Így fenyegeti az amerikai rákászokat a klímaváltozás

Még vaksötét éjszaka van, amikor John Williams beindítja a motort, és hajójával kormánya mögött kihajóz Stonington csendes tengeröbléből. Az észak-amerikai Maine állam északi részén fekvő Deer Isle álmos szigetének ezen a parti településén még egyetlen fény sem ég a házakban. Egyedül a kikötői szatócsbolt nyit ki már hajnali fél négykor, hogy a homárhalászok kávéval és útravalóval tankolhassanak fel a tengeren töltendő, kemény, 12 órás munkanapjuk előtt. Maine homárja egykor a szegények eledele volt, mára azonban világszerte elismert csemegévé, a régió legfontosabb exporttermékévé és az Amerikai Egyesült Államok legészakkeletibb államának védjegyévé vált. Ha a feldolgozást, a szállítást és a turizmust is beleszámítjuk, a homáripar évente mintegy 3,2 milliárd dolláros gazdasági teljesítményt generál Maine-ben. Stonington ahhoz a kikötőhöz tartozik, ahol a legtöbb rákot rakodják partra, s a jó ezer állandó lakos szinte mindegyike közvetlenül vagy közvetve a homárhalászatból él. Most azonban nehéz idők köszöntöttek a halászokra, és Stonington jövője bizonytalanabbnak tűnik, mint valaha.

Williams a kikötő közelében lévő rakodóhelyhez navigálja hajóját. Egy kereskedő daru segítségével három láda csalit enged le a fedélzetre, amelyek Kanadából származó, levágott tőkehalfejeket tartalmaznak, az élelmiszeripar fagyasztott hulladéktermékeit. Williams fiatal segéde, Ethan Brown szótlanul veszi át a ládákat. Ő a felelős a hajó tatján végzendő munkáért, míg a kapitány a pirkadatba kormányozza a járművet. Aligha fog valaki Stoningtonban hosszabb ideje homárt, mint a 71 éves Williams, aki hat évtizede szinte minden nap tengerre száll. Először gyermekként apja hajóján tanult navigálni, aki tavaly ősszel bekövetkezett, 88 éves korában bekövetkezett haláláig minden nap a tengeren volt. Felnőttként Williams saját hajót vásárolt, amellyel még nyugdíjaskorban is halászni jár. A kemény fizikai munka ellenére soha nem tudott más tevékenységet elképzelni magának.

A helyi halászok ismertek arról, hogy önkorlátozó szabályokat alkalmaznak a túlhalászat megakadályozására. Fém vonalzóval mérik a kifogott rákokat, és ha az állatok túl kicsik és fiatalok, visszadobják őket a tengerbe, hogy életükben legalább egyszer párosodhassanak. A nagyon nagy és termékeny egyedeket, valamint a petés nőstényeket szintén meg kímélik. Manapság azonban egyre több az állami előírás és ellenőrzés. Stoningtonban nagy felháborodást váltanak ki a veszélyeztetett északi simabálnák védelmére bejelentett új szabályok. A nemzeti és regionális hatóságok kötelezővé tennék minden halásznak, hogy a csapdáikat drága, kijelölt törési ponttal ellátott kötelekkel szereljék fel, nehogy a bálnák belegabalyodjanak. A halászok szerint azonban ezek az emlősök soha nem merészkednek ennyire közel a parthoz.

Williams számára a hivatás vonzerejét mindig a függetlenség jelentette, hogy senki nem mondja meg neki, mikor menjen ki és hova tegye le a csapdáit. A függetlenséget és a sajátos nyakasságot általában Maine sziklás partjainál és sűrű erdeiben élő lakosság alapvető karakterjegyének tekintik. A választók több mint egyharmada függetlenként regisztrált, akik sem a demokratákhoz, sem a republikánusokhoz nem tartoznak. Aki ebben az államban választást akar nyerni, annak meg kell győznie a függetleneket és a másik párt szavazóit is. Kiemelet szerep jut az államnak az idei félidei választásokon. Új-Anglia legtöbb államához hasonlóan Maine is balra tolódott az elmúlt években, a 2024-es elnökválasztáson Kamala Harris hét százalékpontos előnnyel győzött itt Donald Trump előtt. A demokratáknak jó esélyeik lennének arra, hogy kiszorítsák a 73 éves republikánus Susan Collinst, aki 1997 óta képviseli az államot a szenátusban. A győzelem Maine-ben döntő elem lenne a demokraták számára a szenátusi többség felé vezető úton.

A demokrata jelöltség körül azonban óriási botrányok robbantak ki. A baloldali aktivisták korábban egy szakállas osztrigatenyésztőt, Graham Platnert emelték ki, aki populista üzeneteivel és munkásosztálybeli karizmájával felrázta a bázist. Az a tény, hogy a mellkasán egy náci Totenkopf tetoválást viselt, és afganisztáni katonai szolgálata után pszichés problémákkal küzdött, eleinte nem csökkentette népszerűségét a radikálisok körében. Platner népszerű volt a halászok körében, úgy beszélt, mint közülük való, de hiányoztak belőle a politikai képességek. Végül kénytelen volt visszalépni a jelöltségtől szexuális erőszak vádja miatt. Helyére Troy Jackson, egy 58 éves fakitermelő és állami szenátor került Maine északnyugati részéről. Az egykori terhességmegszakítás-ellenes politikus ma nagyon közel áll a demokraták szocialista szárnyához. Nincsenek meg benne Platner jellembeli hiányosságai, de a karizmája sem, így a megfigyelők rendkívül szoros választási eredményre számítanak, ahol Collins és Jackson fej-fej mellett halad.

