Magukra hagyott palesztin-amerikaiak Ciszjordániában

Amikor az 56 esztendős Samed Khder ajtót nyit ciszjordániai otthonában, a Rámalláhtól északra fekvő Yatma faluban, arca még mindig elszíneződött véraláfutásoktól és sebhelyektől torzul el. Az amerikai Mississippi államban élő, több üzemanyagtöltő állomást birtokló üzletember a közelmúltban a testvérével együtt a saját bőrén tapasztalta meg azt az erőszakhullámot, amely a megszállt palesztin területeken mindennapossá vált. A hírhedten veszélyes al-Mugayyir melletti útszakaszon, ahol a keskeny aszfaltcsík közvetlenül egy meredek sziklafal lábánál kanyarog, húsz fegyveres izraeli telepes zárt körülte a járművüket. A támadók dorongokkal, kövekkel és kézi lőfegyverekkel rontottak rájuk, kirángatták őket az autóból, s addig verték a két férfit, amíg három vastag faág szilánkokra nem tört a hátukon. A helyszínen lévő izraeli katonai alakulat mindezt tétlenül nézte végig, beavatkozás nélkül engedve szabad utat az önbíráskodásnak.

A megvert fivéreknek még sikerült elvánszorogniuk a szomszédos településre, ám a megpróbáltatások ezzel korántsem értek véget. A sebesülteket Rámalláh kórházába szállító mentőautót ugyanazon az útszakaszon másodszor is feltartóztatták a telepesek. A fegyveresek kifosztották a pácienseket: elvették a készpénzüket, a karóráikat, sőt még az amerikai útlevelüket is elrabolták. A magántulajdonát és testi épségét féltő üzletember keserűen jegyezte meg, hogy a sötétkék amerikai útlevél a világ valamennyi táján védelmet nyújt a viselőjének, a ciszjordániai hegyek között azonban semmit sem ér. A helyi kettős állampolgárok felháborodását tetézi, hogy az Egyesült Államok nagykövete ahelyett, hogy megvédené a saját polgárait, nyíltan a telepesek mellé áll, szentesítve az erőszakos terjeszkedést.

A ciszjordániai palesztin-amerikai diaszpóra szimbolikus központja a dombtetőkre épült Turmus Ayya kisvárosa. A festői fekvésű településen meglepő látvány fogadja az érkezőt: elegáns, többemeletes villák emelkednek az utcák mentén, amelyek oromzatán és teraszain tucatszám lobognak az amerikai csillagos-sávos zászlók. Az ingatlanok túlnyomó része a tengerentúlon meggazdagodott kivándorlók tulajdona, akik döntően az Egyesült Államokban dolgoznak, és a nyári hónapokban látogatnak haza a szülőföldjükre. Turmus Ayya 3000 fős állandó lakossága a vakációk idején tizenkétezerre duzzad. A város polgárainak több mint nyolcvan százaléka rendelkezik amerikai állampolgársággal, szavazati joggal bíró választóként adózik az Egyesült Államoknak, mégis úgy érzik, Washington teljesen elfordult tőlük, s a Fehér Ház másodrendű állampolgárként kezeli a sorsukat.

A mindennapi valóságot az izraeli telepek agresszív előretörése határozza meg. Az épülő családi házak tetejéről tisztán kivehető a szemközti dombgerincen magasodó Shilo zsidó település, amelynek lakói fokozatosan birtokba vették a két falu közötti völgy búzamezőit és ősi olajfaligeteit. A palesztin-amerikai családok befejezetlen házait az izraeli fegyveres erők rendszeresen megszállják, a nappalikban rendezve be ideiglenes kihallgatóhelyiségeket. Nawaf Zaghloul, Turmus Ayya amerikai állampolgárságú polgármestere lesújtó leltárt készített az önkormányzat helyzetéről: a település közigazgatási területének nyolcvan százaléka mára teljesen megközelíthetetlenné vált a palesztin lakosok számára. A telepesek szinte napi rendszerességgel gyújtják fel az olajfákat, elhajtják a haszonállatokat, fegyverrel fenyegetik a gazdákat, a határ menti kőépületekre pedig izraeli zászlókat tűznek ki, birtokon belülre helyezve magukat.

A helyi vezetés hiába próbál diplomáciai segítséget kérni saját választott képviselőitől. Az önkormányzat folyamatosan rögzíti az erőszakos incidenseket, a videófelvételeket és a kárigényeket eljuttatja az Egyesült Államok jeruzsálemi nagykövetségének. A diplomáciai képviselet részéről érkező válasz azonban sablonos és tehetetlen: a konzulátus munkatársai széttárják a karjukat, közölve, hogy semmiféle érdemi lépést nem tehetnek a katonai közigazgatás alatt álló zónákban. Az amerikai jogszabályok értelmében a kormánynak kötelessége lenne minden lehetséges eszközzel oltalmaznia a polgárait a külföldi jogsértésekkel szemben. A Turmus Ayyában élők ezért növekvő csalódottsággal teszik fel a kérdést: miért hallgat az amerikai elnök, amikor a saját állampolgárai válnak célponttá a Közel-Keleten?

