Ezer éve őrzi a hitet a Duna-parti egyházmegye
Vác egyházi központja a XI. század eleje óta áll fenn, túlélte a tatárdúlást, a török megszállást és a kommunista évtizedek üldözését. A jubileumi hétvégén ünnepi mise és félezer önkéntes szereplésével készülő történelmi játék idézi fel a közösség évszázadait.
Szombaton egész napos ünnepségsorozattal zárja a nyarat a váci székesegyház és a körülötte fekvő püspöki kert: a Váci Egyházmegye ezen a napon emlékezik meg fennállásának kerek évfordulójáról. A programot hetekkel megelőzte egy sajtótájékoztató, egy előkészítő konferencia, és hónapok óta zajlik egy amatőr színjátszókból álló, több száz fős csapat próbafolyamata is, jelezve, hogy a jubileum nem egyetlen napra korlátozódó esemény, hanem egy több éve tartó megemlékezéssorozat csúcspontja.
Az egyházmegye eredetét a hagyomány Szent István nevéhez köti, aki az általa alapított tíz püspökség egyikeként szervezte meg a Duna-Tisza közének egyházi igazgatását. A pontos alapítási évet a történészek máig vitatják: egyes feldolgozások inkább I. Géza uralkodásához, a XI. század harmincas éveihez kötik a székeskáptalan kiépülését, amikor a király felépíttette és a végső nyughelyéül is választotta a Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt székesegyházat. A kerek évforduló mindenesetre azt az évszázadot jelzi, amelyben a magyar állam egyházszervezete Szent István korában kialakult, és amelynek Vác az egyik legkorábbi központja lett.
A középkori virágzásnak 1241-ben a tatárjárás vetett véget: a mongol seregek elpusztították a várost és a székesegyházat, a lakosság jelentős részét lemészárolták, az egyházi kincstárat kirabolták. Az újjáépítés évszázadokig húzódott, a reneszánsz kori fellendülést Báthori Miklós püspök idejéhez kötik a helyi hagyományok. Ennél is súlyosabb megpróbáltatást hozott a török hódoltság kora: 1544 és 1685 között az egyházmegye jelentős része oszmán fennhatóság alá került, a székesegyházból dzsámi lett, püspök nem lakhatott a városban, a székeskáptalan Nógrádon keresett menedéket. A lelkipásztori munkát 1658-tól, a jezsuiták kiűzése után főként ferences szerzetesek látták el, míg a papnevelés 1649-től Nagyszombatban folyt tovább.
A török kiűzése után sem rendeződött azonnal az egyházmegye sorsa: Pest egyházi hovatartozásáról évtizedekig vitatkoztak, végül Mária Terézia 1777-ben Esztergomhoz csatolta a területet. A most is használt püspöki palota 1742 és 1772 között épült, a székesegyházat 1761 és 1772 között építették újjá klasszicista stílusban. Ehhez a korszakhoz, Migazzi Kristóf bíboros-püspök idejéhez kötődik a ma is álló váci diadalív, más néven Kőkapu is, amelyet Mária Terézia 1764-es látogatására emeltek, és amely azóta a város egyik jelképévé vált.
A XX. század a korábbi korszakoknál is drámaibb fordulatot hozott. A második világháború után hatalomra kerülő kommunista rendszer elszánt egyházüldözésbe kezdett, amelynek a váci egyházmegye is súlyos árát fizette: Pétery József püspököt, aki 1942 óta állt az egyházmegye élén, 1953-ban bírósági tárgyalás nélkül tartóztatták le, és évekig fogva tartották, sorsa sok tekintetben Mindszenty József bíboros 1948-as meghurcolásához hasonlítható. Az egyházi intézmények nagy részét ekkor államosították, csak korlátozott szerzetesi jelenlét, köztük a piarista rendház és gimnázium működése maradhatott meg. Az egyházmegye csak a rendszerváltás után, az 1990-es évektől kezdhette meg államosított épületeinek és intézményeinek fokozatos visszaszerzését.
A jelenlegi megyéspüspök, Marton Zsolt 2019 óta áll az egyházmegye élén, elődje, Beer Miklós nyugalmazott püspök pedig a jubileumi nap egyik esti programjában, nyilvános beszélgetés keretében idézi fel közösen az elmúlt évtizedeket. Marton Zsolt korábbi nyilatkozataiban nem kendőzte el, hogy az egyházmegye ma az egyik legégetőbb kihívással, a papi hivatások drámai fogyatkozásával néz szembe: szavai szerint a hagyományos egyházi struktúrák a következő évtizedekben már nem lesznek elegendőek a lelkipásztori ellátáshoz, ezért állandó diakónusok, akolitusok és világi lelkipásztori munkatársak képzésére van szükség. Ennek jegyében szervezték meg az egyházmegyét folyók mentén hét lelkipásztori körzetre osztó ifjúsági hálózatot, valamint bővítik a kórházi és iskolai lelkigondozói jelenlétet is.
A 2023 óta tartó, Élő kövek elnevezésű lelki megújulási programsorozat és a 2024 októberében befejezett székesegyház-felújítás után a jubileumi év szeptember 19-i csúcspontja három nagy elemből áll össze. Délelőtt és kora délután a püspöki palota kertjének kapui nyílnak meg a nagyközönség előtt: koncertek, bűvészelőadások, kézműves foglalkozások, népi játékok, múzeumpedagógiai programok és könyvvásár várja a családokat, a székesegyház és a torony pedig külön látogatható lesz. Délután három órakor ünnepi, hálaadó szentmisét mutat be Marton Zsolt püspök, amelyhez pápai áldás és teljes búcsú is kapcsolódik. Az esti órákban, fél nyolctól kerül sor a Együtt építjük! című történelmi misztériumjáték ősbemutatójára a székesegyház előtti téren: Meskó Zsolt író-rendező 14 jelenetben, 500 önkéntes szereplő és 32 plébánia közreműködésével meséli el az egyházmegye ezer évét Szent István korától egészen az 1950-es évek egyházüldözéséig, a színpadon megjelenítve többek között Szent Istvánt, Géza és László fejedelmet, Migazzi Kristóf püspököt és az egyházüldözés mártírjait is.
A jubileumi programot szeptember 17-én egy Ezer év Isten kezében címet viselő konferencia vezette fel, amely a közösség történetének válságos és megújulást hozó korszakait tekintette át, a rendezvénysorozat pedig szeptember 12. és 20. között az Ars Sacra Fesztivál programjaihoz is kapcsolódik. A legutóbbi felmérések szerint a mintegy 8800 négyzetkilométeres egyházmegye területén több mint egymillió ember él, közülük hozzávetőleg 640 ezren tartoznak a katolikus egyházhoz – ez az a közösség, amelynek Marton Zsolt szavai szerint befogadó, együttműködő és eleven közösségként kell továbbélnie a következő ezer év küszöbén is.