzi-szoros szinte teljesen kiürült. A világ kőolajszállítmányainak negyedét, valamint a cseppfolyósított földgáz (LNG) hasonlóan jelentős hányadát átengedő tengeri folyosón ma már alig halad át szabályos forgalom. A tengeri útvonal szinte olyan kihalt lett, mint a Jeges-tenger, miközben csupán néhány bátor tanker próbál meg éjszaka, lekapcsolt automatikus azonosító jeladókkal átlózni a veszélyes vizeken. Teherán biztonsági vezetése, élén Mohszen Rezai tábornokkal, a Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács titkárával bejelentette, hogy a szoros külső övezetében új korlátozott övezetet hoznak létre, amely kiterjed a Perzsa-öböl nyíltabb részeire is. A teheráni katonai vezetés állítása szerint a szoroson átmenő napi több mint száz hajóból álló korábbi forgalom mindössze napi hét-nyolc egységre zsugorodott, amelyek kizárólag iráni létfontosságú árukat szállítanak.
Az átmeneti vagy tartós tengeri zárlat árnyékában a globális energiapiac és a szomszédos öbölmenti államok gyors alkalmazkodóképességről tettek tanúbizonyságot. A térség exportőrei és az energiaimportőr nagyhatalmak olyan szárazföldi és alternatív tengeri logisztikai útvonalakat építettek ki, amelyek fokozatosan zárójelbe teszik a szoros kizárólagos stratégiai szerepét. Az Egyesült Arab Emírségek gőzerővel halad a meglévő, négyszáz kilométeres Abu Dhabi kőolajvezeték megkettőzésén, amely közvetlenül az Ománi-öbölbe, a szoroson kívül fekvő Fujairah kikötőjébe juttatja el a nyersolajat. A pénzügyi és energiapiaci elemzések szerint a háború előtt a Hormuzi-szoroson áthaladó olajmennyiség közel fele biztonságos bypass-vezetékeken keresztül áramolhat a nemzetközi piacokra a következő év végére.
A világpiaci energiaárak mozgása mutatja, hogy a katonai zárlat már nem képes tartós összeomlással fenyegetni a globális gazdaságot. A West Texas Intermediate nyersolaj hordónkénti jegyzési ára a korábbi, konfliktus eleji csúcsokról visszahúzódott a kilencven dolláros tartományba. Noha ez az érték elmarad a harcok kirobbanása előtti hetven dolláros szinttől, messze van a korábbi krízisek idején jósolt vagy április elején tapasztalt, hordónkénti 110 dolláros csúcsoktól. A piac nyugalmazásához döntően hozzájárult a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) tagállamainak összehangolt lépése, amelyek keretében négyszázmillió hordós stratégiai olajtartalékot szabadítottak fel. Ez a lépés az energiatörténet legnagyobb szabású tartalék-kiáramlásának számít.
A globális gazdaság is csökkentette a Közel-Kelet felőli kitettségét. A cseppfolyósított földgáz piacán az Európai Unió tagállamai a megújuló energiaforrások kiépítésével 17 százalékkal csökkentették a földgázfogyasztást a korábbi évek átlagához képest. Az ázsiai nagyhatalmak, különösen Kína, importigényeik jelentős részét átirányították az észak-amerikai termelőkre. Az Amerikai Egyesült Államok szövetségi pénzügyminisztere, Scott Bessent nyíltan rámutatott arra a folyamatra, hogy a szárazföldi elkerülő infrastruktúrák kiépülésével és a globális energiaportfóliók átalakulásával a Hormuzi-szoros két éven belül elveszítheti geopolitikai zsarolóértékét, és csupán egy értékét vesztett vízfelületté válhat.
Irán saját gazdasága és kereskedelmi struktúrája súlyos árat fizet a blokádért és az amerikai tengeri jelenlétért. Az amerikai haditengerészet egységei szigorú ellenőrzés alatt tartják a kijáratot, megakadályozva, hogy iráni zászló alatti tartályhajók kijussanak a nyílt tengerre. Ennek következtében Teherán képtelen a megszokott tengeri útvonalakon keresztül értékesíteni a kőolajkészleteit. A perzsa állam a tengeri zár feloldása helyett a Kaszpi-tengeren próbálja kiépíteni alternatív kereskedelmi csatornáit Oroszország, Kazahsztán, Türkmenisztán és Azerbajdzsán irányába. Ezzel párhuzamosan a tengeri export leállása miatt a Kharg-szigeti fő olajterminál kihasználatlanná vált, miközben az iráni nemzeti valuta, a riál történelmi mélypontra zuhant a dollárral szemben.