A palesztin-amerikaiak elkeseredését a washingtoni diplomácia jelenlegi vezetése mélyíti el. Az Egyesült Államok izraeli nagykövete, Mike Huckabee hivatalba lépése óta nyíltan felvállalja a ciszjordániai izraeli uralom fenntartását, következetesen elutasítva a nemzetközi jog által elismert Ciszjordánia elnevezést. A korábbi arkansasi kormányzó és baptista lelkipásztor helyette a bibliai Júdea és Szamária terminológiát használja, amely az izraeli vallásos jobboldal és a telepes mozgalom hivatalos nyelvezete. Huckabee nyilvános megnyilvánulásaiban a Nagy-Izrael koncepcióját támogatja, amely kizárja a független palesztin államiság megvalósulását, és a zsidó fennhatóság kiterjesztését hirdeti a Jordán folyóig. Ezzel a politikai háttérrel a nagykövet a helyi arab lakosság szemében a telepesek közvetlen szövetségesévé vált.

A nagykövet ellentmondásos fellépése Turmus Ayyában is hatalmas indulatokat kavart. Amikor a növekvő erőszakhullám nyomán Huckabee ellátogatott a városba, az egyik ház erkélyéről maga is kamerára vette a zsidó telepesek erőszakos betörését a palesztin birtokokra. A politikus a helyszínen elítélte a látottakat, a támadókat terroristáknak nevezte, s megígérte, hogy a felvételeket személyesen mutatja be Donald Trumpnak a Fehér Házban. A remények azonban pillanatok alatt eloszlottak. Néhány nappal később a Jediót Ahronót című izraeli napilapnak adott interjújában a nagykövet radikálisan átírta a nyilatkozatát. Kijelentette, hogy soha nem tulajdonította az összes támadást a telepeseknek, és hangsúlyozta: a ciszjordániai telepesek 99,9 százaléka felelősségteljes, törvénytisztelő ember. A városházán megdöbbenéssel fogadták a nyilatkozatot, felismerve, hogy az amerikai kormányzattól semmilyen védelemre nem számíthatnak.

A ciszjordániai erőszak hátterében az izraeli kormánykoalíció belpolitikai dinamikája húzódik meg. A Benjamin Netanjahu vezette kabinet a radikális vallásos cionista pártok támogatására épül, amelyek nyíltan a Ciszjordánia feletti izraeli szuverenitás kiterjesztését követelik. Az olyan szélsőséges miniszterek, mint Itamar Ben-Gvir és Bezalel Smotrich, fegyvereket osztottak a civil telepeseknek, meggyengítették a hadsereg fellépési kötelezettségét, s elérték, hogy az államhatalom szemet hunyjon a pásztorközösségek és a falvak elleni rajtaütések felett. Az ENSZ adatai szerint az elmúlt időszakban több száz palesztin vesztette életét a megszállt területeken. A telepes erőszak célja a félelemkeltés, a mezőgazdasági területek kiürítése és a helyi lakosság elűzése, megteremtve a kész tényeket a jövőbeli hivatalos bekebelezéshez.

A nemzetközi közvélemény figyelme az elmúlt években döntően a Gázai övezet humanitárius katasztrófájára összpontosult, miközben Ciszjordániában a háttérben csendes, visszafordíthatatlan átrendeződés zajlott le. A gázai fegyveres harcok árnyékában a telepesek fokozatosan elzárták a főbb összekötő utakat, ellenőrző pontokat létesítettek, és felszámolták a hagyományos palesztin földművelés alapjait. Az amerikai diplomácia kettős mércéje a helyi közösségekben mély erkölcsi válságot támasztott. A dollármilliókból felépített, amerikai zászlókkal díszített villák lakói elszigetelt enklávékba szorultak vissza, miközben az útlevelük által ígért jogok és garanciák elenyésztek a Közel-Kelet kíméletlen politikai realitásában.

A Turmus Ayyában és Yat Softwarema környékén rekedt palesztin-amerikaiak számára a jelenlegi helyzet a teljes reménytelenséget tükrözi. A lakosok tisztában vannak azzal, hogy az elnöki adminisztráció a szövetségi választási szempontok és az evangéliumi keresztény szavazóbázis elvárásai miatt nem fog fellépni a tel-avivi kormánnyal szemben. Egyetlen halvány esélyük a washingtoni hatalomváltásban rejlik, bízva abban, hogy egy új amerikai vezetés felismeri a határon túl élő állampolgárai védelmének alkotmányos kötelezettségét. Addig azonban a kövek, a fegyverek és a felgyújtott ligetek árnyékában a csillagos-sávos lobogók csupán keserű díszletként szolgálnak egy olyan háborús zónában, ahol a származás felülírja a jogot, és a védtelen polgárok magukra maradtak a földjükért vívott küzdelemben.