Eközben Williams kapitány hajszálpontosan navigál a bójákhoz, amelyekhez kötéllel vannak rögzítve a kalitkaszerű csapdák. Kötélcsörlővel húz fel tíz egymáshoz kapcsolódó csapdát. A segédje kiveszi a homárokat, bedobja őket egy tartályba, majd friss csalival látja el a csapdákat, és a kapitány kézjelére visszaengedi őket a tengerbe. A kifogott rákok ollóira gumiszalagot tesz, hogy a víztartályban ne támadják meg és ne sebesítsék meg egymást. Williams csalódottan nézi a tengerből frissen kihúzott csapdákat. A klímaváltozás miatt a homárállomány sokkal kevésbé kiszámítható, mint korábban. A Maine-i öböl gyorsabban melegszik, mint a világ óceánjainak 99 százaléka. A sarki jég olvadása miatt az északról érkező hideg Labrador-áramlás több édesvizet szállít, ami megváltoztatja a tengervíz sűrűségét az Észak-Atlanti-óceánban, és gyengíti a hideg áramlatokat. Ez azt eredményezi, hogy sokkal több meleg víz tud behatolni a déli Golf-áramlatból a Maine-i öbölbe, mint korábban.

Mivel a homárok a hideg vizet kedvelik, északabbra, Kanada felé vagy mélyebb vizekbe húzódnak. A halászoknak most akár negyven mérföldre a parttól kell letenniük a csapdáikat, ami robusztusabb hajókat, több üzemanyagot és hosszabb munkanapokat igényel. A hivatalos statisztikák azt mutatják, hogy a kifogott homár volumene a 15 évvel ezelőtti nagy boom után visszasüllyedt az 1970-es évek szintjére. Az ezredforduló előtt egész Maine-ben több mint hétezer kereskedelmi homárhalászati engedély volt érvényben, ma alig ötezer. A tudósok az állomány további csökkenését jósolják a tenger hőmérsékletének emelkedésével. Ennek ellenére a klímaváltozás legfeljebb mellékszerepet játszik a helyi kampányban, s a halászok úgy vélik, ha a halászat egyszer véget ér, az nem a halászok, hanem a környezet elváltozásai miatt lesz.

Williams és Brown kéz a kézben dolgoznak a hajón, de politikailag teljesen eltérő nézeteket vallanak. A fiatal segéd elhivatott szimpatizánsa az amerikai demokratikus szocialisták üzeneteinek, amelyek a közösségi médián keresztül érik el őt. Szerinte a republikánusok és a demokraták csak a gazdagok érdekeit nézik, ezért teljesen más megközelítésre van szükség. A 22 éves fiatalember hagyományos stoningtoni halászcsaládból származik, de nem követi a megszokott életformát. A konzervatív halászközegben elmondása szerint ez nem jelent problémát, mert a halászokat nem érdekli, hogyan élsz, amíg békén hagyod őket és megkereshetik a pénzüket. Brown szocialistának vallja magát, s úgy véli, a fiatalok számára a kapitalizmus már nem működik. Még édesanyja betegbiztosítása fedezi az ellátását, de hamarosan biztosítás nélkül marad, miközben úgy véli, az egészségügynek alapvető emberi jognak kellene lennie.

A majdnem ötven évvel idősebb Williams ezzel szemben Susan Collinsra fog szavazni, ahogy azt az elmúlt három évtizedben mindig tette. Értékeli a tapasztalatát és a kemény munkáját. Collins a washingtoni szenátusban a nagyhatalmú költségvetési bizottságot vezeti, amely a szövetségi pénzek elosztását felügyeli. Maine-ben szinte nincs olyan lakos, aki ne látogatna olyan iskolát, ne használna olyan sportközpontot vagy ne haladna át olyan hídon, amelyet Collins a szövetségi kasszából származó támogatásokból finanszíroztatott meg. A politikai stratégák szerint Donald Trump a szenátornő legnagyobb tehertétele, mert bár vannak elkötelezett támogatói, sok mérsékelt szavazónál népszerűtlen. Collins ezért választási taktikából is bírálja néha Trumpot, amit a Fehér Ház elnéz neki, mert rajta kívül senki más nem tudná megtartani a republikánusoknak ezt a szenátusi széket.

Trump Kanadával folytatott kereskedelmi viszálya és vámháborúja súlyosan fenyegeti a halászati ipart, hiszen a Maine-ben kifogott homár hatvan százaléka az északi szomszédos országba kerül további feldolgozásra. Williams kapitány szintén elégedetlen az exelnökkel, mivel az eladósodást növelte, miközben az olaj és az élelmiszerek ára meredeken emelkedett. A kikötőbe vezető visszaúton Williams ceruzával számokat firkál a műszerfal melletti felületre. A homárhalászatban nagy összegek forognak kockán: a kereskedőnek átadott öt láda homárért jó kétezer dollárt kap, amiből a segéd 15 százalékot kap meg, a fennmaradó részből pedig a hajó, a motor és a csapdák karbantartási költségeit, valamint a megdrágult üzemanyagot és csalit kell kifizetni. A nap végén kevés marad, s ahogy a régi halászok mondják, az életben minden százszor drágább lett, csak a homár ára marad változatlan.