Trump az iráni háborút is "ráteszi" a félidős voksolásra
Az amerikai elnök kijelentette, hogy politikai árától függetlenül helyes döntésnek tartja a Teherán elleni hadjáratot. A novemberi kongresszusi választás közeledtével az energiaárak és a konfliktus hossza egyre súlyosabb teherré válik pártja számára.
Donald Trump amerikai elnök a novemberi félidős kongresszusi választások egyik központi ügyévé tette az Irán ellen február végén megindított háborút. Egy csütörtök este nyilvánosságra került interjúban azt mondta, egyáltalán nem bánta meg a döntést, még akkor sem, ha a konfliktus politikai árat követel a republikánusoktól. Érvelése szerint az iráni nukleáris program jelentette fenyegetés felszámolása fontosabb a választási számításoknál, és saját táborának támogatása sem ingott meg a katonai szerepvállalás miatt.
A kijelentés azért kapott különös súlyt, mert az Egyesült Államokban egyre nehezebb elválasztani a közel-keleti hadműveleteket a belpolitikától. A háború több mint fél éve tart, az olaj ára száz dollár fölé emelkedett, a benzin és a dízel drágulása pedig közvetlenül érinti az amerikai háztartásokat. A republikánusoknak novemberben a képviselőház és a szenátus feletti ellenőrzés megőrzése a tét, miközben a választók számára a megélhetési költségek továbbra is a legfontosabb ügyek között szerepelnek.
Trump az interjúban azt állította, hogy a konfliktus közvetlenül a félidős választások után véget érhet. Ennek részleteit nem fejtette ki, és azt sem mondta meg, milyen katonai vagy diplomáciai fejlemény tenné lehetővé a gyors lezárást. A megfogalmazás ezért azonnal találgatásokat indított: ha valóban rendelkezésre áll egy olyan rendezési út, amely néhány héten belül működhet, miért kell hozzá megvárni a novemberi voksolást; ha pedig nincs ilyen terv, az ígéret inkább kampányüzenetként értelmezhető.
Az amerikai–izraeli hadművelet február 28-án kezdődött. Washington a nukleáris infrastruktúra, a rakétaerők és az iráni katonai vezetés gyengítését jelölte meg célként. Teherán válaszul amerikai támaszpontokat és regionális szövetségeseket támadott, miközben a Hormuzi-szoros térsége fokozatosan a konfliktus egyik fő hadszínterévé vált. Az elmúlt hetekben tankerek és hadihajók is célponttá váltak, a hajózás visszaesése pedig újabb lökést adott az energiaáraknak.
A Fehér Ház számára a legnagyobb politikai veszély éppen az, hogy a háború költségei sokkal könnyebben érzékelhetők, mint az eredményei. Az amerikai választó a benzinkútnál naponta találkozik a drágulással, az iráni nukleáris program állapotáról viszont csak hírszerzési és katonai értékelések alapján alkothat képet. Teherán továbbra is tagadja, hogy atomfegyver előállítására törekedne, Washington pedig azt állítja, a hadjárat nélkül az iráni vezetés veszélyesen közel kerülhetett volna ehhez a képességhez.
A republikánus táboron belül is feszültséget okoz a konfliktus. Trump 2016 óta részben arra építette külpolitikai identitását, hogy az Egyesült Államokat ki kell vonni a hosszú, költséges közel-keleti háborúkból. A MAGA-mozgalom több befolyásos szereplője ezért nehezen egyezteti össze a korábbi ígéreteket a hónapok óta tartó iráni hadjárattal. Az elnök most azzal próbálja feloldani ezt az ellentmondást, hogy a műveletet korlátozott célú, az amerikai biztonságot közvetlenül szolgáló háborúként mutatja be.
A demokraták ezzel szemben a költségekre, az elhúzódásra és a világos lezárási stratégia hiányára összpontosítanak. A bírálatok szerint a Fehér Ház eredetileg gyors katonai eredménnyel számolt, a konfliktus azonban regionális háborúvá szélesedett. Az iráni megtorlások érintették az Öböl menti államokat, az amerikai katonai jelenlét fenntartása pedig jelentős erőforrásokat köt le egy olyan időszakban, amikor Washington Európában és a csendes-óceáni térségben is stratégiai versennyel szembesül.
A gazdasági hatások különösen érzékenyek. A magas olajár megjelenik a közlekedés, a fuvarozás, a légi szállítás és az élelmiszer-termelés költségeiben. Az infláció ismét gyorsulhat, ami a Federal Reserve kamatpolitikáját is nehezíti. Trump közben vámokkal és új költségvetési ígéretekkel kampányol, így a gazdaságpolitika több eleme egyszerre növelheti az árnyomást. A republikánus stratégák attól tartanak, hogy a választók végül minden drágulást a hivatalban lévő elnök számlájára írnak.
A háború nemzetközi következményei szintén visszahatnak az amerikai belpolitikára. Európa magasabb energiaárakkal küzd, az Öböl menti szövetségesek saját biztonságukat féltik, Kína pedig továbbra is fontos gazdasági kapcsolatokat tart fenn Iránnal. Oroszország katonai és politikai együttműködése Teheránnal tovább bonyolítja Washington helyzetét. Az Egyesült Államoknak ezért egyszerre kell katonai nyomást gyakorolnia, fenntartania a szövetségesi koalíciót és elkerülnie a konfliktus ellenőrizetlen kiszélesedését.
Trump most azt állítja, hogy ezek a kockázatok vállalhatók, mert Irán nukleáris képességének korlátozása alapvető amerikai érdek. A választási kampányban azonban már nem elegendő a stratégiai érvelés: a republikánus jelölteknek saját körzeteikben kell megmagyarázniuk, miért érdemes folytatni a háborút, miközben az üzemanyag és több alapvető termék ára emelkedik. Különösen a szoros versenyű elővárosi körzetekben válhat ez meghatározó kérdéssé.
A novemberi választás így részben külpolitikai népszavazássá válhat. Az amerikai félidős voksolásokat hagyományosan a gazdaság, az elnök népszerűsége és belpolitikai ügyek döntik el, de egy elhúzódó háború képes átírni a prioritásokat. Ha addig újabb amerikai áldozatok, tankerincidensek vagy jelentős iráni megtorlások történnek, a konfliktus még nagyobb teret kaphat a kampányban.
Magyarország számára a vita elsősorban az energiaárakon és a transzatlanti politikán keresztül fontos. A száz dollár fölötti olaj növeli az európai inflációs nyomást, rontja az ipar versenyképességét és megnehezíti a jegybankok dolgát. Egy amerikai belpolitikai fordulat pedig közvetlenül befolyásolhatja Washington közel-keleti stratégiáját, ami a globális energiapiacon gyorsan érezteti hatását.
Trump tehát tudatosan vállalja, hogy az iráni hadjáratot saját politikai mérlegének részévé teszi. A következő két hónapban kiderül, hogy a választók inkább a nukleáris fenyegetés elleni keménységet vagy a háború gazdasági és emberi költségeit látják-e. Az elnök számára a tét kettős: a közel-keleti stratégia eredményessége mellett pártja kongresszusi többsége is vizsgázik.