Bécs keményebb hangot ütött meg Izraellel szemben

Alexander Van der Bellen osztrák államfő szokatlanul kemény hangon bírálta Izrael gázai és ciszjordániai politikáját az ENSZ-közgyűlés idején New Yorkban. A Christian Stocker kancellárral és Beate Meinl-Reisinger külügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatón nemzetközi jogi jogsértésekről és háborús bűncselekményekről beszélt, külön kiemelve a palesztin lakosság kényszerű áttelepítését Ciszjordániában. Egyúttal világossá tette, hogy Izrael létezéshez való jogát semmilyen formában nem kérdőjelezi meg.

Az osztrák diplomácia számára a megfogalmazás azért jelentős, mert Bécs az elmúlt években az Európai Unión belül Izrael egyik következetesebb támogatójának számított. Ausztria történelmi felelőssége a holokauszt miatt erősen meghatározza az izraeli–palesztin konfliktushoz való viszonyát. Az osztrák politikai elit széles része ezért különösen óvatosan fogalmazott, amikor izraeli katonai műveleteket bírált.

Van der Bellen most azt mondta, Benjamin Netanjahu kormánya veszélyes területre tévedt, és a jelenlegi politika hosszú távon nem hoz eredményt Izrael számára. Az államfő a ciszjordániai telepespolitika gyorsulására és a palesztin közösségekre nehezedő nyomásra utalt. Értékelése szerint olyan folyamatok gyorsultak fel, amelyek korábban lassabban alakították át a megszállt területek helyzetét.

Az osztrák elnök II. Abdalláh jordán király ENSZ-beszédére is hivatkozott. A jordán uralkodó arra figyelmeztetett, hogy a ciszjordániai változások korábban fokozatosan zajlottak, most azonban felgyorsultak. Jordánia számára a kérdés közvetlen biztonságpolitikai jelentőségű, mert nagy palesztin népességgel rendelkezik, és attól tart, hogy egy újabb tömeges kitelepítési hullám az ország stabilitását is veszélyeztetné.

Ciszjordániában az izraeli telepek terjeszkedése évtizedek óta a konfliktus egyik legvitatottabb eleme. A nemzetközi közösség túlnyomó része a telepeket a nemzetközi joggal ellentétesnek tekinti, Izrael azonban vitatja ezt az értelmezést. Az elmúlt években több új települési tervet hagytak jóvá, miközben a palesztin közösségek egy része bontási parancsokkal, földkisajátításokkal és telepes erőszakkal szembesült.

A gázai háború tovább erősítette a diplomáciai feszültséget. Az izraeli hadműveletek jelentős civil veszteségekkel és hatalmas infrastrukturális pusztítással jártak, miközben Izrael arra hivatkozik, hogy katonai célja a fegyveres szervezetek felszámolása és saját lakosságának védelme. A humanitárius szervezetek hónapok óta súlyos ellátási válságról számolnak be.

Ausztria eddig gyakran azok közé az uniós országok közé tartozott, amelyek óvatosabbak voltak az Izraellel szembeni közös fellépéssel kapcsolatban. Bécs több ENSZ-szavazásnál is hangsúlyozta Izrael biztonsági jogait, és fenntartásokat fogalmazott meg olyan határozatokkal szemben, amelyek szerinte nem kezelték megfelelően az izraeli biztonsági szempontokat vagy a fegyveres csoportok felelősségét.

A mostani nyilatkozat ezért politikai hangsúlyeltolódást jelezhet, bár nem jelent szakítást az eddigi alapelvekkel. Van der Bellen egyszerre hangsúlyozta Izrael államiságának sérthetetlenségét és a nemzetközi humanitárius jog betartásának követelményét. Ez a kettős megközelítés egyre több európai kormány álláspontjában jelenik meg.

Az Európai Unión belül hónapok óta vita folyik arról, milyen eszközökkel lehet nyomást gyakorolni az izraeli kormányra. Felmerült az EU–Izrael társulási megállapodás egyes elemeinek felülvizsgálata, célzott szankciók bevezetése szélsőséges telepesekkel szemben és a kereskedelmi kedvezmények korlátozása. A tagállamok azonban nem egységesek, ezért a komolyabb közös intézkedések nehezen születnek meg.

Németország és Ausztria történelmi okokból különösen érzékenyen kezeli a kérdést. Mindkét országban erős politikai konszenzus van Izrael biztonságának támogatása mellett, ugyanakkor a gázai humanitárius helyzet és a ciszjordániai telepespolitika egyre több kritikát vált ki. A kormányoknak így két külpolitikai alapelv között kell egyensúlyt teremteniük: Izrael biztonságának támogatása és a nemzetközi jog következetes számonkérése között.

Van der Bellen szerepe azért is érdekes, mert az osztrák államfőnek korlátozott közvetlen külpolitikai hatalma van, nyilatkozatai azonban politikai súllyal bírnak. Az elnök korábban is rendszeresen hangsúlyozta a jogállamiság, az európai együttműködés és a multilaterális intézmények fontosságát. New York-i megszólalása ezért az osztrák közvéleménynek és a nemzetközi partnereknek egyaránt szólt.

Christian Stocker kancellár és Beate Meinl-Reisinger külügyminiszter jelenléte azt is jelezte, hogy a nyilatkozat nem elszigetelt elnöki gesztus volt. Az osztrák vezetés az ENSZ-közgyűlésen közös külpolitikai képet próbál mutatni, miközben a Közel-Kelet, Ukrajna és az európai biztonság egyszerre szerepel a napirenden.

A palesztin államiság elismerése közben ismét központi diplomáciai kérdéssé vált. Több ország az elmúlt időszakban elismerte Palesztinát, mások ezt csak egy tárgyalásos rendezés végpontjaként tartják elfogadhatónak. Ausztria továbbra is a kétállami megoldást támogatja, de az elismerés időzítésében óvatos.

A bécsi álláspont változását a magyar külpolitika szempontjából is érdemes figyelni. Magyarország az EU-n belül Izrael egyik legkövetkezetesebb politikai támogatója, és több alkalommal akadályozott vagy gyengített közös uniós bírálatokat. Ha Ausztria tartósan kritikusabb irányba mozdul, Budapest még inkább különálló pozícióba kerülhet az európai vitákban.

Az ENSZ-közgyűlés idei ülésszaka egyébként is erősen a Közel-Kelet körül forog. A gázai háború, az iráni konfliktus, a Hormuzi-szoros bizonytalansága és a jemeni harcok egyszerre terhelik a nemzetközi rendszert. A palesztin kérdés ebben a környezetben ismét összekapcsolódik a regionális biztonság egészével.

Van der Bellen kijelentései nem jelentenek azonnali osztrák szankciókat vagy diplomáciai szakítást Izraellel. A politikai jelentőségük abban áll, hogy Bécs már nyilvánosan is olyan jogi kategóriákat használ az izraeli lépések leírására, amelyeket korábban inkább civil szervezetek és jogvédők alkalmaztak. Ez növelheti a nyomást az osztrák kormányon, amikor az EU következő közel-keleti döntéseiről kell szavaznia.