Kínos római ítélet rázza meg az olasz–egyiptomi viszonyt

Az Appennini-félsziget városházain, egyetemi auláiban és középületeinek homlokzatán több mint egy évtizede ott függ egy fiatal kutató arcképe, alatta az egyetlen követeléssel: igazságot Giuliónak. A cambridge-i egyetem 28 esztendős doktori hallgatójának, Giulio Regeninek a brutálisan megcsonkított holttestére még 2016 telén bukkantak rá a Kairó és Alexandria közötti autópálya mentén. A független egyiptomi szakszervezetek működését kutató fiatalember eltűnése és kegyetlen kivégzése a modern olasz diplomácia legfájdalmasabb traumájává vált. A római esküdtbíróság most hétfő este hozott döntése hosszú évek falakba ütköző küzdelme után jogi pecsétet ütött arra a tényre, amelyet a szakértők kezdettől fogva hangoztattak: a kutató az egyiptomi állambiztonsági gépezet halálos csapdájába esett.

A bírósági tárgyalás lezárásaként a római testület súlyos fegyházbüntetésre ítélte az egyiptomi titkosszolgálat három tisztjét személyi szabadság megsértése és kínzás bűntette miatt. Az elítélt tisztek, Magdi Ibrahim Abdelal Sharif, Uhsam Helmi és Athar Kamel Mohamed Ibrahim kártérítésként kétszázezer eurót kötelesek fizetni Regeni szüleinek, százezer eurót a nővérének, valamint százötvenezer eurót az olasz államkincstárnak. A bíróság ugyanakkor emberölés vádpontjában közvetlen bizonyítékok hiányában nem mondta ki a bűnösséget, és ugyanezen okból ejtette a vádakat a negyedik gyanúsítottal, Tariq Sabir tábornokkal szemben. A sértetti jogi képviselők hangsúlyozták, hogy a gyilkosság közvetlen elkövetőinek kilétét a kairói szervek szándékos félrevezetése és a bizonyítékok eltitkolása miatt volt lehetetlen megállapítani.

A nehezen kivívott bírósági határozat egyelőre jelképes győzelem a család számára. Az elítélt egyiptomi hírszerzők nem jelentek meg az olasz bíróság előtt, Kairó hivatalos tájékoztatása szerint tartózkodási helyük ismeretlen. Abdel-Fattáh esz-Szíszi tábornok tekintélyelvű rezsimje az első perctől kezdve kategorikusan tagad minden állami felelősséget, egyszerű köztörvényes bűncselekménynek, rablótámadásnak vagy autóbalesetnek próbálva beállítani a történteket. Mivel az olasz jogrend főszabályként tiltja a távollétben folytatott bírósági pereket, az eljárás éveken át zárva maradt. A római semmítőszék és a fellebbviteli fórumok azonban precedensértékű döntést hoztak: kínzási bűncselekmények esetén a külföldi hatóságok obstrukciója nem akadályozhatja meg a felelősségre vonást, zöld utat adva a történelmi pernek.

A bírósági szakasz lezárultával a döntés végrehajtása és a felelősök kiadatásának követelése a diplomácia asztalára került. Giorgia Meloni nemzeti jobboldali kormánya rendkívül kényelmetlen politikai helyzetbe sodródott. Róma ugyanis semmilyen körülmények között sem engedhet meg magának nyílt szakítást az észak-afrikai partnerrel. A jövő évi olasz parlamenti választásokra készülő miniszterelnök belpolitikai sikere jelentős mértékben függ a földközi-tengeri migrációs útvonalak szigorú ellenőrzésétől, Kairó pedig ebben a legfontosabb láncszemnek számít. Az egyiptomi hatóságok milliárdos uniós és olasz pénzügyi támogatásokat kapnak a partok őrzésére, a tengeri hajók feltartóztatására, miközben az illegálisan partot érők visszatoloncolási megállapodásai Kairóval működnek a leghatékonyabban a régióban.

A migrációs együttműködés mellett a kétoldalú gazdasági kapcsolatok gerincét az energetikai szövetség alkotja. Az olasz állami hátterű energiakonszern, az ENI 1954 óta van jelen Egyiptomban, ahol az ország legnagyobb kőolaj- és földgázkitermelő vállalatává fejlődött. Az ENI fedezte fel a Földközi-tenger keleti medencéjének legnagyobb gázmezejét, a Zohr mezőt, amely nem csupán az egyiptomi belső igényeket elégíti ki, hanem cseppfolyósított formában az olasz kikötőkbe is áramlik. Miután Olaszország felszámolta az orosz gázfüggőséget, az egyiptomi energiacsomópont felértékelődött: Kairó finomítja és folyósítja a ciprusi és a levantei mezők gázát is az európai kontinens felé. A római ipari és lakossági fogyasztók ellátásbiztonsága közvetlenül a kairói vezetés jóindulatán múlik.