A belső gazdasági feszültségek Teheránban közvetlen lakossági megszorításokhoz vezettek. Az iráni kormányzat kénytelen volt bejelenteni az üzemanyagár-emelési programját, amelynek keretében a havi 110 litert meghaladó lakossági fogyasztás esetében a benzin árát a többszörösére, literenként százezer riálra emelik. Bár a szociális alapkvóták árát változatlanul hagyták, a döntést az állami költségvetés drasztikus bevételezési hiánya indokolja. A teheráni vezetés korábban a lakossági tiltakozásoktól és zavargásoktól tartva többször elhalasztotta ezt a lépést, ám az amerikai szankciók és a tengeri olajbevételek elmaradása miatt a döntést nem lehetett tovább halogatni.
Washington ezzel párhuzamosan újabb szankciós hullámot helyezett kilátásba. Donald Trump elnök az amerikai dollár globális pénzügyi dominanciájára építve bejelentette az Irán elleni eddigi legszigorúbb gazdasági intézkedéscsomagot, amely az iráni olajat vagy ipari cikkeket vásárló harmadik országbeli kereskedelmi partnereket fenyegeti büntetőintézkedésekkel. A nemzetközi pénzügyi elemzők ugyanakkor figyelmeztetnek arra, hogy a dolláralapú elszámolások szankciós fegyverként történő használata arra ösztönözheti a feltörekvő gazdaságokat, hogy alternatív elszámolási valuták, például a kínai jüan felé mozduljanak el.
A globális ellátási láncok működési logikája azt mutatja, hogy az összekapcsolt gazdasági rendszerekben a tengeri szűk keresztmetszetek lezárása csak átmeneti sokkhatást képes kiváltani. Amennyiben egy szállítási útvonal elzáródik, a piaci szereplők rövid időn belül alternatív logisztikai folyosókat és helyettesítő forrásokat vonnak be. Ezzel szemben az olyan típusú gazdasági monopóliumok, mint a kritikus fontosságú ritkaföldfémek és ásványi anyagok kínai kitermelési és finomítási dominanciája, lényegesen nehezebben válthatók ki, mivel ott a feldolgozókapacitások felépítése hosszú éveket vesz igénybe. A Hormuzi-szoros elkerülhetőségének bizonyítása alapvetően alakítja át a közel-keleti erőegyensúlyt.
Az öbölmenti térség tengeri infrastruktúrájának átalakulása tartós hatást gyakorol a nemzetközi hajózásra és a biztosítási piacokra. A kockázati prémiumok magas szinten maradnak, ám a nagy tengeri szállítmányozó társaságok megtanultak együttélni az új helyzettel. A szárazföldi csővezetékek kapacitásbővítése és az Ománi-öböl kikötőinek fejlesztése révén a Perzsa-öböl belső vizei fokozatosan vesztenek kizárólagos közlekedési szerepükből. A folyamat nyertesei az elkerülő infrastruktúrát kiépítő államok, míg a tengeri blokádot zsarolási eszközként használni kívánó Teherán mozgástere lépésről lépésre beszűkül a nemzetközi diplomáciai és gazdasági térben.
A Hormuzi-szoros körüli tengeri feszültség alakulása sokatmondó képet fest a XXI. századi geopolitikai konfliktusok természetéről, ahol a földrajzi adottságokból fakadó monopolelőnyök gyorsan elenyészhetnek, ha a technológia és az alternatív infrastruktúra átveszi a központi szerepet. Teherán az évtizedek óta lebegtetett végső tengeri fegyverét sütötte el a szoros lezárásával, ám a nemzetközi gazdaság rugalmassága és a helyettesítő logisztikai csatornák kiépülése miatt a fenyegetés élét vesztette. Az elkövetkező időszak kulcskérdése az lesz, hogy a szárazföldi útvonalak stabilizálódásával miként alakul át végleg a közel-keleti olajexport iránya, és milyen hosszú távú hatást gyakorol ez a globális energiaáramlásra.