Félelemkeltő politikai retorika tépázza a lelkeket

A közép-európai közéletben az elmúlt napokban rendkívüli mértékben felerősödött a háborús fenyegetettség narratívája, ami közvetlen hatást gyakorol a lakosság mentális állapotára. Robert Fico szlovák miniszterelnök a hétvégi nyilvános megszólalásaiban azzal vádolta a nyugati szövetségeseket, hogy közvetlen fegyveres összecsapást akarnak provokálni Oroszország és a NATO között. A pozsonyi kormányfő drámai szavakkal ecsetelte saját aggodalmait, kijelentve, hogy fél a háborútól, a nemzetközi csúcstalálkozók után képtelen aludni, miközben nukleáris katasztrófát és könnyen kreálható ürügyeket vizionált. Ezzel párhuzamosan a cseh ellenzék vezetője, Andrej Babiš a pokol kapuiról és a harmadik világháború réméről beszélt a nyilvánosság előtt. Az ilyen rendkívüli érzelmi töltettel bíró politikai megnyilvánulások nem steril közegbe érkeznek, hanem olyan polgárokhoz jutnak el, akik a koronavírus-járvány, az energiaválság és a szomszédban dúló fegyveres harcok miatt eleve tartós bizonytalanságban élik a mindennapjaikat.

A pszichológusok és pszichiáterek határozott figyelmeztetést adtak ki a hatalmi pozícióból terjesztett félelem romboló hatásairól. Amikor egy egyszerű szomszéd vagy ismerős fejezi ki félelmét, a hallgató tisztában van azzal, hogy egyéni érzésről van szó. Amikor viszont egy hivatalban lévő miniszterelnök hangoztatja szorongásait, a szavaknak egészen más súlyuk van a választók szemében. A polgárok joggal feltételezik, hogy a kormányfő nemzetközi zárt tárgyalásokon vesz részt, titkosszolgálati jelentésekhez fér hozzá, s ebből fakadóan hajlamosak a politikus rettegését tényként kezelni, mintha az közvetlen bizonyíték lenne egy elkerülhetetlen kataklizmára. Martin Podolan pszichoanalitikus szerint a hatalom csúcsán lévő személyek félelme a társadalom szemében valóságos fenyegetési jelzéssé válik, beszűkítve a kritikai gondolkodást, rontva a bizonytalanságtűrést és megfosztva az embereket a higgadt helyzetértékeléstől.

A szakemberek ezért kulcsfontosságúnak tartják a racionális megkülönböztetés képességének visszaszerzését a mindennapokban. Egy vezető politikus érzelmi kitörése nem a jövőből érkező előrejelzés, egy feszültebb nemzetközi helyzet nem jelent azonnali katonai összecsapást, és a legrosszabb forgatókönyv sem azonos a biztosan bekövetkező valósággal. Bár az európai biztonsági környezet kétségtelenül feszültté vált az ukrajnai orosz agresszió miatt, a NATO és Oroszország közötti közvetlen háború jelenleg nem létezik. A társadalom tagjai számára a legnagyobb csapdát az állandó készenléti állapot jelenti, amely nem nyújt védelmet a feltételezett veszélyekkel szemben, viszont mentálisan teljesen felőrli az egyént, tönkreteszi az éjszakai pihenést és megmérgezi a családi kapcsolatokat. Az érzelmi kiszolgáltatottság csökkentésének legfőbb eszköze, ha az ember megőrzi az ellenőrzést a saját élettere felett, ahelyett, hogy átadná magát a politikai szónokok által festett komor jövőképnek.

A mindennapi szorongások kezelésében a strukturált cselekvés és a tudatos korlátozás bizonyul a leghatékonyabb védelemnek. A mentálhigiénés kutatások rámutatnak arra, hogy a kontrollvesztés érzése a tehetetlenségből táplálkozik. Amennyiben a polgár a globális nagypolitika helyett a saját mikrokörnyezetére fókuszál – elvégzi a munkáját, rendben tartja az otthonát, gondoskodik a családjáról, megszervezi a hétvégi programokat –, visszaállítja a stabilitás belső érzetét. Ugyanilyen lényeges a méregtelenítés a médiafogyasztás terén: el kell kerülni a bulváros pánikkeltést, a kattintásvadász spekulációkat, és szigorúan be kell határolni a hírek olvasására szánt időt. Az elalvás előtti és az ébredés utáni azonnali hírfolyam-görgetés megszüntetése önmagában képes érdemben csökkenteni a stresszhormonok szintjét a szervezetben.