A geopolitikai kényszerek magyarázzák azt a feltűnő óvatosságot, amellyel Antonio Tajani olasz külügyminiszter a bírósági ítéletre reagált. A tárcavezető sietve kijelentette: az olasz bíróság nem Egyiptom államát, csupán három egyéni személyt ítélt el a perben. A kijelentés azonnali felháborodást váltott ki Rómában: a baloldali ellenzéki pártok nemzeti szégyennek bélyegezték a külügyminiszter szavait, parlamenti vizsgálatot követelve a kormányzat megalkuvó magatartása miatt. Matteo Renzi korábbi kormányfő centrista pártja egyenesen Tajani azonnali lemondását sürgette. A miniszter viszont csodálkozását fejezte ki a politikai vihar miatt, hangoztatva, hogy a felelősség egyéni elvét még egy ilyen megrázó bűnügy esetén sem szabad összemosni a nemzetközi államközi kapcsolatokkal.

A kormánypárti kötéltánc jól tükrözi azt a mély szakadékot, amely a társadalmi elvárások és a pragmatikus külpolitika között húzódik. Giulio Regeni tragédiája máig a legmélyebb érzelmeket mozdítja meg a lakosságban. Az ítélet kihirdetése után a közösségi oldalakon és a lapok címoldalán ismét megjelentek a Cambridge egyetemi parkjában mosolygó, Kairóban barátaival ünneplő fiatal kutató fotói. A közvélemény tisztelettel figyeli az édesanya, Paola Deffendi és a család kitartását, akik közel négyezer napon át küzdöttek az igazság kiderítéséért. Az anya következetesen arra kérte a mindenkori római kabineteket, hogy ne engedjenek a kényelmi szempontoknak, és tegyék fel a legkellemetlenebb kérdéseket a kairói vezetésnek a fia meggyilkolásáról.

A diplomáciai feszültségek története ugyanakkor pontosan megmutatja, miként sorvad el az erkölcsi felháborodás a nyers reálpolitikai érdekek szorításában. A gyilkosságot követően, 2016 tavaszán a Renzi-kormány még hazarendelte az olasz nagykövetet Kairóból, és a kétoldalú diplomáciai párbeszéd csaknem egy teljes esztendőre jégre került. Amikor azonban a Paolo Gentiloni vezette kabinet 2017-ben visszaküldte a misszióvezetőt, a kapcsolatok gyors konszolidációja vette kezdetét. Az olasz igazságszolgáltatás nyomozói folyamatos falakba és szándékos dezinformációba ütköztek az egyiptomi hatóságok részéről. Ennek ellenére a római vezetés 2020-ban kiterjedt fegyvereladási megállapodást kötött az egyiptomi haditengerészettel, hadihajókat értékesítve az arab országnak, miközben a magas szintű tárgyalások napirendjén a Regeni-ügy egyre halkabb mellékmondattá zsugorodott.

A római ítélet rávilágított arra a rendkívüli veszélyre is, amellyel a külföldi kutatók, egyetemi oktatók és újságírók szembesülnek az észak-afrikai országban. Giulio Regeni vétke mindössze annyi volt, hogy a doktori disszertációjához szükséges terepmunkát végezve független utcai árusokkal és szakszervezeti aktivistákkal készített interjúkat. Az egyiptomi elhárítás szemében minden olyan kutatás, amely a független civil önszerveződésekre irányul, automatikusan kémkedésnek és a nemzetbiztonság veszélyeztetésének minősül. A jogvédő szervezetek beszámolói szerint a helyi lakosság számára mindez a mindennapi valóság: az esz-Szíszi-rezsim börtöneiben tízezrek raboskodnak kizárólag a véleményük, újságírói munkájuk vagy közösségi médiás bejegyzéseik miatt.

A római büntetőper ugyan elvi igazságtételt hozott a hozzátartozóknak, a döntés végrehajtása azonban a diplomáciai alku tárgya marad. A Meloni-kabinet igyekszik elsimítani a hullámokat a kairói partnerrel, miközben az egyiptomi vezetés a legkisebb hajlandóságot sem mutatja a jogerősen elítélt titkosszolgálati tisztek átadására. Az olasz közvélemény figyelmeztető jelként éli meg az esetet: a stratégiai energetikai függőség és a migrációs partnerség fenntartása érdekében az európai kormányok készek szemet hunyni a legsúlyosabb emberi jogi jogsértések felett is. A megkínzott kutató portréja a városházák falán így nemcsak egy értelmetlen tragédia emlékhelye, a nemzetközi reálpolitika morális csődjének sokatmondó mementója is marad.