Minden hatodik háziorvosi praxis "üres"

A magyar egészségügy egyik legsúlyosabb válsága nem a kórházakban, hanem jóval előttük kezdődik. A szeptemberi kormányzati adatok szerint a 6365 háziorvosi és házi gyermekorvosi praxisból 1026 betöltetlen. Ez azt jelenti, hogy nagyjából minden hatodik körzetben nincs állandó orvos, az ellátást helyettesítéssel kell megoldani. 2019-ben még 373 üres praxis volt, 2025-ben 833. A tendencia tehát nem egyszerűen rossz: gyorsuló utánpótlási válságot jelez.

Az alapellátás problémája azért különösen fontos, mert itt dől el, mennyi beteg jut el feleslegesen szakrendelésre vagy kórházba. Egy jól működő háziorvosi rendszer kiszűri a kockázatokat, gondozza a krónikus betegeket, megszervezi a szűréseket, követi a gyógyszerszedést és időben továbbküldi azt, akinek magasabb szintű ellátásra van szüksége. Ha ez a kapu gyenge, a rendszer drágább és rosszabb lesz: a beteg később kerül orvoshoz, a sürgősségi osztályokra több olyan eset jut, amelyet korábban is kezelni lehetett volna.

A válság legnehezebb része a korfa. A háziorvosok és házi gyermekorvosok több mint fele hatvan év feletti, a negyven év alattiak aránya mindössze hét százalék. Ez azt jelenti, hogy még akkor is romolhat a helyzet a következő években, ha azonnal sikerülne több fiatalt a pályára vonzani. A nyugdíjba vonuló orvosok száma rövid távon meghaladhatja az utánpótlást.

A betöltetlen praxis a statisztikában egyetlen szám, a beteg számára azonban nagyon konkrét következmény. A helyettesítő orvos gyakran több települést vagy körzetet lát el, ezért kevesebb rendelési idő jut egy helyre. Az idős vagy mozgásában korlátozott betegnek többet kell utaznia, a krónikus betegek követése nehezebb, a személyes orvos-beteg kapcsolat pedig megszakad. A háziorvos egyik legnagyobb értéke éppen az lenne, hogy éveken át ismeri a páciens történetét.

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a parlamentben azt mondta: erős alapellátás nélkül nincs jól működő egészségügy. A kormány új finanszírozási modellt ígér, amely a ténylegesen elvégzett munkát és minőségi mutatókat is figyelembe venné. A praxisok teljesítményét mérnék, bizonyos mutatókat pedig nyilvánossá is tennének. Ez jelentős változás lenne a jelenlegi, nagyrészt fejkvótára épülő rendszerhez képest.

A teljesítménymérés azonban kényes eszköz. Egy háziorvos munkáját nem lehet pusztán a vizsgálatok számával mérni. Egy szegény, idős, rossz egészségi állapotú lakosságot ellátó körzetben sokkal nehezebb jó mutatókat elérni, mint egy fiatalabb, magasabb jövedelmű városi környéken. Ha a finanszírozás nem korrigálja a társadalmi különbségeket, éppen a legnehezebb helyzetű praxisokat büntetheti.

A kormány másik terve a szakápolók szerepének bővítése. Ma egy háziorvosra átlagosan 1,17 szakdolgozó jut, és az alapellátás mintegy 8200 szakdolgozójának csak körülbelül öt százaléka rendelkezik BSc vagy magasabb végzettséggel. Nemzetközi példák alapján a magasan képzett ápolók számos feladatot átvehetnek az orvostól: krónikus betegek ellenőrzését, életmód-tanácsadást, bizonyos méréseket és terápiás követést. Ez felszabadíthatja az orvos idejét a diagnosztikailag összetettebb esetekre.

Ehhez azonban nem elég jogszabályban új kompetenciát adni. Képzés, magasabb bér, felelősségi szabályok és megfelelő informatikai háttér kell. Ha az ápolói létszám maga is alacsony, a feladatátadás csak újabb terhet helyez ugyanarra a kevés emberre.

