Washington ötmilliárdos tervvel kerülné meg Hormuzt

Ötmilliárd dolláros amerikai kezdőtőkével hozna létre új beruházási alapot a Trump-kormány az iráni háborúban megrongált közel-keleti energiainfrastruktúra újjáépítésére. A hétfő este ismertté vált terv ennél nagyobb célt is szolgál: Washington olyan vezetékeket, kikötőket és exportkapacitásokat ösztönözne, amelyekkel az Öböl államai kevésbé szorulnak rá a Hormuzi-szorosra. A hónapok óta korlátozott tengeri útvonal kiesése megmutatta, milyen könnyen válhat egy keskeny vízi átjáró a világgazdaság egyik legfontosabb sebezhetőségévé.

A javaslat szerint az Egyesült Államok öt milliárd dollárral indítaná el a konstrukciót, amelyhez később öbölbeli kormányok, állami alapok és magánbefektetők csatlakozhatnának. A részletek még tárgyalás alatt állnak, így egyelőre nem világos, mekkora lehet a teljes pénzügyi keret, milyen arányban vállalnának garanciát az egyes államok, és pontosan mely beruházások kerülnének az első körbe. Az amerikai elképzelésből azonban kirajzolódik a stratégiai irány: a háborús károk helyreállítását összekötnék a térség energiatérképének átalakításával.

A Hormuzi-szoroson békeidőben a világ tengeren szállított kőolajának jelentős része halad át. Szaúd-Arábia, Irak, Kuvait, Katar és az Egyesült Arab Emírségek exportjának nagy hányada innen jut ki az Indiai-óceánra. A szoros lezárása vagy tartós korlátozása ezért nem helyi közlekedési zavar: azonnal megjelenik a kőolaj, a cseppfolyósított földgáz, a biztosítás és a tengeri fuvarozás árában. Az idei iráni háború alatt ez a kockázat valósággá vált, és a magasabb energiaárak Európában is új inflációs nyomást okoztak.

Az Öböl államai régóta építenek kerülő útvonalakat. Szaúd-Arábia kelet–nyugati vezetéke a Perzsa-öböl térségéből a Vörös-tengerhez szállít olajat, az Egyesült Arab Emírségek pedig Fudzseira felé rendelkezik olyan vezetékkel, amely a szorost megkerülve éri el az Ománi-öblöt. Ezek a rendszerek azonban nem képesek a teljes exportot kiváltani, ráadásul a mostani konfliktus megmutatta, hogy a szárazföldi infrastruktúra is támadható. A szaúdi hálózat ellen az elmúlt hetekben dróncsapást hajtottak végre, a Vörös-tenger déli kijáratánál pedig a húszik katonai nyomása növeli a kockázatot.

Washington ezért többféle beruházást vizsgálhat. Ide tartozhat meglévő vezetékek kapacitásának növelése, új tárolók és terminálok építése, a kikötők légvédelmének megerősítése, valamint olyan villamosenergia- és kommunikációs hálózatok kialakítása, amelyek egy támadás után gyorsabban helyreállíthatók. A háború tapasztalata szerint egy olajmező önmagában keveset ér, ha a nyersanyagot nem lehet biztonságosan elszállítani, a finomító pedig akkor is leállhat, ha az elektromos hálózat vagy a kikötői rendszer sérül meg.

Az amerikai terv gazdasági célja mellett világos geopolitikai üzenetet hordoz. Donald Trump kormánya azt akarja bizonyítani az arab partnereknek, hogy az Egyesült Államok a háború után is jelen marad, és részt vállal a károk rendezésében. Ez különösen fontos Szaúd-Arábia és az Emirátusok számára, amelyek az elmúlt években Kínával is szorosabb gazdasági kapcsolatokat építettek ki. Peking a térség legnagyobb olajvásárlói közé tartozik, és az infrastruktúra-finanszírozásban is aktív.

A terv ugyanakkor kényes politikai kérdést vet fel Washingtonban. Az amerikai költségvetésből származó milliárdok felhasználását a kongresszusnak is jóvá kell hagynia, miközben a háború költségei és az energiaárak már a félidős választási kampány részévé váltak. A kormány azzal érvelhet, hogy a beruházás nem külföldi segély a hagyományos értelemben, hanem az amerikai gazdaságot is védi: ha a Közel-Kelet több exportútvonallal rendelkezik, egy újabb válság kisebb áremelkedést okozhat az Egyesült Államokban.

Az európai érdek még közvetlenebb. Az EU az orosz energiafüggőség csökkentése után nagyobb mennyiségű LNG-t és más energiahordozót vásárol a világpiacon. A Hormuz körüli fennakadás ezért gyorsan megdrágítja az európai beszerzést, még akkor is, ha egy adott szállítmány nem az Öbölből érkezik. A magasabb globális ár minden importőrre átterjed. Magyarország számára a hatás az üzemanyagokon, a szállítási költségeken és az általános infláción keresztül jelentkezhet.

A projekt sikere azon is múlik, mennyire lehet katonailag megvédeni az új infrastruktúrát. A vezetékek több száz vagy akár több mint ezer kilométeren futnak, így teljes védelmük gyakorlatilag lehetetlen. A drónok és olcsó cirkálórakéták korszakában egy viszonylag kis fegyveres csoport is képes komoly gazdasági kárt okozni. Emiatt a fizikai beruházások mellett légvédelemre, felderítésre, kibervédelemre és gyors javítókapacitásokra is szükség lesz.

Az ötmilliárd dollár ezért inkább politikai kezdőjelzés, mint a teljes újjáépítés ára. Az Öböl energiarendszerének átalakítása ennél sokkal nagyobb összeget igényelhet. A terv jelentősége abban áll, hogy Washington a háború egyik legfontosabb tanulságát már most hosszú távú stratégiává próbálja alakítani: a világ energiaellátása túlzottan függ egy olyan tengeri kaputól, amelyet regionális konfliktus idején néhány nap alatt meg lehet bénítani.

A következő hetek tárgyalásai dönthetik el, mely államok csatlakoznak a kezdeményezéshez, és lesz-e belőle működő nemzetközi alap. Az amerikai kormány számára sürgető a megállapodás, mert a háború utáni rendezésről már az ENSZ-közgyűlés hetében intenzív egyeztetések folynak. Ha a terv megvalósul, a közel-keleti újjáépítés egyik legnagyobb energetikai programja indulhat el, és a következő évtizedben érzékelhetően átrajzolhatja az olaj és a gáz útját a Perzsa-öbölből a világpiacra.