A PISA-mélypont után már nem elég a magyarázat

A 2025-ös PISA-mérés két egymással egyszerre igaz állítást kényszerít a magyar oktatáspolitikára. Az egyik, hogy a fejlett országok egészében súlyos teljesítményromlás zajlik: az OECD átlaga szövegértésből és matematikából a mérés történetének mélypontjára esett. A másik, hogy Magyarország ezen a romló nemzetközi pályán belül sem tudta tartani korábbi helyét. A magyar 15 évesek szövegértésből 452, matematikából 459, természettudományból 480 pontot értek el. Szövegértésből 21, matematikából 9 ponttal romlott az eredmény 2022-höz képest, és a magyar diákok teljesítménye különösen az olvasás területén szakadt le.

Ez a különbség azért fontos, mert könnyű volna a rossz eredményt kizárólag világjelenségként kezelni. Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter maga is az oktatás globális válságáról beszélt, és ebben van igazság: az OECD szerint a tagországok olvasási átlaga 2015 és 2025 között 28 ponttal esett, ami nagyjából másfél tanévnyi tanulási teljesítménynek felel meg. A digitális figyelemelterelés, a közösségi média, az élményszerző olvasás visszaszorulása és a mesterséges intelligencia terjedése szinte minden fejlett oktatási rendszernek új problémát jelent. Magyarország helyzetét azonban nem lehet csak ezzel elintézni.

A regionális összehasonlítás kellemetlenebb képet ad. A magyar természettudományos eredmény statisztikailag nem tér el az OECD-átlagtól, és a matematikai különbség sem szignifikáns, de a cseh és lengyel diákok több területen jobban teljesítenek. Szövegértésből a magyar 452 pont szignifikánsan alacsonyabb az OECD 461 pontos átlagánál. Lannert maga fogalmazott úgy, hogy Magyarország a régióban is leszakadni látszik. Ez már nem magyarázható azzal, hogy minden országot ugyanaz a globális digitális sokk ért.

A legsúlyosabb adat nem is az országos átlag, hanem az alulteljesítők aránya. A magyar 15 évesek 32,3 százaléka szövegértésből nem éri el a PISA második képességszintjét. Ezt a sajtó gyakran funkcionális analfabetizmusként fordítja le, bár a fogalom nem teljesen azonos a PISA definíciójával. A lényeg az, hogy ezek a tanulók már olyan alapvető szövegértési feladatokkal is nehezen boldogulnak, amelyek a továbbtanuláshoz, a munkavállaláshoz és a hétköznapi információk értelmezéséhez szükségesek. Az Európai Unió 2030-ra 15 százalék alá szeretné csökkenteni az alulteljesítők arányát; Magyarország ettől jelenleg nem közeledik, hanem távolodik.

A PISA nem lexikális tudást mér, és éppen ezért vált ki rendszeresen vitát Magyarországon. A feladatok azt vizsgálják, hogy a diák képes-e a megszerzett tudását új helyzetben használni, összetett szövegből információt kinyerni, következtetni, egyszerű matematikai problémát megoldani vagy természettudományos állítást értékelni. A hagyományos magyar iskola erőssége sokáig a nagy mennyiségű tananyag átadása és a tárgyi tudás volt. A PISA gyengülése azt jelzi, hogy a tudás alkalmazhatósága és a mélyebb szövegértés egyre több tanulónál sérül.

A kormány válasza most részben éppen erre épül. Lannert szerint új Nemzeti alaptanterv készül, amely az alapvető kompetenciákat erősítené; a munka várhatóan másfél évet vesz igénybe. Ez szakmailag indokolható időtáv, mert egy NAT nem néhány hét alatt megírható rendelet. Politikailag viszont felveti a kérdést, mi történik addig azokkal a gyerekekkel, akik már most az iskolában vannak. A 2025-ös PISA résztvevői 15 évesek voltak, vagyis az ő eredményük nagyrészt az előző évtized oktatáspolitikájának lenyomata. Egy 2028 körül életbe lépő új tanterv hatása pedig csak évekkel később lesz mérhető.

A tanterv ráadásul önmagában kevés. Ha egy diák nem érti az olvasott szöveget, annak oka lehet túlzsúfolt tananyag, rosszul megválasztott tankönyv vagy pedagógiai módszer, de ugyanúgy számít a családi háttér, az óvodai fejlesztés, a tanárhiány, az iskolák közötti különbség és a korai szelekció. A magyar oktatás egyik régi problémája, hogy a családi társadalmi helyzet különösen erősen befolyásolja a tanulói teljesítményt. Egy országos átlag javítása ezért nemcsak az elitiskolák eredményein múlik, hanem azon is, sikerül-e a leggyengébb tanulók nagy tömegét felzárkóztatni.

A mostani adatokban van néhány kedvező jel is. A magyar diákok saját beszámolójuk szerint az OECD-átlagnál fegyelmezettebb iskolai környezetben tanulnak, és úgy érzik, pedagógusaik jobban figyelnek rájuk. A digitális figyelemelterelés is kisebb az átlagnál, amit a minisztérium azzal hoz összefüggésbe, hogy az intézmények mintegy 90 százalékában korlátozzák a mobiltelefonok használatát. Ha ez valóban így van, akkor a telefonkorlátozás önmagában nem oldja meg a szövegértési válságot: a magyar eredmény úgy romlott jelentősen, hogy az iskolai mobilhasználat már erősen szabályozott.

