Vučić lemondott, hogy újra ő vezethesse Szerbiát

Aleksandar Vučić vasárnap este lemondott Szerbia köztársasági elnöki tisztségéről, és ezzel megnyitotta az utat ahhoz, hogy az október 25-re kiírt előrehozott parlamenti választáson ismét közvetlen pártpolitikai szereplőként induljon. A döntés hónapok óta benne volt a szerb politikában, időzítése mégis új helyzetet teremt: az országot 2012 óta meghatározó politikus az elnöki palotából visszatér a választási küzdelembe, és egyértelművé tette, hogy a következő kormány élén kívánja folytatni.

Vučić a belgrádi elnöki palotában jelentette be távozását, majd aláírta lemondólevelét. Közölte, hogy feladatait hétfő reggel Ana Brnabić parlamenti elnöknek adja át, aki az alkotmányos szabályok szerint ideiglenesen ellátja az államfői teendőket. Új elnökválasztást az év végéig kell tartani. A szerb politika súlypontja azonban addig az októberi parlamenti választásra kerül át.

A döntés hátterében a 2024 novemberében kezdődött tiltakozási hullám áll. Az újvidéki vasútállomás előtetőjének összeomlása 16 ember életét követelte, és az ügy rövid idő alatt a korrupció, az állami beruházások ellenőrzése és a politikai felelősség jelképévé vált. Egyetemisták, tanárok, jogászok és civil csoportok hónapokon át tüntettek, útlezárásokat és egyetemi blokádokat szerveztek. Követeléseik között egyre hangsúlyosabban szerepelt az előrehozott választás.

Vučić sokáig ellenállt ennek. A kormányoldal azt állította, hogy az ellenzék és a tiltakozó mozgalmak választásokon kívüli eszközökkel próbálják megváltoztatni a politikai erőviszonyokat. Az elnök később mégis elfogadta az előrehozott voksolás gondolatát. Ezzel egyszerre reagált az utcai nyomásra és kísérelte meg visszavenni a kezdeményezést: a tiltakozás politikai energiáját olyan választási versenybe tereli, amelyben a Szerb Haladó Párt szervezeti és médiabeli fölénye továbbra is jelentős.

A mostani lemondás azért kulcsfontosságú, mert a szerb alkotmány szerint az államfő szerepe formálisan korlátozottabb a kormányfőénél, Vučić azonban elnökként is a végrehajtó hatalom központi alakja maradt. Korábban, 2014 és 2017 között már miniszterelnök volt. Az elmúlt években az ország külpolitikai irányát, a koszovói tárgyalásokat, a nagy beruházásokat és a kormány politikai kommunikációját is személyesen határozta meg.

Ha pártja az októberi választáson kormányképes többséget szerez, Vučić ismét miniszterelnök lehet. Ez jogilag új tisztséget jelentene, politikailag viszont inkább a hatalom szerkezetének átrendezését. A szerb rendszer az elmúlt évtizedben erősen személyi központúvá vált, a kormánypárt kampányai pedig akkor is Vučić köré épültek, amikor neve formálisan nem szerepelt a szavazólapon.

A választás tétjét növeli, hogy a tiltakozó mozgalomnak most kell eldöntenie, miként fordítja át az utcai támogatást parlamenti mandátumokra. A diákmozgalom sokáig tudatosan távol tartotta magát a hagyományos ellenzéki pártoktól. Ez segített megőrizni társadalmi hitelességét, választási helyzetben azonban szervezeti problémát okozhat. Jelöltekre, országos hálózatra, szavazatszámlálókra és egységes programra van szükség.

Az ellenzék szintén nehéz döntés előtt áll. Egy közös lista növelheti a kihívó erők súlyát, de ideológiailag rendkívül eltérő pártokat kellene egy platformra terelni. A liberális, zöld, balközép és nacionalista ellenzéki csoportok Koszovó, az Európai Unió, Oroszország és a gazdaságpolitika kérdésében gyakran élesen eltérő álláspontot képviselnek. Vučić számára éppen ez a megosztottság jelentette az egyik legfontosabb politikai előnyt az elmúlt években.

Brüsszel különös figyelemmel követi a fejleményeket. Szerbia uniós tagjelölt, de a csatlakozási folyamat évek óta lassan halad. Az EU rendszeresen bírálta a jogállamiság, a médiahelyzet és a választási feltételek hiányosságait, miközben Belgrád fontos partner maradt a Nyugat-Balkán stabilitása, a migráció és a koszovói rendezés miatt. Vučić közben fenntartotta a kapcsolatot Moszkvával és Pekinggel is, és ezt a többirányú külpolitikát belpolitikai erőforrásként használta.

Budapest következetesen támogatta Szerbia gyors uniós integrációját. A két ország energetikai, közlekedési és gazdasági együttműködése is bővült, a Budapest–Belgrád vasút pedig ennek egyik leglátványosabb eleme.

Koszovó ügye a kampányban várhatóan ismét előtérbe kerül. Belgrád továbbra sem ismeri el Koszovó függetlenségét, miközben az EU és az Egyesült Államok a kapcsolatok normalizálását sürgeti. Vučić egyszerre próbálta fenntartani a szerb közvélemény számára elfogadható kemény álláspontot és elkerülni a nyílt szakítást a nyugati partnerekkel. Miniszterelnökként ugyanezt az egyensúlyozást folytathatná.

A lemondás előtti percekben Vučić elnöki jogkörével élve több embernek kegyelmet adott. A lépés szimbolikusan is lezárta államfői időszakát, miközben a politikai pályáról egyáltalán nem távozik. A következő hetekben kampányoló pártvezetőként jelenhet meg az országban, ahol az elmúlt két év tiltakozásai először teremtenek komolyabb bizonytalanságot az általa kiépített politikai rendszer körül.

Az október 25-i választás ezért arról is szól, hogy a tüntetésekből kialakult társadalmi elégedetlenség képes-e tartós politikai szerveződéssé válni. Vučić ezzel szemben arra épít, hogy a kormányzati tapasztalat, a stabilitás ígérete és pártjának országos hálózata erősebb lesz a tiltakozási hullámnál. Lemondása ennek a küzdelemnek a nyitánya, nem a politikai korszakának lezárása.