Azbeszt: a kárenyhítésből is új vizsgálat lett

A szombathelyi azbesztszennyezés hónapok óta ismert probléma, szeptember közepére azonban új fordulatot vett: már nemcsak az a kérdés, hogyan kerülhetett azbeszttartalmú kőzúzalék utakra és közterületekre, hanem az is, hogy az ideiglenes kárenyhítés biztonságosan történik-e. A Greenpeace Magyarország a munkálatokról készült lakossági felvételek alapján a Vas Vármegyei Kormányhivatalhoz fordult, amely helyszíni vizsgálatot indított. A történet ezért nem lezárt környezetvédelmi botrány, hanem folyamatban lévő közegészségügyi ügy.

Az azbeszt veszélyességének sajátossága, hogy nem azonnali mérgezésről van szó. Az apró rostok belélegezve évtizedekkel később okozhatnak súlyos betegségeket, köztük azbesztózist, tüdőrákot és mezoteliómát. Emiatt a kockázatkezelés alapelve az, hogy az azbeszttartalmú anyagot lehetőleg ne bolygassák úgy, hogy rostok kerülhessenek a levegőbe. Ez különösen fontos útépítési vagy bontási munkánál, ahol a gépek, a törés és a porzás növelheti a levegőbe jutó részecskék mennyiségét.

Szombathelyen az Oladi plató több útján korábban azbeszttartalmú kőzetet azonosítottak. A szennyezés nem egyetlen friss beruházáshoz kötődik: a problémás zúzalék évekkel korábban kerülhetett a területre. A hatóságok és az önkormányzat ezért átmeneti megoldásként a kiporzás csökkentését választották, augusztus végén pedig arról döntöttek, hogy bitumenes réteggel fedik le az érintett utakat.

A lefedés önmagában ismert kármentesítési módszer lehet. Ha a veszélyes anyagot stabil, sértetlen burkolat zárja el a környezettől, csökkenhet a rostok kijutása. A Greenpeace kifogása nem egyszerűen az, hogy lefedés történik, hanem az, ahogyan a szervezet szerint a munkát végzik. A hozzájuk eljutott felvételeken állításuk szerint védőfelszerelés nélkül dolgozó munkások láthatók, és kérdéses, megtörténtek-e a szükséges levegőminőségi mérések.

A környezetvédő szervezet azt is állítja, hogy egyes helyeken az új burkolat keskenyebb a szennyezett felületnél, így az azbesztes kőzet széle továbbra is szabadon maradhat. Ha ez igaz, a lefedés nem szünteti meg teljesen a kiporzás lehetőségét. A kormányhivatal vizsgálatának ezért nem pusztán azt kell ellenőriznie, hogy van-e új bitumenréteg, hanem azt is, megfelel-e a munkavégzés a munkavédelmi, hulladékgazdálkodási és levegőtisztasági előírásoknak.

Fontos ugyanakkor elválasztani a civil szervezet állítását a hatósági megállapítástól. A Greenpeace által bemutatott fotók és videók indokolhatják a vizsgálatot, de önmagukban nem bizonyítják, hogy a kivitelező jogszabályt sértett vagy egészségkárosító mennyiségű azbesztrost került a levegőbe. Ehhez helyszíni mintavételre, munkanaplókra, védelmi tervre és mérési eredményekre van szükség. Éppen ezért lényeges a kormányhivatali eljárás.

A történet ennél régebbre nyúlik vissza. A feltételezések szerint a szennyezett kőanyag az ausztriai Pilgersdorf térségéből származhatott. A Greenpeace osztrák szervezete tavasszal bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést tett a bánya üzemeltetői ellen, arra hivatkozva, hogy a hatóságok régóta tudhattak az azbeszt jelenlétéről. Az osztrák szál különösen fontossá teszi az ügyet: ha veszélyes anyagot határon átnyúló kereskedelemben építési célra értékesítettek, a felelősség nem áll meg a magyar kivitelezőnél vagy önkormányzatnál.