A PISA újabb kellemetlen kérdést is feltesz a digitális oktatásról. Az OECD nem azt állítja, hogy minden technológia káros. A probléma a passzív, gyors, megszakításokkal teli fogyasztás, amely nem ugyanazokat a kognitív folyamatokat igényli, mint egy hosszabb szöveg értő olvasása. A mesterséges intelligencia pedig egyszerre lehet tanulási segédeszköz és a gondolkodás kiszervezésének eszköze. A magyar minisztérium ezért AI-stratégiát ígér. Ennek akkor lesz értelme, ha nem egyszerűen új digitális platformokat vezet be, hanem megtanítja a tanárokat és diákokat arra, mikor segít és mikor rontja a tanulást az algoritmus.

A társadalmi vita intenzitását jól mutatja, hogy a friss PISA-adatokról szóló r/hungary-bejegyzések rövid idő alatt több száz pozitív szavazatot és hosszú kommentfolyamokat kaptak. A hozzászólások természetesen nem reprezentatívak, de két visszatérő kérdésük szakmailag is releváns. Az egyik, hogy a romlásból mennyi írható a korábbi kormány oktatáspolitikájának számlájára, és mennyi a nemzetközi trend. A másik, hogy a tananyag és a pedagógiai módszerek átalakítása nélkül lehet-e érdemi fordulatot elérni. Ezekre a PISA önmagában nem ad oksági választ, de az OECD-adatok lehetővé teszik a magyar pálya összevetését olyan országokkal, amelyek ugyanazokat a globális hatásokat más eredménnyel kezelték.

A mérés publikálásának napján egy másik oktatási hír is nagy figyelmet kapott: Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal elnöke október 1-jei hatállyal távozik. A két eseményt időben könnyű összekapcsolni, de ezt a tények nem támasztják alá. Brassói már szeptember 1-jén benyújtotta lemondását, és kifejezetten közölte, hogy döntésének nincs politikai vagy személyes konfliktusban gyökerező oka; több mint negyven év munka után fizikai és mentális kimerültségre hivatkozott. A PISA-eredmény és a lemondás egybeesése ezért nem bizonyít okozati kapcsolatot.

A vezetőváltás mégis fontos, mert az Oktatási Hivatal kulcsszereplője lesz annak, ami most következik. A hivatal működteti a magyar kompetenciaméréseket, jelentős adatvagyonnal rendelkezik az iskolák teljesítményéről, és végrehajtó szerepe van a köznevelési szabályozásban. Ha a kormány valóban adatalapú reformot akar, az új OH-elnök egyik első feladata az lehet, hogy a PISA mellett a hazai mérésekből is pontosan azonosítsa, hol és mely tanulói csoportoknál a legsúlyosabb a visszaesés.

A következő vita ezért nem arról szólhat, hogy „rossz-e” a magyar oktatás. Az országos átlag mögött óriási különbségek vannak iskolák, települések és családi hátterek között. Sok magyar diák továbbra is nemzetközileg kiemelkedő teljesítményt nyújt, de a legjobbak aránya is csökken. Lannert ebből a tehetséggondozás intézményrendszerének átalakítását is szükségesnek látja. Ez fontos jelzés: egyszerre kellene felzárkóztatni a gyengén teljesítők nagy csoportját és megakadályozni a felső teljesítménytartomány zsugorodását.

Az oktatáspolitika egyik csapdája, hogy a PISA-adatok hároméves ciklusokban érkeznek, a politikai reakció viszont azonnali. Egy új NAT, tanárképzési reform vagy óvodai fejlesztési program eredménye nem mérhető néhány hónap alatt. Ezért a mostani kormánynak olyan célokat kellene kitűznie, amelyek köztes mutatókkal is ellenőrizhetők: például az alsó tagozatos olvasási készség, a hiányzások, a tanárhiány, a korai iskolaelhagyás vagy a hazai kompetenciamérések alulteljesítőinek aránya alapján.

A PISA-mélypont legfontosabb üzenete végül nem az, hogy Magyarország hányadik egy nemzetközi rangsorban. Az a kérdés, mekkora csoport jut el 15 éves koráig úgy, hogy az alapvető szövegértés és problémamegoldás bizonytalan marad. Ez a későbbi munkaerőpiaci alkalmazkodástól a politikai tájékozódáson át az egészségügyi információk megértéséig szinte mindenre hat. A szövegértési válság ezért nem kizárólag oktatási ügy.

A kormány most szokatlanul nyíltan beszél a problémáról: a miniszter maga mondta ki, hogy a magyar oktatás regionálisan is leszakad, és a korábbi teljesítmény nem tartható. A hitelesség következő próbája az lesz, hogy a beismerést követi-e mérhető cselekvési terv. A másfél év alatt elkészülő új NAT lehet ennek része, de nem helyettesítheti az azonnal elkezdhető lépéseket. A PISA ugyanis három év múlva újra mér. Az akkor vizsgázó 15 évesek már most a magyar iskolákban ülnek.