A klinikai pszichiátria szempontjából a háborús fenyegetettségtől való félelem természetes reakciónak számít egy bizonytalan világban, ám bizonyos határokon túl súlyos kórképpé fejlődhet. A szakirodalom polemofóbiaként, militarofóbiaként vagy traumatofóbiaként határozza meg azt a kóros rettegést, amely már akadályozza a normális életvitelt, pánikrohamokat idéz elő és a szociális kapcsolatok elhagyásához vezet. Andrea Heretiková Marsalová pszichiáter hangsúlyozza, hogy az ilyen állapotok szakszerű segítséget igényelnek, mivel a kezeletlen szorongásos zavarok depresszióhoz és függőségek kialakulásához vezethetnek. A páciensek jelentős része azonban a megbélyegzéstől tartva vagy a kísérő testi tünetek – mint a heves szívdobogás, emésztési panaszok és izomfeszültség – félreértelmezése miatt későn fordul orvoshoz, ami megnehezíti a gyógyulási folyamatot.

A mélyebb egzisztenciális szorongások feloldásához a modern pszichoterápia gyakran hívja segítségül Viktor Frankl logoterápiás szemléletét. A náci koncentrációs táborok borzalmait túlélő osztrák neurológus felismerte, hogy a legnehezebb körülmények között is képes talpon maradni az az ember, aki értelmet talál a létezésében. Frankl három alapvető értékterületet határozott meg: az alkotói értékeket, mint a munka és az alkotás; az élményértékeket, mint a természetjárás, a művészet és a zene élvezete; valamint a beállítódási értékeket, amelyek a megváltoztathatatlan szenvedéshez való méltóságteljes hozzáállást jelentik. Ennek a megközelítésnek a lényege annak elfogadása, hogy a világ soha nem volt és soha nem lesz teljesen biztonságos hely. Az emberi élet mindig hordoz bizonytalanságot, ám ahelyett, hogy a megváltoztathatatlan globális tényezők miatt bénulnánk le, azokra a területekre kell összpontosítanunk, ahol valódi befolyással rendelkezünk.

A szorongásos mechanizmusok megtörésére alkalmas módszer a logoterápia által kidolgozott szándékolt elébe menés technikája. Ennek során a páciens nem elfojtani próbálja a félelmeit, hanem gondolatban szándékosan a maximumra fokozza azokat, felfedezve a helyzet groteszk vagy túlzó vonásait. Ez a belső elmozdulás megteremti a szükséges érzelmi távolságot és a humort, amely feloldja a görcsös pánikot. A testi szintű megküzdésben az egyszerű, bárhol elvégezhető relaxációs gyakorlatok – a megnyújtott kilégzésre épülő lassú légzés, a talpak talajjal való érintkezésének tudatosítása, a fizikai aktivitás – segítik a vegetatív idegrendszer lecsillapítását. A mindennapok apró érzéki tapasztalatai, a hangok, illatok és ízek tudatos megélése visszahorgonyozza az embert a jelen valóságába.

A családi élet védelmében a felnőttek felelőssége kiemelkedő a gyermekek lelki békéjének megóvása érdekében. A gyermekek nem csupán a kimondott szavakat hallják, hanem kiválóan érzékelik a szülők arcjátékát, hangszínét és testbeszédét. Ha egy háztartásban kizárólag a háborús pusztításról folyik a szó, és a televízióban folyamatosan a romok képei villognak, a kicsikben mély bizonytalanság alakul ki. A szakemberek egybehangzó véleménye szerint nem a hírek teljes eltagadása a célravezető út, mivel a külvilágból érkező foszlányokból a gyermek még félelmetesebb fantáziaképeket építhet fel. A helyes magatartás az életkornak megfelelő, őszinte és nyugodt tájékoztatás, amely kizárólag a feltett kérdésekre válaszol, elkerülve a megrázó részleteket és a felnőttek katasztrófa-forgatókönyveit. A legfontosabb üzenet, amit egy gyermeknek kapnia kell: a család mellette áll, megvédi őt, és a felnőttek mindent megtesznek a biztonságáért.

A társadalmi lélektan tapasztalatai arra intenek, hogy a feszült nemzetközi légkörben a politikai szereplők szavai önbeteljesítő jóslatként működhetnek. Amikor a választási kampányok és a hatalmi kommunikáció fegyverként használja a háborús hisztériát, a közösségi kohézió megbomlik, a lakosság pedig hajlamosabbá válik a leegyszerűsítő, tekintélyelvű megoldások elfogadására. Az egyéni és közösségi ellenállóképesség megőrzése éppen ezért nemzeti érdek. A biztonság hiányának tudomásulvétele nem a tehetetlen beletörődést jelenti, hanem a józan realitásérzék visszaszerzését. A háborús fenyegetések árnyékában az élet nem áll meg, a jelen pillanat értékeinek megélése, a szolidaritás és a belső méltóság megőrzése jelenti a legbiztosabb védelmet a politikai manipulációval szemben.