A helyi lakosság szempontjából a legnehezebb kérdés a tényleges egészségügyi kockázat. Az internetes vitákban gyakran két szélsőség jelenik meg: az egyik szerint minden azbesztközeli helyzet azonnali súlyos veszély, a másik szerint csak a tartós ipari kitettség számít. A valóság ennél árnyaltabb. A kockázat függ az azbeszt típusától, a rostok koncentrációjától, a kitettség időtartamától és attól, mennyire porlik az anyag. Biztonságosnak tekinthető „jó” belélegzett azbesztmennyiséget ugyanakkor nem érdemes feltételezni; a cél a kitettség lehető legalacsonyabbra csökkentése.

Ezért lenne szükség könnyen hozzáférhető mérési adatokra. A lakosoknak nem általános megnyugtatásra vagy riogatásra, hanem arra van szükségük, hogy tudják, mely utcák érintettek, milyen koncentrációt mértek, mikor végeznek munkát, és milyen óvintézkedéseket kell tenniük. Az ilyen kommunikáció különösen fontos ott, ahol gyerekek járnak iskolába, sportolnak vagy játszanak a közelben.

A magyar kommentoldalakon már tavasszal kialakult kisebb, de tartalmas vita az oladi helyzetről. A hozzászólók többek között azt kérdezték, hogyan lehet felismerni az azbesztes követ, mely közterületek érintettek, és mekkora kockázatot jelenthetett a korábbi porzás a gyerekeknek. Ezek a kommentek nem tekinthetők közvélemény-kutatásnak és nem bizonyítanak semmit, de jól mutatják, milyen információhiányt kellene a hatóságoknak megszüntetniük.

A kárenyhítés módjáról is szakmai vita várható. Ha a szennyezett réteg valóban viszonylag vékony és technikailag eltávolítható, felmerülhet a teljes kitermelés. Ennek viszont éppen a bontási fázisban lehet nagyobb a porképződési kockázata, és a veszélyes hulladékot engedéllyel rendelkező helyre kell szállítani. A helyben történő lezárás olcsóbb és gyorsabb lehet, de csak akkor tartós, ha a burkolat későbbi sérüléseit folyamatosan ellenőrzik.

A pénzügyi felelősség sem tisztázott. Egy kiterjedt kármentesítés költsége jelentős lehet, és nem mindegy, hogy azt az önkormányzat, a magyar állam, a kivitelezők, a kőanyag kereskedője vagy egy esetlegesen felelős osztrák vállalkozás viseli. Ehhez előbb a szennyezett anyag eredetét és az értékesítési láncot kell dokumentumokkal bizonyítani.

A következő napokban a kormányhivatal helyszíni vizsgálatának eredménye lesz a legfontosabb. Ha szabálytalanságot találnak, a munkát módosítani vagy akár felfüggeszteni kellhet. Ha a hatóság mindent megfelelőnek ítél, akkor is szükség lesz a mérési adatok és a műszaki indoklás nyilvánosságára, mert a lakossági bizalom a hónapok óta húzódó ügyben már önálló tényezővé vált.

Szombathely története azért fontos országosan is, mert az azbesztszennyezés nem feltétlenül marad egy város problémája. Tavasszal más Vas megyei települések és Sopron neve is felmerült a vizsgálatokban. Ha ugyanabból a forrásból nagy mennyiségű kőzúzalék került Magyarországra, akkor a valódi feladat nem egyetlen oladi út lefedése, hanem annak rekonstruálása, hová jutott az anyag.

A mostani vita így egy alapvető környezet-egészségügyi tanulságot mutat meg. Veszélyes anyagnál nem elég gyorsan beavatkozni: a beavatkozás módjának is ellenőrizhetően biztonságosnak kell lennie. A szombathelyi ügy akkor zárulhat le megnyugtatóan, ha nemcsak az azbesztes kő tűnik el a szem elől, hanem dokumentáltan az is bizonyítható lesz, hogy a lakók és a munkások kitettsége valóban megszűnt.