A háziorvosi rendszer egyik régi sajátossága, hogy a praxisok jelentős része vállalkozási formában működik. Az orvos a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől kap finanszírozást, ebből fizeti a béreket, a rezsit és a működés költségeit. A modell a kilencvenes évek elején nagyobb szakmai önállóságot és versenyt ígért, de az elmúlt évtizedekben kiderült, hogy a kis praxisok fejlesztési képessége korlátozott. Sok helyen az infrastruktúra az önkormányzaté, a működés az orvosé, a finanszírozás az államé: a felelősség széttagolt.

A 2023-ban átalakított ügyeleti rendszer tovább növelte a feszültséget. A háziorvosokat bevonták az Országos Mentőszolgálat által szervezett ügyeletekbe, miközben sok körzetben már a nappali ellátás is helyettesítéssel működik. A Magyar Orvosi Kamara korábban többször jelezte, hogy az alapellátás terheit nem lehet folyamatosan új feladatokkal növelni megfelelő kapacitás nélkül.

A parlament szeptember 21–22-i ülésén közben napirenden volt az orvosi kamara korábbi jogainak visszaállítása és a kötelező kamarai tagság újbóli bevezetése. Ez önmagában nem oldja meg a háziorvoshiányt, de megváltoztathatja a reform szakmai környezetét. A 2023-as konfliktus után a kamara ismét erősebb intézményes szerepet kaphat az etikai és szakmai kérdésekben, így a kormánynak nehezebb lesz az alapellátás átalakítását kizárólag központi döntésekkel végrehajtania.

A kommentelők körében a háziorvosi rendszer problémái régóta visszatérő témák. Egy korábbi, nagy érdeklődést kiváltó beszélgetésben egy háziorvos arról írt, hogy egyetlen rendelési napon közel kilencven beteget látott el; más viták a betöltetlen praxisok gyors növekedését és a helyettesítések hétköznapi következményeit tárgyalták. Ezek személyes beszámolók, nem országos minták, de jól mutatják, miért nem lehet a problémát pusztán az üres körzetek számával leírni.

A beteg oldalán is van teendő. Az alapellátás akkor tud megelőző szerepet betölteni, ha a páciensek elmennek szűrésre, visszaviszik a leleteket és rendszeresen kontrolláltatják a krónikus betegségeiket. A rendszer ma sokszor adminisztratív szolgáltatóként működik: recept, igazolás, jogosítvány, beutaló. A reform egyik célja éppen az lehet, hogy a háziorvos újra hosszú távú egészségmenedzser legyen.

Ehhez digitális eszközök is kellenek. Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér már összeköti a recepteket és leletek jelentős részét, de az adatokból kevés automatikus figyelmeztetés készül. Egy korszerű rendszer jelezhetné, ha egy magas kockázatú beteg rég nem járt kontrollon, kimaradt egy szűrésből vagy veszélyes gyógyszerkombináció alakult ki.

A területi különbségek miatt országos átlagokkal sem lehet megoldani a problémát. A legnehezebben betölthető praxisokhoz nagyobb pénzügyi ösztönző, szolgálati lakás, utazási támogatás vagy csoportpraxisos modell kellhet. A fiatal orvos számára nemcsak a fizetés számít, hanem az is, marad-e egyedül egy kis településen minden szakmai és adminisztratív problémával.

A következő hónapokban ezért az lesz a kérdés, hogy a kormány az alapellátási reformból mennyit tud konkrét szabályokká és pénzügyi ösztönzőkké alakítani. A minőségi mutatók, a szakápolói kompetenciák és az új finanszírozás mind fontos elemek lehetnek, de egyik sem pótolja az embert.

Az 1026 üres praxis mögött több százezer beteg áll. A szám azért különösen riasztó, mert a korfa alapján a következő években magától nem javul, hanem tovább romlik. A háziorvosi rendszer reformja ezért nem egy újabb egészségügyi program a sok közül: ha itt nem sikerül megállítani a leépülést, a kórházi várólisták és a sürgősségi osztályok terhelése sem csökkenthető tartósan.